Két autóban is kárt okozott egy ittas sofőr Zalakaroson

Zalakaroson, a Rózsa utcában közlekedett személyautóval egy 33 éves helyi férfi január 31-én (vsaárnap) este 19 óra 40 perckor, amikor – feltehetően ittassága miatt – a vizes-jeges úton megcsúszott, letért az úttestről és egy ott parkoló autónak ütközött, amit nekilökött egy másik járműnek is.

A sofőrt a rendőrök további mintavételre előállították, a baleset során személyi sérülés nem történt – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Korlátozások: átmenetileg bezár a kanizsai Chef of the street

„VALAMI VÉGET ÉRT
Szerettem volna egy videóban elmondani nektek, hogy mi is van most körülöttünk illetve, hogy éljük meg ezeket az időket. Viszont az elmúlt napok történései annyira mélyen érintettek, illetve törtek meg, hogy erre most nem lennék képes. Úgy döntöttem inkább kiírom magamból. Aki ismer és követi a munkásságomat tudja mekkor alázattal és szorgalommal indítottam 2017-ben a vállalkozásomat az Eötvös téren egy kis büfében.

A rendelkezésre álló anyagi tőkém eltörpült a megvalósításba vetett hit, az akaraterő és a kitartás mellett, hogy megvalósítsam az álmaimat. A kezdeti nehézségek és a megoldhatatlannak tűnő új feladatok cseppet sem könnyítették meg a munkámat, sőt….De sose adtam fel, fejlődni, tanulni akartam, építeni és haladni az úton. Küzdelmes két év után úgy éreztem kezd beéri a gyümölcs. Megnyithattam saját éttermemet amit a nyitás napján a korlátozó intézkedések be is zártak. Hatalmas pofont kaptam, a családom összes pénze az üzletben volt de mit tehettem, elfogadtam, kivártam az újra nyitást. Szerencsére a nyári szezonunk Zalakaroson kihúzott minket a bajból.

Jött újra az ősz, a nyár sokat segített abban, hogy felszívja magát az ember és új erővel kinyissam az éttermemet. Olyan csapat ált össze, ami a környéken páratlan, mint szakmailag, mint hozzáállásban mint az emberi oldal tekintetében. Mondhatom egy család, olyan testvérekkel akik mindent megtennének a sikerért és egymásért. Nagyon jól indult a közös munka, viszont hamar jött a második pofon, újra zárás.

Az ember ilyenkor próbál mindent megtenni, alkalmazkodni a körülményekhez és túlélni. Három hónapja küzdünk a gazdasági helyzettel,érdemi segítség nélkül, az utolsó utáni tartalékainkat feléve is igyekeztem víz felett tartani a vállalkozást, családomat, a kollégáimat és az ő családjaikat.

Nekünk csak az étterem volt az egyetlen bevételi forrásunk. De most valami véget ért. A működéshez szükséges forgalmunk a 12 % esett, a kiszállítás nem elég, be kell látni nem alternatíva és végképp nem vendéglátás. Be kell zárnunk, hogy túlélje a vállalkozás. Egy időre el kell engedni életünk egy részét, elengedni a barátaim kezét, akik a legnagyszerűbb emberek akivel valaha dolgoztam. Innen is nagy Respect nektek!

Türelem amit kérnek tőlünk nem csak nálunk fogyott el, nekünk még csak lenne de a közüzemeknél, a szolgáltatóknál, a beszállítóknál, azoknál akik most is bekérik a járulékokat és az adóelőleget és még sokáig sorolhatnám, náluk eddig se volt és most sincs Türelem.

Gyerekeinknek nem mondhatjuk, legyetek türelemmel nyárig és apa majd akkor tud hozni a boltból ez meg azt. Jobban nem is mennék itt bele, mivel nem tudnám kulturáltan leírni a véleményemet. Összegezve a Chef of the street most bezár egy időre. Mi a vendéglátásra tettünk fel mindent ami most nincs, de ha újra felszabadítják Mi ott leszünk és folytatjuk…. Ha esetleg bárki tud valamilyen munkát, ami segíthet most a csapatunknak örömmel fogadjuk. Mindenkinek kitartást kívánok aki ebben a szektorban dolgozik!” – írta Facebook oldalán vasárnap a nagykanizsai Chef of the street.

Mégsem nyit ki február 1-én a kanizsai Resti

„Sziasztok!
Ismét döntöttek, úgy, hogy pontosan tudták, hogy mennyien és mekkora bajban vagyunk.
Választ ismét nem kaptunk arra, hogy mivel indokolják a korlátozásokat!
A beoltottság kérdése nem indok!
A fertőzöttek száma nem indok!

