Egy gépkocsi alkatrészeket forgalmazó cégnél kiszállítóként alkalmazott nő július 9-én 9 óra 30 perc körül – számlaátadás céljából – céges autóval megjelent egy, a Nagykanizsa, Ipari Parkban működő kft-nél. A munkáltatója tulajdonát képező, Dacia Dokker típusú, gépjárművel leparkolt egy 1956-ban született nagykanizsai férfi – a vádlott- tulajdonát képező Opel Meriva típusú gépjármű mögé.
A nő azonban a keresett cégnél nem talált alkalmazottat, ezért átment a telephely végén lévő műszaki vizsgabázishoz, ahol segítséget kért az ott dolgozó szerelőtől, aki visszakísérte a keresett cég fényezőműhelyéhez.
(A Nagykanizsai Ipari Park Logisztikai Központ főbejárata. A fotó illusztráció. Google Maps)
A vádlott a fenti időszakban ért vissza a gépkocsijához, azonban a sértett mögötte parkoló céges autója miatt a telephelyet nem tudta elhagyni, mely miatt ingerült állapotba került. Ennek során a fényezőműhelyből távozóban lévő nőre először rákiabált, hogy „engedje már ki!”, aki közölte a vádlottal, hogy legyen türelemmel, pár perc múlva eleget fog tenni a kérésének. A vádlott azonban sietett, és ismét rákiabált a sértettre, akivel trágár hangnemben közölte: „Te büdös k…a, nem gondolod, hogy itt rád fogok várni!”
A nő ezt hallva ismét közölte a vádlottal, hogy ő is munkaidőben jár el, legyen türelemmel. A vádlott ekkor azonban még indulatosabbá vált és megfenyegette a sértettet, ha nem fejezi be, „neki fog menni”, majd a következő pillanatban felemelt kézzel el is indult feléje. A nő a vádlott viselkedését látva, kezeit kinyújtva próbálta távol tartani magától a vádlottat, aki azonban elkapta a könyökét és jobb lábbal megrúgta a sértett bal lábszárát.
A nő a rúgás hatására álló helyzetében megingott, ezt kihasználva a vádlott a sértettet a jobb felkarjánál fogva rángatni kezdte a parkoló gépjárművek irányába, azonban a nő rövid időn belül kiszabadította a vádlott szorításából a karját. A vádlott erőszakos magatartását a telephelyen dolgozó személyek közül többen is látták, melynek során rákiabáltak a vádlottra, hogy „mit képzel magáról, hogy egy nőt rángat!”, azonban egyéb módon nem avatkoztak közbe a történtekbe.
Miután a vádlott felhagyott tettleges magatartásával, a sértett félreállt a céges autójával, ezt követően a vádlott a helyszínről eltávozott. A bántalmazás következtében a nőnek 8 napon belül gyógyuló, könnyű testi sérülése keletkezett. A vádlott cselekményét fényes nappal, az állampolgárok számára szabadon megközelíthető, illetve látogatható, több vállalkozás telephelyét is jelentő ipari park területén követte el, mely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 1970-ben született borsfai férfi még 2020. augusztus 25-én 12 óra 55 perckor közlekedett Nagykanizsán a Magyar utcai betonkeverő telepről kivezető úton egy Tátra típusú tehergépkocsival, a Magyar utca irányába.
A csatlakozás előtt „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla volt kihelyezve, a jármű keresztezte a Magyar utca mellett a járdán kijelölt gyalog-és kerékpárutat is, amelyre az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla is felhívta a figyelmet, biztosítva a kerékpárúton haladók elsőbbségét is.
(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)
Kihaladása során a vádlott a tehergépkocsival megállt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla vonalában, majd onnét elindult folyamatosan haladva, hogy kikanyarodjon jobbra a Magyar utcára. Ennek során azonban nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalog-és kerékpárúton, neki jobbról kerékpárral érkező férfi sértettnek, féktávolságon belül a kerékpár elé hajtott, s ezért a sértett a kerékpárral a tehergépkocsi jobb oldali hátsó kerék sárvédőjének ütközött.
A sértett a kerékpárral a földre esett s a tehergépkocsi jobb oldali kereke áthaladt a sértett bal lábán. A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a bal oldali alsó végtagját a comb felső harmadának síkjában amputálni kellett. A sértett 2020. november 13-án a kórházban életét vesztette.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 1997-ben született és egy 2000-ben született eszteregnyei nő az idén július 26-án 8 óra 26 perckor, és 16 óra 15 perckor, július 27-én 13 óra 27 perckor és 13 óra 53 perckor, majd július 29-én 11 óra 19 perckor lopási szándékkal megjelent egy nagykanizsai drogériában.
