El volt tiltva, vezetett, felborult Zalakomárban

Egy 1996-ban született zalakomári fiatalember május 24-én délelőtt Zalakomárban, az Árpád utcában úgy vezette a gépjárműnyilvántartás szerint egy cserszegtomaji nő tulajdonát képező, ám ténylegesen egy zalakomári lakos birtokában és használatában lévő Citroën Xsara típusú személygépkocsiját, hogy őt a Keszthelyi Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság 2021. május 4. napján jogerőre emelkedett határozatával a közúti járművezetéstől 6 hónap tartamra eltiltotta.

A járművet reggel a férfi a járműbirtokos Zalakomár, Árpád u. alatti otthonának udvaráról vitte el, úgy, hogy alkalmazottjaként tudta, a jármű indítókulcsa a gyújtáskapcsolóba van helyezve. A jármű birtokosa a jármű elviteléről nem tudott és ahhoz beleegyezését nem adta.

A férfi a Zalakomár, Árpád u. 78. számú ház előtti útszakaszon elvesztette uralmát a gépjármű felett, s a ház előtti beton hídfőnek ütközött, melynek következtében a gépkocsi a tetejére fordulva az úttesten állt meg. A balesetet követően a vádlott a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Zárt udvaron tartott kutyára lőtt Zalakaroson

Egy 1970-ben született zalakarosi férfi 2020. november 05-én este Zalakaroson az Akácfa utcában sétált az 5. számú ingatlan felé, kezében a tulajdonát képező lőfegyvernek nem minősülő, 4,5 mm kaliberű, Slavia 630 típusú légpuskát tartva.

Amikor odaért, és az udvarban szabadon tartott, 3 éves, „Bagira” nevű, staffordshire terrier keverék szuka kutya megugatta, -s mivel a kutya ugatása amúgy is „idegesítette”- többször rálőtt.

Az egyik lövés a kutya mellkasát találta el, a lövedék az állat testébe hatolt, s a mellkas izomzatába a jobb oldalon a szegycsont-borda találkozásánál, mélyen (4-8 cm) az izomzatba fúródva állt meg.

A kutyát orvoshoz vitték, de az állatorvos a lövedéket nem távolította el, mert annak nagyobb volt a műtéti kockázata, mint annak, hogy a lövedék betokosodik, és nem okoz további gondot.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Fogyasztott és kereskedett a droggal egy szepetneki férfi

Egy 1989-ben született szepetneki férfi 2019-től kábítószerfogyasztó volt,
2020. tavaszán elhatározta, hogy kábítószert fog ismerősei, illetve barátai körében értékesíteni.

A vádlott 2020. márciusától 2020. november 17-ig ismeretlen személytől – havonta két alkalommal, 10-50 gramm mennyiségben vásárolt kábítószert, melyért grammonként 2.000-2.500 forintot fizetett. Ezt követően rendszeresen adott át és el marihuánát, és speed-et legalább hat ismerősének. A kábítószer átadásokra és értékesítésekre a vevőkörrel a vádlott telefonszámán, valamint internetes közösségi oldalon történő előzetes egyeztetés alapján, Nagykanizsán a vádlott által bérelt, a Csengery utcai társasházi lakásban, illetve annak környezetében került sor. A vádlott a marihuána grammját 2.000 – 3.000 forintért, a speed port grammonként 3.000-3.500 forintért értékesítette:

I.)

a)

A vádlott egy nagykanizsai férfi részére 2020. nyarától 2020. november 15. napjáig legalább 20 esetben értékesített, alkalmanként 0,8 gramm mennyiségben – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.000 forintot kért.

Ezen túl a vádlott és a férfi egy-két alkalommal közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztott.

A férfi lakóhelyén simítózáras tasakban növényi ágvégződésekett foglaltak le, vizeletmintájából MDA és MDMA volt kimutatható.

