A jövő héten +15 is lehet

Folytatódik az évszakhoz képest meleg idő, a hét első felében 15 fok körüli maximumok is lehetnek, csak néhol lehetnek mínuszok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn a köd, illetve a rétegfelhőzet az ország északi, északkeleti harmadán, illetve helyenként a Fertő-tó környékén makacsul tarthatja magát, másutt fátyolfelhős, napos idő lesz. Számottevő csapadék nem valószínű. A szél főként a Dunántúl északi felén megerősödik, a Kisalföldön helyenként viharos széllökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között, a legmagasabb 8 és 16 fok között várható, de a tartósan borult tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet.

(Galambok decemberben Nagykanizsa felett. Fotó: S. Varga György)

Kedden több órára kisüt a nap, de főként északkeleten néhol megmaradhat az éjszaka képződő köd. Csapadék nem valószínű. Főként a Dunántúlon több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 1-10 fok lesz. Napközben 12-18 fokig melegszik a levegő, de a ködös tájakon hidegebb is lehet.

Szerdán északkeleten nagyobb területen köd képződhet, amely helyenként tartósabban meg is marad, másutt változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A Dunántúlon több helyen megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 1-10, a maximumhőmérséklet általában 10-16 fok között lesz.

Csütörtökre virradóra nagy területen köd képződhet, amely főként északkeleten tartósan meg is maradhat, másutt rövid időre kisüt a nap, majd nyugaton megvastagszik a felhőzet, a nap második felében nyugaton, délnyugaton néhol eső is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 8 fok között, a legmagasabb általában 8 és 14 fok között valószínű.

Péntekre virradóra főként az északkeleti harmadban köd képződhet, amely helyenként tartósan meg is maradhat, másutt változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható, majd estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A szél nyugaton megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 0-8 fok lesz. Napközben 8-14 fokig melegszik a levegő.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, és nyugaton egyre többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-9, a legmagasabb 8-14 fok között alakul.

Vasárnap szórványosan várható eső, záporeső. A leghidegebb órákban 1-6 fok lesz. Napközben 5-10 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Egy vállalat fejfájára – Vers a DKG-ról

Már több alkalommal foglalkoztunk azzal, miszerint száznál is több embert küldenek el a nagykanizsai DKG-ból. Ezzel kapcsolatban és a múltra emlékezve írt egy verset Cziráki Vilmos a cég nyugdíjas dolgozója.

„Háború volt negyvennégyben, sokan hitték, itt a vég.
Páran mégis azt gondolták, ne adjuk fel, tegyünk még!
Gyár épült a mocsárban, mert ember sorsa a munka.
Eleitől ezer évig mindenki ezt tanulta.

Akkoriban a verejték nem számított károsnak,
Így hát hamar büszkesége lett a gyár a városnak.
Növekedtünk bizony szépen, akár nyáron a virág,
Együtt voltunk jóban, rosszban, s tudott rólunk a világ.

Fúrónkkal nem egymást fúrtuk, földet túrták olajért,
Mely kitört a szorításból, ha a fúró odaért.
Az árbócunk tetején meg úszhattál a mámorban,
Tisztán láttad a magasból, hogy mi van a távolban.

Vehettél itt gömbcsapokat – ha az kellett – szelepet,
Tekerhettél bizony nálunk mindenféle kereket.
A műhelyek tele voltak tartályokkal, szűrővel,
Sorolhatnám napestig még, de nem bírnám tüdővel.

Ötezer jó termékünkkel jártunk mi a piacra,
Majd kétezer dolgozónk így nem is szorult vigaszra.
Aztán jött a rendszerváltás, tele voltunk reménnyel,
S találkoztunk a falakkal, ráadásul keménnyel.

Karcsúsítás lett a sláger, mondták ez a fejlődés,
Aztán láttuk, ez nem egyéb, ez maga a vergődés.
Váratlanul segítség jött, messzi fagyos keletről.
S jutott némi anyagi is a pénzügyi keretből.

A nemzeti büszkeséget nem is hagyta hidegen,
Ha egy cégnek ugye jól megy és a tulaj idegen.
Az ész helyett hamarosan megjelent a tudomány:
Szakértelem nem érdekel, mert én jobban tudom ám!

Zászlóerdő meg a roadshow, mint a cirkusz Rómában,
Amint tudjuk, ez tartotta a köznépet kómában.
Frissen kapott köcsögünkkel vigyorogtunk kínunkban,
Sok pecsenyét kisütöttek sajnos a mi zsírunkban.

