Cukiság: egymást etető gyurgyalagokat fotóztak le Nagykanizsa közelében

Szívet melengető fotókat készítette napokban Varga György, az MTI fotóriportere, akinek egyedi képein az látható, hogyan etetik egymást a gyurgyalagok.

A gyurgyalag egyfajta méhészmadár, 1979-ben és 2013-ban is az Év madarává választották. Átlagos testhossza, 28 cm, fesztávolsága 44-49 cm, tömege 44-65 gramm. A kis madár Magyarországon május és szeptember között tartózkodik. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület januári adatai szerint hazánkban 17-24 ezer egyede él.

(Gyurgyalagok – Merops apiaster- rovart ad át társának Nagykanizsa közelében 2021. június 6-án. MTI/Varga György)

Több napos családi kirándulás Balatonfüreden: válassza a Pe-Ki Lux Apartman Balatonfüredet!

Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balatonfüredi járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország hatodik legnépszerűbb települése. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti.

Lankás dombok közt fekszik a Balaton északi partján. A városon halad át a 71-es főút, valamint a Budapestről Tapolcára vezető egyvágányú vasút is. A szomszédos községek Tihany, Aszófő, Balatonszőlős, Csopak, valamint az errefelé szokásos elnevezésű Öreg-hegy, továbbá a Tamás-, György- és Péter-hegyek határolják.

Ha több napos családi kirándulást tervez Balatonfüred környékén, akkor válassza a Pe-Ki Lux Apartman Balatonfüred minőségi szálláshelyet.

A szálláshely egy új építésű ingatlan második emeletén van, amit lifttel is el lehet érni. Igyekeztek úgy kialakítani a belső teret, hogy nyugalmat és harmóniát sugározzon, hiszen a hétköznapokból kiszakadva erre van a leginkább szükségünk. A szobában hihetetlenül kényelmes boxspring ágy áll rendelkezésre a pihenéshez, némi olvasnivaló társaságában. Mert gondoltak azokra a vendégekre is, akik ezt igénylik: könyvek, újságok, laptop. Az esti kikapcsolódást is garantáljuk HBO Go szolgáltatásunkkal vagy sok csatornás Tv-vel és korlátlan wifi-vel. A fürdőszobában tusfürdő, folyékony szappan, hajszárító, vattakorong és még sok más tisztasági felszerelés várja Önöket.

A konyhasarok részben lehetősége nyílik akár főzni is. Itt is arra törekedtek, hogy több olyan konyhai felszerelés legyen, ami a pihenésüket szolgálja: kenyérpirító, vízforraló, kapszulás kávégép (Tschibo) ajándék kapszulával, tea, minibár és más egyéb holmi.

A kerékpárral érkezőknek lehetőség van a lépcsőházban az ajtó előtt elhelyezni a kétkerekű járművüket. (az ingatlan közvetlen közelében található a kerékpárút) Az épület mellet ingyenes zárt parkolót biztosítanak. Néhány fotó az apartmanról ízelítőül.

Hogyan kezdjünk játszani az online kaszinóban?

Játék az online kaszinókban nem bonyolult, főleg a tapasztalt játékosoknak számára. Mégis sok kérdés felmerülhet, különösképpen ha csak most kezded a nagy kalandot. A Casinoshark szakértői készítettek néhány tippet, amelyek segítségével csalódások és meglepetések nélkül kezdhetsz játszani egy online kaszinóban. Soroljunk fel néhány nomini casino véleményeket.

Mielőtt elkezdenéd, ismerkedj meg az egyes játékok szabályaival. Ne engedj magadnak, hogy tudatlanságod vagy figyelmetlenséged miatt költséges hibákat kövess el. Játssz ingyen, amíg el nem sajátítottad az általad használt játékot vagy stratégiát. Fogadd el azt a tényt, hogy a kaszinós játékok állítólag nyereségessé teszik a kaszinót, és hosszú távon többet veszíthetsz, mint amennyit nyerhetsz. Ügyelj arra, hogy csak annyit költs szerencsejátékra, amennyit megengedhetsz magadnak, és maradj a határon belül. Az online kaszinó csak szórakozás, amelyre szánthatsz egy bizonyos összeget, de ez nem a jövedelem formája!

