Érik a banán egy Rózsa utcai társasház előtt Kanizsán

Dékány István és felesége még 2007-ben ültette el a banánfát Nagykanizsán egy Rózsa utcai társasház előtt. A 15 éves banánfa nem minden évben szokott termést hozni, de például tavaly is megcsodálhatták az arra járók az érő banánokat.

Az idei időjárás, a nyár és a hőség nagyon is kedvezett a banánfának és most is szép terméseket hozott. Úgy tudjuk, ez a fajta banán nem ehető, csak látványos, ezért sokan járnak arrafelé fotózkodni, egy-egy szelfit lőni a banánfával. A szépen gondozott banánfáról a friss látványos képeket S. Varga Györgynek köszönhetjük.

Cikkünk megjelenése után kaptunk egy másik banánfás fotót Vuk Évától, aki azt írta a fényképhez, hogy Kanizsán a Kisfaludy utcában is virágot, termést hozott az oda ültetett banánfa. Köszönjük szépen!

A 90 éves Lovász Lászlóné, Ilonka nénit köszöntötték

Polgármesterként egyik legkedvesebb teendőim közé tartozik, mikor Nagykanizsa idős polgáraival beszélgethetek. Egy-egy ilyen találkozás után mindig azt érzem, szeretett városom egy újabb „titkát” fedi fel előttem, hiszen Kanizsa múltját, jelenét és jövőjét együtt írjuk: életünk során mindannyian hozzáteszünk valamit a történetéhez!

Ma hasonló élményben volt részem, amikor a születésnapja alkalmából köszöntöttem a 90 éves Lovász Lászlónét, családja és barátai társaságában. Istennek hála, Ilonka néni jó egészségnek örvend, s ahogy arról ma megbizonyosodtam, derűs asszony, aki a mai napig megőrizte a világ történéseire való nyitottságát, érdeklődését.

Isten éltesse Ilonka nénit! Jó erőt, egészségét, valamint még számos, a szerettei körében megélt boldog évet kívánok Neki! – írta Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotó: Balogh László – Facebook)

Világos nappalok és lámpás éjszakák

Mindannyian emlékszünk gyerekkori szorongásunkra, amikor egy sötét szobában próbáltuk álomra hajtani a fejünket. Míg akkoriban mentsvárat jelentett minden, a szobába beszűrődő halvány fény, mára a világítástechnika külön iparággá fejlődött.

Milyen a jó világítás?

A legfontosabb szempont a biztonság, ezért csak olyan terméket válasszunk, amely megfelel az európai szabványoknak. A másik szempont, hogy pénztárcakímélő, azaz energiatakarékos legyen a termék. Ha a gyerekszobára gondolunk, szem előtt kell tartanunk az egész éjszakán át tartó világítás okozta áramfelhasználást, ezért ide mindenképpen „A” kategóriájú LED világítást tervezzünk.

A fenti kritériumoknak megfelelően érdemes körülnéznünk a Decorstar-Dekoráció És Világítás lámpái között, ahol többféle kategória közül válogathatunk. Igénytől függően szemezgethetünk az asztali lámpák, az éjszakai fények, a beltéri fali lámpák, a kültéri lámpák vagy a mennyezeti lámpák között. A jól csoportosított termékek között könnyű eligazodni.

Világítsuk be a teret!

A mennyezeti lámpák stílusa mára széles spektrumot fed le az egyszerűtől a régimódin át, egészen a modern dizájnig. Minden korosztály megtalálhatja a számára legmegfelelőbb mennyezeti lámpát. Ha kifejezetten gyerekszobába keresünk világítóeszközt, bátran válogassunk a figurás, mókás termékek közül. Ha körültekintően nézelődünk, számos kreatív elrendezési megoldással is találkozhatunk.

Társ a nappaliban

Vannak helyzetek, amikor túl vakítónak ítéljük meg a mennyezeti lámpa felkapcsolását. Ilyen eset lehet, amikor gyermekünk mesét néz, mi pedig kedvenc írónk regényét olvassuk egy szuper állólámpa alatt a kanapén ülve. Az állólámpák egyszerűségük és kis energiafogyasztásuk révén nélkülözhetetlen kellékei a lakásnak.

