A Miss World legjobbjai közé jutott a nagykanizsai Tótpeti Lili, a magyar szépségkirálynő

Tavaly októberben lett a Miss World Hungary győztese a nagykanizsai Tótpeti Lili. Új hír, hogy a csinos kanizsai lányt beválasztották azon negyven lány közé, akik indulhatnak jubileumi, 70. Miss World világversenyen. A szépségek döntő megmérettetését december 16-ra tervezték, ám a koronavírus-járvány miatt azt végül idén március 16-ra halasztották.

Lili március 12-én érkezik a verseny helyszínére Puerto Rico-ba, ahol 39 vetélytársával méretteti meg magát a neves zsűri előtt a döntőben. A showműsorral színesített világverseny során minden óvintézkedést maximálisan betartanak, a lányok naponta akár 10-12 órát is gyakorolnak majd a világszépe viadalra.

“Bár már néhány nap eltelt, még most sem igazán hiszem el, hogy ilyen lehetőséget kaptam! Amikor haza kellett utazni, hiányérzettel jöttem haza, nagyon bennem volt a versenyszellem és szerettem volna magam megmutatni az utolsó körben. Azóta viszont úgy gondolom, ez egy óriási lehetőség, hogy még inkább felkészülhessek a nagy napra! … Rajtam nem fog múlni, büszkén képviselem majd Magyarországot!” – árulta el a Blikknek a 20 éves egyetemista.

Magyarország nagykanizsai szépségkirálynője jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, hobbija a lovaglás és legszívesebben kutyáival a természetben tölti a szabadidejét, példaképe David Attenborough brit természettudós. (Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt)