Új kihívás: hideg vízzel várta a kukásautót a zalai kislány

„Hozzunk létre egy új kihívást!
Most, hogy már mindenki eltáncolta a Jerusalema-táncot, legyen az új kihívás a FIGYELMESSÉG!

Kollégáink hóban, fagyban, esőben, szélben és napsütésben szorgosan dolgoznak, hogy a hulladékszállítás zökkenőmentesen haladjon. Okozzunk nekik örömet, hogy figyelünk rájuk!

Nyáron a hőség beálltával jól esik nekik a hűsítő ital.
A videón szereplő kislány is tudja, hogy mindenkinek szüksége van figyelmességre és szívesen kínálta meg a kollégákat egy pohár ásványvízzel.

Kíváncsian várjuk, hányan teljesítik a kihívást.” – írta Facebook oldalán a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Megöléssel fenyegetett egy családot a kanizsai férfi

Egy 1987-ben született nagykanizsai férfi megharagudott ismerősére, egy ugyancsak nagykanizsai férfire, ezért őt valamint rá tekintettel a családját 2020. november 11-én a kora délelőtti órákban telefonon keresztül, hang- és videóüzenetben többször megöléssel fenyegette meg.

Mindez az élettársával és négy kiskorú gyermekkel együtt élő sértettből félelmet váltott ki, ezért az élettársa révén a rendőrségtől kért segítséget. A történtek miatt a sértetthez rendőrök érkeztek, akik a sértett lakóhelyétől nem messze igazoltatták is a vádlottat, akinek a gépkocsijában ekkor egy 80 cm hosszúságú, kihegyezett végű fa fejszenyelet találtak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Életbe lépett a hőségriadó

Életbe lépett a hőségriadó; az országos tisztifőorvos szerda 0 órától péntek éjfélig rendelte el a hőség miatti legmagasabb, harmadfokú intézkedést.Hőségriadót akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.


A tisztifőorvos az intézkedésről az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását figyelembe véve döntött.
Az NNK és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy a nagy melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, lehetőség szerint vizet, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását.

Azt kérték, 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon.
A hőség megterheli az egészséges szervezetet is, különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők – hangsúlyozták.
Figyelmeztettek arra is, tűző napon parkoló autóban még néhány percre se hagyja ott senki a gyermekeket, a házi kedvenceket. Ha bárki ilyet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot.

Kiemelték, hogy ilyenkor ajánlatos több órán át légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. A légkondicionálóval felszerelt helyiségek listája megtalálható a katasztrófavédelem oldalán  (https://www.katasztrofavedelem.hu/293/katasztrofatipusok-a-nyari-meteorologiai-veszelyekrol-hoseg).


Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki szerdára. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: szerdán tovább erősödik a nappali felmelegedés, így a középhőmérséklet az ország nagyobb részén 25, 26 fok, a Dunántúlon és az Alföld nyugati felén több helyen 26, 27 fok felett alakul.

A hőség miatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken 27 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet várható. Az ország többi megyéjére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Az előrejelzés szerint szerdán hajnalban 14-21 fok várható, délután 32-38 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy szerdán már az egész országban extrém lehet az UV-B sugárzás, ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.

Nem jött meg a kerti bútor Kanizsára, bíróság elé áll a csaló

A 33 éves német állampolgárságú, csalás miatt már többször elítélt, Aszód közelében élő nő 2020. év májusától kezdődően egy ismert internetes hirdetési oldalon eladásra kínált olyan árucikkeket, amelyek ténylegesen nem álltak a tulajdonában.

A vádlott a nála érdeklődő személyeket jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztette, nekik azt ígérte, hogy a megrendelt termékeket a vételárnak az általa nyitott bankszámlára való átutalását követően rövid időn belül postán elküldi a részükre, ám ennek nem tett eleget és nekik a vételárat sem utalta vissza.

A vádlott 2020 júniusában egy nagykanizsai lakos sértettel megállapodott abban, hogy az általa hirdetett kerti rattan bútor szettet 35 000,- Ft vételár átutalását követően megküldi a részére. A sértett ezen összeget 2020. június 28-án átutalta a vádlott bankszámlájára, ám a nő az árut nem küldte el a részére.