Stílusos kiegészítő

A családi idill képéhez a hangulatos fényeken kívül mindig társul egy, a háttérben ketyegő óraszerkezet. Akár a gyerekszobában, akár a nappaliban töltjük együtt az időt szeretteinkkel, a megfelelő falióra nem maradhat el a miliőből. A gyerekszobába válasszunk oda illő, bohókás faliórát, míg a nappaliba vagy konyhába a lakás stílusának megfelelőt.

Otthonról, kényelmesen

Az internet és a webáruházak adta lehetőségeknek köszönhetően nem kell gyermekünket magára hagyni a vásárlás idejére sem, hiszen gyors és ingyenes kiszállítás már bárki számára elérhető. Rendelésünk néhány munkanap alatt otthonunkba érkezhet a futár közreműködésével.

Az online térben bőven szánhatunk időt a LED lámpák válogatására, amelyek nem csak fényt hoznak az életünkbe, de remek és izgalmas részletei is lehetnek lakásunknak.

Ideális ajándékötlet

Egy jó lámpa mindig kiváló ajándékötlet bármilyen alkalomra, hiszen a fényáradat, a világosság, a lámpa pozitív üzenetet hordoz. Kisgyermekes családoknak mindig telitalálat egy állatos éjjeli LED világítás; cuki állat vagy rajzfilmkarakter formájában.

WPC-teraszburkolat: gazdag színválaszték

A WPC-teraszburkolat akár ideális megoldás is lehet akkor, amikor a teraszunkat igényes szempontok alapján szeretnénk kialakítani. Melyek ezek az igényességi szempontok?

A minőségi WPC-teraszburkolat akár ideális megoldás is lehet akkor, amikor a teraszunkat igényes szempontok alapján szeretnénk kialakítani. Melyek ezek az igényességi szempontok?

Szeretnénk egy bizonyos színárnyalatot használni, nem tömegszínt, hanem annál valami különlegesebbet keresünk. Szeretnénk továbbá, ha nem látszanának a kiálló szögek az elkészült burkolaton. Szeretnénk továbbá, ha az sima, de ugyanakkor meleg hatást nyújtana, amikor nyáron mezítláb rajta sétálunk mi vagy az apró családtagjaink.

Nos, a WPC mindezeket biztosítja számunkra. Lássuk tehát, hogy hogyan.

WPC-teraszburkolat színválaszték

A WPC egy kompozit anyag, amelyet a gyártási folyamat során színeznek meg, nem igényel utólagos felületkezelést, csiszolást, festést stb. A gyártási folyamat során pedig nem végtelen, de nagyon sok színárnyalatot alakítanak ki. A „csináld magad teraszburkolat” kategóriában a sötétszürke, a kávébarna, a famintás natúr és a famintás sötétbarna színek közül válogathatunk. A klasszikus bordázott teraszburkolat színei: sötétbarna, kávébarna, mogyoróbarna, vörösfenyő, natúrfenyő, világosszürke, sötétszürke és bounty. A párizs teraszburkolat csokoládé, vörösfenyő és mogyoróbarna színekben érhető el. A faerezetű prémium teraszburkolat pedig kávébarna, mirage grey és dió színekben kapható.

WPC-teraszburkolat előnyei

A WPC mozaikszó a Wood Plastic Composite rövidítése és a termék előnyei pont ennek a két összetevőnek és az adalékanyagoknak köszönhetők. A WPC farost-tartalma akár 60% is lehet, ami biztosítja az anyag meleg hatását, amikor rálépünk. A melegen megmunkálható műanyag adja a WPC tartósságát és rugalmasságát. A benne lévő adalékanyagoknak köszönhetően UV-rezisztens, nem kopik el a színe, nem rothad, nem penészedik, nem teszik tönkre a rovarok. Továbbá nem szálkásodik és nem törik vagy repedezik el.

WPC-teraszburkolat lerakása

A teraszburkolat nem fog problémát okozni nekünk, ha szoktunk otthon barkácsolni. A lemezeket viszonylag könnyű összepattintani és az alapfelületet kialakítani. Ehhez mindössze mérőszalagra, kalapácsra, akkus csavarbehajtóra, fúróra és fúrószárra, vízmértékre és körfűrészre lesz szükségünk. Azt figyelembe kell venni, hogy az anyag tágul és összehúzódik a változó hőmérséklet hatására, tehát ennek helyet kell hagyni. Továbbá a rögzítése az alsó részén történik, ezért nem lesznek kiálló szögfejek a teraszunkon.

