Ismét éleslövészet lesz a kanizsai lőtéren

Lakossági tájékoztatás – Éleslövészet a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren

A Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 48. Területvédelmi Zászlóalj kijelölt állománya 2025. július 14. és 18. között (hétfőtől péntekig) minden nap 08:00 és 18:00 között éleslövészeti gyakorlatot hajt végre a Nagykanizsa Gyakorló- és Lőtéren.

(A fotó illusztráció/archív. Honvédelmi Minisztérium – Facebook)

Kiemelten fontos:

A fenti időszakban a lőtér és annak biztonsági övezete zárt területnek minősül, ahol az illetéktelen tartózkodás tilos és életveszélyes!

Kérjük a lakosságot, valamint a környező vállalkozásokat, vadásztársaságokat és elsősegélynyújtó szolgálatokat, hogy legyenek tekintettel az érintett időpontokra, és ennek megfelelően járjanak el.

Köszönjük az együttműködést és a figyelmet! – tudatta Facebook oldalán Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

Kapcsolódó

Diákmunkások dolgoznak a kanizsai hivatalban és az intézményekben

Kedden reggel a Nagykanizsa vezetői köszöntötték azokat a fiatalokat, akik a nyár folyamán az önkormányzati intézményeknél és hivataloknál vállalnak munkát napi 4 órában.

A program keretében júliusban 28, augusztusban pedig 17 diák csatlakozik, így összesen 45 fiatal dolgozik majd többek között a könyvtárban, óvodákban, kulturális intézményekben, illetve a Polgármesteri Hivatal különböző osztályain.

A hivatalos köszöntés során jó munkát kívántak a diákoknak, egyben reményüket fejezték ki, hogy a következő hetek nemcsak hasznosan, hanem élményekben gazdagon telnek majd, és a résztvevők egy kis betekintést nyerhetnek a városi intézmények működésébe és a közösségért végzett munka sokszínűségébe – közölte Facebook oldalán kedden Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

Városrendészet lett a kanizsai közterület-felügyeletből

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közterület-felügyelete 2025. július 1-től Városrendészet néven a Polgármesteri Hivatal keretein belül folytatja munkáját.

A szervezeti egység vezetőjének Deák Tamást neveztük ki. A szervezeti egység nemcsak nevében változik, feladatai és hatáskörei is bővülnek.

Ma (Hétfőn. A Szerk.) délelőtt a tapasztalatokról és az eddigi munkavégzésről egyeztettünk. Az új munkarend kialakítása és a bővülő feladatkörök integrálása folyamatosan zajlik, az átállás teljes körű megvalósítása őszre várható – tájékoztatott Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Sokan segítették a Football Club Nagykanizsa társadalmi munkáját

Sikeresen lezajlott az első hétvégi társadalmi munka – és hamarosan folytatjuk!

Ezúton is hatalmas köszönetet mondunk mindenkinek, aki részt vett az egyesület által szervezett társadalmi munka első ütemében, 2025. július 5-én (szombaton)!
Egy újabb lépést tettünk közösen egy szebb, rendezettebb környezet felé. Az összefogás, a jó hangulat és a közös cél ereje ismét megmutatkozott!

A munka azonban nem ért véget – folytatjuk! Következő alkalom: 2025. július 12. (szombat). Találkozó: 7:30-kor.

Köszönjük támogatóinknak, hogy anyaggal, eszközzel és ellátmánnyal segítették kezdeményezésünket:

Kanizsa Truck – Nagykanizsa, Vár u. Festékekkel, gyönyörű „pirps” és kék színekkel támogatták munkánkat.

Horváth MÉH Kft – Nagykanizsa, Garay út. Kerítések bontásában és elszállításában nyújtottak segítséget.

West Metrik Hungary Kft – Nagykanizsa, Csengery út. Csiszoló eszközökkel járultak hozzá a munkához.

Épforg Kft. Falazó, javító és festő anyagokat biztosított számunkra.