Ezt követően 2020 júliusában megállapodott egy csókakői lakos sértettel abban, hogy az általa hirdetett Stokke babakocsit 40 000,- Ft vételár átutalását követően megküldi a részére. A sértett ezen összeget 2020. július 21-én átutalta a vádlott bankszámlájára, ám a vádlott az árut nem küldte el a részére.

A vádlott 2020 júniusában megállapodott egy érdi lakos sértettel abban, hogy az általa hirdetett kerti rattan bútor szettet 35 000,- Ft vételár átutalását követően megküldi a részére. A sértett ezen összeget 2020. június 23-án átutalta a terhelt bankszámlájára, ám a vádlott az árut nem küldte el a részére.

A vádlott 2020 júniusában megállapodott egy leveleki lakos sértettel abban, hogy az általa hirdetett kerti úszómedencét 35 000,- Ft vételár átutalását követően megküldi a részére. A sértett ezen összeget 2020. június 18-án átutalta a vádlott bankszámlájára, ám a vádlott az árut nem küldte el a részére.

A vádlott 2020 májusában megállapodott egy pilismaróti lakos sértettel abban, hogy az általa hirdetett kerti úszómedencét 35 000,- Ft vételár átutalását követően megküldi a részére. A sértett ezen összeget 2020. május 6-án átutalta a vádlott bankszámlájára, ám a vádlott az árut nem küldte el a részére. A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg.

A vádlottal szemben többrendbeli csalás vétsége miatt emelt vádat a napokban a Nagykanizsai Járási Ügyészség – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség helyettes-szóvivője.

Meghalt a beteg: megszegte hivatása szabályait a kórházi orvos Nagykanizsán

A 44 éves férfi vádlott a Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos rezidenseként 2020. szeptember 17-én 15.30 órától másnap reggel 8:00 óráig ügyeletet látott el. Aznap került a zártosztályra fekvőbeteg-ellátásra felvételre egy pszichiátriai beteg nő, aki az ügyeleti időben, hajnali fél 4 körül felkelt az ágyából, a mosdóba indult, de rosszul lett, és a mosdó ajtó előtt 1,5 méterre a földre esett.

Ezt a kórterem nyitott ajtaján keresztül a szintén ügyeletben lévő két ápolónő észlelte, ezért azonnal a beteghez siettek, felsegítették őt, azonban a beteg ismét elájult. Rögtön fizikai vizsgálatot végeztek a betegnél, megállapították, hogy a pulzusa gyenge, a vérnyomása pedig mérhetetlen, ezért értesítették az ügyeletes orvosként az osztályon tartózkodó vádlottat, aki megjelent a helyszínen.

(A fotó illusztráció)

A nem mérhető vérnyomás súlyos állapotra utal, keringési zavart illetve megingást jelez, amellyel a vádlott is tisztában volt. Ennek ellenére a beteget nem vizsgálta meg, ellátásban nem részesítette, hozzá intenzív osztályos konzíliumot sem kért, holott a hirtelen rosszullét okának tisztázása ezt indokolttá tette volna, sőt a beteg maga is többször jelezte, hogy rosszul van.

A vádlott által is ismert kórelőzmény alapján ugyanis a nő testi betegségben nem szenvedett, a kórházba normál vérnyomással, rendes pulzussal és ritmusos szívműködéssel került felvételre. Ehelyett a vádlott, csupán segített a beteget feltenni az ágyába és arra utasította az ápolókat, hogy tegyenek rá pelenkát, majd a kórházi szobájába távozott.

Súlyos állapota miatt indokolt lett volna, ha a beteg mellett marad, távozásával a beteg állapotának nyomon követését, megfigyelését is elmulasztotta.

A beteg állapota így tovább romlott, amelyről az ügyeletes nővér két ízben is telefonon tájékoztatta a vádlottat, arra kérve őt, hogy jöjjön a beteghez, amelynek a vádlott nem tett eleget.