Közben eltűnt a brigádház, aztán meg az üdülő,
Ami persze logikus is, mert nem ebben üdül Ő.
Szekeret is szerkesztettünk tudományos alapon,
Nem látszott át az üres fej azon az új kalapon.

Persze azért, hogy ne tűnjünk mi teljesen baleknak,
Kancellárt is kineveltünk a művészi balettnak.
Nem tudom, hogy helyén mi lesz, stadion, vagy áruház,
Ez a kettő, amelybe most a hatalom beruház.

Halotti tort megülik majd az ártatlan ördögök,
Mit tehetek, szomorúan magam elé dörmögök:
Ha úgy vesszük, szép kort megért, nyugodjék hát békében!
De mi, akik ott dolgoztunk, nyugodhatunk békében?”

Ezért küldenek el 105 embert a kanizsai DKG-ból

Korábban írtunk arról, hogy 105 ember elbocsátását jelentette be a nagykanizsai DKG. A cég anyavállalata az OT Industries a napokban írásban indokolta meg a létszámleépítés okait a Kanizsa Újságnak. Úgy fogalmaztak: „A DKG működése több mint 5 éve veszteséges, emellett a megrendelések mértéke is radikálisan lecsökkent, jelenleg alig van elnyert munkája a vállalatnak.

Részegen tolatva okozott kárt az Eötvös téren

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 38 éves zalaegerszegi férfi március 16-án 22 óra 56 perckor Nagykanizsán, az Eötvös téren egy Mercedes típusú személygépkocsival hátramenetet hajtott végre, mely során nekiütközött egy parkoló Ford típusú autónak.

Az egyenruhások a vezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért további mintavétel céljából előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfit járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nekihajtott egy Citroennek a Lidlnél és lelépett

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20000-8045/2019. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. november 22-én 10 óra 15 perc körül Nagykanizsán, a Balatoni út 41. szám előtt lévő áruház parkolójában egy ismeretlen személy, ismeretlen típusú járművel nekiütközött egy ott parkoló sárga színű Citroen C2 típusú személyautónak.

Kényelmes reptéri autó bérlés Budapesten

Az autókölcsönzés tipikusan egy olyan szolgáltatás, amivel szemben nagy elvárásaink vannak. Először is azt szeretnénk, hogy a kiválasztott gépjármű a lehető legrövidebb idő alatt hozzánk kerüljön, és mind műszakilag, mind kinézetben elégedettek legyünk vele. És akkor még ott vannak az esetleges extra igényeink is, és hát jó lenne, ha az autóbérlés Budapest területén is emberi árakon állna rendelkezésünkre.

Ezek alap esetben persze egyáltalán nem teljesíthetetlen kérések. Azok a cégek, amik szakmailag a topon vannak és az ügyfelet helyezik a középpontba, ők meg tudják ütni a mércét, sőt sok esetben talán túl is szárnyalják az elvárásainkat ezzel pozitív csalódást okozva. A gyors és kényelmes autó bérlés budapesti helyszíneken sem csak egy vágyálom. Először is a kapcsolatfelvétel zökkenőmentesen meg tud történni, nem kell hosszú órákon keresztül tárcsázni a megadott számot, míg végül valaki felveszi a telefont a túloldalon. Az autó bérlés Budapest területén nincs lekorlátozva, és a szolgáltató vállalja a gépjármű kiszállítását az olyan kívül eső helyekre is, mint amilyen például a Liszt Ferenc repülőtér.

Ha valamelyik weboldalon meglátjuk ezt a három szó, hogy autóbérlés Budapest reptér, akkor a cég biztosan tud számunkra biztosítani autót a repülőgép megérkezésének időpontjára. Mivel azonban a járatok késhetnek, ezért a landolás pontos idejét érdemes a későbbiek során pontosítani. Amennyiben az autóbérlés Budapest reptéren jön létre, akkor a szerződés részleteit és a személyes adatokat mindenképp előre kell leegyeztetni, a reptéren ugyanis magasak a parkolási díjak.

A helyszínen forinttal, illetve más valutával is lehet fizetni, de a valuta típusokra nem árt rákérdezni, ugyanis előfordulhat, hogy a USD-n, a GBP-n, az ASD-n és EURO-n kívül mást nem fogadnak el. Ha minden részletet előre lefixálunk és rákérdezünk azokra az apróságoknak tűnő dolgokra, amikkel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, akkor az autóbérlés Budapest reptéren is létrejöhet fennakadások és előre be nem kalkulált költségek nélkül.

