A helyes öltözködés télen/nyáron életet menthet!

Azt hangsúlyozni sem kell, hogy a helyes öltözködés milyen fontos a civilizált világban. Nem csak esztétikai – agy esetleg vallási – okai vannak, de bizony hatalmas szerepet tölt be egészségünk megőrzésében. Bár köztudott ténynek számít, hogy nyáron lengébben, míg télen rétegesen és vastagon kell öltözködnünk, sokan nem alkalmazzák helyesen az alapszabályokat.

Így öltözködj télen

Télen a legfontosabb – hogy már a bevezetésben is említettük – hogy rétegesen és minél vastagabban jó öltözni. Azonban ebben is szükség van egy kis tapasztalatra, hiszen az sem kedvez kifejezetten egészségünknek, ha rendszeresen leizzadunk viseletünk alatt a kinti mínuszok ellenére. Viseljünk télen természetesen alsóneműt, harisnyát vagy jégeralsót, trikót, és ezekre jöhet a póló, pulcsi, nadrág, vastag kabát és az egyéb kiegészítők. Minél rétegesebb az öltözet, annál könnyebben tudjuk belőni, hogy mi a legkellemesebb testünknek.A vastag zokni és a bélelt csizma is elengedhetetlen – a tartós hideg akár maradandó sérüléseket is okozhat a végtagok szöveteiben, így a kezekre és a lábakra ajánlott kiemelt figyelmet szentelnünk.

A fej védelmére szintén fontos odafigyelni: nem csak, hogy nagyobb eséllyel fázunk meg sapka nélkül, de hajhagymáinkra, fejbőrünkre, de még a hajszálainkra sincs jó hatással a folyamatos hőmérsékletingadozás. Ápoljuk hajunkat, de sapkáról sose feledkezzünk meg, hiszen ma már számos stílusú és fazonú fejfedő kapható, így biztosan találunk kedvünkre valót.

+1 tipp: bár nem kapcsolódik szorosan az öltözködéshez, mégis jó húzás lehet, ha indulás előtt, reggel vastagon bekenjük arcunkat egy bőrtípusunknak megfelelő zsíros arckrémmel. Ezzel nem csak a hideg idő és a csípős szél miatt kialakuló dehidratációt tudjuk megakadályozni, de a hideg levegő sem éri az arcunkat közvetlenül.

Így öltözködj nyáron

Nyáron – bár valamivel könnyebb dolgunk van öltözködés terén, mint télen – szintén nagy figyelmet kell fordítani a megfelelő viseletre, hiszen nem csak hőgutát kaphatunk, de a leégés veszélye is fenyeget ebben a forró évszakban.

Azt ugyan mondani sem kell, hogyha strandra látogatunk, alkatunknak megfelelő fürdőruhát válasszunk, arról azonban már sokan megfeledkeznek, hogy a strandruha nem csupán divatkellék. Ez a ruhadarab megvédhet valamelyest a napsugaraktól és az estefelé egyre hűvösebb hőmérsékletet is könnyebben vehetjük vele.

Maradjunk a strandolásnál: mindig legyen váltó viselet a táskában! Sajnos a strandokon igen sok baktérium, vírus, és gomba tanyázik, így ezeken a helyeken vagyunk csak igazán veszélynek kitéve! Ha megfeledkezünk erről az egyszerű dologról, elősegíthetjük, hogy a gombás fertőzések alaposan megtelepedjenek az érzékeny testtájakon, és bizony könnyedén összeszedhetünk egy akár egész nyáron kitartó fertőzéses megbetegedést is. Az adora.hu minden testalkatra kínál bikiniket és tankiniket egyaránt, a mesés strandruhákról már nem is beszélve – így csak néhány kattintásra vagy attól, hogy mindig divatos váltófürdőruhával indulhass hűsölni!

Ennyi idő alatt bomlik le az alkohol a szervezetben

Jönnek az újévi bulik, mulatságok és ilyenkor az ember természetesen megiszik néhány pohár – vagy néhány üveg –  alkoholt.