(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

b)

A vádlott egy másik nagykanizsai férfi részére 2020. április és 2020. november hónap első hete között legalább 6 gramm mennyiségben értékesített – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.500 forintot kért. Ezen túl a férfi 2020. november elején – anyagi ellentételezés nélkül – „két utcányi”, körülbelül 0,3 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó speed port is elfogadott a vádlottól, továbbá több esetben közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztottak.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

c)

A vádlott egy harmadik nagykanizsai lakos részére 2020 nyarától 2020. november 17. napjáig heti rendszerességgel értékesített marihuanát, 1-2 gramm mennyiségben, grammonként 3.000 forint vételáron. A férfi a mintegy fél év leforgása alatt körülbelül 80.000 forint értékben vásárolt kábítószert a vádlottól. A fentieken túl a vádlottól „3-4 utcányi”, körülbelül 0,8 gramm mennyiségben fogadott el – anyagi ellentételezés nélkül – speed port.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

d)

A vádlott egy nagyrécsei férfitól 50.000 forint összegű kölcsönt kapott, amelyet nem tudott visszafizetni. 2020. szeptemberében a vádlott a lakásán speed-et kínált a férfinek, melyből nevezett egy „utcányi”, körülbelül 0,1 gramm adagot felszívott. 2020. október elején a férfit a vádlott a lakásán szintén speed-el kínálta, melyből 2-3 „utcányi”, körülbelül 0,2-0,3 gramm adagot ismét felszívott. Ennek során a vádlott az adóssága törlesztéseként felajánlotta, hogy máskor is mehet hozzá kábítószerért. Ezt követően a férfi 2020. október végén 1 gramm speed-et vett át, melynek értékét 3.000 forint összegben számították be a vádlott tartozásába.

e)

A vádlott egy pölöskei nőnek 2020 őszén legalább két alkalommal értékesített, 1-1 gramm mennyiségben – delta-9-THC-t – tartalmazó marihuanát, grammonként 2.500 forint vételáron, valamint legalább 1 gramm mennyiségben speed port, 3.000 forint vételáron.

f)

A vádlott ismeretlen személytől 2019. évtől, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően 2020. november 17. napjáig kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó növényi törmeléket, illetve amfetamint tartalmazó fehér port szerzett meg. Ezek közül a növényi törmeléket a Nagykanizsa, Csengery utcai tartózkodási helyén, a konyhaszekrényben műanyag zacskóban, valamint az ingatlan kisebbik szobájában lévő asztalon elhelyezett dobozban, 5 db alufólia pakkban tárolta, részben későbbi értékesítés, részben saját fogyasztás végett. A vádlott ezeken túl a kiporciózáshoz, a terjesztéshez, illetve a fogyasztáshoz szükséges, fehér porral szennyezett 1 darab digitális mérleget, továbbá 1 darab tányért, 1 darab levágott szívószálat, 1 darab „Mr. Zseb” feliratú 10 cm hosszú fémcsövet, 1 darab kávéskanalat, valamint 1 darab KEKKH által személyazonosító okmányhoz kiállított kód kártyát tartott, melyeket a 2020. november 17. napján foganatosított kutatás során a nyomozó hatóság lefoglalt.

A vádlottól lefoglalt nedvesen nettó 40,19 gramm, szárazon nettó 37,43 gramm, továbbá nettó 3,47 gramm össztömegű, zöld színű növényi anyagok kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket – köztük delta-9-THC-t – tartalmaznak.

A vádlottól lefoglalt 500 gramm méréshatárú, digitális mérleg felületét szennyező anyagmaradvány amfetamint és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket -köztük delta-9-THC-t – tartalmaz.

A vádlott vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

A vádlott által összesen értékesített, illetve átadott kábítószer hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határának mintegy 60,86 –759,88 %-a.

A kannabisz, a delta-9-THC és az amfetamin kábítószernek minősül.

g)

A vádlott 2020. november 10. napján – pénzügyi nehézségekre hivatkozva – egy további nagykanizsai férfinek 5 adagnyi kábítószert kínált megvételre 12.500 forintért, melyet a férfi végül nem fogadott el.

A vádlott 2020. november 14. napján egy nagykanizsai nőnek ismeretlen hatóanyagtartalmú kábítószert ajánlott kipróbálásra, melyet el kívánt vinni a nő lakására, azonban nevezett a vádlott ajánlatát nem fogadta el.

