Vers mindenkinek Kanizsáról: Varga Anita – Fodrozódó felhők

Fodrozódó felhők

A fodrozódó felhők nézik a Földet

Ha úgy akarják, kikönnyezik az esőket

Néha összeállnak, aztán szétszélednek

Helyben állnak, majd messze mennek.

Lenéznek, és a Földnek lakóit látják

Felfelé tekintve a csillagokat kutatják

A szelek szárnyán minden nap utaznak

Bejárják a bolygót, sírnak, és kacagnak.

(Fotó: S. Varga György)

Nagykanizsára érkezett a BURGER KING®

Második éttermét nyitja a BURGER KING® Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER® élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd forintos beruházás során létrejött egységben 35-40 munkavállaló dolgozik majd, akiket helyben és a közeli településekről toborzott az étteremlánc. Az 57. magyarországi egység különlegessége, hazánkban elsőként kapott Royal dizájnt.

A Széchényi István tértől nem messze, a városi kórház mellett, a Teleki utcában található új BURGER KING® étterem a belváros utcáiról gyalogosan is jól megközelíthető. Természetesen az autós forgalomra is gondoltak a fejlesztők, ők a BURGER KING® Drive-ban, az autójukból is megrendelhetik a megszokott minőségű tűzön grillezett hamburgereket.

Az étteremlánc legújabb, 101 négyzetméteres vendégtérrel rendelkező nagykanizsai egysége elsőként kapott Royal dizájnt hazánkban, melyben az új, letisztult belső terekben a föld színek modern berendezéssel párosulnak. Az étteremhez tartozó 90 négyzetméteres teraszon is elfogyaszthatják a vendégek rendeléseiket, ahol 58 ülőhely várja őket.

„Nagykanizsa a vármenye második legnagyobb városa, oktatási, kulturális és egészségügyi szempontból is egy regionális központ, ahol az elmúlt években jelentős tudományos és gazdasági fejlődés történt, ezért nem volt kérdés, hogy itt nyissuk meg a legújabb éttermünket” – mondta el Sümegi László, a Fusion Zrt. elnöke. „Szeretnénk mi is része lenni a város életének és annak a növekedésnek, amely Nagykanizsán elkezdődött, ehhez hoztuk el a megszokott minőségű, frissen készített, tűzön grillezett hamburgereinket. A Fusion Zrt. folyamatosan keresi a lehetséges, kiemelkedő helyszíneket, reméljük hamarosan újabb nyitásokról is beszámolhatunk.”

A BURGER KING® a városban és a környező településeken élőkön kívül még számít a 7-es főút, M7-es autópálya áthaladó forgalomára is, a jó elhelyezkedésnek és könnyű megközelíthetőségnek köszönhetően a cég reményei szerint hamar az egyik kedvenc megállóhelye lehet az erre közlekedőknek az új étterem.

Az ünnepélyes megnyitón a BURGER KING® üzemeltetője, a Fusion Zrt. vezetősége köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a közel 1 milliárd forintos beruházás megvalósításában köztük, dr. Fodor Csabának, Nagykanizsa Város Önkormányzatának Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottságának elnökének, Moór Andrásnak és a Mensor Hungária Kft. fejlesztőcsapatának, Szabó Istvánnak, a Via Kanizsa Kft. vezérigazgatójának és Kendli Richárdnak, a Délzalai Víz és Csatornamű Zrt. vezérigazgatójának, illetve Nagykanizsa város önkormányzatának, továbbá bejelentették, hogy kiemelt partnerként 800 000 forinttal támogatják az április végi Nagykanizsa Város Napja 2024 rendezvénysorozatot.

A BURGER KING® története 70 évre nyúlik vissza, amikor 1954-ben James McLamore és David Edgerton megalapította az első BURGER KING® éttermet Floridában. Ők ketten voltak azok, akik megragadták a lehetőséget és egy olyan gyorséttermet hoztak létre, ahol elérhető árakon kiváló minőségű Burgereket szolgálnak fel vonzó és tiszta körülmények között a kedves vendégeknek. Ma is naponta több mint 1,6 millió db-ot fogyasztanak el vevőik világszerte. A BURGER KING® jelenleg a világ egyik legnagyobb gyorsétterem lánca. Globálisan több mint 15.000 étterme naponta több mint 11 millió vásárló igényeit elégíti ki, valamint 300.000-nél is több embernek biztosít munkát. A BURGER KING® éttermek a világ 100 különböző országában és különféle kultúráiban vannak jelen, köztük hazánkban is.

