Molnár Flóra hazaköltözik, babát vár és már le is fotózták a kanizsai hivatalban

„Tegnap két tehetséges fiatalt, kiváló sportembert köszöntött az önkormányzat nevében Bizzer András alpolgármester úr.
Molnár Flóra és Varga Dominika a Dél-zalai Vízmű SE színeiben öregbítette az egyesület és Nagykanizsa hírét az elmúlt években.

Fiatal koruk ellenére a lányok már számos rangos – hazai és nemzetközi – versenyen bizonyítottak: Dominika például a közelmúltban a Magyarországon megrendezett úszó Európa-bajnokságon remekelt, de elevenen él az emlékeink között Flóra 2016-os riói olimpiai szereplése is!

(Fotó: Balogh László – Facebook)

A sportolók most mérföldkőhöz érkeztek. Molnár Flóra befejezte egyetemi tanulmányait az USA-ban, és hazaköltözik. Elárulta: egy időre felhagy a sportolással, ugyanis párjával babát várnak. Ezúton is gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk Flórának és családjának!

Varga Dominika szintén izgalmas időszak előtt áll: sportolói karrierjét augusztustól Budapesten folytatja. Kívánjuk neki, hogy a fővárosban is hasonló, sőt, még jobb eredményeket érjen el, és ne felejtse el Nagykanizsát!

A sikerhez önmagában nem elég a tehetség: a lányok részéről rengeteg munkára, önfegyelemre és szorgalomra volt szükség, de a bennük rejlő képességek kibontakoztatásához elengedhetetlen volt edzőjük, Polgár Sándor munkája is, aki mindig a lehető legtöbbet hozza ki versenyzőiből. Köszönet neki ezért!

S végül, de nem utolsó sorban nem szabad elfeledkezni a szülői háttérről, támogatásról sem, így a két úszó édesanyját is egy-egy csokor virággal köszöntötte alpolgármester úr.

Kívánom Molnár Flórának és Varga Dominikának, hogy mind a magánéletben, mind a sport területén találják meg számításaikat! Nagykanizsa büszke rájuk – nagyon!” – írta Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Szaharai homok hullott Nagykanizsán

Korábban szaharai por, most szaharai homok hullott eső után Nagykanizsán. A szaharai por és a homok vélhetően ugyanazt jelenti, csak most ezt a nevet adta a fotós a mifelénk szokatlan természeti jelenségnek.

Szaharai homok nyomai autókon az éjszakai eső után Nagykanizsán 2021. július 14-én., szerdán. (Fotók:MTI/Varga György)

Legutóbb 2018-ban fotózták le Kanizsán, amikor szaharai por lepte be az autókat, de akkor a meteorológusok előre figyelmeztettek, hogy csak a poros-homokos légtömeg elvonulta után érdemes kocsit mosni.

Ismét életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Kanizsán

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő egy nagykanizsai, Sugár úti társasház egyik lakásában, ahonnan kedden a késő délutáni órákban telefonáltak be a tűzoltókhoz.

A készülék a fürdőszobában jelzett, ahol egy nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt. A város hivatásos tűzoltói az ingatlanban méréseket hajtottak végre, mely során kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A helyszínre a kéményseprők és a gázszolgáltató szakemberei is kiérkeztek – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

4 tipp, amivel a nyaralás ideje alatt is biztonságban tudhatjuk otthonunkat

Bizonyára sokan tervezgetik már, hogy idén nyáron hova utaznak majd kikapcsolódni a családdal, de többeknek már a szállás is le van foglalva, és izgatottan számolják az indulásig hátralévő napokat. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az önfeledt nyaralásba, érdemes gondoskodni otthonunk biztonságáról is. 

  1. Ne tegyük egyértelművé, hogy elutaztunk!

Sokan esnek abba a hibába, hogy távozáskor például lehúzzák a redőnyt az összes ablakon, esetleg áramtalanítják az egész házat. Ezzel csupán annyi a gond, hogy így az ingatlanról messziről lerí, hogy üresen áll, ez pedig rögvest felkelti a betörők érdeklődését. 