Július 26-án és július 27-én történtek során az I. rendű vádlott egy kosárral a kezében, valamint karján egy fekete színű női táskát tartva, míg a II. rendű vádlott kosár nélkül egy vállra akasztható táskát hordva, az eladók figyelmetlenséget kihasználva, közösen, egymás tevékenységéről tudva az árukkal telített polcokról különböző illatszereket, kozmetikai termékeket loptak el.
A termékeket a táskájukba rejtették majd az üzletből fizetés nélkül távoztak, ezzel július 26-án 74.197 Ft, míg július 27-én 56.559 Ft kárt okoztak, amely a nyomozás során nem térült meg.
Sikereiken felbuzdulva július 29-én 11 óra 19 perckor ismételten megjelentek a fenti üzletben és ekkor 30.683. Ft értékben rejtettek el kozmetikumokat és illatszereket táskájukba, de cselekményüket ekkor már az eladók leleplezték, s a rendőrség segítségével tőlük az aznap eltulajdonított termékeket visszavették.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
(X) Az adásvétellel kapcsolatban leggyakrabban összekevert két fogalom az előleg és a foglaló. Na de miért keverjük össze, mi a hasonlóság, mi a különbség?
Ezekre a kérdésekre a Bacskó Ügyvédi Iroda összefoglalójából megkaphatjuk a választ.
Hasonlóságok
Mindkettő fogalommal az adásvételi ügyletek körében találkozhatunk. Az előleg és a foglaló fogalma is egy összeget takar. Ezek az összegek a vételár részét képezik, így mindkettő egyfajta vételárrészlet, ebben tehát hasonlóak egymáshoz.
Különbségek
Funkció
Az előleg és a foglaló különböző funkciókat töltenek be. Míg előlegnek számít minden vételárrészlet, amit az eladó részére az adásvétel során megfizetünk, foglalónak csak egy bizonyos, extra funkciókkal és rendeltetéssel ellátott vételárrészletet nevezünk. A foglalót a vevő vételi szándéka megerősítéseképpen fizeti meg az eladónak, ez egyfajta kárátalányként funkcionál arra az esetre, ha az ügylet meghiúsulna.
Elszámolás
Az elszámolás módja talán a legfontosabb különbség a két fogalom között. Az előleg, mint egyszerű vételárrészlet a szerződés meghiúsulásakor minden esetben visszajár a vevő részére, ezzel a felek kötelesek elszámolni. A foglaló azonban különös elbírálás alá esik, ugyanis szükséges azt is vizsgálni az elszámoláshoz, hogy a szerződés milyen okból hiúsult meg. Ez alapján a következő eseteket különböztethetjük meg:
a szerződés a vevő érdekkörében felmerülő okból szűnik meg (legtipikusabb példa, hogy a vevő nem tudja kifizetni a vételárat, vagy másik ingatlant talált ezért inkább eláll) – ilyenkor az eladó a részére megfizetett foglaló összegét megtarthatja,
a szerződés az eladó érdekkörében felmerülő okból szűnik meg – ilyenkor az eladó a részére megfizetett foglalót kétszeresen köteles visszafizetni a vevő részére, végül
a szerződés mindkét félnek egyenlő mértékben (pl. közös megegyezés), vagy egyik félnek sem (pl. megsemmisül az ingatlan) felróható módon szűnik meg – ebben az esetben az eladó csak a megfizetett foglalót köteles visszafizetni a vevő részére.
Az elszámolás módjából látható tehát, hogy a foglaló legfőbb célja, hogy a szerződés meghiúsulásában vétlen felet ért károkat orvosolja, ezáltal egyrészről megakadályozza, hogy a felek meggondolatlanul döntéseket hozzanak, másrészről biztosítja, hogy a szerződés teljesülésében bízó fél ne járjon pórul.
A Nagykanizsai Járásbíróság a november 9-én megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott azzal a két férfivel szemben, akik bérvadászat céljából külföldről Magyarországra hozattak egy gímszarvas bikát, s kilövése után a hatóság valótlan adatokkal állított ki trófeabírálati lapot.
Az I. és a II. rendű vádlottak 2017 nyarán Ausztriában felkeresték a IV. rendű osztrák vádlottat, aki gímszarvasok vadaskerti körülmények közötti tenyésztésével foglalkozott. Az I. és a II. rendű vádlott megvásárolt a tenyésztőtől egy értékes agancs trófeával rendelkező gímszarvas bikát, melyet a IV. rendű vádlott szállított Magyarországra. Az állatot a II. rendű vádlott édesanyjának birtokában lévő melléképületében helyezték el azzal a céllal, hogy bérvadászat során kilőjék.