Szilveszterkor még a legóvatosabbak is koccintanak egy kis pezsgővel.

Na de mennyi idő alatt bomlik le, ürül ki szervezetünkből az alkohol?

Ezt tudhatjuk meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság Gépjárműves Szakterület alkohollebontási kalkulátorából.

Például ha egy 60 kilós férfi megiszik 1 dl 4,5 százalékos világos sört, akkor a becsült véralkoholszintje 0,08 % lesz és az 1 dl sört kb. 31 perc alatt bontja le a szervezet.

Ha egy 60 kg-os hölgy issza meg ugyanezt a mennyiségű és alkoholfokú sört, akkor 0.18 % lesz a véralkoholszintje és a deci sört 1 óra 10 perc alatt bontja le a szervezete.

Néhány örökérvényű igazság:

– A második pohár után a harmadik már sokkal könnyebben megy.
– Ha üres gyomorra iszunk – főként szénsavas italokat -, csalóka, mert hamar megérezzük!
– Az ittasságot a másnap követi, ami talán még borzasztóbb.
– Ha az alkoholt koffeinnel keverjük, nem fogunk hamarabb kijózanodni.

Szilveszteri és újévi babonák!

A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ahányan megrohamozták a nagyáruházakat az idén is, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!) – Nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

Humidorok előállítása MDF lappal, vagy tömörfával? Melyik legyen? Melyiknek mi az előnye?

2 féle módszer felhasználásával szoktak humidort készíteni. Az egyik az MDF lap, míg a másik a tömörfa. Nézzük, mik az előnyei és hátrányai a két típusnak.

Ha MDF lap kerül felhasználásra, akkor a belsőt valamilyen cédrussal készítik és funérral bélelik, míg a külső rész kemény fa alkalmazásával kerül előállításra. Erre leggyakrabban cseresznyefát, vagy mahagónit használnak. Van olyan, ahol viszont simán műanyag bevonásával oldják meg a helyzetet.

Sokan abban a hitben élnek, hogy a tömörfából készült humidorok sokkal jobbak, mint társaik, pedig ez nem feltétlenül igaz. Ha egy tömörfával készült humidor magas árára gondolunk, akkor ezt azzal szokták magyarázni, hogy a tömörfa ára miatt drágább az ezzel az anyaggal készült humidor. A funérnál ellenben a magasabb árat a konstrukció bonyolultságával szokták indokolni.

Ha funérral van a humidor belső készítve, akkor a páratartalom hatására kevésbé vetemedik, mint a tömörfa esetében. Így kevesebb feszültség keletkezik a humidor szerkezetében. A vetemedés a humidorok esetében azt jelenti, hogy a humidor a feszültség hatására megvetemedik és meg is repedhet.

Ha külső lakkozással szeretnénk a humidorunkat ellátni vagy ilyen kinézetűt keresünk, akkor is mindenképpen a funéros megoldás a jobbik választás. Hiszen a festék sokkal szebben felvihető a kemény fa felületre, mint a tömörfára.

Ha azonban a humidorunk külső része spanyol cédrusból készült, akkor számíthatunk arra, hogy sérülékenyebb lesz a külső fizikai hatásokra. Legyen az a nedvesség, az esetleges ütődésekből eredendő horpadások, vagy csak egy leesésből adódó sérülés, a kár sokkal komolyabb lehet, mint a funérból készült társaiknál. Ennek oka a spanyol cédrusfa puhaságából eredezik. Csak úgy mint az, hogy spanyol cédrusból készült humidorok esetében a lakkozás és a fényesség is korlátozottan lehet jelen.

Pont ezen okok miatt az az általános, hogy a humidorokat funérlemezből készítik. Ennek hatására ez az általánosan elfogadott készítési mód.