Néhány pókerstratégiai szempont

Győződj meg arról, hogy minden webhelynek, amelyhez csatlakozol, jó híre van és rendelkezik speciális engedéllyel. Figyelj arra, hogy a kaszinó megfelelően fizet-e pénzt a játékosoknak. Csak a megbízható fizetési ügynököket használj, mint például Dotpay-t vagy az utóbbi időben népszerűvé vált Revolutot. Kaszinó Revolut az egyik legkeresettebb kifejezés azok a játékosok által, akik olyan kaszinókat keresnek, amelyek elfogadják a Revolutot fizetési módként.

Ne azért játsz, hogy visszahozz a korábban elvesztett téteket. Legyél mértékletes –többet fogsz veszíteni ha engedsz az érzelmeknek és túl gyorsan cselekedsz. Az érzelmi alapon játszott póker rossz döntéseket és pénz veszteséget jelenthet. Csatlakozz 2-3 szerencsejáték oldalhoz. Sokkal szélesebb játékválasztékra számíthatsz (online kaszinók), több kiválasztható játékkal (online póker).

Akkor szállj ki a játékból, amikor nyersz. Ha mindig a kereteiden felül játszol, vesztesként fogsz kilépni a játékból. Jobb korábban lelépni a pénzzel a zsebedben, főleg egy győzelem után – elsétálhatsz a megnyert pénzzel, amellyel folytathatod a játékot a következő játszmánál. Regisztrálj az internetes fórumokon, hogy tanulj meg a stratégiákat, beszélj a webhelyekről, és új, megbízható webhelyeket találj, valamint azokat is, amelyeket el kell kerülnöd. Online kaszinó keresésekor próbálj meg egy olyan helyet találni, ahol a legmagasabb a teljes megtérülési százalék. Ez a százalék az az általános átlag, amelyet a kaszinó visszatér az ügyfeleinek.

Ez akár 98 vagy 99 százalék is lehet, ami azt jelenti, hogy a kaszinó gyakorlatilag az összes pénzt visszaadja, amelyet a kaszinóban fogadtál. Az online kaszinóban való játék egyik legfontosabb szabálya, hogy tisztában legyünk a szerencsejáték-függőséggel. Csak annyi pénzben játssz, amennyinek az elvesztését megengedheted magadnak, ne tölts a vártnál több időt a kaszinóban, és tarts meg az egészséges távolságot. Hagyj, hogy az online kaszinójáték pozitív érzelmeket váltson ki belőled!

A kutyatartás téli alapszabályai

Beléptünk a téli hónapokba, ez pedig egyet jelent azzal, hogy korán sötétedik, napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, és sokszor meglehetősen barátságtalan, nyirkos, hideg idő van odakinn. Ehhez pedig nemcsak nekünk kell alkalmazkodni, hanem a házi kedvenceinknek is. Nézzük meg, hogyan vigyáz egy felelősségteljes gazdi a kutyájára a téli hónapokban! 

Meleg búvóhely

Bár akadnak olyan fajták (mint például a husky, malamut vagy a bernáthegyi), amelyek alapvetően hideg vidékről származnak, és vastag bundával rendelkeznek, ezáltal nagyszerűen érzik magukat a zimankóban. Azonban még náluk is eljön az a pont, amikor jólesne egy kicsit átmelegedniük. 

Ha a kutyád kinti-benti tartású, akkor engedd be, amilyen gyakran csak bekívánkozik, hadd élvezze ő is az otthon melegét. Ha már megunta, úgyis kikéretőzik majd. A kertben tartott kutyák esetében pedig készíts olyan kutyaólat, ahol még a mínuszokban is komfortosan érzi majd magát. Legyen szigetelt, az ajtó tartsa kinn a hideget, béleld ki vastagon szalmával, esetleg használj fűthető plédet, vagy szereld fel infrapanellel. 

A rövid szőrű, kisebb testű fajtáknak pedig sokszor még ez sem elég, ezért ha a lakásba nem is akarod beengedni, legalább a kazánházban vagy a fűtött garázsban adj neki lehetőséget a melegedésre. 