II.)

A vádlott 2017-2018. év között ismerkedett meg a 2003. március 13. napján született, szepetneki fiúval, akivel baráti kapcsolatba is került. A 17 éves fiú 2020 nyarán a vádlottnál tartózkodott Nagykanizsán, melynek során közösen szívtak – delta-9-THC-t- tartalmazó cigarettát, majd 2020. szeptember hónapban a fiú egy Samsung Galaxy J3 típusú mobilkészüléket adott a vádlottnak, melyért cserébe a vádlott – három részletben – 1 gramm marihuanát adott át neki. Ezt követően 2020. november hónapban a fiú még 1 gramm mennyiségben vett át marihuanát a vádlottól.

A vádlott a fentieken túl 2020. november 2. extasy-t kínált, adagonként 3.500 forintért, majd 2020. november 8-án – Messenger üzenetben – arról tájékoztatta, hogy megérkezett a „vargánya”, azaz a varázsgomba, melynek a vonatkozásában megkérdezte, hogy érdekli-e. A fiú végül nem vásárolt.

A fiú vizeletmintájában delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Pénzért vagy drogért fogadott kuncsaftokat Zalakomárban Laura

Egy 1971-ben született német férfi, a vádlott hosszú évek óta a hazájában és Magyarországon is rendszeresen fogyasztott kábítószert, korábban Keszthelyen, majd 2020. augusztus hónaptól – közelebbről meg nem állapítható időponttól – Zalakomárban lakott. Zalakomárban megismerkedett főbérlője, rokonságával, és ismerőseivel, többek között egy nővel, aki ekkoriban hirdette magát az interneten, „Laura” néven.

A vádlott havi rendszerességgel igénybe vette a nő „szolgáltatásait”, amelynek óránként 20.000 Ft volt a tarifája. A vádlott a nőnek a pénz mellett kannabisszal is fizetett összesen legalább 100.000 Ft értékben. Alkalmanként 2-3 gramm kannabiszt kapott a pénz helyett.

(A fotó illusztráció)

A vádlott a kannabisz grammját 3000 Ft-ban számolta el. Ily módon 2021. május 04. napjáig kb. 30 gramm kannabiszt adott át. A vádlott 2021. január hónapban, pontosan meg nem állapítható időpontban 4-5 db „speed” néven ismert amfetamin tartalmú tablettát adott egy másik nőnek, aki nála ekkor takarítási munkát végzett.

A vádlott a takarítónőnek 2021. január 27-én és 2021. február 12-én különböző kábítószerféleségekről készített fényképeket küldött, és több alkalommal hívta őt magához, hogy együtt „partyzzanak”. A nő a vádlott ajánlatát nem fogadta el.

A vádlott 2021. május 05-ig por, tabletta, növényi ágvégződés és növényi törmelék formájában kannabiszt, MDMA-t és amfetamint tartott a Zalakomár Petőfi utcai lakásában, amelynek együttes mennyisége meghaladta a csekély mennyiség felső határát. A vádlott a kábítószert további „szolgáltatások” vásárlásáért tartotta és a birtokában lévő kábítószerből alkalmanként fogyasztott is.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Alkalom szülte a tolvajt Nagykanizsán

Egy 1974-ben született beleznai nő 2021. május 21. napján 16 óra 40 perc körüli időben férjével a Nagykanizsa, Kalmár utcai áruházba ment vásárolni. A bevásárló kocsik tárolójánál észrevettek egy kocsira felakasztott bevásárló táskát, amelyet a sértett nem sokkal korábban ott felejtett.

Ezt követően a férj az üzletbe ment vásárolni, a vádlott pedig a talált táskába belenézett, s ahelyett hogy a táskát, annak tartalmával a biztonsági szolgálatnál leadta volna, a táskából kivette a sértett pénztárcáját az abban található személyes okmányaival, bankkártyájával és 4.000 Ft készpénzzel együtt.

A pénzt a tárcából kivette, majd a tárcát Nagykanizsán a Szent Imre utca környékén eldobta, ahol azt egy járókelő megtalálta, a sértett munkahelyén leadta, ahol a sértett a pénztárcát, okmányait, bankkártyáját, személyes használati tárgyait a 4.000 Ft készpénz kivételével hiánytalanul átvette.