Melyik számítógépes programban a legegyszerűbb elkészíteni egy üzleti tervet?

Amennyiben saját vállalkozás alapításán gondolkodik, semmiképp se ugorjon rögtön fejjel a falnak, mert, ha elsieti, akkor nagyon sokat bukhat rajta. Olyan költségekkel is szembesülhet, amelyek az elgondolás pillanatában még csak meg fel sem merültek. Az efféle kellemetlenségek elkerülése végett fontos, hogy előrelátó legyen. Ennek megvalósításához pedig nem árt, ha mindent papírra vet, hogy átlátható legyen mindaz, amit a cégének a profilja majdan lefed. Célszerű üzleti tervet készíteni, amely részletekbe menően vizsgál mindenféle kiadással kapcsolatos tényezőt több évre előrevetítve is. Ha számszerűsítve látja a dolgokat, egészen biztos, hogy sokkal jobban megfontolja majd a döntéseit. Ehhez kétség sem férhet. A kivitelezéshez a legkiválóbb szoftver, a szinte mindenki számítógépén szereplő Microsoft Office alkalmazások egyike, az Excel.

Sok mindenre jók lehetnek az Excel táblázatok, üzleti tervek készítése sem kivétel ez alól. A program könnyen kezelhető és rengeteg időt tud megtakarítani a használójának, amennyiben pontosan ismeri annak funkcióit. Az igen sokoldalú szoftverben nemcsak a számadatok jeleníthetőek meg kiválóan, hanem a szöveges információk is jól átláthatóak és rendszerezhetőek benne. Az üzleti terv esetében mindkét dologra szükség van. A programnak köszönhetően Önnek egyetlen számsort sem kell még egyszer külön bevinnie egy számológépes alkalmazásba vagy egy számológépbe, mivel az adatok megadása után az Excel mindenféle kalkulációt képes önállóan is elvégezni.

Mi a teendő, ha szakember segítségére van szüksége?

Ha Ön egyáltalán nem jártas a különféle számítógépes programok használatában valamint a közgazdasági dolgokhoz sem igazán konyít, akkor mindenképpen szükséges ezen feladatok elvégzésére egy speciálisan arra szakosodott személyt vagy céget felkérni a kivitelezésre. Az üzletitanacsadas.info weboldalon több dolgot is megtudhat az üzleti tervekről és azok fontosságáról valamint megismerkedhet egy profi vállalat alapvető profiljaival is, amelyek közé egyebek mellett az Excel táblázatok, üzleti tervek készítése is beletartozik. Higgye el, foglalkozni kell ezzel a témával, ha komolyan, felelősségteljesen szeretné vezetni a vállalkozását, hiszen egy üzleti tervnek részei többek között a különböző pénzügyek, a munkavállalói létszámok, a bérek mértéke, a rezsi, az irodai költségek és minden olyan kiadás is, amelyek erősen befolyásolhatják a hosszabb távú fenntartást. Ezzel párhuzamosan válik kikalkulálhatóvá, hogy mennyire is érheti meg a vállalkozás, vagyis mennyit profitálhat az összes kiadás beszámítása mellett.

Ha megtekinti az üzleti terv.info üzleti terv készítés témájú honlapot, akkor azonnal megtudhatja, hogy abban az esetbe is jól járhat a gazdasági szakik felkeresésével, ha már egy működő cége van, mert nem csupán az üzleti tervek összeállításában tudnak segíteni Önnek, hanem bankhitelek illetve kockázati tőke befektetésekhez is képesek megszerkeszteni a szükséges kalkulációkat.

Hogy maradjon versenyképes?

Amennyiben még tapasztalatlan a vállalatszervezés terén, akkor mindenképpen érdemes releváns eredményeket felmutatni tudó gazdasági szakemberekhez fordulnia, viszont mindenekelőtt okvetlenül tájékozódjon, informálódjon a témában és igyekezzen fejleszteni magát, mert az üzleti életben csak úgy maradhat tartósan talpon, ha mindig tisztában van a naprakész trendekkel, ismeri cégének a korlátait, előnyeit és hátrányait egyaránt. Az üzleti terv készítése egy nagyon fontos momentum minden komolyabb vállalkozás életében, hiszen számszerű adatokkal tud szolgálni a jövőképével kapcsolatban. Az említett weboldalakon keresztül több mindent is megtudhat, ha pedig eljutott a döntésig, hogy szakembert fogadna fel a tökéletes kivitelezéshez, akkor az uzletiterv.info üzleti terv készítés weboldalon minden szükséges elérhetőséget megtalál, hogy megtehesse az első lépést. Elektronikus levél útján illetve telefonos megkereséssel is kezdeményezheti a szakszerű szolgáltatás igénybevételét. Az üzleti terv sok gondjára megoldást jelenthet, hiszen abban minden fontos kalkuláció benne van, ami kihatással van vállalkozása eredményes, produktív fenntartásához.

