Fogyasztott és kereskedett a droggal egy szepetneki férfi

Egy 1989-ben született szepetneki férfi 2019-től kábítószerfogyasztó volt,
2020. tavaszán elhatározta, hogy kábítószert fog ismerősei, illetve barátai körében értékesíteni.

A vádlott 2020. márciusától 2020. november 17-ig ismeretlen személytől – havonta két alkalommal, 10-50 gramm mennyiségben vásárolt kábítószert, melyért grammonként 2.000-2.500 forintot fizetett. Ezt követően rendszeresen adott át és el marihuánát, és speed-et legalább hat ismerősének. A kábítószer átadásokra és értékesítésekre a vevőkörrel a vádlott telefonszámán, valamint internetes közösségi oldalon történő előzetes egyeztetés alapján, Nagykanizsán a vádlott által bérelt, a Csengery utcai társasházi lakásban, illetve annak környezetében került sor. A vádlott a marihuána grammját 2.000 – 3.000 forintért, a speed port grammonként 3.000-3.500 forintért értékesítette:

I.)

a)

A vádlott egy nagykanizsai férfi részére 2020. nyarától 2020. november 15. napjáig legalább 20 esetben értékesített, alkalmanként 0,8 gramm mennyiségben – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.000 forintot kért.

Ezen túl a vádlott és a férfi egy-két alkalommal közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztott.

A férfi lakóhelyén simítózáras tasakban növényi ágvégződésekett foglaltak le, vizeletmintájából MDA és MDMA volt kimutatható.

(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

b)

A vádlott egy másik nagykanizsai férfi részére 2020. április és 2020. november hónap első hete között legalább 6 gramm mennyiségben értékesített – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.500 forintot kért. Ezen túl a férfi 2020. november elején – anyagi ellentételezés nélkül – „két utcányi”, körülbelül 0,3 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó speed port is elfogadott a vádlottól, továbbá több esetben közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztottak.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

c)

A vádlott egy harmadik nagykanizsai lakos részére 2020 nyarától 2020. november 17. napjáig heti rendszerességgel értékesített marihuanát, 1-2 gramm mennyiségben, grammonként 3.000 forint vételáron. A férfi a mintegy fél év leforgása alatt körülbelül 80.000 forint értékben vásárolt kábítószert a vádlottól. A fentieken túl a vádlottól „3-4 utcányi”, körülbelül 0,8 gramm mennyiségben fogadott el – anyagi ellentételezés nélkül – speed port.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

d)

A vádlott egy nagyrécsei férfitól 50.000 forint összegű kölcsönt kapott, amelyet nem tudott visszafizetni. 2020. szeptemberében a vádlott a lakásán speed-et kínált a férfinek, melyből nevezett egy „utcányi”, körülbelül 0,1 gramm adagot felszívott. 2020. október elején a férfit a vádlott a lakásán szintén speed-el kínálta, melyből 2-3 „utcányi”, körülbelül 0,2-0,3 gramm adagot ismét felszívott. Ennek során a vádlott az adóssága törlesztéseként felajánlotta, hogy máskor is mehet hozzá kábítószerért. Ezt követően a férfi 2020. október végén 1 gramm speed-et vett át, melynek értékét 3.000 forint összegben számították be a vádlott tartozásába.

e)

A vádlott egy pölöskei nőnek 2020 őszén legalább két alkalommal értékesített, 1-1 gramm mennyiségben – delta-9-THC-t – tartalmazó marihuanát, grammonként 2.500 forint vételáron, valamint legalább 1 gramm mennyiségben speed port, 3.000 forint vételáron.

f)

A vádlott ismeretlen személytől 2019. évtől, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően 2020. november 17. napjáig kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó növényi törmeléket, illetve amfetamint tartalmazó fehér port szerzett meg. Ezek közül a növényi törmeléket a Nagykanizsa, Csengery utcai tartózkodási helyén, a konyhaszekrényben műanyag zacskóban, valamint az ingatlan kisebbik szobájában lévő asztalon elhelyezett dobozban, 5 db alufólia pakkban tárolta, részben későbbi értékesítés, részben saját fogyasztás végett. A vádlott ezeken túl a kiporciózáshoz, a terjesztéshez, illetve a fogyasztáshoz szükséges, fehér porral szennyezett 1 darab digitális mérleget, továbbá 1 darab tányért, 1 darab levágott szívószálat, 1 darab „Mr. Zseb” feliratú 10 cm hosszú fémcsövet, 1 darab kávéskanalat, valamint 1 darab KEKKH által személyazonosító okmányhoz kiállított kód kártyát tartott, melyeket a 2020. november 17. napján foganatosított kutatás során a nyomozó hatóság lefoglalt.

A vádlottól lefoglalt nedvesen nettó 40,19 gramm, szárazon nettó 37,43 gramm, továbbá nettó 3,47 gramm össztömegű, zöld színű növényi anyagok kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket – köztük delta-9-THC-t – tartalmaznak.

A vádlottól lefoglalt 500 gramm méréshatárú, digitális mérleg felületét szennyező anyagmaradvány amfetamint és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket -köztük delta-9-THC-t – tartalmaz.

A vádlott vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

A vádlott által összesen értékesített, illetve átadott kábítószer hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határának mintegy 60,86 –759,88 %-a.

A kannabisz, a delta-9-THC és az amfetamin kábítószernek minősül.

g)

A vádlott 2020. november 10. napján – pénzügyi nehézségekre hivatkozva – egy további nagykanizsai férfinek 5 adagnyi kábítószert kínált megvételre 12.500 forintért, melyet a férfi végül nem fogadott el.

A vádlott 2020. november 14. napján egy nagykanizsai nőnek ismeretlen hatóanyagtartalmú kábítószert ajánlott kipróbálásra, melyet el kívánt vinni a nő lakására, azonban nevezett a vádlott ajánlatát nem fogadta el.

II.)

A vádlott 2017-2018. év között ismerkedett meg a 2003. március 13. napján született, szepetneki fiúval, akivel baráti kapcsolatba is került. A 17 éves fiú 2020 nyarán a vádlottnál tartózkodott Nagykanizsán, melynek során közösen szívtak – delta-9-THC-t- tartalmazó cigarettát, majd 2020. szeptember hónapban a fiú egy Samsung Galaxy J3 típusú mobilkészüléket adott a vádlottnak, melyért cserébe a vádlott – három részletben – 1 gramm marihuanát adott át neki. Ezt követően 2020. november hónapban a fiú még 1 gramm mennyiségben vett át marihuanát a vádlottól.

A vádlott a fentieken túl 2020. november 2. extasy-t kínált, adagonként 3.500 forintért, majd 2020. november 8-án – Messenger üzenetben – arról tájékoztatta, hogy megérkezett a „vargánya”, azaz a varázsgomba, melynek a vonatkozásában megkérdezte, hogy érdekli-e. A fiú végül nem vásárolt.

A fiú vizeletmintájában delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.