A Humidorshop.hu oldalán nagyon sok hasznos információt olvashatunk nem csak a humidorok elkészítéséhez használható fafajtákról, de olyan témákról is, mint a humidor párásító használata, vagy éppen a szivarok tárolásához szükséges ideális hőmérséklet. Szemezgethetünk a különféle ajándékötletek között is, legyen az egy születésnapi meglepetés, vagy a főnök Karácsonyi ajándéka.

A weboldalon sok sok humidor közül választhatunk, de igen bő a választék a szivargyújtók területén is. Ha a weboldal átböngészése után még mindig maradt kérdésünk, akkor bátran feltehetjük a Humidorshop.hu szakembereinek akár online, vagy telefonon.

Így ápold a bőrödet télen!

A téli hidegebb időjárás miatt a bőrünk is nagyobb igénybevételnek van kitéve, hiszen az időjárás elemei, mint a szél, a fagyok, a hideg és a száraz levegő mind-mind szárítják és érzékennyé teszik bőrünket. Ezek ellensúlyozására fokozott figyelmet kell fordítanunk bőrünk ápolására.

Hogyan lesz szép a bőrünk télen?

A téli időjárásnak legnagyobb mértékben két testrészünk, a kezünk és az arcunk van leginkább kitéve, hiszen ezek érintkeznek közvetlenül az időjárás kedvezőtlen elemeivel. Sokan csak az arcuk ápolására fordítanak kellő figyelmet, ám ugyanilyen fontos a kéz bőrének megfelelő ápolása is. Kezünkön is érzékeny és vékony a bőr, naponta többször mossuk szappannal, vízzel, melyek éppúgy kiszárítják, mint a szél vagy a hideg. Emiatt ajánlott naponta legalább kétszer, nyugtató hatású kézkrémmel bekenni kezünk bőrét, és emellett óvjuk azt kesztyű viselésével a hidegben.

Másik kiemelt területe a bőrápolásnak télen az arcunk, itt is fokozott körültekintéssel kell eljárnunk, nehogy több kárt okozzunk, mint hasznot. Ha helytelenül járunk el, akkor nem jót teszünk az arcbőrünknek, hanem tovább károsíthatjuk azt. Télen ne használjunk alkoholos arctisztítót és a vízbázisú arckrémek helyett részesítsünk előnyben ilyenkor a zsírosabb, vitaminos arcápolókat. Télen is érvényes, hogy mindenki a saját bőrtípusának megfelelő krémet használjon, ha tanácstalanok vagyunk, kérjük ki kozmetikus szakember véleményét. Nagyon fontos, hogy a reggeli arcápolást minél hamarabb végezzük el, ne közvetlenül indulás előtt, hogy a krémnek legyen ideje felszívódni, ellenkező esetben könnyen fagyási sérüléseket szenvedhet el az arcbőrünk! Nappalra alkalmazzunk kifejezetten téli arcápolásra való arckrémeket, melyek védelmet nyújtanak a káros hatások ellen, éjszakára pedig olyat válasszunk, amelyek regenerálják, nyugtatják arcbőrünket.

Ugyan kevesebb időtartamban, de télen is süt a nap, sőt fénye is rendkívül erős lehet, különösen, ha hóról vagy betonfelületről tükröződik vissza. Éppen ezért télen is használjunk napszemüveget, mely megvédi a szemünk körüli bőrt a hunyorgás okozta ráncok kialakulásától, védi a szemet és a szem körüli érzékeny bőrt is.

Más területek is fontosak

A kéz- és lábápolás mellett fontos, hogy odafigyeljünk a lábfejünk megfelelő ápolására is, igaz ugyan, hogy ez télen nem látszik, de ahhoz, hogy nyárra szép legyen a lábfejünk, sarkunk bőre, érdemes télen is ápolnunk. Esténként kenjük be lábfejünket erre a célra szolgáló zsírosabb krémmel, és rendszeresen távolítsuk a kialakuló bőrkeményedéseket, így puha és ápolt marad a bőrünk.