Az ápolónő ezért saját felelősségére sóoldatos infúziót kötött be a betegnek bízva abban, hogy úgy sikerül a beteg állapotát stabilizálni. Az infúzió a beteg állapotán nem rontott. Mindössze az infúzió fele folyt le, amikor a beteg életveszélyes állapotba került, haldokolni kezdett, míg végül 04.20 órakor elhalálozott. Halálának közvetlen oka hirtelen kialakult szívelégtelenség volt, amelyet az érhálózat, szívkoszorús verőerek elmeszesedése miatti szívizom vérellátási zavar okozott.

Az Eütv. 93.§ (2) bekezdése szerint az ügyeleti ellátás célja a beteg vizsgálata, egészségi állapotának észlelése, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzése, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalása, valamint a külön jogszabályokban meghatározott eljárásokban való részvétel.

A Kanizsai Dorottya Kórház sürgős betegellátás során irányadó protokollja is rögzíti, hogy a cél az akut életveszély elhárítása, a beteg további állapotromlásának megelőzése, egészségi állapotának a javítása.

A vádlott azzal, hogy a beteg fizikális vizsgálatát elmulasztotta, hogy a beteghez nem kért intenzív osztályos konzíliumot illetve, hogy a beteget a sorsára hagyta, szándékosan megszegte a fentiekben részletezett foglalkozási szabályokat.

Magatartásával az általa is észlelt közvetlen veszélyt nem hárította el, tétlen mulasztásával azt fenn is tartotta, holott lett volna rá lehetősége, nem szüntette meg a közvetlen veszélyhelyzetet.

A vádlottal szemben foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség a napokban – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

Már csak hét koronavírusos van Nagykanizsán

Mivel a beoltottak száma Magyarországon meghaladta az 5,5 milliót, ezért szombaton feloldották a korlátozások jelentős részét. Már nem kötelező a maszkviselés – a kivételt a szociális intézmények és a kórházak jelentik -, és megszűntek az üzletekre vonatkozó korlátozások. Védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátó üzletekbe, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre.

A hétvégi összesített adatok szerint a beoltottak száma 5 506 665 fő, közülük 5 058 824 fő már a második oltását is megkapta.

(A nagykanizsai Fő út július elején)

A hétvégi összesített adatok szerint hazánkban újabb 65 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 4 beteg.

Nem emelkedett a betegek száma Zalában, a koronavirus.gov.hu térképe szerint 18 393 a zalai esetek száma.

A ma reggeli adatok szerint városunkban 7 fő van karanténban, és közülük 7 főnél mutatták ki a fertőzést.

Facebook-oldalamon csak olyan adatot közlök, amelyet önkormányzatunk szigorúan ellenőrzött és hivatalos forrásból kap. Személyiségi jogokat érintő információk közlésére nincs lehetőség! – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Hőség – Visszatér a kánikula a jövő héten

Melegszik a levegő, a jövő héten ismét hőségre kell készülni: akár 38 Celsius-fok is lehet. Várhatóan a hétvégén egy zivatarokkal kísért hidegfront hoz némi enyhülést – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napközben már csak helyenként valószínű záporeső, északkeleten esetleg egy-egy zivatar. A legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-19, a legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között alakul.

(Fotó: archív. Hamarosan újból üzemel Nagykanizsán az Erzsébet téri szökőkút)

Kedden napos idő lesz. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb az északkeleti tájakon fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor. Hajnalban 12-19, délután 28-34 fokot mérhetnek.

Szerdán is napos idő lesz, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 14-21, a délutáni órákban 32-37 fok lesz.

Csütörtökön is napos időre lehet számítani. Az ország nagy részén nem várható csapadék, inkább csak a nyugati határvidéken, illetve a hegyekben fordulhat elő egy-egy helyen frissítő zápor, zivatar. A szél elsősorban a Dunántúlon megélénkül, Sopron és a Fertő-tó környékén erős lökések is előfordulhatnak. A minimumok 16-23, a csúcsértékek 33-38 fok között alakulnak.