Tudatos séták

A lakásban tartott ebeknek a legnagyobb hidegben is szükségük van az egészségügyi sétára, azonban cseppet sem mindegy, hogy mindez hogyan zajlik. Mivel a benti kutyák nincsenek hozzászokva a hideghez, ezért könnyen megfázhatnak. Nem, a bunda nem mindig véd kellőképpen a hideg ellen! Ezért legjobb, ha kedvencedre ráadsz egy jó meleg kabátot a séta előtt, de megfontolandó a kutyacsizma használata is. 

Így a kutyus tappancsai nem fognak fázni, és a síkosságmentesítéshez használt anyagok (só, apró kavicsok, homok) sem fogják felsérteni a talpát. Nem mellesleg hazaérve a kutya nem fog majd sáros, nedves lábakkal végigrohanni a lakáson vagy felugrani a kanapéra. Ne vidd az ebet hosszú, több órás sétákra, inkább menj le vele naponta többször, rövid időre. 

Ne próbáld meg felhizlalni!

A vadállatoknál valóban megfigyelhető, hogy a hideg idő beállta előtt többet esznek, hogy zsírréteget növesszenek, ami segít melegen tartani magukat a kemény fagyban. A háziállatoknál azonban már szükségtelen ezt a módszer alkalmazni.

Ne akard tehát felhizlalni a kutyust zsíros házi koszttal, ellenben a Kutyakajas.hu Webáruházban kapható Eminent tápokból megkap minden olyan fontos vitamint és ásványi anyagot, amire szüksége van ahhoz, hogy az immunrendszere megerősödjön.

Ez pedig sokkal célravezetőbb, mint megetetni olyan ételekkel, amitől elhízik, és utána már megmozdulni sem lesz kedve. Inkább biztosíts neki olyan helyet, ahol bármikor meg tud melegedni, egy egészséges kutyus pedig élvezi a friss, hideg levegőn történő sétát és játszadozást a gazdival. Hisz a mozgásra ilyenkor is szükség van!

Las Vegas, a kaszinók városa

Las Vegas

A legtöbb embernek van bakancslistája. És sok ember Las Vegast is felírja erre a listára. Las Vegas nem csupán a hoteleiről és kaszinóiról híres, hanem nagyon sok látványosság van a Stripen kívül is, merthogy ezeknek a hoteleknek és kaszinóknak a többsége Las Vegas központi helyet elfoglaló utcáján magasodnak.

The Mirage híres kaszinója

A nevadai Las Vegas egyik leghíresebb szállodája és kaszinója, a Mirage. A kaszinót a nagy kaszinómogul, Steve Wynn építtetette. A kaszinó 1989-ben nyitotta meg a kapuit. A hotel ablakai aranyosan csillognak, merthogy a színezés során valódi aranyport használtak. A Mirage lehet, hogy sokak számára ismerős, mégpedig a Pókember című filmből, amelyben Matt Damon volt a főszereplő és a célja nem más volt, mint bejutni a Mirage pókerteremébe. A Mirage kaszinó más filmből is ismerős lehet, hiszen a Bilkó főtörzs egyik jelenete is itt játszódott, amelyben Steve Martin volt az egyik főszereplő.

Las Vegas Strip

A város leghíres útszakasza a vegasi Strip, amely majdnem 7 km hosszan kígyózik. A Strip zsúfolásig van kaszinóval és hotellel, így aki nem elégszik meg az online rulett játék használatával, és a kaszinózás miatt érkezik Las Vegasba, szinte egy helyen élheti ki ez irányú szenvedélyét. A Stripen olyan látványosságok találhatók, mint a Bellagio előtti tóban lévő szökőkút, amely meghatározott zenei koreográfiára szökell a magasba. A kis Velence is megtalálható itt, ahol gondolázni is lehet. A mesebeli várakra emlékeztető Excalibur Hotel és Kaszinó is itt magasodik. A City Center, vagyis a városi pláza is ezen a részen terül el. A pláza nem csak üzletekkel van tele, hanem remek szórakozóhelyekkel is.