Ezért próbáljuk meg leplezni, hogy épp senki sincs otthon: a redőnyöket hagyjuk felhúzott állapotban, és állítsunk be időzített világítást kint és bent is. Ha az utcáról azt lehet látni, hogy hol itt, hol ott gyullad fel, illetve alszik el a fény, akkor a betörő elbizonytalanodhat, hogy tényleg üres-e az ingatlan.

  1. Kérjünk meg valakit, hogy időnként nézzen rá az otthonunkra!

A jószomszédi viszony ilyenkor különösen kifizetődő, hiszen megkérhetjük a mellettünk élőt, hogy a nyaralásunk ideje alatt napi pár percre ugorjon át hozzánk, és nézze meg, hogy minden rendben van-e. Beszéljük meg vele, hogy a postaládát is ürítse ki, ugyanis a levelekkel teli, napok óta érintetlenül álló postaláda az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy az ott lakók házon kívül tartózkodnak. 

Ezenfelül átszellőztetheti a házat, megöntözheti a virágokat, így a rosszban sántikáló egyének látják majd, hogy az ingatlan még sincs teljesen magára hagyva, így kisebb eséllyel mernek majd próbálkozni. 

Ha pedig a szomszéddal nem ápolunk ilyen szoros kapcsolatot, akkor bízzunk meg egy közelben élő barátot vagy rokont a feladattal. 

  1. Tegyük otthonunkat betörésbiztossá!

Ez a tipp egy kicsit “kakukktojás”, hiszen nem csak a nyaralás idejére szól, hanem tulajdonképpen egész évre. Betörés ugyanis közel sem csak akkor történhet, amikor a család apraja-nagyja vakációzni indul, hanem akár egy sima hétköznapon is. 

Bár a többség csak riasztót és kamerát használ, ezek viszont fizikailag nem gátolják meg a betörőt abban, hogy bejusson az ingatlanba. Viszont egy Nívó Biztonsági Ajtó már igen! A belül acéllemez alkotta betörésbiztos ajtó ellenáll a rongálási kísérleteknek, így valós védelmet nyújt az illetéktelen behatolókkal szemben. 

Egy dologra kell odafigyelni: a kulcsot sose rejtsük el az ajtó közelében, hanem vigyük magunkkal, vagy adjuk oda annak, aki felügyel majd a házunkra! 

  1. Legyünk óvatosak a közösségi oldalak használatával!

A nyaralás legszebb pillanatait sokan szívesen posztolják a közösségi profiljukra is, hadd lássa ország-világ (vagy legalábbis az ismerősök), hogy milyen szép helyeken járnak, és mennyire jól érzik magukat.

Ezzel viszont érdemes csínján bánni, ugyanis a betörők is aktívak ezeken az oldalakon, és ha azt látják, hogy épp kikapcsolódunk valahol, akkor máris tudják, hogy az otthonunk épp üres. Ezért a képeket csak hazaérkezés után töltsük fel.

Válaszd a LED szalaghoz tökéletesen illeszkedő LED tápegységet!

Ahhoz, hogy az általad kiválasztott LED szalag működőképes legyen, feszültségben a LED szalaghoz illeszkedő tápegységre van szükséged. Az ideális és megfelelő feszültségről működő tápegység nélkül nem leszel képes életet lehelni a szalagba.

Így annak érdekében, hogy valóban azt a tartozékot válaszd, amelyre szükséged van, érdemes tüzetesebben körbenézni a tápegységek kínálatában.

Miért dönts a LED világítástechnika eszközei mellett?

A LED világítástechnika eszközeire manapság egyre több ember választása esik, hiszen számos olyan előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek nem mondhatók el hagyományos vagy halogén társaikról. Az izzókon felül azonban egyre többen választják a kreatívan és sokoldalúan felhasználható LED szalagokat, hiszen számos olyan helyzetben kisegíthetnek, amelyben más világító eszközt nem vehetsz számításba.