Február 1.-ből március 1, lett, majd ebből április 1. lesz és aztán itt a nyár. A büntetés mértékét meg még nyomatékosabbá tették.
Magyarországon több mint 50.000 vendéglátóhely van, ebből 175 jelezte, hogy velem együtt kinyit, ez a szám szerintem mindent elmond.
Nagykanizsán két vállalkozó hívott aki támogatna.

Az, hogy a vállalkozók meginduljanak sajnos kudarcba fulladt, de nem az én kudarcomba.
Ezért arra az elhatározásra jutottam és az üzenetüket megértve, hogy február 1.-én NEM nyitok ki, csak úgy mint eddig, elviteles formában.

Hétfőn erősítéssel jöttek volna, hogy azonnal bezárjanak – hiába lett volna mögöttem jogi segítség -, nem szeretném ezek után még jobban gazdagítani őket, így ezt az összeget arra fordítom, hogy február 1.-én nem a Resti Söröző & Presszóban ülök és várom a médiát, érdeklődőket, hanem Budapesten a Hősök terén leszek, addig amíg nem érünk el gyökeres változást!
Rengetegen írtátok, hogy a büntetésbe beszállnátok, de azzal ismét csak őket gazdagítjuk, inkább ha teheted Te is fordítsd erre!

Köszönöm a rengeteg támogatást, privát üzeneteket, felajánlásokat, nagyszerű embereket ismertem meg, már ezért is megérte!
A többi folyt.köv.
Légyszi osszátok, mert aki esetleg el akart volna jönni az ne jöjjön hiába, támogatását kifejezheti máshogyan.” – írta Facebook oldalán pénteken a Resti Presszó & Söröző.

Eltűnt Kiglics Kitti!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság keresi a 21 éves Kiglics Kittit. A nő tavaly december 20-án tűnt el. A rendőrség nyilvános adatai következnek. (Forrás: és fotó: police.hu)

Személyes adatok
Név: KIGLICS KITTI
Születési családi és utónév: KIGLICS KITTI
Nem: Nő
Születési hely: NAGYKANIZSA
Születési dátum: 1999-04-16
Állampolgárság: MAGYAR
Születési ország: MAGYARORSZÁG
Körözési információk
Eltűnés dátuma: 2020-12-20
Körözést elrendelő szerv: NAGYKANIZSA RK
Körözést elrendelő szerv értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:

Cím: 8800 NAGYKANIZSA KIRÁLY UTCA 49
Tel: 06 93 312 190
E-mail: KIR.NAGYKANIZSARK.DL@ZALA.POLICE.HU

Körözés elrendelés határozat száma, iktatószáma: 20030-157/530/2020.KÖR
Körözést elrendelő szervnél kapcsolattartó elérhetősége: KÖTŐ ZSOLT. FTZLS
Körözési eljárást lefolytató szerv: NAGYKANIZSA RK
Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:

Cím: 8800 NAGYKANIZSA KIRÁLY UTCA 49
Tel: 06 93 312 190
E-mail: KIR.NAGYKANIZSARK.DL@ZALA.POLICE.HU

Körözési eljárás határozat száma, eljárás iktatószáma: 20030-157/530/2020.KÖR
Körözési eljárást lefolytató szerv kapcsolattartó elérhetősége: KÖTŐ ZSOLT R. FTZLS
Körözési eljárást lefolytató szerv e-mail címe: KIR.NAGYKANIZSARK.DL@ZALA.POLICE.HU

A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló 2013. évi LXXXVIII. törvény 8. §-ában meghatározottakból csak az került megjelenítésre, mely adatokat is tartalmaz.

A keresett nő egyébként az eltűnése után 4 nappal, karácsonykor is posztolt Instagram oldalán. Fotót legutóbb 3 hete osztott meg az Instáján.

Megkapták a Pfizer-BioNTech vakcinát az Idősek Otthonában

Tisztelt Kanizsaiak!
Örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy a nagykanizsai Idősek Otthonában tegnap 51-en megkapták a vakcinát. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, jó biztonságban tudni idős szeretteinket!

Hálás vagyok azoknak, akik segítették megszervezni ezt, illetve közreműködtek az oltási folyamat gyors, zökkenőmentes lebonyolításában!

Egyúttal arra biztatok mindenkit, éljenek a védőoltás lehetőségével! Regisztrálni – bárminemű kötelezettségtől mentesen – a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet, ugyanitt minden fontos információt megtalálnak az oltással kapcsolatban.

