Orrba vágta fullrészegen

Egy 1999-ben született nagykanizsai férfi tavaly április 13-án este két társával együtt erősen ittas állapotban az egyik Nagykanizsa, Rózsa utcai társasház lépcsőházának 7. emeletén tartózkodott, ahol hangosan beszélgettek, kiabáltak.

Az egyik lakó – egy férfi – kiment a lépcsőházba és rájuk szólt, hogy csendesebben vigadjanak, majd visszament a lakásába. A részeg ezután dörömbölni kezdett a lakó lakásának bejárati ajtaján, ezért ő kinyitotta az ajtót.

(A fotó természetesen illusztráció)

A lerészegedett ember ököllel ekkor arcul ütötte a lakót, akinek az orrnyergén felrepedt a bőr és vérezni kezdett, ezért ellökte magától támadóját, aki ezt követően is dulakodott vele a lépcsőházban.

A részeg egy többlakásos társasház folyosóján, a késő esti órákban kifejtett, motiválatlan magatartása alkalmas volt arra, hogy az ott lakó, azt észlelő személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen, amely be is következett, a hangoskodásra ugyanis több lakó is felfigyelt, akik megjelentek a helyszínen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.