Ízbirodalom Kft – Nagykanizsa, Jakabkúti u.Finom, házias ebéddel lepte meg a csapatot.

Bianka Pizzéria – Nagykanizsa, Zemplén Gy. u.Ízletes pizzákkal támogatta a társadalmi munka résztvevőit.

Kocsis Csaba Festék- és Vegyiáru Szaküzlet – Nagykanizsa, Erzsébet tér. Festő segédeszközöket ajánlott fel.

Netta-Pannonia Kft – (Hartai László). Lakatosmunkával segítettek a kivitelezés során.

Külön köszönet:
Janzsó Andreának, vagy ahogy mindenki ismeri, Andikának – az egyesület „Anyukájának”
Köszönjük a háttérből nyújtott sokrétű és lelkes támogatást!
Találkozunk július 12-én 7:30-kor – folytatjuk együtt!
Köszönjük, hogy részesei vagytok ennek a közösségi összefogásnak! – közölte Facebook oldalán a Football Club Nagykanizsa. (Fotó: Kanizsa Médiaház)

Mi a helyzet a Hevesi és Rózsa utcák kereszteződésébe tervezett körforgalommal?

Az elmúlt időszakban sokan tették fel a kérdést, hogy mi a helyzet a Hevesi és Rózsa utcák kereszteződésébe tervezett körforgalommal. Néhol kommentekben válaszoltunk, vagy egy hosszabb interjúban ejtettünk róla néhány szót, de akkor álljon itt most egy pozitív kicsengésű helyzetjelentés.

A körforgalomra már a tavalyi költségvetésben különítettünk el forrást, az ősz folyamán terveztük az építésre a pályázatot kiírni, de az utolsó egyeztetéseken úgy döntöttünk, hogy módosítjuk a terveket.

Túl szűknek találtuk a Hevesi utcáról a Rózsa keleti ágára való fordulást a buszok szempontjából, illetve kértük, hogy itt egy autónyi hely kerüljön kialakításra a gyalogátkelőhely és a körforgalomba történő behajtási pont között. Emellett több ponton módosíttattuk a terveket.

Tavaly az előkészítő munkálatokat az E.ON és a Vízmű megcsinálta a területen. Télen újra több körben egyeztettük a projektet a Magyar Közút Zrt-vel (ők a Hevesi utca kezelői), a Volánnal, tavasszal meglett minden szükséges dokumentum, és elindítottuk májusban a kivitelezésre a nyílt közbeszerzési eljárást.

Jelenleg a beérkezett ajánlatok értékelése folyik. A szükséges pénzösszeget saját forrásból a költségvetésben biztosítottuk.

Ha minden a terveink szerint halad, hamarosan nyertest hirdethetünk az építésre, és átadhatjuk a munkaterületet a kivitelezőnek. Így még a nyár folyamán elkezdődhet az építés, ami sajnos lezárásokkal is jár majd. Viszont így már az ősz folyamán az új körforgalomban közlekedhetnek.

A fejleményekről a következő hetekben is beszámolunk – tudatta Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

„Túl kevés a gyermek, túl sok az emlék” – Két óvoda búcsúja Nagykanizsán

Hétfőn tartotta a Nagykanizsai Központi Óvoda tanévértékelő rendezvényét a Rózsa Óvodában. Felemás érzelmekkel telt meg a délelőtt, hiszen szakmailag ismét sikeres évet zárt az óvoda, Erasmus+ Nívódíjat kapott a „Kompetenciák Utak Lehetőségek nemzetközi Csapatmunkában” című projektjük, illetve az elmúlt években országosan is sok mintát dolgoztak ki a helyi óvodapedagógusok.

Emellett a pedagógusoknak egy folyamatosan és gyorsan változó világban kell a gyermekek fejlődését segíteni az iskola előtti meghatározó életkorban, ami különös kihívást jelent a mindennapokban. Továbbá ezen az eseményen 2 nyugdíjba vonuló pedagógust is búcsúztattunk.