Zöld Mosó: vegyszermentes, környezetbarát autómosás Nagykanizsán

Leültünk beszélgetni Horváth Péterrel, a nagykanizsai Zöld Mosó környezetbarát kézi autómosó üzemeltetőjével.

Zöldmosó. Elmondaná, mit takar ez a név választás?

Az elnevezéssel az volt a tervem, hogy kitűnjek a többi szolgáltató közül, azáltal, hogy ez nem egy szokványos autómosó. Kizárólag vegyszermentes, környezetbarát anyagokkal dolgozunk – válaszolta Péter.Mik voltak az előzmények? Honnét jött ez az ötlet?

Ha az előzményeket mélyrehatóan nézzük, az autók iránti rajongásom (mint minden fiúgyermeknek) kiskoromban kezdődött, amely felnőtt koromra is megmaradt. Az autókról egyelőre ennyit.
A környezettudatosság fontos szerepet játszik az életemben. Közel egy éve találkoztam azzal a lehetőséggel, amellyel ki tudtam zárni a vegyszereket a mindennapi életemből, s ez idő alatt megtapasztaltam a vegyszermentes tisztítószerek igazi erejét, amelyek véleményem szerint sokkal kíméletesebbek, hatékonyabbak és tartósabbak a vegyszereknél.
Mivel a háztartásban beváltak ezért összekombináltam a gépjármű ápolással és így alakult meg a Zöld Mosó elnevezés.
Eddigi eredmények önmagukért beszélnek, eddig kimagaslóan pozitív visszajelzés jött az ügyfelektől!

Nagyon jól hangzanak a környezetbarát szerek, de ha azt vesszük alapul, hogy „Zöld” azaz öko mosó, akkor a tisztítószerek csomagolásával mi a helyzet? Ezek műanyagok, amelyek köztudottan ártalmasak a környezetre.

Köszönöm, hogy feltette ezt a kérdést, ugyanis azt sokan nem veszik figyelembe, hogy nem csupán önmagukban károsítják az élővilágot, hanem a csomagolásuk is nagymértékben környezetszennyező. Az általam használt környezetbarát szerek csomagolása biológiai úton lebomlik 5 éven belül, s így a környezetszennyezést ki is zárhatjuk.

Mit vár az ön által elnevezett „Zöld Mosótól”, hogy fogják fogadni az emberek és milyen reakciókra számít?

Nagyon sokszor találkoztam a következő mondattal „Egy ember mit tehet a környezetért?”
Ezt a kérdést egyszerűen szoktam kezelni azzal a válasszal, hogy „Mondja ezt 7millió ember……”
Azért meg kell hagyni ez a szám elgondolkodtató ugye?

Mindenképpen óriási szám és igen, valóban elgondolkodtató.

Őszintén szólva, nem azt várom ettől a mosótól, hogy megváltom vele a világot, de lehetőséget adok a leendő ügyfeleimnek, hogy megtegyék az első lépést a környezet tudatosság felé, bizonyítván, hogy egy ember is sokat tehet.

A leendő ügyfélkör bővítése érdekében az alábbi akciónk vannak:
A mentősök, tűzoltók, rendőrök állandó kedvezményben részesülnek, ezzel is megköszönve a mindennapi küzdelmüket, amelyeket értünk tesznek nap, mint nap.
Továbbiakban vannak flottakedvezmények, amelyek cégek és vállalkozások számára elérhetőek. Autókereskedő, szerelők is kedvezményben részesülnek, egyedi megbeszélés alapján.
Mindezek tudatában joggal gondolom, s remélem, hogy a szolgáltatásom megállja a helyét a piacon.

Nagyon köszönjük ezeket a tanulságos válaszokat, bevalljuk, nem kis kíváncsiságot keltett bennünk, hogy kipróbáljuk ezt a „Zöld Mosót” ,de hát nyilván ez volt a cél. Mindenképp igénybe fogjuk venni a szolgáltatását. Esetleg elérhetőséget tudna adni az olvasóink felé?