Legyen szó a konyhapult megvilágításáról, a lépcsőfeljáró vagy az álmennyezet kiemeléséről, esetleg a kirakat esztétikusabbá tételéről, csak hogy a legnépszerűbb és legnehezebben megközelíthető pontokat említsem. 

Amennyiben a szalagra esik a választásod, van néhány olyan tényező, amelyet érdemes számításba venned. Ilyen például a szalag védelme, amit leghatékonyabban egy ideális alumínium LED profil segítségével biztosíthatsz. Mindezen felül azonban a működéséről is gondoskodnod kell, amihez LED tápegységre van szükséged. Így összességében elmondható, hogy a tápegység egy elengedhetetlen alkatrész. 

A tökéletes LED tápegység kiválasztásának kulcsa

Mivel a LED szalagok különböző feszültséggel és teljesítménnyel rendelkeznek, így ezeket az értékeket érdemes megkülönböztetni. A szalagok legtöbb esetben 12V vagy 24V egyenáramú feszültségről működnek, azonban léteznek 5V, 15V, 36V, 48V vagy 54V feszültségről működő egységek egyaránt. Ennek értelmében feszültségben hozzájuk illeszkedő tápegységre lesz szükség beüzemelésükhöz. A szalag teljesítményét annak hossza határozza meg, mivel az érték 1 méternyi szalagra vonatkozik. 

Amennyiben megbízható forrásból szeretnéd beszerezni az ideális LED tápegységet, akkor látogass el a LEDLámpaház.hu weboldalára, ahol széles kínálatuknak köszönhetően megvásárolhatod azt, amire éppen szükséged van. Válogathatsz az egyenáramú, az egyenfeszültségű LED tápegységek, valamint a dimmelhető tápegységek különböző típusai közül.

Típusra, árra, burkolatra, teljesítményre, a kimeneti feszültségre, a működési feszültségre, az IP-védelemre és a garancia idejére szűrve egyszerűen kiválaszthatod azokat a kritériumokat, amiknek meg kell felelnie a tápegységnek ahhoz, hogy illeszkedjen a már meglévő szalaghoz. 

Hogy micsoda? Kifordítható polip?

Te is találkoztál már a játékboltok polcain a kifordítható polippal? Lehet, nem is érted, hogy mitől annyira népszerű, hogy szinte minden gyermek akar magának egyet?! Mi most megadjuk a választ, hogy miben rejlik a kifordítható polip imádata, és hogy hogyan is jutott el ebbe a pozícióba.

A TikTok varázsa

Mivel a kifordítható polip egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a TikTokon, így nem meglepő, hogy a vásárlási kedv is megnőtt iránta. Pedig alapvetően semmi különlegesebb nincs ebben az apró és kedves plüssfigurában, mint az, hogy kifordítható. Ez alatt azt kell érteni, hogy a polip rendelkezik egy másik oldallal is, ami más színű, és egyben a rajta lévő arc is más érzelmet fejez ki. 

Pont ennek a tulajdonságának köszönheti a plüsspolip a népszerűségét, mivel a gyerekek kedvükre forgathatják, ezáltal pedig remekül kifejezhetik az aktuális hangulatukat. Mivel sok gyerek zárkózott, ezért ez a kis plüss nagyon jó szolgálatot tehet abból a szempontból, hogy könnyebben a tudomásunkra hozzák az érzéseiket. Ha pedig ez megvolt, akkor utána itt az ideje, hogy beszélgessünk arról, hogy éppen miért érzi nagyon jól vagy éppen rosszul magát. 

Persze a polip nagyon hasznos lehet akkor is, ha a gyermeknek éppen nincs kedve beszélgetni, de mondjuk válaszolna a kérdésre, hogy éppen milyen napja volt. Arra is hatékony eszköz, hogy a gyermek megtanulja kifejezni az érzéseit, főleg abban az esetben, ha különben nehezen beszél róluk. 