Burger Kingről:

A BURGER KING® jelenleg a világ egyik legnagyobb gyorsétterem lánca. Globálisan több mint 15.000 étterme naponta több mint 11 millió vásárló igényeit elégíti ki, valamint 300.000-nél is több embernek biztosít munkát. A BURGER KING® éttermek a világ 100 különböző országában és különféle kultúráiban vannak jelen, köztük hazánkban is.

Rangos versenyeken értek el sikereket a kanizsai BLG tanulói

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét végre újra a megszokott módon, egy háromnapos jól szervezett program keretében rendezték meg Kecskeméten. A több mint 30 éves múltra visszatekintő rangos versenyen 51986 diák kezdte meg a versengést szerte a Kárpát-medencében, és közülük a megyei forduló legjobbjai jutottak el a döntőre, ahol Zala megyét 17 ifjú matematikus képviselhette.

Közülük négyen bejutottak évfolyamukon a legjobb tíz közé, ami hatalmas sikernek számít. Az idei év egyértelműen a Batthyány Lajos Gimnázium éve volt, hiszen ők mind a négyen a mi gimnáziumunk tanulói. A 9. osztályosok között Göntér Jenni Lizandra a 8. helyen végzett, a 12. osztályosok között Dancsák Dénes a 4., Patard Máté Matthieu a 6. helyen végeztek.

(Jenni, Máté és Dénes. Fotó: BLG)

A legemlékezetesebb azonban az 5. osztályos Tóth Botond számára lett a nap, hiszen ő évfolyamán a dobogó legfelső fokára állhatott, ahol felkészítő tanára, Erdős Gábor akaszthatta nyakába a megérdemelt aranyérmet. Jenni tanára szintén Erdős Gábor, Dénest és Mátét pedig Zsovár Anita és Erdős Gábor tanítják.

(Erdős Gábor és Tóth Botond. Fotó: BLG)

Az Irinyi János kémiaverseny országos döntőjében, melynek Debrecen adott otthont, Föld Milán 10.D osztályos tanulónk saját kategóriájában a dobogó második fokára állhatott, s ezt a figyelemre méltó eredményt felkészítője, Csörgicsné Balogh Edit segítségével érte el – értesültünk az oktatási intézménytől.

A BLG egyéb remek versenyeredményei megtalálhatók az iskola honlapján.

Több, mint rámpa…

Az utóbbi időkben a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. tevékenységét egyesek folyamatosan „rámpás” jelzőkkel bagatellizálják, pedig az önkormányzati közfeladatokat ellátó Városfejlesztő feladatköre messze túl mutat ezen a szerencsétlen sorsú beruházáson.

A Városfejlesztő magasan kvalifikált, releváns végzettséggel és több éves tapasztalattal rendelkező kollégái az elmúlt időszakban többek között a 2014 – 2020-as Uniós költségvetési ciklus Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak megvalósításán dolgoztak, melyre összesen 8,74 milliárd forint forráskerete volt Nagykanizsának.

A Foglalkoztatási Paktum első és második ütemében több 100 álláskereső kapott a foglalkoztatásához támogatást, a Ligetvárosi projektben hátrányos helyzetű csoportok programjai, rendezvényei valósultak meg.

A TOP programnak volt része volt a közel 2 milliárd forintból megvalósuló Zöld Város Zöld Nagykanizsa projekt is. Az öt helyszínen: Eötvös téren, Deák téren, Szent József téren, Széchenyi téren és a Pannon Egyetem előtti téren megvalósuló beruházást szintén a Városfejlesztő bonyolította.

Ahogy a közel 3 milliárdos Ipari Park fejlesztése projektet is, melynek keretében egy 2 km-es feltáró út valósult meg több ütemben 2023-ig. Az egészségügyi intézmények felújítása során a Nagyrác utcai orvosi és a Szent Imre utcai fogorvosi rendelőket újították fel, illetve a Csengery utcában is megépült az orvosi és védőnői rendelő. A Corvin utcai Manóvár bölcsőde, mely teljes átalakításon és energetikai korszerűsítésen esett át, azóta benépesítették a boldog kisgyermekek. A mintegy 1000 m2-es új ipari csarnok bérbeadását pedig nagy érdeklődés övezi.

A 2023-as év talán legnagyobb kihívása az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projekt volt, ennek keretében került sor a Batthyány Lajos Gimnázium és az Attila utcai óvoda-bölcsőde felújítására, illetve további öt intézményre napelemek kerültek telepítésére.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló Víziközmű hálózat rekonstrukció Nagykanizsán – a Platán sori és Teleki utcai ivóvíz közhálózat felújítása című projekt szintén méltatlanul kevés figyelmet kapott. Ez a projekt 2022 októberben kapott támogatói döntést és 2023 szeptemberében már sikerült is befejezni. A Projekt több évtizede fennálló problémákat orvosolt a Platán soron és a Teleki utcában, a közeljövőben a fejlesztéssel érintett szakaszokon várhatóan nem kell a korábban évi 10-15 alkalommal előforduló csőtöréssel számolni.