A Luxor Hotel és Kaszinó

Csak úgy, mint a piramisokkal, a Luxor Hotellel is próbálják az embereket lenyűgözni a giga méreteivel. Az egyiptomi motívumokkal díszített szálloda valami csodásan néz ki. A bejáratnál nem csak egy piramis látható, hanem a Szfinx is, amely sokkal magasabb, mint az eredeti. A hotel belső tere is az ókori Egyiptomot idézi, hiszen a Nílus egy része is látható, illetve a Királyok-völgye és a luxori templom is. Még a liftek is hasonló kinézetűek, mint egy piramis. Semmit sem bíztak a véletlenre.

Egy kis érdekesség Las Vegasról

Las Vegasban 34 helyi golfpálya található.

A városban, naponta, átlagosan 335 esküvőt tartanak.

Las Vegasban nagyon sok szálloda magasodik. A hetvenes években mintegy 35000 szállodai szobát számoltak, napjainkban ez a szám körülbelül 150000.

Az MGM Grand Hotel épületén kívül lévő bronzoroszlán súlya mintegy 45 tonnát nyom.

A Párjáték párkapcsolati magazin csábítóan vonzó cikkekkel vár!

A parjatek.hu párkapcsolati magazincélja, hogy hasznos cikkek közbenjárásával ténylegesen támogatójává avanzsáljon az egészséges és boldog párkapcsolatoknak. Bár az ember azt hihetné, hogy ez az a téma, amiben mindenki jártas, ösztönösen ismerve a feleleteket, valójában ez a legkevésbé sem valószerű elképzelés.

A hosszantartó, kiegyensúlyozott párkapcsolatoknak milliónyi titka van, és mind közül talán a legfontosabb, hogy sohasem lehet hagyni kialudni a vonzalom lángját. Sokan úgy vélik, hogyha már megtalálták életük szerelmét, akkor megtettek mindent, amit lehetett és ennyi. Kényelmesen bele lehet helyezkedni a szívmeleg komfortba és jöhet a vízözön. A helyzet az, hogy utóbbi problémák képében garantáltan bekopogtat, mert a társas kapcsolatok sikeréért dolgozni kell, s ebbe természetesen a barátságok, sőt még a családi viszonyok is beletartoznak. Az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet nem elég ahhoz, hogy a szerelem ne alakuljon át valami egészen mássá.

Az őszinteség az egyik alappillére a megingathatatlan várnak, a másik pedig a tájékozottság.

Tény az is, hogy nem minden kapcsolat válik hosszú távúvá, viszont attól még, hogy rövidebb periódust ölel fel a kapcsolódás, azért az alapvető emberi értékek megteremtése és figyelembe vétele elengedhetetlen. Ráadásul itt már főszerepet játszanak a védekezéshez, az intim együttléthez tartozó íratlan és írott szabályok is, amelyeket azt gondolhatnánk, hogy a mai világ felvilágosult emberei nem hágnak át, de a statisztika másról árulkodik. 1000 elvileg védekezéssel bebiztosított aktusból 800 terhességgel végződik, vagyis a biztonságos együttlét körülményeinek megteremtésével láthatóan vannak problémák.

A parjatek.hu párkapcsolati magazin a legkínosabbnak vélt, mégis életbevágóan fontos kérdéseket is körbejárja, kézzel fogható, elsajátítható válaszokkal szolgálva.

Az oldalon lazább témákban is böngészhetsz: felfedezheted a csábítás elsajátítható jellemvonásait, tippeket találhatsz a tökéletes randevú megszervezésére, de hogy komolyabb vizekre is evezzünk, a terhességgel együtt járó lelki és fizikai változásokat is pennavégre kaptuk a gyermekáldás előtt álló, izgatott leendő szülők okulására.

Vajon miért nem értik a karácsonyi köszöntő és a szép versek lényegét manapság?

A téli hónapok cudar időjárása, a napsütésmentes napok és a folytonos robotolás nagyon megviseli az embert. Ám, amikor elérkezik a karácsony, akkor minden varázslatosság válik egy karikacsapásra. Ilyenkor érdemes elővenni a könyvet, amelyben a lelket melengető karácsonyi köszöntő rejlik, és végiglapozni azt további szép versek után kutatva.