A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg. Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Terror az Ady utcában

Egy 1959-ben született nagykanizsai férfi vádlott 2017. januárját követően az interneten megismerkedett egy nővel -a sértettel-, akivel 2017. május 30-án élettársi kapcsolatot létesített.
A sértett már ekkor több betegségben szenvedett, 2005-ben előbb a cukorbetegsége miatt leszázalékolták, majd 2019. május 1. napjától mozgásszervi bántalmak miatt súlyos fogyatékosnak minősül, önálló életvitelre nem képes, ápolásra szorul.

Az élettársi kapcsolat alatt az ápolója a vádlott volt, aki a sértett után 2019. július 22. és 2020. augusztus 31. napja között ápolási díjban is részesült. A sértett a mozgásszervi fogyatékossága miatt nagyon nehezen mozog, a lakásban is kizárólag bottal, míg azon kívül 2018. júniusától kezdődően elektromos kerekesszékkel képes csak járni. A pár kezdetben a Nagykanizsa, Csengery utcai lakásban, majd miután az lakhatatlanná vált, 2018. évtől a Nagykanizsa, Ady Endre utcai lakásban lakott.

A felek kapcsolata azonban pár hónap elteltével a vádlott italozó életmódja miatt megromlott, ekkor már naponta veszekedtek, amely több esetben a vádlott részéről tettlegességig fajult. A bántalmazásra minden esetben a közösen használt lakásban és a vádlott ittas állapotában került sor.

-2019. január 10-én 15.37 órát megelőzően a vádlott sérülést nem okozva egy ízben belerúgott a sértett lábfejébe, majd papuccsal a jobb kézfejét ütlegelte. A történtek miatt rendőrségi jelzésre a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ 2019. január 23. napján gondozásba is vette a sértettet.

(A fotó illusztráció)

-2019. május 13-án a vádlott ismeretlen módon ismét bántalmazta a sértettet, akit emiatt a családsegítők egy ismerőséhez kimenekítettek. A vádlott azonban megígérte a sértettnek, hogy ilyen soha többé nem fordul elő, ezért a sértett ebben bízva 2019. május 16-án visszatért a vádlotthoz. A kapcsolat azonban továbbra sem javult, a sértett 2019. november 11-én, tavaly június 7-én, június 12-én, augusztus 30-án, augusztus 31-én, szeptember 14-én, október 26-án, november 23-án, december 9-én is rendőri segítséget kért a vádlotti tettlegesség miatt.

-2020. június 7-én 23.40 órát megelőzően a vádlott rátámadt az ekkor a lépcsőházban éppen az elektromos kerekesszékét feltöltő sértettre, akit többször ököllel arcul ütött, majd elvette a sértett járást segítő botját, azt eltörte, a kerekesszéket pedig kitolta az udvarra. A sértett bal arcfele a bántalmazás miatt beduzzadt, a szája pedig enyhén vérzett, sérülései legfeljebb 8 napon belül gyógyulóak voltak.

-2020. augusztus 30-án 18.15 órát megelőzően a vádlott egy ízben ököllel arcul ütötte a sértettet, az ütés a jobb szeme alatt találta el, amelytől elesett, ezt követően a vádlott előbb a földön fekvő sértett vállát és felkarját megrúgta, majd miután a sértett felállt, őt mellkason is ütötte. A bántalmazás következtében a sértett a jobb oldali járomív tájék „diónyi” nagyságúnak leírt lágyrész zúzódását-bevérzését, a jobb oldali alkar és felkar 2 db 10 cm-es hámfosztását, a jobb oldali vállízület tájék zúzódását, valamint a 41-es számú fog kimozdulását szenvedte el. A sérülések önmagukban és összességükben is 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülések.