Bőrünk szépségére nem csak a rákent krémek, hanem a bevitt táplálékot is hatnak, vagyis ha telítetlen zsírsavakban gazdag táplálékot is fogyasztunk a téli időszakban (olajos magvakat, halakat), ezáltal is szebb lesz a bőrünk, hiszen ezek hozzájárulnak a bőrsejtek regenerálódásához.

Hajunk védelme is kiemelt jelentőségű a téli időszakban, fejbőrünk is fokozott igénybevételnek van kitéve ebben az időszakban. A hideg hatására fejbőrünk erei összehúzódnak, ami kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz juttatja a hajhagymákat, ez hajhullást, a hajszálak elvékonyodását okozhatja. Fontos a sapka használata, de figyeljünk rá, hogy az ne legyen túl szoros, mert az káros lehet a hajhagymák működésére.

A téli időszakban is fogyasszunk elegendő folyadékot és ne feledkezzünk meg a vitaminbevitelről sem, ezek mind a bőrünkre, mind a hajunk szépségére pozitív hatással vannak.

A fiatal arcbőr titka

Az idő múlásával bőrünk veszít feszességéből, így több akadályozó tényezővel kell szembenéznünk, ha tökéletes bőrt szeretnénk viszontlátni reggelente a tükörben. Érdemes időben elkezdenünk az arcápolást, ha sugárzó megjelenést akarjuk megtartani. Pár lépésben, egyszerűen elkezdhetjük megőrizni arcunk épségét.

Fontos, hogy a kiválasztott termék összetevőit megvizsgáljuk. Akár olcsóbb, akár drágább termékről beszélünk, az összetevők minden esetben károsak lehetnek. Kizárhatjuk mindezt, ha olyan terméket választunk, amelyek garantálják a természetes összetevőket. Ezt legjobban a natúr termékekkel érhetjük el, amelyek hosszú távú használat mellett sokkal kíméletesebb ápolást biztosítanak, így nem juttatunk egészségkárosító anyagokat bőrünkre.

 

Első lépésként meg kell említenünk az arctisztítást, amely az arcápolási folyamat egyik legfontosabb eleme. Fontos, hogy minden esetben tisztítsuk meg bőrünket, hiszen a nap folyamán rengeteg szennyeződés rákerülhet, és sminkünket is eltávolíthatjuk vele. Használjuk az Aromax micellás arclemosót, amely garantáltan nem fogja irritálni bőrödet. Kíméletesen tisztít, a micellák magukba zárják a szennyeződéseket, így bőröd végre képes lesz lélegezni!

 

Napközben ugyanolyan fontos az ápolás, hiszen ebben az esetben is rengeteg káros hatás éri bőrünket. Gondoljunk csak az UV-sugárzásra, a téli időszak, és a szeles időjárás bőröd szépségére hatással lesznek. Ezért mielőtt elindulsz otthonról, gondoskodj megfelelően a védelemről, amelyhez a Botanica arckrém lehet segítségedre.

 

Nem csak nappal, de éjszaka is fontos bőrünk megfelelő ápolása. Elalvás előtt használj arckrémet, hiszen éjszaka a legfogékonyabb és érzékenyebb a bőr, a hasznos anyagok ilyenkor raktározódnak el. A szövetek ilyenkor élednek újjá, amelyek olyan összetevők, mint a szőlőmagolaj és homoktövis, amelyek az éjszakai Botanica arckrémben találhatóak meg.

 

A szőlőmagolaj és homoktövis kivonat a rugalmas és feszes arcbőrhöz segítenek hozzá. A fáradt szemre is gondoljunk, főleg a szemkörnyékre, amely nem elhanyagolható pont. A ráncok a szem körül jelennek meg elsősorban, így ha ezt inkább elkerülnéd, fokozott figyelmet fordíts ezen területek ápolására.

 

A Botanica szemkörnyékápoló krém a szem környékének speciális ápolására lesz segítségedre. Mandulaolajat és shea vajat tartalmaz, amely eltünteti a szarkalábakat. A táskákra és karikákra is jótékony hatással van.