A jövő héttől elkezdik azok oltását, akik előzetesen már regisztráltak. Ha minél többen megkapják a vakcina jelentette védettséget, az a biztonsági korlátozások enyhítését jelentheti.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! – közölte Facebook oldalán szombaton Balogh László nagykanizsai polgármester.

Tar Mihály válasza Balogh László polgármesternek: találkozzunk a bíróságon

Tegnap szó szerint közöltük Balogh László nagykanizsai polgármester Facebook bejegyzését, amelyben a városvezető többek között megkérdőjelezte Tar Mihálynak, a Kanizsa Médiaház ügyvezetőjének szakmai alkalmasságát.

A vádakra Tar Mihály egy videóban válaszolt. Szerinte a polgármester bejegyzése több valótlanságot is tartalmazott. A videó végén kijelentette, szakmai alkalmasságának megkérdőjelezése miatt bíróságra viszi az ügyet.

(Fotó: Kanizsa TV – YouTube)

Mobil lakókonténer hajléktalanoknak Nagykanizsán

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének megyei igazgatója január 14-i levelében Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata anyagi támogatását kérte a nagykanizsai hajléktalan ellátás színvonalának javításával kapcsolatos mobil konténer beszerzéséhez.

Kérését azzal indokolta, hogy a közterületen tartózkodó hajléktalan emberek biztonságos téli elszállásolására (éjszakai alvására) további lehetőséget biztosítson szervezetük.

(A fotó illusztráció)

Az idén januárban egy anonimitását kérő támogató 1 millió forintot ajánlott fel a zalai Vöröskeresztnek olyan céllal, hogy az utcán élő hajléktalan emberek számára fűtött helyiséget biztosítsanak a téli időszakban.

Az árammal és fűtési lehetőséggel ellátott lakókonténer a Nagykanizsa, Dózsa György utca 73. szám alatti ingatlan udvarán (Citromsziget) kerül felállításra.

A mobil lakókonténer beszerzése a későbbiekben is hasznos lehet. A Dózsa György utca 73.-75. szám alatti épületegyüttes későbbi hasznosítása esetén a hajléktalanszálló kiköltöztetése gyorsabban megtörténhet, a meglévő lakókonténerek mellett egy kisebb ingatlan is elegendő lesz a kiszolgáló helyiségek biztosításához.

A beszerezni kívánt fűthető lakókonténer ára a szállítási és üzembe helyezési költségekkel együtt 1 millió 900 ezer forint.

A pandémia ideje alatt döntési jogkörrel rendelkező nagykanizsai polgármester azt a döntést hozta meg, hogy a város önkormányzata a lakókonténer vásárlásához 500 ezer forint támogatást biztosít. A támogatáshoz szükséges összeget Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2021. évi költségvetésében biztosítja.

Megkérdőjelezte a Kanizsa Médiaház vezetőjének szakmai alkalmasságát a fideszes polgármester

„Tisztelt Kanizsaiak!
Hetek teltek el a 2021. évből, de még most sem érkezett meg a postaládákba a Kanizsa Újság, melynek meglétét egy megyei jogú városnál nélkülözhetetlennek tartom.

Éppen ezért sajnálatos, hogy a lapot kiadó Kanizsa Médiaház Kft. ügyvezetője, Tar Mihály nem tett meg mindent, ami felelősségéből elvárható, hogy ez a több hetes, hónapos – várhatóan márciusig tartó – hiátus ne történjék meg, hisz sajnálatos, bizonyára nem szándékolt késlekedései, botlásai a kialakult helyzethez vezettek.

(Fotó: archív)

Ugyanis:

• Tar Mihály ügyvezető által jelzett időpontnak és az általa kért eljárásnak megfelelően időben meghoztam a döntést a közbeszerzés lebonyolítására.
• Hozzá kell tenni, hogy az ügyvezető későn indította el a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, erre figyelnie kellett volna vezetői felelőssége okán.
• December 30-án érkezett Tar Mihály levele a közbeszerzési eljárás eredménytelenségéről. Ha kellő időben kezdte volna el a közbeszerzés előkészítését, például már október végén, akkor nem került volna olyan helyzetbe, mint ami most kialakult!
• Mivel az ügyvezető által javasolt konstrukcióban a nyomtatási szolgáltatásra meghirdetett közbeszerzési, továbbá a lapterjesztési szolgáltatásra vonatkozó beszerzési eljárás sem hozott eredményt, a lap mielőbbi megjelenésének érdekében közbeszerzési szaktanácsadó szakvéleményét kértem a feladatok vállalkozásba adása konstrukciójának átgondolása ügyében.
• A szakvélemény azt támasztotta alá, hogy az ügyvezető javaslata nem célszerű és több aggályt is felvethet, így újabb közbeszerzési eljárás lefolytatására szóló döntés született, most már azokkal a paraméterekkel, melyek a korábbi évek során eredményre vezettek.
• Az eljárások lefolytatása alatt is megoldható lett volna a Kanizsa Újság megjelenése, így érthetetlen, hogy miért nem folyamodott az ügyvezető ahhoz a megoldáshoz, melyet ő maga írt le a 2019-es évi beszámolójában. 2020. év első 6 lapszámát ugyanis akkor áthidaló megoldásként eseti megbízással rendelték meg. Most ez miért nem történhetett meg?