A szeretet ünnepének közeledtével a mai kor emberei még feszültebbé válnak, teljesen elfelejtették, hogy ez az időszak miről szól a keresztények életében. A mindennapok terhelő problémái és megoldandó feladatai szinte elviselhetetlen súlyként nehezednek a vállaikra. Az elméjük, a testük és a lelkük nem pihenhet, pedig a szép versek segítségével hamarabb ledobhatják ezeket a terheket. Ezek a költemények reményt adhatnak a csúf mindennapokban, amolyan mankóként szolgálhatnak.

Ám a karácsony, az más! Sokak erőltetettnek érzik a szupermarketekben található felhajtások, a túl korán kihelyezett fénysorok és a tömérdek előre legyártott ajándékok megjelenése miatt. Nehéz megtalálni az ünnep igazi mondanivalóját, ha csak le nem lassítunk kicsit, és körbe nem nézünk a barokkos díszítés mentes világban. Így már a karácsonyi köszöntő sem csak szavak egymásutánja, hanem képes átérezni az ember, és újra felfedezni a vallásban és a karácsonyi szellemben a békét, a hálát és a szeretetet. És nemcsak az a személy, aki felolvassa ezt a köszöntőt, és a szép versek egymásutánját, hanem az is, aki hallgatja. A titok nem a felvésett sorokban rejlik, hanem az előadásban.

Hiszen aki hisz és remél, az hitet és reményt adhat társainak. És ez a fontos a jelenben, ebben a reményvesztett világban. Mert a karácsonyi köszöntő mit sem ér úgy, ha az előadója nem érzi át a karácsony szellemét. Mert a karácsony a lélekben lakozik, és ezt az érzést mindig ápolni kell. A csodás karácsonyi versek gyűjteményéért keresse fel weboldalunkat!

Bababútor webáruház – gyerekeink örömére

Aki már valaha rendezett be gyerekszobát, az tudja, egyáltalán nem leányálom ez a projekt, annak dacára, hogy első ránézésre hálás feladatnak tűnik. A téma azonban rengeteg csapdát rejt, számtalan dologban kell helyesen döntenünk. Nagy segítséget jelent ebben a folyamatban egy jó bababútor webáruház, hiszen rengeteg információt megtudhatunk az itt található termékleírásokból, cikkekből, tanácsokból.

Van néhány alapvető dolog, amit csak mi, a vásárlók dönthetünk el az aktuális igények függvényében. Nagyban befolyásolja a vásárlás kimenetelét, hogy mekkora gyereknek akarunk szobát berendezni. Fontos átgondolni, hogy van-e már valami a berendezni kívánt szobában, vagy mindent most óhajtunk beszerezni. Valószínűleg a gyerek kora lesz az a tényező, ami a legtöbb mindent befolyásol majd. Minden bútordarab közül a létező legfontosabb talán az ágy, hiszen anélkül nem megy semmi úgy, ahogyan kellene. Egy jó minőségű, dekoratív gyerekággyal nem lőhetünk mellé, hiszen az szó szerint felér egy bútordarabbal. Nagyobb gyerkőcöknél már trükkösebben kell megközelíteni a témát.

Amennyiben nem újszülött, hanem néhány éves gyereket próbálunk meg rávenni a szülői ágy vagy szoba elhagyására, több fifikára van szükség. Ilyenkor jönnek képbe a mesefigurás elemek, a színek, a megvilágítás. Ha kellően beletalálunk a gyerek álmaiba, vagy sikerül kialakítani egy olyan szobát, amiről még ő sem mert álmodni, akkor garantált lesz a tervezett költözés. Külön pikantériája lesz a döntésnek, ha már iskolás a gyerek, hiszen ebben az esetben még több dologra lesz szükség. Nem lesz mindegy, milyen a szék, az asztal, a kiegészítők megjelenése. Bánatra azonban nincsen ok, hiszen egy jó internetes üzlet egy lépéssel mindig előttünk jár, és felhívja olyan döntési tényezőkre is a figyelmünket, amit nem is gondoltunk volna. Ezáltal sokkal jobban körbe tudjuk járni, át tudjuk gondolni az egyes vásárlási döntéseinket.