-2020. augusztus 31-én 15.50 órakor a vádlott ismét többször tenyérrel megütötte illetve megrúgta a sértettet, aki emiatt bejelentést is tett a rendőrségen. A vádlott még a kiérkező rendőrök jelenlétében is agresszíven lépett fel, és a sértettet jobb kézzel egy ízben újból pofon ütötte. Emiatt a rendőrök ideiglenes megelőző távoltartást, majd a Nagykanizsai Járásbíróság 2020. szeptember 1. napján kelt végzésével 60 napra megelőző távoltartást is elrendelt a vádlottal szemben.

-2020. november 23-án 14.30 órakor a vádlott ittasan érkezett haza, emiatt élettársával ismét szóváltásba keveredett, amely során a sértettet többször ököllel arcul ütötte, amely következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló koponya zúzódást szenvedett.

2020. december 9-én 12.49 órát megelőzően a vádlott az ekkor egy széken helyet foglaló sértettet többször arcon ütötte, egy kozmetikai tükörrel fejbe vágta, majd a kitört üvegszilákkal a sértett felé szúrt, megvágva a sértett bal kéz fejének több ujját. A bántalmazás során a sértett 8 napon belül gyógyuló fejsérülést, balesetszerű nekiütődésnek illetve más személytől származó ütésnek-rúgásnak-harapásnak-karmolásnak minősített sérülést szenvedett. A történtek miatt a rendőrség ismét ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a vádlottal szemben.
A bántalmazások miatt a sértett végül az élettársi kapcsolatot megszakította, a vádlottól különköltözött, 2020. december 15. napjától már egyedül él.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Nem vezethettek volna, ezért bíróság elé állítják a kanizsai férfiakat

Egy 1974-ben született nagykanizsai férfi augusztus 28-án, 18 óra 25 perckor Nagykanizsa belterületén a Csengery úton vezetői engedély nélkül vezette a tulajdonát képező Opel Astra Classic 1.4 típusú személygépkocsit, amikor rendőrjárőr közúti ellenőrzés céljából megállította. A vádlottat a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Szabálysértési hatósága engedély nélküli vezetés és más szabálysértések elkövetése miatt 2021. február 03. napján jogerőre emelkedett határozatával, 150.000 Ft pénzbírsággal sújtotta és 10 hónap időtartamra minden közúti jármű vezetésétől eltiltotta.

Ügyében a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat.

Egy 1998-ban született nagykanizsai férfi október 8-án 08.10. órakor Nagykanizsán a Tripammer Gyula utcában a Vécsey utca irányából úgy vezette a saját tulajdonát képező Volkswagen típusú személygépkocsiját, hogy őt a szabálysértési hatóság 2021. április 7. napjától kezdődően a közúti járművezetéstől 12 hónap tartamra eltiltotta.

A férfi ügyében a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat a napokban – értesült honlapunk hétfőn dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Milliós vízdíjat sikkasztott el Nagykanizsán

Egy 1961-ben született férfi 2012. április 1-jétől a nagykanizsai Látóhegy 1. számú Polgári Jogi Vízhasználati Társaság sértett közös képviselője volt. A vádlott ezen feladatkörében köteles volt a társaság tagjaitól az ingatlanaikon elfogyasztott ivóvíz ellenértékét átvételi elismervény ellenében, készpénzben beszedni, majd a beszedett összegeket a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. részére befizetni.

A vádlott 2013. januárjában lemondott a tisztségéről, ám a feladatát megbízás nélküli ügyvivőként továbbra is ellátta. A vádlott a vízdíjakat rendszeresen beszedte a társaság tagjaitól, ám befizetési kötelezettségének csak részben tett eleget, a beszedett összegek egy részét nem fizette be a vízszolgáltató részére.

A vádlott 2012. április 14. és 2020. szeptember 19. között a társaság tagjaitól összesen 7.015.930,- Ft-ot szedett be, amelyből 4.790.218,- Ft-ot befizetett a vízszolgáltató részére, ám a fennmaradó 2.225.712,- Ft befizetését elmulasztotta, azt a saját céljaira fordította.