A magyarországi vadászati szabályok tiltják a nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát, így a beszállítást követően az eredetét a bérvadász előtt elhallgatni, őt megtéveszteni, természetes körülmények között felnövő állatként kilövetni nem szabad. Ennek ellenére az I. és a II. rendű vádlottak egy vadászatszervezőt úgy tájékoztattak, hogy a zalai vadásztársaság területén fellelhető egy kiváló trófeával rendelkező és régóta figyelt bika. 2017 szeptemberében a vadászatszervező két francia vadásszal megállapodott az állat kilövetésében.
A megbeszélt időpontban a vadászterületre a II. és a IV. rendű vádlott kiszállította az elkábított állatot, majd a IV. rendű vádlott megbízta segítőjét, hogy az előzőleg, egy injekciós tűbe felszívott élénkítő anyagot az állat mely testrészébe adja be, hogy az magához térjen. Ezt követően a szarvast az egyik francia bérvadász kilőtte. Néhány nap elteltével az I. és a II. rendű vádlottak a trófeát az illetékes hatóságnak elbírálásra bemutatták, amely alapján adatait hamis tartalmú közokiratban rögzítették. A megtévesztett francia vadász a vadászszervező részére 35.000 eurót, vagyis 10.850.000 Ft-ot fizetett.
A Nagykanizsai Járásbíróság a történteket elismerő I. és II. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett csalás bűntettében és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, ezért őket 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, illetve a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette. (Ez azt jelenti, hogy a vádlott már most mentesül az elítéléshez kapcsolódó következmények alól, s a jövőben olyan tartalmú hatósági erkölcsi bizonyítványt kaphat, amelyben „a bűntettesek nyilvántartásában nem szerepel” kitételt tüntetik fel.)
A bíróság a III. és a IV. rendű vádlottakra 2021. február 9. napján tárgyalás mellőzésével bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében hozott jogerős végzést, melyben mindkettejükre 300 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, egynapi tétel összegét 1.500 Ft-ban megállapítva.
Az ítéletet az I. és a II. rendű vádlottak és védőik tudomásul vették, míg az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a fellebbezés megfontolására – tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.
Az eset Felsőrajk és Pötréte környéki vadászterületen történt, az ügyben egy nagykanizsai és egy alsórajki férfi is érintett.
Egy 1949-ben született nagykanizsai férfi az idén augusztus 18-án kora délután egy személygépkocsival közlekedett Nagykanizsán. Amikor az Ady úton kialakított közút-vasút szintbeli kereszteződésnél elhelyezett, fénysorompóval és félsorompóval is ellátott vasúti átjáróhoz ért, figyelmetlensége miatt későn észlelte, hogy fényjelző berendezés villogó piros jelzést ad, ezért fékezése ellenére behaladt gépkocsijával a vasúti átjáróba, majd a síneken megállt.
Ezt követően a hátramenetbe váltott és így tolatott korábbi haladási irányával ellentétesen a vasúti átjáróból, ennek során járműve jobb oldalával nekiütközött a félsorompó éppen leereszkedő csapórúdjának, mely letört. A csapórúd letörését követően a férfi az átjáró előtt megállt, az úttestről az oda esett csapórudat a fénysorompó elé helyezte, majd a vonat elhaladását követően gépkocsijával elhajtott a helyszínről, cselekményével a közlekedésben részt vevők testi épségének biztonságát veszélynek tette ki, és a MÁV Zrt.-nek anyagi kára keletkezett.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 2002-ben született nagykanizsai férfi az idén április másodikán Zalaegerszegen megtalálta a sértett által előzőleg elvesztett, közterületi padon felejtett pénztárcáját, amelyben személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímkártya, adókártya, TAJ kártya, valamint 2 db bankkártya volt.
A férfi a bankkártyákat a nap folyamán többször jogosulatlanul használta, az egyik bankkártyával összesen 14 alkalommal 3.526,- forint értékben, míg a másik bankkártyával összesen 15 alkalommal összesen 12.898,- forint értékben fizetett különböző kereskedelmi egységeknél (gyorsétterem, élelmiszerbolt, benzinkút), illetve étel- és ital automatánál.