Ugyanakkor szomorúak is voltunk, hiszen két óvoda ősszel már nem nyit ki, a Rozgonyi és a Kertvárosi (Csokonai u.) óvodák. Az itt dolgozó kollégák megható üzenetekkel, emlékekkel búcsúztatták az óvodákat.

Sajnos az elmúlt 5 évben több mint 300 gyermekkel lett kevesebb az óvodáinkban, így ezt a kényszerű döntést meg kellett hozni. Az átalakítást úgy terveztük meg, hogy ne kelljen senkit elküldeni az intézményből, és hogy hosszú távon ne kelljen újra alakítani a rendszeren. A bezárt óvodák feladatait a Rózsa, Attila és Hétszínvirág (Corvin utca) óvodák látják el.

A fejlesztésekről is szó esett, hiszen előkészítettük EU támogatásból finanszírozandó a Rózsa és Hevesi óvodák teljes felújítását, ami a következő években megvalósulhat. A Corvin utcai óvodára azért nem tudtuk beadni a projekttervet, mert a tavaly őszi kihasználtsága nem érte el a 60%-ot. (Ősztől ez a kihasználtsági mutató várhatóan jó ideig 60% felett marad, így a következő ciklusban pályázhatunk rá.)

Klimatizáljuk a következő hetekben az Attila óvodát, így hamarosan ott nagy melegekben is komfortosabb lesz a gyermekek számára, jövőre az ügyeletet pedig oda tudjuk szervezni. Természetesen a korábban említett felújításokat is klímával tervezzük már – közölte Facebook oldalán Horváth Jácint, nagykanizsai polgármester. (Fotók: Horváth Jácint – Facebook)

Kapcsolódó

A kanizsai egészségügyben dolgozóknak mondtak köszönetet

A Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén ünnepség keretében köszöntötték mindazokat, akik nap mint nap fáradhatatlanul vigyáznak ránk – a háziorvosi rendelőkben, a fogászatokon, a védőnői szolgálatban vagy épp az iskolákban.

Az ünnepségen dr. Tóth-Bagó Mónika alpolgármester asszony mondott köszöntőt, kiemelve: az alapellátásban dolgozók munkája a város működésének egyik alappillére, ahol a szakértelem és az emberi törődés kéz a kézben jár.

Az Önkormányzat támogatásával idén is díjazásra kerültek azok a kollégák, akiket több éves, évtizedes szakmai tapasztalatuk, emberségük és a betegek iránti mély tiszteletük emel ki.

Elismerésben részesültek:

Dr. Spingár Andrea házi gyermekorvos
Dr. Alemayehu Asnake háziorvos
Dr. Pallag Ferenc fogszakorvos
Hársfalvi Alíz fogászati asszisztens
Hajdu Szilvia ápolónő
Szabóné Simon Zsanett ápolónő
Hajdú Izabella iskola védőnő

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Vármegyei Területi Szervezete jutalomban részesítette Belina Szilvia Magdolna ápolónőt.

Dr. Spingár Andrea házi gyermekorvos – 20 évnyi folyamatos, odaadó munkájáért – címzetes főorvosi kinevezést kapott.

Szeretettel köszöntöttük nyugdíjba vonulása alkalmából Dr. Szokola Ágnes gyermekorvost is – köszönjük a sokéves áldozatos szolgálatot!

Köszönjük mindannyiuknak, hogy gyógyítanak, figyelnek, támogatnak, és sokszor erőt adnak – akkor is, amikor már nekünk fogytán van – közölte Facebook oldalán július 2-án (szerdán) Nagykanizsa Megyei Jogú Város. (Fotó: Kanizsa Médiaház. További fotók itt találhatók: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202507/semmelweis-napot-unnepeltek-az-alapellatasban-dolgozo-egeszsegugyi-szakemberek)

Kapcsolódó

Hőségriasztás: párakapu és ivókutak Nagykanizsán

Az országos tisztifőorvos az extrém melegre való tekintettel 2025. június 30. (hétfő) 00:00-tól július 4. (péntek) 24:00-ig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország teljes területére.
A következő napok rendkívüli melege komoly fizikai és mentális megterhelést jelenthet – különösen az idősek, a kisgyermekek és a házikedvencek számára.