A vádlott 2018. január 7-én átvett 100.000,- Ft készpénzt egy inkei lakostól azért, hogy nevezett a látóhegyi ingatlanát a sértett által használt ivóvízhálózathoz csatlakoztathassa. A vádlott ezen összeget a társaságnak nem fizette be, hanem azt eltulajdonította. A vádlott magatartásával a sértettnek összesen 2.325.712,- Ft kárt okozott, amely a nyomozás során nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Bűnügyi felügyelet alá helyezték azt a zalai orvost, aki hálapénzt fogadott el

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2021. október 14. napján bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal a Zala megyei orvossal szemben, akit vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök 2021. október 12. napján.

A végzés értelmében a gyanúsított – külön engedély nélkül – nem hagyhatja el a lakóhelyét és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg.

Indoklásként elhangzott: fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított önmagát az eljárás alól kivonná, valamint más egészségügyi intézményben újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig tart.

A végzés jogerős – tájékoztatta honlapunkat pénteken Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a gyanúsított egy zalaegerszegi kórházi főorvos.

Sok embernek kárt okozott a kanizsai tolvaj

A törvénnyel már több alkalommal összeütközésbe került 2001-ben született nagykanizsai férfi – a vádlott – 2021. február 24. napján – feltételes kedvezménnyel – szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Ezt követően visszaköltözött korábbi lakóhelyére, édesanyja tulajdonát képező, nagykanizsai hegyi ingatlanba. A hivatalos munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlott 2021. április 16. és 2021. május 6. napja közötti időszakban megélhetését vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján kívánta biztosítani.

– A vádlott 2021. április 16. és 2021. április 23. napja Nagykanizsán, a Kishegyi úton található, és egy nő hagyatéki várományát képező, hegyi ingatlanba – a bejárati ajtók vasrúddal való felfeszítésével – jogtalan eltulajdonítás szándékával behatolt. A vádlott a pinceépületet és a tárolóként használt pincét átkutatta, majd onnan értékek elvitele nélkül távozott, ám a vádlott dolog elleni erőszakos magatartásával 52.500 forint rongálási kárt okozott.A vádlott 2021. április 26. napján az éjjeli órákban Nagykanizsán, a Szőlősgazda úton található, csak részben bekerített, felújítás alatt álló családi házhoz ment. Ennek során a családi ház nyugati oldalán lévő melléképület bejárata elé tett tárgyakat (bútor, fotel, feltekert szőnyeg) elpakolva bement az épületbe, ahonnan 5 db, összesen 3.500 forint értékű reszelőt, 2 db, összesen 2.000 forint értékű lapos fejű csavarhúzót, 1 db, 2.000 forint értékű üvegből készült tortatartót, 10 db, összesen 1.500 forint értékű üvegpoharat és 10 db, összesen 5.000 forint értékű tányért tulajdonított el. Az eltulajdonított tárgyak nem kerültek elő. A vádlott cselekményével 14.000 forint lopási kárt okozott.

-A vádlott 2021. április 28. napján 00.00 órakor Nagykanizsán a József Attila utca 39. szám alatt parkoló Fiat Punto típusú személygépkocsi bal oldali hátsó szélvédőjét egy téglával betörte, majd a gépkocsi utasterében végzett kutatást követően, a hátsó ülésen tárolt élelmiszerek és szatyorban lévő használati tárgyak közül eltulajdonított egy 569 forint értékű „Tastino Waffers” nápolyi csomagot. A vádlott a szélvédőüveg betörésével 15.000 Ft kárt okozott a sértettnek.

-A vádlott 2021. május 04. napján 10.05 órát megelőzően – pontosabban meg nem állapítható időpontban Nagykanizsa Szentgyörgyvári hegy, Kútvölgyi úton lévő hegyi ingatlan kerítéskapuját záró – 200 forint értékű láncon lévő, 2.000 forintot érő lakat széthúzásával – jogtalan eltulajdonítás céljából – behatolt az udvarba. A vádlott ennek során megpróbálta eltulajdonítani a borospince előtti betonozott részen leállított ismeretlen márkájú, 60.000 forint értékű, piros vázas cross -motorkerékpár vázát, melyet az udvaron belül több méterre eltolt, azonban végül mégsem vitt el, ugyanis a motorblokk nélküli járművet nem tudta elindítani.