Kár lenne kihagyni az internetes válogatás lehetőségét ebből az életre szóló döntésből. A gyerekszoba kulcsfontosságú jelentőséggel bír gyerekeink emlékeinek kialakításában.

Hajléktalanok közt a kanizsai Citromszigeten

Egy februári nap délutánján, kaptam egy telefonhívást.

– János vagyok. Azt szeretném kérdezni, egyik este eljönnél a hajléktalan szállóra előadást tartani a régi Nagykanizsáról. Olvastam a könyvedet, amit írtál, az adta az ötletet. Elég gyakran hívunk meg különböző előadókat, hogy egy kicsit felrázzuk ezeket a szerencsétlen sorsú embereket.

(A Citromsziget bejárata ma. Fotó: S. Varga György)

– Elvállalnád? – Természetesen János. – Mikor kellene mennem? – úgy gondoltam jövő hét szerdán, ha neked is megfelel, este hatkor várnánk. Rendben ott leszek.

A tervezett napon hideg, fagyos téli este volt. Csikorgott a hó az autó kerekei alatt, ahogy befordultam az udvarba. A cím Nagykanizsán a helyiek által Citromszigetnek nevezett, szükséglakásokból álló lakónegyed egykor József főherceg laktanya néven a Monarchia katonáinak épülete volt.

(A nagykanizsai József Főherceg laktanya 1890-ben)

Diadalíves, impozáns főkapujával, a zárt, négyszögletű udvar köré egységes koncepcióval kialakított kaszárnya az időszak legszebb katonai létesítményei közé tartozott. A másik feléből már kiköltöztették a lakókat üresen áll.

Ebben az épületben lett kialakítva a hajléktalanok számára a szálló. Vegyes érzelmekkel közeledtem a bejárat felé. Még soha nem jártam ilyen helyen. Némi humorral mondhatnánk, szerencsére. Bár ha belegondolunk, úgy mint a börtönben mindenkinek van itt is egy téglája. Az emberi sorsot előre nem lehet tudni. Ma még jól élsz, mindened megvan, eszedbe sem jut, hogy kerülhetsz ilyen helyzetbe. Pedig van ilyen ,hallva az ottani emberek sorsát.

Kicsit előbb érkeztem, így volt időm beszélgetni az ottani portaszolgálatossal, gondnokkal.

(Zsákutca a Citromszigetnél. Fotó: S. Varga György)
  • Jó estét. Bemutatkoztam. Én vagyok az, aki ma előadást fogok tartani az itt lakóknak.
  • Igen tudok róla, János ideszólt. Hamarosan ő is itt lesz. A portás az, aki rendezgeti az ott lakókat, ha szükséges adományokból származó élelmiszereket ad, tisztálkodó szereket, ha valakinek igénye van rá.
  • Sokan vannak? Tettem fel első kérdésemet, hiszen el kell kezdeni a beszélgetést valamivel.
  • Jelenleg telt házzal „üzemelünk” majd meglátja, még a folyosókon leterített szivacsokon is alszanak. Nekik már nem tudtunk ágyat biztosítani. Van női körletünk is. Csak éjszakára tudunk menedéket adni, nappal el kell, hogy hagyják a szállót. Délben ebédet adunk arra visszajönnek, már aki igényli a meleg ételt.

Vannak, akik italos aludobozokat gyűjtenek, leadják, ebből vesznek némi ételt maguknak, de legtöbbször kannás bort, hogy a hideget jobban bírják. Van itt olyan is, akinek nyugdíja van, de nem elég arra, hogy drága albérletet tartson, fel ezért itt húzza meg magát. Nagyon vegyes a társaság.

(Fotó: S. Varga György)

Van itt egykori menő pincér, áruházvezető, diplomás művezető, aki a város nagyüzemében dolgozott. Majd meglátja ön is, ha beszélget velük. Kiszámíthatatlan az emberi sors. Mondjuk nagy százalékukat az alkoholizmusuk juttatta ide. Szétment a család a bíróság jóformán mindent a feleségnek ítélt, szép lassan ide jutott. Ittas állapotban ide nem jöhetnek be. Itt is vannak házi szabályok.