Pénteken a napsütés mellett már erőteljesebb gomolyfelhő-képződés valószínű, és nyugat, északnyugat felől egyre több helyen várható zápor, zivatar. Akár heves zivatar is lehet. A szél nagyobb területen megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 17-23 fok között várható. A maximumhőmérséklet az északnyugati tájakon már csak 30 fok körül valószínű, de a délkeleti, déli megyékben még mindig 35 fok fölé melegedhet fel a levegő.

Szombaton a napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés, szórványosan zápor, zivatar valószínű. A Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik a szél. A hajnali 18-23 fokról délutánra általában 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap gomolyfelhős, napos időre van kilátás, a képződő gomolyfelhőkből elszórtan kialakulhat zápor, zivatar. A légmozgás élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-21, a legmagasabb hőmérséklet jobbára 27-33 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Kizuhant egy nő a harmadik emeletről Nagykanizsán

Olvasóinktól származó információink szerint kizuhant egy nő szombat délután egy nagykanizsai társasház harmadik emeleti lakásából. Értesülésünket az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata vasárnap megerősítette.

Mint megtudtuk, szombaton délután 17 óra 45 perckor érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint Nagykanizsán egy Zemplén Győző utcai társasház harmadik emeleti lakásának erkélyéről kizuhant egy fiatal nő.
A zuhanás következtében a nő súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az eset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálja.
A hölgyet mentőhelikopter szállította kórházba. (Fotók: Busa Ferenc)

Elkapták a kanizsai vasúti szarkát

A 28 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi vádlott még tavaly augusztus 22-én 19 órakor a nagykanizsai vasútállomáson ittas állapotban felszállt a Budapest felé közlekedő vonatra, ahol észrevette, hogy a szomszédos fülkében az egyik utas a hátizsákját őrizetlenül hagyta. A férfi azt magához vette és elrejtette a saját hátizsákjába.

A károsult a vonatra visszaszállva rövid idő múlva észlelte a lopást és kérdőre vonta a vádlottat, aki emiatt kiabálva tiltakozni kezdett, majd a sértettet kikerülve kiment a fülkéből és a folyosón elindult a kocsi ajtaja felé. A sértett kérésére az ott lévő kalauz lábbal kitámasztotta a folyosó lengőajtaját és nem engedte továbbmenni a vádlottat, így visszatartva őt az időközben értesített rendőrök megérkezéséig.

A tolvaj az ajtót rángatni kezdte. Eközben érkezett oda a sértett, aki megfogta a terhelt karját, ezért a vádlott visszafordult és ökölbe szorított kézzel két ízben a sértett felé ütött, amelyből az egyik ütés enyhén el is találta a sértettet.

A történtektől a kalauz is megriadt, majd lábát elvette az ajtó elől és hagyta, hogy a vádlott az időközben a zalaszentjakabi vasútállomásra beérkező vonatról leszálljon. A vádlott a sértett táskájával együtt a közeli erdőbe szaladt, azonban őt a rendőröknek sikerült elfogni és a táska is megkerült.

A férfivel szemben zsarolás bűntette miatt a napokban emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kinyitott a kanizsai strand!

Köszönjük a türelmet! Végre! Július 03-tól, szombattól MINDENKIT várunk szeretettel a Dunántúl legolcsóbb jegyáraival, kiváló vízminőségű, hűs medencékkel, rengeteg, gyönyörű árnyékos területtel, megújult, széles választékú, kiváló büfével, sportolási lehetőségekkel! Csobbanj nálunk! – tudatta a jó hírt Facebook oldalán a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő.

Egyébként a strandon egy hatalmas bulira készülnek július 22-én, amikor Pool Party-t rendeznek. Itt NAKSI lesz a sztárvendég, de bikini bemutatóval, strandröplabda bajnoksággal, ügyességi és sörivó versennyel is fűszerezik a programot. Jó szórakozást kívánunk! (Fotók: Kanizsa Uszoda és Strandfürdő – Facebook)

1 277 278 279 280 281 803