WPC-teraszburkolat ápolása

A WPC-teraszburkolatot, bár egy nagyon tartós anyag, ami nem igényel felületkezelést, össze lehet koszolni, viszont a tisztítása nem igényel különösebb felszerelést. Elegendő szappanos vagy mosószeres vízzel felmosni – állítja a WPC forgalmazó. Ha pedig úgy látjuk, hogy a WPC-teraszburkolat ennél több tisztítást igényel, akkor egy erősebb sörtéjű kefével lehet feldörzsölni.

Előzzük meg a nagyobb bajt légbevezetővel!

A lakásunk műanyag nyílászáróival rengeteget spórolhatunk annak köszönhetően, hogy a korszerű ajtók és ablakok rendkívül jól szigetelnek. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a levegő nem csak kifelé nem megy, de befelé sem tud jönni, ami komoly problémákhoz vezethet.

Túl jól szigetelnek a nyílászárók

Számos előnyét élvezhetjük annak az otthonukban, hogy az elmúlt évtizedekben a nyílászárók gyártása fényéveket fejlődött. A műanyagból készülő ablakok és ajtók kiválóan szigetelnek, így nem csak a fűtésszámláinkat csökkenthetjük, de az utca zajaira sem ébredünk fel az éjszaka közepén.

Viszont ahogyan semmi sem tökéletes, úgy ezek a nyílászárók sem lehetnek azok. Az egyetlen gondot a légáteresztés, vagyis a szellőzés hiánya okozhatja. A belső terek áporodott levegője pedig minden, csak nem komfortos.

Ne kockáztassuk az egészségünket!

Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy az otthon párás levegője a légúti betegségek melegágya. Arról nem is beszélve, hogy a kisgyermekes vagy asztmás családokban ez a jelenség még nagyobb galibát tudni okozni. A helyzetet súlyosbíthatja, ha ezzel egyidőben a penész is megtelepszik a falakon és a tárgyakon, mert ez ellen igazán nehéz felvenni a harcot. Ha a gombaspórák egyszer megjelennek, akkor évekig bajlódhatunk a házból való kiűzésükkel.

Sajnos arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy számos családi tragédiához vezetett már a nem megfelelő légcsere. Nagyon fontos, hogy a nyílt égésű kazánok és a hagyományos tüzelőberendezések égésterméke elhagyja a lakóteret. Nincs rosszabb a bizonytalan megoldásoknál, mert azok ketyegő bombák!

Félmegoldás az ablaknyitás

Jó ötletnek tűnhet a bukóra nyitva hagyott ablak, ha szellőztetni szeretnénk, viszont ha kiszökik a meleg a lakásból, akkor el is buktuk a megtakarított fűtésköltséget.

Ezzel szemben a műanyag ablakszellőzők energiahatékonyan biztosítják a levegő megfelelő áramlását az egész épületben. A környezetbarát szellőzők áramellátás nélkül építhetők be a lakóhelyiségek homlokzati nyílászáróiba vagy akár a falátvezetésekbe. A légbevezetők diszkrét kialakítással rendelkeznek, tehát a lakás vagy a ház megjelenését sem rontják. Az eszközök nemcsak azért nagyszerűek, mert friss levegőt juttatnak az élettérbe, hanem mert számos kellemetlenségtől kímélhetik meg az otthon lakóit.

3+1 elképesztő tény a rubinról, amit eddig nem tudtál!

Gyönyörű, piros drágakő; az egyik legkeresettebb. A szenvedély, szerelem, életerő, győzelem jelképe. Része a kalózok mesés kincseinek. Igen, ezeket általában tudjuk a rubinról. Ismerjük meg most közelebbről ezt az ismeretlen ismerőst!

1. “A drágakövek királya”

Vagyis Ratnaraj, szankszritül. Az ókori indiaiak nevezték el így a szakrális tulajdonságokkal felruházott követ. Az európai elnevezés (rubin, ruby) a latin “ruber”, vagyis “piros” szóból származik.

2. A második legkeményebb

Gondoltuk volna, hogy ez az gyönyörűen ragyogó kő a 10 fokozatú Mohs-skálán a 9. keménységi fokozatnak felel meg a legkeményebb drágakő, a gyémánt után? Minek köszönheti ezt a szilárdságot? A rubin az alumínium-oxid ásvány, a korund kristályos formája. Ez az összetétel garantálja ezt a nagyfokú keménységet.