A kanizsai férfi a bankkártyák kivételével a pénztárcát a benne található okmányokkal a Zalaegerszeg, Parkerdő területén eldobta. Cselekményével a sértettnek összesen 16.424,- Ft kárt okozott.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 1996-ban született zalakomári fiatalember május 24-én délelőtt Zalakomárban, az Árpád utcában úgy vezette a gépjárműnyilvántartás szerint egy cserszegtomaji nő tulajdonát képező, ám ténylegesen egy zalakomári lakos birtokában és használatában lévő Citroën Xsara típusú személygépkocsiját, hogy őt a Keszthelyi Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság 2021. május 4. napján jogerőre emelkedett határozatával a közúti járművezetéstől 6 hónap tartamra eltiltotta.
A járművet reggel a férfi a járműbirtokos Zalakomár, Árpád u. alatti otthonának udvaráról vitte el, úgy, hogy alkalmazottjaként tudta, a jármű indítókulcsa a gyújtáskapcsolóba van helyezve. A jármű birtokosa a jármű elviteléről nem tudott és ahhoz beleegyezését nem adta.
A férfi a Zalakomár, Árpád u. 78. számú ház előtti útszakaszon elvesztette uralmát a gépjármű felett, s a ház előtti beton hídfőnek ütközött, melynek következtében a gépkocsi a tetejére fordulva az úttesten állt meg. A balesetet követően a vádlott a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 1970-ben született zalakarosi férfi 2020. november 05-én este Zalakaroson az Akácfa utcában sétált az 5. számú ingatlan felé, kezében a tulajdonát képező lőfegyvernek nem minősülő, 4,5 mm kaliberű, Slavia 630 típusú légpuskát tartva.
Amikor odaért, és az udvarban szabadon tartott, 3 éves, „Bagira” nevű, staffordshire terrier keverék szuka kutya megugatta, -s mivel a kutya ugatása amúgy is „idegesítette”- többször rálőtt.
Az egyik lövés a kutya mellkasát találta el, a lövedék az állat testébe hatolt, s a mellkas izomzatába a jobb oldalon a szegycsont-borda találkozásánál, mélyen (4-8 cm) az izomzatba fúródva állt meg.
A kutyát orvoshoz vitték, de az állatorvos a lövedéket nem távolította el, mert annak nagyobb volt a műtéti kockázata, mint annak, hogy a lövedék betokosodik, és nem okoz további gondot.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 1989-ben született szepetneki férfi 2019-től kábítószerfogyasztó volt, 2020. tavaszán elhatározta, hogy kábítószert fog ismerősei, illetve barátai körében értékesíteni.
A vádlott 2020. márciusától 2020. november 17-ig ismeretlen személytől – havonta két alkalommal, 10-50 gramm mennyiségben vásárolt kábítószert, melyért grammonként 2.000-2.500 forintot fizetett. Ezt követően rendszeresen adott át és el marihuánát, és speed-et legalább hat ismerősének. A kábítószer átadásokra és értékesítésekre a vevőkörrel a vádlott telefonszámán, valamint internetes közösségi oldalon történő előzetes egyeztetés alapján, Nagykanizsán a vádlott által bérelt, a Csengery utcai társasházi lakásban, illetve annak környezetében került sor. A vádlott a marihuána grammját 2.000 – 3.000 forintért, a speed port grammonként 3.000-3.500 forintért értékesítette:
I.)
a)
A vádlott egy nagykanizsai férfi részére 2020. nyarától 2020. november 15. napjáig legalább 20 esetben értékesített, alkalmanként 0,8 gramm mennyiségben – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.000 forintot kért.
Ezen túl a vádlott és a férfi egy-két alkalommal közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztott.
A férfi lakóhelyén simítózáras tasakban növényi ágvégződésekett foglaltak le, vizeletmintájából MDA és MDMA volt kimutatható.
(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)
b)
A vádlott egy másik nagykanizsai férfi részére 2020. április és 2020. november hónap első hete között legalább 6 gramm mennyiségben értékesített – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.500 forintot kért. Ezen túl a férfi 2020. november elején – anyagi ellentételezés nélkül – „két utcányi”, körülbelül 0,3 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó speed port is elfogadott a vádlottól, továbbá több esetben közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztottak.
Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.
c)
A vádlott egy harmadik nagykanizsai lakos részére 2020 nyarától 2020. november 17. napjáig heti rendszerességgel értékesített marihuanát, 1-2 gramm mennyiségben, grammonként 3.000 forint vételáron. A férfi a mintegy fél év leforgása alatt körülbelül 80.000 forint értékben vásárolt kábítószert a vádlottól. A fentieken túl a vádlottól „3-4 utcányi”, körülbelül 0,8 gramm mennyiségben fogadott el – anyagi ellentételezés nélkül – speed port.
Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.
d)
A vádlott egy nagyrécsei férfitól 50.000 forint összegű kölcsönt kapott, amelyet nem tudott visszafizetni. 2020. szeptemberében a vádlott a lakásán speed-et kínált a férfinek, melyből nevezett egy „utcányi”, körülbelül 0,1 gramm adagot felszívott. 2020. október elején a férfit a vádlott a lakásán szintén speed-el kínálta, melyből 2-3 „utcányi”, körülbelül 0,2-0,3 gramm adagot ismét felszívott. Ennek során a vádlott az adóssága törlesztéseként felajánlotta, hogy máskor is mehet hozzá kábítószerért. Ezt követően a férfi 2020. október végén 1 gramm speed-et vett át, melynek értékét 3.000 forint összegben számították be a vádlott tartozásába.
e)
A vádlott egy pölöskei nőnek 2020 őszén legalább két alkalommal értékesített, 1-1 gramm mennyiségben – delta-9-THC-t – tartalmazó marihuanát, grammonként 2.500 forint vételáron, valamint legalább 1 gramm mennyiségben speed port, 3.000 forint vételáron.
f)
A vádlott ismeretlen személytől 2019. évtől, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően 2020. november 17. napjáig kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó növényi törmeléket, illetve amfetamint tartalmazó fehér port szerzett meg. Ezek közül a növényi törmeléket a Nagykanizsa, Csengery utcai tartózkodási helyén, a konyhaszekrényben műanyag zacskóban, valamint az ingatlan kisebbik szobájában lévő asztalon elhelyezett dobozban, 5 db alufólia pakkban tárolta, részben későbbi értékesítés, részben saját fogyasztás végett. A vádlott ezeken túl a kiporciózáshoz, a terjesztéshez, illetve a fogyasztáshoz szükséges, fehér porral szennyezett 1 darab digitális mérleget, továbbá 1 darab tányért, 1 darab levágott szívószálat, 1 darab „Mr. Zseb” feliratú 10 cm hosszú fémcsövet, 1 darab kávéskanalat, valamint 1 darab KEKKH által személyazonosító okmányhoz kiállított kód kártyát tartott, melyeket a 2020. november 17. napján foganatosított kutatás során a nyomozó hatóság lefoglalt.
A vádlottól lefoglalt nedvesen nettó 40,19 gramm, szárazon nettó 37,43 gramm, továbbá nettó 3,47 gramm össztömegű, zöld színű növényi anyagok kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket – köztük delta-9-THC-t – tartalmaznak.
A vádlottól lefoglalt 500 gramm méréshatárú, digitális mérleg felületét szennyező anyagmaradvány amfetamint és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket -köztük delta-9-THC-t – tartalmaz.
A vádlott vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.
A vádlott által összesen értékesített, illetve átadott kábítószer hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határának mintegy 60,86 –759,88 %-a.
A kannabisz, a delta-9-THC és az amfetamin kábítószernek minősül.
g)
A vádlott 2020. november 10. napján – pénzügyi nehézségekre hivatkozva – egy további nagykanizsai férfinek 5 adagnyi kábítószert kínált megvételre 12.500 forintért, melyet a férfi végül nem fogadott el.
A vádlott 2020. november 14. napján egy nagykanizsai nőnek ismeretlen hatóanyagtartalmú kábítószert ajánlott kipróbálásra, melyet el kívánt vinni a nő lakására, azonban nevezett a vádlott ajánlatát nem fogadta el.
II.)
A vádlott 2017-2018. év között ismerkedett meg a 2003. március 13. napján született, szepetneki fiúval, akivel baráti kapcsolatba is került. A 17 éves fiú 2020 nyarán a vádlottnál tartózkodott Nagykanizsán, melynek során közösen szívtak – delta-9-THC-t- tartalmazó cigarettát, majd 2020. szeptember hónapban a fiú egy Samsung Galaxy J3 típusú mobilkészüléket adott a vádlottnak, melyért cserébe a vádlott – három részletben – 1 gramm marihuanát adott át neki. Ezt követően 2020. november hónapban a fiú még 1 gramm mennyiségben vett át marihuanát a vádlottól.
A vádlott a fentieken túl 2020. november 2. extasy-t kínált, adagonként 3.500 forintért, majd 2020. november 8-án – Messenger üzenetben – arról tájékoztatta, hogy megérkezett a „vargánya”, azaz a varázsgomba, melynek a vonatkozásában megkérdezte, hogy érdekli-e. A fiú végül nem vásárolt.
A fiú vizeletmintájában delta-9-THC-COOH volt kimutatható.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.