(Fotó: archív. Párakapu a nagykanizsai Erzsébet téren)

Városi intézkedések:

Az Erzsébet téren, a pavilonnál párakaput helyeztünk ki, amely segít felfrissülni a legnagyobb forróságban is.

A városban ideiglenes ivókutakat is kialakítottunk:

A Király utca – Vásár utca kereszteződésénél, és a Hevesi ABC közelében lévő tűzcsapnál. Kérjük, használjátok ezeket bátran a hőség idején!

Néhány fontos tanács a kánikulában:

Igyunk sok folyadékot! Akkor is, ha nem vagyunk szomjasak. A legjobb választás: csapvíz, cukormentes gyümölcs- vagy zöldséglé, langyos tea.
Kerüljük a nehéz ételeket, helyette fogyasszunk könnyű, friss, szezonális fogásokat.
Az élelmiszerek gyorsabban romlanak – figyeljünk a megfelelő hűtésre, tárolásra!
11 és 15 óra között lehetőség szerint ne tartózkodjunk a tűző napon, kerüljük a megerőltető fizikai munkát.
Ha mégis kint kell lennünk: viseljünk világos, szellős ruhát, UV-szűrős napszemüveget, használjunk naptejet és fényvédő ajakápolót.
Otthonunkat reggel szellőztessük, árnyékoljuk, a hőmérsékletet kereszthuzattal csökkentsük.
Légkondicionált helyiségek is elérhetők a katasztrófavédelem weboldalán.
Gyermekeket és állatokat még rövid időre se hagyjunk az autóban! Hőguta akár percek alatt kialakulhat!
Ne ugorjunk felhevült testtel a vízbe – hűtsük le magunkat fokozatosan.
A szökőkutak vize nem ivóvíz, ne használjuk hűsölésre – inkább párakaput vagy vízpermetet!
Nyolc vármegyében tűzgyújtási tilalom van érvényben – ne gyújtsunk tüzet a szabadban!
A nagy meleg koncentrációzavart, ingerlékenységet is okozhat – kérjük, legyünk türelmesebbek és figyelmesebbek egymással a közlekedésben is!
A legfrissebb hőségriasztás-információk elérhetők a VÉSZ applikáción keresztül is.

Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a környezetünkben élőkre is! Köszönjük, hogy együttműködtök ebben a rendkívüli időszakban! – közölte Facebook oldalán szerdán Nagykanizsa Megyei Jogú Város.

Kamion és személyautó karambolozott Nagykanizsán

Összeütközött egy személykocsi és egy konténerszállító teherautó Nagykanizsán, a Petőfi Sándor utca és a Raktárház út kereszteződésében hétfőn a kora reggeli órákban.

A teherautó árokba is borult, a személykocsi pedig a kereszteződés közepén állt meg.

Mindkét járműben csak annak sofőrje ült, az autó vezetőjét a város hivatásos tűzoltói a mentőszolgálat munkatársaival közösen emelték ki a kocsiból – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem.

Sajtóértesülések szerint a balesetet talán az okozhatta, hogy az ipari park felől érkező, magyar rendszámú kamion sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a védett úton haladó, Volkswagen típusú személyautó vezetőjének.

Utóbbit a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Holtan találtak egy férfit egy Csengery úti társasházban

Nem adott magáról életjelet egy ember Nagykanizsán, egy Csengery úti társasházban.

A város hivatásos tűzoltói pénteken nem sokkal déli 12 óra után az ablakon keresztül bejutottak a lakásba, ahol megtalálták a tulajdonost, akin már nem lehetett segíteni – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Honlapunk úgy értesült, hogy az elhunyt egy férfi volt.

Kapcsolódó

1 2 3 45