A „nagy projektek” mellett több kisebb projekt is futott, nemzetközi pályázatokat is bonyolítottak a munkatársak, pl., az Interreg keretében valósultak meg a Csónakázó-tó fejlesztései: a Zöld tábor és a kerékpáros pumpa pálya, az energiaközösségekkel kapcsolatos tapasztalatcserét elősegítő Urbact-os Vilawatt projekt, és a nemzetközi ifjúságpolitikai projekt, az Erasmus-os COHERENT.

A sürgető befejezési határidők, a közbeszerzés adminisztrációs nehézségei rendkívül megnehezítették a feladatok elvégzését, s ez mellett el kellett viselni a gyűlölködő posztokat, melyek azt sugallták, hogy a beruházások nem fognak megvalósulni, a támogatást pedig (pl. energetikai pályázatnál 1,3 milliárd Ft-ot) vissza kell majd fizetni, és a Városfejlesztő lesz a felelős, mert késlekedtek a feladatok elvégzésével. Az igazság ennél sokkal bonyolultabb.

A beruházások a folyamatos feljelentések, gáncsoskodások, negatív kommunikáció ellenére jó minőségben, határidőre elkészültek, minden projekt határidőben befejeződött, a zárások folyamatban vannak, vagy megtörténtek.

Összefoglalva elmondható, hogy a Városfejlesztő az elmúlt 5 évben sikeresen megvalósította a rá bízott feladatokat, a megkezdett, illetve az újonnan kidolgozott projektek megvalósítását, a teljes ITP keret szabályos felhasználását. A Magyar Államkincstár, illetve a Miniszterelnökség által lezajlott helyszíni ellenőrzések alátámasztották a forrásfelhasználás szabályosságát.

A Kft. jelenleg az új, 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó TOP plusz pályázatok előkészítésével, a pályázatok beadásával foglalkozik.

Évekig a patakba engedte a szennyvizet, vádat emeltek ellene

Az 51 éves férfi 2018 évtől kezdve, 2023 júniusáig a zalaköveskúti lakóházának szennyvíz tároló aknájából havi-kéthavi rendszerességgel, esős időszakokban egy műanyag cső használatával a telek mögötti patakba ürítette tisztítás nélkül a háztartásban a mosogatás, fürdés, WC használata, mosás során keletkező szennyvizet.

A tisztítatlan háztartási szennyvíz rendszeres élővízfolyásba történő engedése jelentős kedvezőtlen változást okozott.

A földet, a levegőt, vizet és kismértékben az élővilágot, valamint azok összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel veszélyeztette és olyan mértékben károsította, hogy annak természetes vagy korábbi állapota csak hosszú távon áll helyre, vagy beavatkozással – a szennyezett iszap eltávolításával – állítható helyre.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség a férfivel szemben környezetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Advantages of using Revolut as a payment system for online casinos: fast, reliable, affordable

In the rapidly evolving landscape of online gaming, the choice of payment system can significantly impact the overall gaming experience. Among the array of options available,  Casino Revolut has emerged as a frontrunner, offering a host of advantages that cater specifically to the needs of online casino players. With its emphasis on speed, reliability, and accessibility, Revolut has revolutionized the way players engage with online casinos.

In this article, we will explore the distinct advantages that Revolut brings to the table as a payment system for online casinos. From its lightning-fast transaction processing to its robust security measures and user-friendly interface, Revolut stands out as a preferred choice for players looking for seamless and hassle-free payment solutions. Join us as we delve into the intricacies of why Revolut has become the go-to option for savvy online casino enthusiasts seeking convenience and peace of mind in their gaming endeavors.

Speed of Transactions

Revolut excels in facilitating swift and seamless transactions for online casino players, ensuring minimal waiting times and maximum convenience. Let’s explore the key aspects:

  • Instant Deposits:
    • Funds are transferred to the gaming account in seconds, enabling immediate gameplay.
    • Players can capitalize on time-sensitive opportunities without delay.
  • Swift Withdrawals:
    • Winnings can be withdrawn and reflected in the Revolut account almost instantly.
    • Players can quickly reinvest their winnings or withdraw for personal use.
  • Real-Time Transaction Updates:
    • Revolut provides real-time updates on transaction status, fostering transparency.
    • Players can monitor their financial activities and verify transactions instantly.