Délelőtt 11 és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást!

Az UV-sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet meteorológiai, bőrgyógyász, egészségvédelmi és klímapolitikai szakértők sajtótájékoztatón Budapesten.
Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának tanára kiemelte: az elmúlt napokban megjelent véleményekkel ellentétben továbbra is azt tanácsolják, hogy délelőtt 11 óra és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást, mert ilyenkor nagyobb a leégés veszélye. A leégés és a melanoma közötti összefüggést pedig senki sem vitatja – tette hozzá.

A szakember megjegyezte: a napsütés egészségre gyakorolt pozitív hatása, a D-vitamin pótlásában betöltött szerepe is megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a melanomás megbetegedések és halálozások száma. 2001 és 2014 között 1200-ról mintegy 2400-ra emelkedett az egy évben országos szinten regisztrált új betegek száma – tette hozzá Wikonkál Norbert.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szakértője is azt hangsúlyozta, hogy a napsugárzásnak számos pozitív hatása van, de a túlzott napozás egyértelműen veszélyes. A túl erős UV-sugárzás számos betegség kialakulásának kockázatát növelheti, ilyen a melanoma és a nem melanoma típusú bőrrák. Az elmúlt másfél évtizedben országos szinten mindkét betegség gyakorisága jelentősen nőtt, csaknem megduplázódott.

A szakember elmondta: a festékes és nem festékes típusú bőrdaganatok kialakulását, azok lefolyását vizsgálva megállapították, hogy az előbbiek inkább a fővárosban, a nagyvárosokban, megyeszékhelyen, a Balaton környékén, valamint Csongrád és Békés megyében fordulnak elő gyakrabban. Érdekes eredménynek nevezte, hogy a magasabb végzettségű, jobb szociális körülmények között élők körében is gyakrabban fordul elő ez a betegség. A szakember szerint erre magyarázat lehet a túlzott szoláriumozás, továbbá az is, hogy a jobb társadalmi helyzetben lévők megengedhetik maguknak, hogy télen mediterrán térségbe menjenek, ahol aztán leégnek.

Bakos József, az OKI Optikai és Lézersugárzások Csoportjának vezetője – a többi szakemberrel egybehangzóan – arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoláriumozás káros hatásai messze meghaladják annak előnyeit. A szolárium használatát több országban 18 éves kor alatt tiltják is – jegyezte meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) épületében az UV-sugárzás meteorológiai, bőrgyógyászati, egészségvédelmi, társadalmi és klímapolitikai vonatkozású hatásairól is előadásokat tartottak a szakemberek.

Bozó László, az OMSZ munkatársa megnyitó beszédében utalt arra, a szolgálat aktuális mérési adatok közlésével, előrejelzésekkel, figyelmeztetésekkel segíti a felkészülést és a védekezést. Eredménynek tekintik, hogy mostanra általánossá vált: egy szabadtéri rendezvény szervezésekor arra is odafigyelnek, hogy a déli órákban az erős napsütést el kell kerülni.

A szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy rendszeresen figyeljék az UV-sugárzásról szóló tájékoztatókat. A legfrissebb országos előrejelzés megtalálható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, annak mobil eszközökre optimalizált változatán (mobil.met.hu). Emellett az országosan és ingyenesen elérhető Meteora alkalmazás egyéni beállítás után a bőrérzékenységtől függő leégési időről is tájékoztatást ad. MTI

A fagy ellen füstöltek Dél-Zalában

A tavaszi fagy elleni védekezésül leginkább szőlőben és gyümölcsösben szoktak füstölni.
Magyarországon különösen a szőlőkben és az utóbbi években – a régi hagyományokat felelevenítve – a gyümölcsösökben való füstölés terjedt el.