Ezek a hibák és késlekedések a korábbi helyreigazítási kötelezettségek mellett immáron felvetik Tar Mihály ügyvezetői és újságírói alkalmasságának kérdését.” – írta Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

Február 1-jétől változik a helyi járatok közlekedési rendje Nagykanizsán

Február 1-jétől változik a helyi járatok közlekedési rendje, az új menetrend Nagykanizsa nagyobb városrészeiből közvetlen eljutást biztosít a vasútállomásra.
A döntés az üzemeltető Volánbusszal történt egyeztetéseket követően született meg. A tárgyalások során végig azt az álláspontot képviseltem, hogy a menetrend változása során a kanizsaiak közlekedési lehetőségei nem romolhatnak, sőt épp ellenkezőleg: a cél az volt, hogy új, a vonatokhoz kedvezőbben csatlakozó helyi autóbuszjáratokkal legyen elérhető a vasútállomás.

Azt gondolom, hogy utasbarát megoldás született, amely lehetővé teszi az InterCity vonatok átszállások és várakozások nélküli elérését. Bízom benne, hogy a jövő hétfőn életbe lépő változások megkönnyítik az autóbusszal közlekedők életét, az új menetrend elnyeri tetszésüket, s a korábbi bosszúságok a múlté lesznek.

Február 1-jétől tehát a 18-as járatok mellett a 20-as és 21-es, illetve az új 22-es járatok is a vonatokhoz igazodnak. Az új körjáratok az alábbiak szerint biztosítanak kedvezőbb csatlakozást:

18-as vonal:
A Kalmár utca és a Vasútállomás között a jövőben jellemzően 30 percenként a 18-as járatok mellett a 20, 21 és az új 22-es járatok is biztosítják a kapcsolatot, igazodva a vonatokhoz és az iskolai munkarendhez.
20-as vonal:
A Kalmár utcától 4:45-kor meghirdetett járat 10 perccel korábban, 4:35-kor indul és a Vasútállomásig meghosszabbítva közlekedik, illetve csatlakozást biztosít az 5:18-kor Budapestre induló InterCity vonathoz.
21, 21Y és új 22, 22Y vonalak:
▪ Jellemzően kétóránként a Budapestről érkező és Budapestre induló InterCity vonatokhoz igazodva a vasútállomásról vagy a vasútállomásig közlekednek a fenti körjáratok.
▪ Az InterCity vonatokhoz csatlakozó, Vasútállomásról induló 21, 21Y járatok a Kalmár utcáig a 18-as buszokkal megegyező vonalon, onnan a járati útvonalon változatlanul haladnak tovább.
▪ A Vasútállomásig meghosszabbított járatok új, 22 és 22Y jelzéssel a Kalmár utcához visszaérkezve a 18-as buszokkal megegyező vonalon közlekednek tovább és biztosítják a csatlakozást az InterCity vonatokhoz.
▪ Az új 21, 21Y és 22, 22Y járatok hétvégén közösen gyakrabban, 60 percenkénti közlekedés helyett 30-60 percenként indulnak.
▪ A munkanapokon 6:00-kor és 14:00-kor, illetve a naponta 22:00-kor a Kalmár utcától meghirdetett járatok 8 perccel később indulnak (6:08, 14:08, 22:08), kedvezőbben igazodva a munkarendekhez.
Az új menetrend elérhető a Volánbusz honlapján – írta Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester.

Családi ház kerítésébe csapódott egy nagykanizsai autós Szepetneken

Családi ház kerítésébe csapódott egy autós csütörtökön délelőtt Szepetneken, a Petőfi utcában. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a személygépkocsit áramtalanították, illetve a forgalom irányításában segédkeztek, majd a helyszínt átadták a rendőrségnek. A beavatkozás ideje alatt a közlekedés a jelzett útszakaszon fél sávra szűkült – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az esettel kapcsolatban Tóth Evelintől a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a Peugeot típusú személyautót egy 21 éves nagykanizsai férfi vezette, aki az ütközés következtében könnyebben sérült meg. A baleset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálja. (Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

1 453 454 455 456 457 935