In the fast-paced realm of online gaming, Revolut’s rapid transaction processing empowers players to stay ahead, ensuring a seamless and efficient gaming experience. 

Reliability and Security

Revolut ensures the reliability and security of financial transactions through:

  • Robust Encryption:
    • Advanced encryption protocols protect users’ personal and financial data from unauthorized access.
  • Multi-Level Authentication:
    • Biometric authentication and one-time passcodes add an extra layer of security to account access.
  • Fraud Detection and Prevention:
    • Real-time transaction monitoring detects and blocks suspicious activity, safeguarding users from fraud.
  • Compliance with Regulations:
    • Adherence to regulatory standards, including AML and KYC requirements, ensures the legitimacy of users and transactions.

In a landscape where security is paramount, Revolut’s commitment to robust encryption, authentication measures, fraud prevention, and regulatory compliance instills confidence in users, providing a safe environment for financial transactions.

Accessibility and User-Friendliness

Revolut prioritizes accessibility and user-friendliness to ensure seamless transactions:

  • Intuitive Interface: Revolut features a user-friendly interface for easy navigation and transaction management.
  • Mobile Compatibility: The platform is fully compatible with mobile devices, offering convenience and flexibility.
  • Quick Transactions: Revolut streamlines transactions, allowing users to deposit and withdraw funds quickly and effortlessly.
  • Multicurrency Support: Users can transact in multiple currencies without conversion fees, enhancing flexibility for international gaming.

Revolut’s focus on accessibility and user-friendliness enhances the overall gaming experience, providing players with a hassle-free payment solution.

Loyalty and Rewards Program

Revolut’s loyalty and rewards program is designed to enhance user engagement and foster loyalty through a range of incentives and benefits:

  • Points System: Users accrue loyalty points with every transaction made using the Revolut platform. These points can be redeemed for a variety of rewards, including cashback, discounts on purchases, and exclusive offers from partner merchants. The points system encourages regular engagement with the platform and provides tangible benefits for users.
  • Tiered Membership Levels: Revolut’s loyalty program features tiered membership levels based on users’ transaction volume and engagement. As users progress through the tiers, they unlock additional benefits and perks. These may include higher cashback rates, lower transaction fees, priority customer support, and access to exclusive features. The tiered structure incentivizes users to increase their activity and engagement with the platform to unlock more valuable rewards.
  • Exclusive Offers and Promotions: Members of Revolut’s loyalty program gain access to exclusive offers and promotions not available to the general user base. These offers may include limited-time discounts, special rewards, and VIP experiences tailored to the interests and preferences of program members. By offering exclusive incentives, Revolut encourages users to remain active and engaged with the platform.
  • Referral Rewards: Revolut incentivizes user referrals through its loyalty program. Members are rewarded for referring friends and family to the platform, with incentives such as bonus loyalty points, cash incentives, or other perks. Referral rewards help drive user acquisition and network growth, while also providing existing users with additional incentives to engage with the platform and spread the word to others.

Revolut’s loyalty and rewards program is a key component of its user retention strategy, providing users with tangible benefits and incentives to remain active and engaged with the platform. By offering a range of rewards, perks, and exclusive offers, Revolut fosters loyalty among its user base and encourages continued engagement with the platform.

Conclusion

In conclusion, Revolut emerges as a formidable player in the realm of online casino payment systems, offering a multitude of benefits that cater to the needs and preferences of modern players. Throughout our exploration, several key takeaways have emerged.

Esik az eső, fúj a szél, dőlnek a fák

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére a mai napon az alábbi, tűzoltói beavatkozást igénylő jelzések érkeztek:

11:54 | Nova: Egy tizenöt méter magas akácfa és egy huszonöt méter magas tölgyfa dőlt a 7415-ös útra, Nova külterületén. A lenti hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel és egy helyszínre érkező munkagép segítségével megszüntették a forgalmi akadályt. A műszaki mentés idejére a jelzett helyen a forgalom szünetelt. 

12:57 | Gelse: Háztetőre dőlt egy nagyméretű tuja Gelsén, az Alkotmány utcában. A helyi önkéntes tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a tuját, majd visszaigazították a helyükre az elmozdult tetőcserepeket. 

14:36 | Nagykanizsa: Akadályozta a forgalmat egy fűzfa letört ága Nagykanizsán, a Hegyalja úton. A város hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel távolították el az ágat – közölte kedden a katasztrófavédelem.

Cikkünk folyamatosan frissül.

(Fotó: archív)

A festés során a megfelelő eszközök is nagy jelentőséggel bírnak!