-A vádlott 2021. május 04. napján hajnali 2.00 óra és 6.30 óra között, Nagykanizsán, a Platán sor 8/A. 2. számú lépcsőház előtti parkolóban megpróbálta eltulajdonítani, a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet jelölő táblához láncolt, 200.000 forint értékű Motorhispania Furia 50 típusú segédmotor-kerékpárt. Ennek során a nála lévő erővágóval megpróbálta szétvágni az acélsodronyból készült motorzárat, majd annak eredménytelensége után a táblarögzítő bilincset vágta le. Ennek során a motorzárat a tábla oszlopáról lehúzta, azonban a motort végül nem vitte el. A vádlott magatartása következtében eltört a segédmotor-kerékpár hátsó kereke felett lévő sárvédő idom és a motorblokk mellett lévő láncvédő burkolat, valamint megsérült a motorzár sodronya és annak műanyag burkolata, mellyel 45.000 forint rongálási kárt okozott.

-A vádlott 2021. május 05. napján 22 óra 30 perc körüli időben Nagykanizsán, a Kazanlak körút 11. szám előtti parkolóban álló Suzuki Swift típusú személygépkocsit – ismeretlen módszerrel – kinyitotta, majd a gépjármű utasterét átkutatta, ennek során a váltónál lévő dobozból magához vett legalább 400 forintot. majd a kesztyűtartóban talált tanksapka kulccsal – annak ellenére, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezett – használat céljából beindította a járművet. Ennek során a vádlott a személygépkocsival 5-6 méter megtétele után felugratott a padkára, ahol a parkolóhely előtti sövényben állt meg. Ezt követően egy ideig a kocsiban még zenét hallgatott, majd abból kiszállt, hogy segítséget kérjen a jármű útpadkáról való letolása érdekében. Ennek során megszólította az éppen hazafelé tartó a tulajdonost, aki a vádlott cselekményéről tudomást szerezve, megpróbálta őt a helyszínen eredménytelenül visszatartani. Az ellopott pénzből a vádlott energiaitalt vásárolt.

-2021. május 6-án 14.00 óra és 14 óra 30 perc közötti időben a vádlott Nagykanizsa, Szentgyörgyvári hegyen lévő Kis Éden úton egy hegyi ingatlanhoz ment, ahol az utcafronti kerítésen átmászott, majd felmászott az erkélyre. Ezt követően az erkélyajtót befeszítve bejutott a pincébe, melynek padlását értékek után kutatva eredménytelenül átforgatta, majd a felső szintet az alsó szinttől elválasztó ajtót vállal benyomva lejutott a földszinti részre. Itt az egyik szobából magához vett egy 7.995 forint értékű Mindig Tv dekódert és egy távirányítót, valamint egy 4.500 forint értékű voki tokit, majd a konyhába ment, ahonnan az asztalról szintén a táskájába rakott egy csomag, 525 forint értékű fodros nagy kocka száraztésztát.

Ezt követően a vádlott ismét felment az emeletre, majd az erkélyről leereszkedve a pince déli oldalára felrögzített 3 kamera közül, a lépcsőfeljáró felé irányított 3.000 forint értékű kamerát levette, melynek későbbi sorsa ismeretlen maradt.

A vádlott – ajtófelfeszítés módszerével – az ingatlan autóbejáróján található fémből készült, 2,5×2,5 m-es tárolóba is bement, ahol egy benzines kannából a benne lévő üzemanyagot az ott tárolt 15 éves – azonban már több éve nem használt, lyukas hátsó kerékkel rendelkező – Keeway típusú robogó tankjába beleöntötte, abból a célból, hogy a robogót néhány próbakörre elvigye. Ennek során többször is megpróbálta elindítani a motort, melynek eredménytelensége után távozott a helyszínről. A vádlott a cselekményével 16.020 forint lopási és 33.500 forint rongálási kárt okozott, melyből a TV dekóder és távirányító vádlotti visszaszolgáltatásával 7.995 forint összeg a nyomozás során megtérült .

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a vádlott ellen, mint különös visszaeső ellen jármű önkényes elvétele bűntette, lopás bűntette és vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

1 47 48 49 50 51 93