Természetesen! Zöld Mosó 8800 Nagykanizsa, Balatoni utca 19. szám alatt, a volt Fiat szalonnál, hátul az MHB autószerviz szomszédságában. Bejelentkezés szükséges a 06-30/254-75-39 –es telefonszámon, vagy online időpontfoglalással a www.zoldmoso.webnode.hu weboldalunk Kapcsolat menüpont alatt.

Facebook oldalunk és YouTube csatornánk is van Zöld Mosó néven.

Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le egy nagykanizsai férfitől

A Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal a férfival szemben, akit termesztéssel elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével gyanúsítanak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, mivel tőle nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le, s azzal gyanúsítják, hogy az a lakóhelyén termesztett indiai kenderből származik.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség letartóztatási indítványával szemben a szökés, elrejtőzés veszélyét nem látta fennállónak, ezért a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt a gyanúsítottal szemben enyhébb kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Ennek értelmében a gyanúsított nem hagyhatja el lakóhelyét és az ahhoz tartozó bekerített területet. 
A döntés nem jogerős – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a drogtermesztő férfi nagykanizsai lakos.

(Információink szerint a férfin elektronikus nyomkövető eszköz, úgynevezett „lábbilincs” van. A fotó illusztráció)

Droghelyzet Nagykanizsán és környékén

Nagykanizsán 2015-ben 52, 2016-ban 17, 2017-ben 35, míg 2018-ban 52 esetben indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt. A tavalyi 52 esetből 38-an magyar állampolgárok követték el ezt a fajta bűncselekményt, melyek közül 35 férfi és 3 nő volt. A jellemzőbb kábítószertípusok a marihuána, (kannabisz) az amfetaminok, kokain és a biofű.

Divat és elegancia, ez a SOJO.hu

Az egyik legmegbízhatóbb webáruház a SOJO.hu, amelynek kínálatában több tízezer ruha, alkalmi kiegészítő, elektronikai cikk, sport- és szabadidő termék és persze gyermekruházat is található.

A női ruhák menüpontra kattintva több száz divatos és csinos darabot találunk, így például választhatunk az évszakokhoz alkalmazkodó kínálatból, különféle színek és szabásvonalak variálásából elkészült páratlan darabok közül is.

Persze a SOJO.hu-nál nem csak női, hanem férfiruházat és rengeteg kiegészítő termék is vásárolható, így néhány kattintással felöltözhet az egész család úgy, hogy még spórolhatunk is, hiszen a termékek zöme akciós áron kaphatók náluk.

Ezentúl nézzük meg például a széleskörű elektronikai kínálatot, rendezzük be lakásunkat szép tárgyakkal, szőnyegekkel, párnákkal, üdítő képekkel.

Az elektronika menüpontban rendkívül kedvező áron találhatunk mobiltelefontokokat, okosórákat, pc egereket és például vezeték nélküli pc billentyűzeteket, akár gamer változatban is.

Mitől más a SOJO.hu mint a többi webshop? Például attól, hogy itt nem csak egyféle, hanem többféle terméket is tud választani. A SOJO-nál mindenkire, kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak, a termékpalettát úgy állították össze, hogy itt mindenki megtalálja egy helyen, amire szüksége van.

Ha nem akar lemaradni az aktuális akciókról, iratkozzon fel hírlevelükre, így mindig képben lesz, mit ajánl Önnek szuper áron a SOJO.hu.

Mi többször is vásároltunk a SOJO.hu weboldalán és sohasem csalódtunk. Ajánljuk Önöknek is!

Rendben találták a kanizsai karácsonyi vásárt

Kisebb szabálytalanságok mellett néhány esetben szankcióval járó súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében, amely során országszerte az adventi és karácsonyi vásárokat, ünnepi rendezvényeket és azok termékeit ellenőrizték a hivatal szakemberei.

Közleményük szerint az eddigi tapasztalatok alapján a korábbi évek időszaki ellenőrzéseinek eredményeként az élelmiszer-vállalkozók már számítanak a hatósági kontrollra.

Pozitív példaként említhetőek Eger, Nyíregyháza, Győr és Nagykanizsa ünnepi vásárai, ahol az árusok egyre inkább ügyelnek az alapvető élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírások betartására. Általános problémának tekinthetők viszont a dokumentációs hiányosságok, amelyre minden esetben felhívták a figyelmet az ellenőrök.

