Így öltözz kényelmesen a munkahelyedre

(x) Az elmúlt két év következményei miatt a munkahelyi öltözékek körüli szigor sokat lazult, és úgy néz ki, ez még jó pár évig ugyanilyen lezser marad. A kényelmes munkahelyi viselet most már pár ügyes trükkel ugyanolyan csinos megjelenést biztosít, mint előtte – mutatjuk, milyen tippeket kövess hozzá!

(A fotó forrása: Africa Studio / Shutterstock.com)

Tűsarkú helyett surranó

Sok nő érezhette úgy, hogy az irodai környezetben vagy az üzlethelyiségekben szükséges magassarkút viselnie, miközben ez egy se nem kényelmes, se nem praktikus viselet. Hiszen mire beér benne az ember a munkahelyére, addigra már szétesik a fájdalomtól a teljes lába – és ha abban még futkorásznia is kell, akkor készülhet a tapaszokkal. 

A pandémiának hála azonban ez az elvárás csökkent, és ugyanolyan jól megjelenhetsz a munkahelyen egy ügyesen kiválasztott edzőcipőben, mint tűsarkokon. A Nike Air Force 1 példáulolyan örökzöld darab, amely könnyen összeilleszthető egy élénkebb színű kosztümszettel, vagy éppen egy bőszárú szövetnadrággal. Ezzel a lábbelivel aztán könnyedén szaladhatsz tovább az esti randira, vagy komfortosan, felhorzsolódások nélkül tudsz sietni a munkán kívüli programokra egyaránt.

Bárhol, bármikor

A Nike esetében mindenki tudja, hogy egy ilyen cipő megvásárolása hosszú befektetés – mind az egészségedbe, mind a megjelenésedbe. Ezek a cipellők olyan szövetekből és anyagokból készülnek, amik éveken át veled lehetnek a különböző munkahelyi eseményeken és a mindennapokban – éljen a tudatos ruhatár építés! A vegyes felsőréteg kombinációja miatt könnyedén viselheted télen és nyáron egyaránt. A vastag talp pedig segíteni fog abban, hogy megfelelő támaszt kapj a sarkaidnál, és kellő szigetelést nyújtson a talajjal szemben.

Ha most akciósan lecsapnál egy Nike-ra, akkor nézd meg a ftshp oldalát: remek kínálatokkal és kedvezményekkel várnak téged!