3. A rubin színei

A rubinról mindenkinek a piros szín jut eszébe. A valóságban ez a kép kicsit árnyaltabb. A piros színt a kristályszerkezetbe, annak kialakulásakor került króm-ionok okozzák. Minél magasabb a rubin krómtartalma, annál élénkebben izzó annak pirossága. Továbbá egy speciális tulajdonság, a fluoreszcenzitás is erőteljesebben érvényesül ilyenkor. Ilyen króm-gazdag rubinok elsősorban a mai Mianmar, egykori Burma területén találhatóak.

A króm, illetve más ionok, “szennyeződések” hatására a rubin színe narancs és rózsaszínbe is hajolhat. Kifejezetten nehéz meghúzni a határt, hogy egy drágakő meddig nevezhető rubinnak, és mikortól rózsaszín zafírnak. A zafír (általában kék színű) és a rubin ugyanis testvérek: mindketten a korund ásvány kristályváltozatai.

A sötétebb árnyalaban ragyogó rubinokban a króm mellett vas-ionok is fellehetőek, melyek elnyomják a piros élénkségét, valamit csökkentik a fluoreszcens tulajdonságot. Az ilyen kövek elsősorban bazalt anyagőzetekből kerülnek elő. A drágakőpiacon az élénkpiros rubinok a legkeresettebbek. Illetve a kissé bordóba hajló színű, “galambvér vörös” darabok.

A rubin színét gyakran és legálisan hőkezeléssel, vagy egyéb eljárással fokozzák a jobb eladhatóság érdekében. Ezek engedélyezett eljárások, melyek, bár csökkentik a rubin értékét, de ragyogását fokozzák. Az eljárás és annak típusa kötelezően feltüntetendő a drágakő tanusítványán.

+1 Spirituális erő

A rubinnak, a többi kristályhoz hasonlóan testi-szellemi egészséget támogató hatást tulajdonítanak.
Az hinduk szakrális kőként tisztelták, s a hatalom birtoklásának képességét látták benne. A mai Mienmar egykori őslakosai rubint véstek izmaikba, hogy legyőzhetetlenek lehessenek a harcban.
A középkorból is több feljegyzés maradt ránk, amik mind a rubin egészségtámogató hatásáról tanúskodnak.

Piros színe miatt a vér, vérkeringés, és szívműködés serkentését kötik hozzá, mely egyben elősegíti a szervezet regenerálódását, ezáltal méregtelenítését is. Ha pedig sikerült megszabadulnunk a káros, illetve felesleges anyagoktól, akkor immunrendszerünk is fokozott erőbedobással tud védekezni mindennemű támadás, káros behatoló ellen. A rubin tehát életerővel tölt fel minket azáltal, hogy beindítja az imént leírt láncreakciót.

Továbbá gyulladáscsökkentő tartják számon mind fizikai, mind spirituális téren: nem csak a testi gyulladásokat, de lelkieket is (méreg, düh, harag) enyhíti.

A szívhez való kötődés spirituális síkon is érvényes. A szenvedély, szerelem köve, melyet romantikus randevúk alkalmával ajánlott ékesíteni magunkat vele. Önbizalomnövelő, győzelemre vivő tulajdonsága miatt pedig díszítsük vele magunkat bátran olyan eseményeken, ahol a középpontba kerülhetünk; esetleg fel kell szólalnunk, vagy éppen szervezőként, vezetőként kell helyt állnunk. 

Közeleg a július, a RÁKok hónapja. A rubin, júliusi születéskő; nagyszerű ajándék ilyen jegyben született szeretteink részére. Ezen felül: itt a nyár! Az esti séták, hajnalba nyúló összejövetelek, szenvedélyes kalandok ideje, melyek mind okot adhatnak rubin viselésére. Nincs még készletünkön? Pár kattintással változtathatunk ezen! Csak bátran!

Kenderből az erő és az egészség – segítség CBD termékek kiválasztásához

A CBD olajok és kivonatok 2019-től méltán egyre népszerűbbek. Köszönhető ez annak, hogy a kenderből nyert kannabisz származék rendkívül sok jó élettani hatással rendelkezik. 

Hogy találjuk meg a számunkra megfelelő CBD terméket?

Bár már egyre többen tudják, mire lehet használni a CBD termékeket, azonban előfordul, hogy a szintén a kannabiszból nyert, bódító hatású pszichoaktív THC-val keverik vagy azonosítják. 

Ugyan rendkívül kis mértékben tartalmazzák ezek a vegyületek a THC-t is, de ennek mértéke maximum 0,5%, vagy annál kisebb lehet csak a jogszerűség miatt – így a bódító hatástól egy piacon kapható és engedélyezett CBD kivonat esetében nem kell tartani. 

A szén-dioxid vagy etanolos kivonattal keletkeztetett anyag előnyösen használható görcsoldás, koncentráció és a kognitív funkciók javítása során, de daganatos betegségek és Parkinson-kór esetén is alkalmazható, illetve a kozmetikumokban is rendkívül hatékony tud lenni. A kutatások ma is folynak, hogy milyen esetekben érdemes használni ezt az anyagot, de aki kipróbálja, saját bőrén megtapasztalhatja a jótékony hatását, így érdemes végignézni a piac kínálatát.

Vásárlás előtt fontos, hogy a termékkel kapcsolatos lehető legtöbb információt begyűjtsük: olvassunk utána, sok helyen vásárálói visszajelzést is kaphatunk, melyet szintén érdemes figyelembe venni a termék kiválasztásakor. 

A minőségi CBD termékeket gyártók és árusítók platformján, mint például a Marry Jane svájci CBD olajok áruházban is kiemelten figyelnek arra a forgalmazók, hogy a lehető legtöbb információval ellássák a vásárlókat – segítségül a termék kiválasztásához. Érdemes figyelmesen utánajárni, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy-egy termék, például a 10% CBD olaj.

Ezekre az információkra mindenképpen figyeljünk a CBD termékek kiválasztásánál

A kannabiszkivonatból készült minőségi termékek, a gyártási-kialakítási folyamatában mind tesztelési folyamaton mennek át. Ennek dokumentácója és laboratóriumi jelentése, tanúsítványa van, melyeknek elérhetőnek kell lenniük a gyártó és forgalmazó oldalán. Érdemes olyan CBD terméket választani, amellyel kapcsolatban ez a dokumentáció fellelhető. Ebből tudhatjuk, hogy a termék kellő mennyiségű kannabinoidot tartalmaz, azonban szennyeződés nem található benne.

A CBD termék összetevőit és THC tartalmát is nézzük meg vásárlás előtt. Azokat a termékeket, amelyeknél nincs feltüntetve, hogy milyen összetevőket tartalmaz, jobb nem megvásárolni. A CBD termékek többnyire természetes összetevőket kell, hogy tartalmazzanak, így a listán ezeket az anyagokat, mint például terpéneket, aminosavakat, flavonoidokat kell látnunk feltüntetve.

A nekünk szimpatikus kannabisz kivonat kiválasztását követően fontos, hogy azt a megfelelő mennyiségben használjuk, hiszen az adagolás termékenként is eltérhet. A javasolt mennyiség függhet a használat céljától és az adott egészségügyi tünetektől, illetve a tinktúrában található CBD koncentrációtól is, melyekkel kapcsolatban a lényeges információt szintén fontos a gyártó, illetve a termék forgalmazójától begyűjteni.

Miért pont a Makita elektromos fűnyíró?

A kert karbantartása egy igen komoly feladat, amihez mindenképpen szükség van kivételes eszközökre, a hatékonyság biztosítása érdekében. A Makita elektromos fűnyíró garantáltan nem okoz csalódást, hiszen nagyon precízen tervezték meg és az idők során ez a kategória rengeteget fejlődött. A márka története majd egy évszázadra nyúlik vissza, aminek során kiforrott technikai megoldások születtek. Az egész világon elterjedt prémiumkategóriás szerszámgépek maximális hatékonysággal vethetők be a területek megtisztításához.

Miért pont Makita elektromos fűnyíró?

A fűnyírás területén az elsők között voltak a benzinmotoros rendszerek, majd utánuk jelentek meg az elektromos, ezen belül a kábeles és akkumulátoros megoldások. Tény, hogy, amikor kifejezetten nagy teljesítményre van szükség, valamint maximális szabadságra, amikor semmi sem korlátozza a munkát, akkor a belsőégésű motorral működő rendszerekkel szinte semmi sem veheti fel a versenyt. Ugyanakkor a gyakorlatban általában kisebb területű, családi házak udvarának a pázsitját kell rendben tartani, ahová felesleges a bődületes erőkapacitás és a hálózati áram is folyamatosan rendelkezésre áll. A Makita elektromos fűnyíró előnyei tehát ilyenkor felülmúlhatatlanok.  Idesorolható a csendes működés, a káros anyag kibocsájtás hiány, a könnyed kezelhetőség.