Hol kapható?

A népszerűség első hullámát meglovagolva igazán nehéz volt beszerezni ezeket a plüsspolipokat, hiszen minden esetben egy külföldi oldalról kellett rendelni őket. Persze ahogy telt az idő, hazánkban is elismerték, hogy meglehetősen népszerű ez a kifordítható polip, így most már a legtöbb webáruházban és játékboltban hozzájuthatunk egyhez. 

A plüsspolip legnagyobb szerencséje, hogy jókor került elő. A COVID ingerszegény időszaka alatt a fiatalok nagy része leginkább a digitális felületeken volt elérhető. Éppen ezért sokan olyan programokat is használtak, amit korábban nem, így a videók nézése közben megismerkedhettek a kifordítható plüsspolippal. Ennek hatására nem ritka, hogy úgy fejezik ki magukat, hogy a megfelelő hangulatra fordítják a polipot, majd azzal figyelmeztetik a családot arra, hogy éppen milyen lábbal keltek fel. 

Ha még mindig dilemmázol, hogy hol szerezd be a kifordítható plüsspolipot, akkor mindenképp nézz körül a Játéksziget TikTok sztárjai kínálatában, hiszen ott többféle színből választhatsz, hogy mindenképp a gyermekednek leginkább tetszőt vidd haza. Persze ha beszereztél egy kis polipot, akkor ne felejtsd el, hogy a gyermek ezzel fogja jelezni a hangulatát, azaz tudhatod, mikor vár rád egy kiadós beszélgetés.

A megfelelő hidraulikafolyadék kiválasztása

A hidraulikaolaj típusa és viszkozitása nem mindegy, ezért fontos, hogy a rendszerhez megfelelő folyadékot válasszunk. A specifikációkat a szivattyú típusa, az üzemi hőmérséklet és az üzemi nyomás határozzák meg.

Választás szivattyúk alapján

Az alapolaj típusa, a kenőanyag minősége és teljesítmény tulajdonsága mind nagyban befolyásolják, hogy melyik rendszerhez lesz megfelelő. A követelmények között hatalmas különbségek vannak a működési környezet, a rendszerelemek és számos más változó függvényében.

A kiválasztást éppen ezért több kritériumtól kell függővé tenni. Ezek körül az első a szivattyú tervezési típusa. Ez három kategóriát tartalmaz; a lapátos, dugattyús, illetve fogaskerekes szivattyúkat. Ezek mindegyike egyedi igényeket követel meg, ezért eseti alapon kell őket kezelni.

A lapátos, azaz Vane szivattyúk működési alapja egy forgórész, ami egy bütyökgyűrű körül forog. A mozgó lapátok a belső érintkezés következtében kophatnak. Egy drágább kategóriáról van szó, ami kiválóan fenntartja a folyadék áramlását. Általában 14 és 160 centisztok viszkozitási tartományú hidraulikaolajat igényelnek.

A dugattyús szivattyúk a leggyakoribbak a közúti közlekedésben. Tervezésük alapelve a tartósság, és a korábbi típusnál jóval magasabb üzemi nyomást is generálhatnak. Az ezekhez használatos folyadékok viszkozitási tartománya 10 és 160 centisztok között mozog.

Fogaskerekes szivattyúk esetében kicsit bonyolultabb a kérdés. Ezek a szivattyútípusok mondhatóak a leghatékonyabbnak, és nagyobb mennyiségű szennyeződést képesek elviselni, mint a korábbiak. Azonban két külön típust is megkülönböztetünk közöttük, melyeknek más igényei vannak.

A belső fogaskerék-szivattyú hatékony és csendes szerkezet, ami igen széles viszkozitási tartományban képes működni. 2200 centisztok fölé azonban nem érdemes menni.

Ezzel szemben a külső fogaskerék-szivattyú kevésbé hatékony, de karbantartása jóval egyszerűbb, javítása olcsó, és folyamatos áramlást biztosít. Viszkozitás szempontjából pedig jelentős eltérés, hogy a 300 centisztok szintjére sorolható.