(Füstöléssel védekeztek a fagy ellen egy gyümölcsösben, a Zala megyei Nagyrécsénél 2017. április 21-én.  A településen hajnalban -2 Celsius-fokot mértek. Fotók: MTI/Varga György)

Ha a hőmérő -3 foknál nagyobb hideget mutat vagy ha fagyos időben heves szél is fúj, akkor a leggondosabb füstölés is kárba veszett munka.
A füstölés csak csöndes, azaz szélmentes fagy esetén használ s csak -3 foknál magasabb hőmérséklet mellett.
Ezzel meg is van magyarázva az, hogy a füstölés egyszer beválik, máskor meg semmit sem ér.

Mivel füstöljünk?

Mindenekelőtt elegendő jó füstölőanyagot kell szerezni és kellő időben a helyszínén elosztani.
Füstölőanyag gyanánt mindennemű növényi és állati hulladék szolgál, úgy mint például szalmafélék, törek, száraz trágya, kukoricaszár, burgonyaszár, rőzse, szőlővenyige, bőr- és szőrhulladék; száraz tőzeg is kitűnő szolgálatot tesz.

A tapasztalatok szerint a csütörtöki és péntek hajnali fagy Dél-Zala alacsonyabb fekvő területein szinte az összes szőlőt és gyümölcsöst „elvitte”.
Tavaly májusban volt kétnapos fagy, amely óriási károkat okozott a növényekben.

Tájkép csata után

Hányás, széthugyozott kapualjak, szemét, csikk hegyek a kanizsai Erzsébet téren és környékén Advent idején.

Aki nem bírja, ne nézze a vasárnap délelőtt 10 órakor készült fotókat, amelyeket Vízvári József készített.

nagykanizsa-advent

nagykanizsa-advent-1

nagykanizsa-advent-2

nagykanizsa-advent-3

nagykanizsa-advent-4

nagykanizsa-advent-5

Kanizsai pillanat

nagykanizsa-reszeg-biciklis

Aki még részegen nem akart hazajutni biciklivel, az ezt a cikket ne olvassa el!

A történet dióhéjban:

Haza igyekvő drótszamaras emberünkre  péntek reggel a nagykanizsai Attila utcai flaszteren egy ismerőse talált rá.

Kicsit elbeszélgettek és a haver megpróbálta felsegíteni a nehéz helyzetbe került biciklist, aki újra hazaindult – ismét sikertelenül.

Információink szerint biciklisünk rövid kórházi kezelést követően hazakerült. A tanulópénzt a TB fizette…

A kanizsai Molnár Flórának és a magyar olimpikonoknak ajánlották fel

Pénteken kora reggel, közel félszáz kerékpáros gyűlt össze a nagykanizsai Erzsébet téren, nem akármilyen célból.
Az indulás pillanataiban még néhány fotó, gyors technikai ellenőrzések, és nyeregbe pattanva a határ felé vették útjukat.
A TEKER Kerékpáros Egyesület tagjai és barátaik, valamint lelkes kerékpárosok kísérték csapatot egészen Letenyéig, akik az idei nyári kerékpározást, a 2016-os Olimpiai Játékok jegyében kezdték meg.
Az egyébként hagyománynak minősülő „Tengerre Magyar” túrát a tagok minden évben megszervezik, ilyenkor egészen az Adriáig karikáznak.
Idén az indulás időpontja teljesen véletlenül az olimpia nyitóünnepségének idejére esett, ez adta az ötletet az egyesület vezetőjének, Jankovics Ferencnek és csapatának, hogy az idei teljesítményüket az olimpikonoknak, közülük is kiemelve Molnár Flórának ajánlja fel, aki nem csak hazánkat , de Nagykanizsát is képviseli majd az ötkarikás játékokon.
A TEKER korábbi felhívására nemcsak Nagykanizsáról, de a környék számos településéről és Budapestről is érkeztek résztvevők.
(Kép és szöveg: Dani Mercedes)

nagykanizsa yankos kerékpár

1 35 36 37 38 39 48