(x) Amikor festésre adjuk a fejünket, akkor végeláthatatlan listákat készítünk akár fejben, akár telefonon, akár hagyományos cetliken arról, hogy mire is lesz majd szükségünk. Természetesen a festék és a takarófólia ott lesz az elsők között, és nyilvánvalóan az ecsetek sem maradhatnak ki a sorból. 

Gyakran megesik azonban, hogy nem fordítunk kellő figyelmet az olyan szerszámoknak, amelyek szintén nagyban befolyásolják majd a munkánk végeredményét. Mai írásunk éppen azért született,hogy minél kevesebben essenek ebbe a hibába, így aki mostanában tervez festési munkálatokat, annak mindenképpen érdemes velünk tartania.

Milyen szerszámokra lesz szükség a festés során?

A Bíborfesték Üzletház szerszámai között mindent megtalálhatunk, amire csak a festési folyamat során szükségünk lehet.

Burkoló, festő és tapétázó, valamint kőműves és mérőszerszámok egész sora vár ránk, ugyanakkor keverőgépet és szárat is találunk, no meg persze a gletthúzót is be tudjuk itt szerezni. Ha úgy van, akkor készletben is gondolkodhatunk.

Ez persze függ attól is, hogy mekkora falfelületet készülünk kifesteni, és az milyen minőségű, mennyi javítanivaló akad rajta.

Milyen gletthúzót, esetleg készletet válasszunk?

A gletthúzó szerszámok között is van különbség, így mindenképpen érdemes utánajárni annak, hogy milyenre lesz szükségünk, és leginkább annak, hogy mennyi javítást kell, illetve mekkora felületen eszközölni. Ennek függvényében érdemes akár készletet is választani, amelyben több termékre is szert tehetünk.

Így kerülhet többek között a birtokunkba a négy darab simítóléc, két darab spakli és egy teleszkópos nyél, amely gondoskodik arról, hogy a magasabb részeket is elérjük gond nélkül. Persze választhatunk nagyobb készletet is, sőt, akár csak egy-egy eszközzel is van, hogy megelégedhetünk.

A közös jellemzője mindegyik változatnak a professzionális minőség, így bármelyiket is választod, a szerszámon nem fog múlni az, hogy milyen minőségben sikerül véghezvinni a festést.

Nem érdemes spórolni rajta!

A glettelés gyakorlatilag az alapozási folyamat egyik első lépése, amit már csak azért sem szabad kihagyni, mert az azt követő összes többi részfolyamat sikerét fogja kockáztatni. Vagyis ha repedések maradnak a falon, akkor kenhetünk fel akárhány réteget bármilyen prémiumminőségű festékből, az eredmény messze elmarad a várttól, méghozzá azért, mert a fal nem lett megfelelően előkészítve.

Éppen ezért spórolási céllal soha ne hagyjunk ki ilyen fontos lépéseket, mert előbb vagy utóbb, de biztosan meg kell majd fizetnünk az árát. Hogy ezt elkerüljük, hallgassunk a Bíborfesték Üzletház csapatának szaktudására, és azokat az eszközöket, szerszámokat válasszuk, amelyeket ők javasolnak. Még ha nem is vagyunk szakik, profi eszközökkel mi magunk is profikká válhatunk!

18 millió forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le Zalában

A tetőboksz, a kombi felépítmény és a svájci rendszám vált gyanússá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek az M7-es autópályán.

A pénzügyőrök a sztráda Zala vármegyei szakaszán ellenőrizték az autót. A járműre szerelt tetőbokszból kezdetben arra következtettek, hogy egy húsvéti családi kirándulásra indultak a benne tartózkodók.

(Fotó: nav.gov.hu médiaszerver)

Később, amikor az autó mellé gurultak, látták, hogy ez esetben másról lehet szó – a benne ülő két férfi látványosan próbálta kerülni a járőrök tekintetét, ezért a kockázatosnak ítélt gépkocsit egy biztonságos helyre kísérték. Mint kiderült, az útipoggyász összesen 22 darab kartondoboz volt.

Amikor a járőrök felnyitották a bokszban és a csomagtartóban talált dobozokat, látták, hogy a „kirándulók” 7.700 doboz zárjegy nélküli cigarettát vittek magukkal.

Az egyenruhások a körülbelül 18 millió forint értékű adózatlan cigarettát lefoglalták, majd jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt eljárást indítottak.

A jogsértés elkövetése okán a 33 éves sofőr, akár 25 millió forint bírságra is számíthat. 

Ahhoz, hogy a külföldi utazás felhőtlen legyen, érdemes tisztában lenni az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályokkal: https://nav.gov.hu/vam/utazás – közölte honlapunkkal a NAV.

1 2 3 800