Alkalmazásalapú választás

Ugyan a legtöbb esetben fontos, hogy a lehető legjobb hidraulikai folyadékot alkalmazzuk, vannak esetek, ahol érdemes mérlegelni ennek a szükségességét. Fontos figyelembe venni a rendszer igényeit.

Olyan esetben, ahol a rendszer folyamatosan rossz körülmények között dolgozik, és a karbantartási munkálatok is igen ritkák, nem feltétlenül érdemes a legdrágább folyadékot a legjobb adalékanyag-csomaggal beszerezni.

Azonban, ha a rendszer nagy terhelésű, megfelelően karban van tartva és maximális a kihasználtsága, indokolt prémium termékekkel ellátni. Az OlajShop.hu-nál kapható hidraulikaolajok között érdemes körülnézni, ha minőségi terméket szeretne vásárolni.

A viszkozitás fontossága

Ha a folyadék nem megfelelő viszkozitással bír, akkor az negatív hatással lesz a rendszer élettartamára, csökkenti a szivattyú megbízhatóságát és hatékonyságát. Éppen ezért lényeges, hogy betartsuk a szivattyútípushoz előírt értékeket.

Érdemes ellenőrizni a szivattyú üzemi hőmérsékletét is, és összevetni azt a folyadékon feltüntetett értékkel.

A költöztetés így néz ki egy profi csapatnál

Egy profi cég esetén a költöztetés gyerekjátéknak tűnhet, de ez csak azért van, mert nagyon rutinosak. Lehet, elsőre nem lehet látni a költöztető szakembereken, de olykor több ezer költöztetés is lehet a karjaikban. Ami nem kevés, de szükséges a megfelelő rutin megszerzéséhez, mely gyorsasággal és kimaxolt biztonsággal is együtt jár.

Lássuk hát, hogy néz ki egy ilyen profi csapatnál a költöztetés!

Fontos a fuvarszervezés

A bizalom csak akkor építhető ki a megbízók felé, ha pontosan, határidőre megérkezik a szállítás helyére a költöztető jármű. Ehhez viszont pontos személyzetre és kiváló fuvarszervezésre van szükség. Hát még akkor mennyire igaz ez, ha esetleg egy SOS költözésről van szó. Bár a legtöbb cég hirdeti, de mégsem vállalja el, mert nincs kapacitása hozzá. Na ebben mások a profi cégek, akik megoldják ezt. De hogyan? Hát úgy, hogy van egy (vagy több) kiváló fuvarszervezőjük, aki valós időben látja, hogy mely csapat éppen hol van, és tudja, mennyi üres járata van.

Fontos a költöztetés gördülékenysége

Amennyiben a helyszínre érkező költöztető kolléga nem áll a helyzet magaslatán, akkor nem is lesz gördülékeny a költöztetés. Míg, ha egy nagyon rutinos szakemberről van szó, akkor ő maga lesz a garancia arra, hogy minden flottul megy majd. Ő a rutinjának köszönhetően fogja tudni, hogy mit hogyan kell kivinni az ajtón, esetleg ablakon. Továbbá azt is, hogy mit kell becsomagolni és hogyan, milyen sorrendben és hova érdemes bepakolni. Egy ilyen munkaerővel élmény a költöztetés!

Teljes körű szolgáltatás? Igen!

Ha egy cég nem csak költöztet, de például csomagol is, az szerinted problémás? Megsúgom, ebben az esetben inkább kiegészíti a szolgáltatásait.

Vannak, akik csak Budapesten vállalnak fuvart, mások Pest megyében vagy országosan. De vannak olyanok is, mint pl. a Servitius és Partnerei költöztetés, akik akár nemzetközi költöztetést is vállalnak.

De a szolgáltatás teljeskörűsége nem csak ebben merülhet ki. Ugyanis ha egy cég valóban profin akar költöztetni, akkor további szolgáltatásokat is nyújtania kell. Ebbe beletartozhat sok minden, lássunk párat. Ott van például a tökéletes csomagolás, melyet saját csomagolóanyaggal biztosít a cég. Vagy az összeszerelés és szétszerelés, mely ismét nagy segítség lehet bizonyos ügyfelek számára. Ugyanennek az ügyfélkörnek kiváló megoldást jelenthet egyes eszközök (mosógép, mosogatógép) ki-, illetve beszerelése is.

Összetett szolgáltatás a költöztetés

Ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, szükség van megfelelő eszközökre és kiváló munkatársakra is. Ezek nélkül egy költöztető cég nem tud olyan jó szolgáltatást nyújtani, mint amire számítanánk. Ha viszont minden klappol, akkor profi lesz a szolgáltatás minősége. Ehhez kell a megfelelő háttércsapat, jó eszközök és felszerelések és természetesen a rutinos költöztetők is.

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Kásler a zalaegerszegi kórházban történtek miatt

„Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.


Az elmúlt időszakban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen jelezték a kórház felé, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjak mértékével.

(A Zala Megyei Szent Rafael Kórház főbejárata. Fotó: Facebook)

A megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat intézmény vezetői jelentősen megemelték. Ennek ellenére a felmondás alatt álló traumatológusok újabb követelésekkel álltak elő. A kórház menedzsmentje megvizsgálta ezeket a követeléseket és megállapította, hogy az újabb elvárásaik nélkülöznek minden szakmaiságot, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges. Miután a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok sem engedtek a követeléseikből, ezért lezárták a tárgyalásokat, az intézménnyel együttműködni nem kívánó traumatológusok felmondását elfogadták.

A miniszter kérésére a felülvizsgálat annak érdekében történik, hogy az ellátás minden beteg számára az elvárt időn belül és az elvárt szakmai színvonalon zökkenőmentesen működjön a továbbiakban.” – közölte Facebook oldalán kedden a Zala Megyei Szent Rafael Kórház.

A hír annyiban érinti Nagykanizsát, hogy a felmondott egerszegi orvosok miatt kapacitáshiány lépett fel a megyei kórházban, ezért az onnan érkezett betegeket Kaposvár és Szombathely mellett Kanizsán is műteni kell.

Vádemelés: tigrist és leopárdot is preparált Nagykanizsán

Az 52 éves nagykanizsai férfi saját vállalkozásként állati eredetű preparátumok készítésével és feldolgozásával foglalkozik.

A vádlott érdekeltségébe tartozó négy nagykanizsai ingatlanban más eljárással összefüggésben végzett hatósági ellenőrzés során a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, valamint a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló rendeletekben szereplő, nagyszámú egyedre bukkantak az ellenőrök.

A fokozottan védett fajok, mint pl. a kis kárókatona, rétisas, kerecsensólyom, vándorsólyom, uhu és a vidra természetvédelmi értéke egyedenként százezer és egymillió forint között van.

A védett fajok közül megtalálható volt többek között szürke gém, barna rétihéja, egerészölyv erdei fülesbagoly, nagy fakopáncs, füsti fecske, fekete rigó, vakond és európai mókus is, melyek természetvédelmi értéke 25 000-50 000,-Ft között van.

A vadon élő védett állatfajok közül a vizsgálat során előkerült 5 db kölyök tigris és egy kölyök leopárd egyed is.

A felsorolt fajok egyedeinek hasznosítása kizárólag természetvédelmi hatósági engedély meglétével lehetséges, melyekkel a vádlott és vállalkozása sem rendelkezett, azok meglétét a megrendelés időpontjában megrendelő személyeknél nem ellenőrizte, s ennek ellenére, ezek hiányában vállalta az elpusztult egyedek preparálását, illetve a fenti egyedeket jogellenesen szerezte meg.

A férfivel szemben többrendbeli természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

1 275 276 277 278 279 803