A szezonális ellenőrzés az év végéig folytatódik. Az érintettek mind az ünnepi rendezvényeken, mind az élelmiszerlánc egyéb területein számíthatnak a hatósági kontrollra az ország egész területén – hívta fel a figyelmet a Nébih. MTI

(Karácsonyi vásár a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

Adventi programok Nagykanizsán

November 29-től december 31-én éjfélig tart Nagykanizsán az Adventi forgatag programsorozat. A rendezvényekre december 6-án, 7-én, 8-án, 10-én, 13-án, 14-én, 15-én, 18-án, 20-án, 21-én, 22-én, 23-án és az év utolsó napján kerül sor. A programkavalkádot úgy állították össze, hogy minden korosztály megtalálja a neki legszimpatikusabb szórakozási lehetőséget.

Köszönet napja: civileket tüntettek ki Nagykanizsán

Nagykanizsán 2007-óta ünneplik a térség civil közösségeit a Társadalmi felelősségvállalási konferencián és annak kísérő rendezvényén, a Köszönet napján. A szervező civil kerekasztal vezetői úgy gondolták, hogy létrehoznak egy programot, melynek keretében egy napra fényárba helyezik a térségi civil és vállalkozói szféra kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőit, egyben színteret nyújtanak a szektorok közti párbeszédre is.

Lengyák István a szervezet soros elnöke csütörtökön a Halis István Városi Könyvtárban köszöntötte a 13. nagykanizsai civil ünnep teltházas közönségét, majd átadta a szót Balogh László polgármesternek, aki beszédében a „példa emberekről” szólt, akik szerinte a fejlődés zálogai. Az ünnepi műsor részeként az első vastapsot a Kanizsai Fiatalok Közössége kapta a Civil himnusz előadásáért.

(B-J felső sor: Lengyák István, Gerencsér Gergő, Szabadics Attila, Marketti Zsombor, Kardos Ferenc, Budavölgyi Kálmán
B-J alsó sor: Filák Tünde, Kepéné Bocskor Edina, Szabadicsné Madaras Katalin , Kustán Bernadett, Dr. Némethné Dr. Ignácz Andrea)
(Az Év Civil Embere Kardos Ferenc lett)

Budavölgyi Kálmán ügyvezető az éves beszámolóját követően bővebben tért ki karitatív mintaprojektjükre az Alig-Vár jótékonysági gyermektáborra. Két nagykanizsai vállalkozás több mint egy évtizedes bőkezű támogatását az Arany Fokozatú Támogatója cím adományozásával köszönték meg. A díjat a Király gyógyszertár és a Kustán és Társai Villamossági Kft. kapta.
Az ünnepi műsort Fási Barnabás és Antal Gergő a KFK két tagja tartotta.

(Budavölgyi Kálmán ügyvezető is köszöntőt mondott)
(Szépszámú közönség a Köszönet Napján)

Ezt követően kerültek átadásra a civil díjak hat kategóriában. Az év szponzora a térség egyik legnagyobb családi wellness szállodája lett kiemelkedő karitatív tevékenységéért, míg a mecénás egy házaspár, akik önerőből újították fel a Pálos malmot, most pedig többek közt a kultúra kiemelkedő támogatói. Az év önkéntese újra írta a karitatív gyűjtés fogalmát, az év fiatalja pedig már 3 éve sikert-sikerre halmoz különféle pályázatokon. Az év szervezete a pszichiátriai betegek nappali ellátása mellett lélekemelő tevékenységekkel foglalkozik. Az év civil emberét sokrétű tevékenységei miatt nem lehet beskatulyázni, egyszerre több területen nyújt példát embertársainak.

Civil kitüntetettek

Az év civilek szponzora – Hotel Karos Spa

Az év civilek mecénása – Szabadicsné Madaras Katalin és Szabadics Attila

Az év civil embere – Kardos Ferenc

Az év civil szervezete – Völgy Alapítvány Lehetőségek Klubháza – Nagykanizsa

Az év civil önkéntese – Kepéné Bocskor Edina

Az év civil fiatalja – Gerencsér Gergő Tamás

(Lengyák István, Kustán Bernadett, Dr. Némethné Dr. Ignácz Andrea és Budavölgyi Kálmán a Köszönet Napján)
(Szabadicsné Madaras Katalinnak Lengyák István adta át a díjat)

A díjazottak nevében Kardos Ferenc az év civil embere tartotta pohárköszöntőt, majd pezsgős koccintással ért véget a program.

1 552 553 554 555 556 935