A fűnyíró kiválasztása

Ha már eldöntötted, hogy a Makita elektromos fűnyíró kategóriából fogsz szemezgetni, akkor még mindig igen bőséges választékkal találhatod magad szemben és a kínálat az évek előrehaladtával csak bővülni fog. A választást nagyban befolyásolják a helyi viszonyok, hiszen nem mindegy, hogy mekkora alapterületről van szó. Érdemes figyelembe venni, hogy minél távolabbra kell menni a konnektortól, annál hosszabb kábelre lesz szükség, aminek a keresztmetszete fontos paraméter. Ha ugyanis túl vékony a vezeték, akkor azon nem halad át elegendő áram, ami csökkentheti a Makita elektromos fűnyíró teljesítményét. Valamint érdemes egyetlen szál kábellel dolgozni, hiszen minden csatalakozónál veszteség lép fel.

A Makita fűnyíró kiváló munkatárs

A professzionális kivitelezésnek hála, sok éven keresztül kitart egy Makita elektromos fűnyíró, még fokozott kihasználás mellett is. A kezelőbarát operációs rendszer, a több fokozatban állítható vágásmagasság, valamint az automatikus fűgyűjtés, mind olyan funkciók, amik kényelmes használatot tesznek lehetővé. A késcsere sem követel meg külön szakembert, továbbá az újratervezett tolókar és a hatékony szegély melletti vágás révén, a Makita elektromos fűnyíró megunhatatlan segédeszköz a kertápolásban.

Hajléktalanok vegzálják a járókelőket a Keleti városrészben

Egyre több panasz érkezik hozzánk, hogy hajléktalanok vegzálják a járókelőket Nagykanizsán a Keleti városrészben a kispiac környékén. Azt mondták, a hajléktalanok többsége éjszaka bemegy a szállóra aludni, aztán nappal elindulnak kéregetni. Mostanában a Keleti városrész lett a célpontjuk.

Egyik olvasónk 27 éves autista fiát kutyasétáltatás közben a napokban szólította le egy részeg hajléktalan. Ezer forintot kért tőle és azt mondta neki, ha nem ad, hívja a haverjait és agyonszurkálják. A hölgy azt mondta nekünk, nem mernek feljelentést tenni a rendőrségen, mert a beteg fia nagyon fél, attól hogy „megtalálják”.

Állítólag néha 10-15 fős csoportokban bandáznak mostanában a hajléktalanok a Keleti környékén és rendre cigarettát, pénzt kéregetnek az arra járóktól. Konkrét támadás szerencsére még nem történt, egyelőre még csak a szóbeli fenyegetőzésnél tartanak.

Mi, a magunk eszközeivel csak annyit tudunk tenni, hogy jelezzük a Nagykanizsai Rendőrkapitányság és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felé a jelenséget, ugyanis jó lenne ha egyfajta „demonstratív” jelleggel gyakrabban járnának arra az egyenruhások. Így talán egy kis biztonságérzetet is kapnak azok a kanizsaiak, akik már szinte félnek a részeg, agresszív hajléktalanoktól.

Nem félős olvasóinkat pedig arra biztatjuk, ha incidens történik, hívják a rendőrséget vagy tegyenek feljelentést.

(Éjszakára a nagykanizsai hajléktalanok többsége aludni tér a Citromszigetnél található szállóra)

Új kihívás: hideg vízzel várta a kukásautót a zalai kislány

„Hozzunk létre egy új kihívást!
Most, hogy már mindenki eltáncolta a Jerusalema-táncot, legyen az új kihívás a FIGYELMESSÉG!

Kollégáink hóban, fagyban, esőben, szélben és napsütésben szorgosan dolgoznak, hogy a hulladékszállítás zökkenőmentesen haladjon. Okozzunk nekik örömet, hogy figyelünk rájuk!

Nyáron a hőség beálltával jól esik nekik a hűsítő ital.
A videón szereplő kislány is tudja, hogy mindenkinek szüksége van figyelmességre és szívesen kínálta meg a kollégákat egy pohár ásványvízzel.

Kíváncsian várjuk, hányan teljesítik a kihívást.” – írta Facebook oldalán a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.

1 43 44 45 46 47 60