  • Hogyan viselkednek egymással? Tettem fel a következő kérdésemet.
  • Mint minden helyen ahol összezárva élnek emberek itt is vannak konfliktusok. Nem nagyon lehet előhagyniuk semmit, mert a többiek ellopják. Ebből sok nézeteltérés adódik. szerencsére súlyosabb est nem történt. Gyakori a rendőri jelenlét, keresnek valakit, vagy csak körülnéznek. Közben megérkezett János is.
  • Azt hiszem, indulhatunk, már ott vannak az ebédlőben. Kopogtak lépteink az egykori laktanya folyosóján, ahogy mentünk az ebédlő felé. Az egykoron szebb napokat látott épület meglehetősen rossz állapotban van. Hullik a vakolat, repedeznek a falak. Ráférne egy felújítás. A város vezetése nem sokat áldoz erre az intézményre. Belépve az ebédlőbe, már ott álltak a falak mellett, vagy széken ülve várták a kezdést.
(A Citromsziget udvara. Fotó: S. Varga György)

Körülnéztem, elég vegyes társaság gyűlt itt össze, viszont azt jó dolognak tartottam, hogy érdeklődők, nem süllyedtek bele a közönybe, még érdekli őket valami. János bemutatott az embereknek. Felém fordult.

  • Azt szeretném, ha a könyved agyagából merítve mutatnád be, milyen is volt az élet egykor ebben a városban. Gondolkodtam, mivel is kezdjem, aztán úgy döntöttem a régi vendéglátással kezdem, gondolván , hogy itt ez a téma fülekre lel. Nem tévedtem ebben. Érdekes volt, hogy nagy százalékuk nem kanizsai volt, hanem különböző városokból jöttek ide. Volt, amelyikük Győrből érkezett. Viszont azok, akik itt élték le életük nagy részét azokban emlékek jöttek elő, vissza visszakérdeztek.
    Egy öregember kiáltott felém, amikor a régi Halászcsárdát mutattam be.
  • Ott volt az esküvői vacsoránk, még hetvenben. Ha jól láttam egy könnycsepp csillogott a szemében. Amikor a Park étteremnél tartottam felállt egy magas szakállas fickó.
  • Tudja mennyi nótát elhúzott ott nekem a Bucska – Ott lehetett a legjobb tatár bifszteket enni- Ez így igaz erősítettem meg. – Magam is sokat jártam oda a barátaimmal.
  • Nagy kár, hogy megszűnt, tette hozzá a fickó aztán leült. Egy jó órát beszéltem nekik a régi élhető városról , megemlítve a számtalan munkalehetőséget, kiemelve az akkori rendszer pozitív dolgait. Mert volt olyan. Befejeztem mondókámat megköszöntem azt, hogy eljöttek meghallgatni, kis előadásomat.
    Rumcájszra emlékeztető figura lépett oda hozzám.
(A Citromsziget bejárata esti fényben. Fotó: S. Varga György)
  • Ajándékot nem hoztál? Tegezett, bár jóval fiatalabb volt nálam. Mielőtt válaszolhattam volna egy másik sorstársa leintette.
  • Örülj annak, hogy eljött ide. Megint beszívtál? Nem volt válasz elsompolygott az illető. Ahogy Jánossal mentünk kifelé, a falak mentén, a folyosón több ember aludt leterített szivacson kabátjukkal betakarózva. Egyikük felmordult. – Mi a fa… t hangoskodtok aludni, akarok! János leintette.
  • Ne törődj vele, ilyenek. Bizonyos fokig megértem az agresszivitásukat. Kemény „élet” ez. Azon gondolkoztam kifelé menet, van-e megoldás a hajléktalanságra. A világon mindenhol létezik, egyik ország sem tudta megoldani ezt a problémát. Az állam milyen mértékben tudja felvállalni őket?

Vegyes érzelmekkel tértem haza. Tapasztalásnak jó volt, elgondolkodtató…

(Írta: Pusztafi Attila)

1 2 3 19