Ismét gázolás a zebrán

Egy 1965-ben született nagykanizsai nő tavaly november 4-én délelőtt Nagykanizsán a Balatoni úton közlekedett egy személygépkocsival a Hevesi út irányába. Amikor a nő a járművel a Balatoni út és a Hevesi út kereszteződéséhez ért, jobbra a Hevesi útra kívánt rákanyarodni a körforgalom melletti jobbra kanyarodó sávból.

A kanyarodás megkezdése előtt megállt az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésére, hogy a neki balról, a körfogalom irányából érkező járművek részére elsőbbséget adjon, azonban nem biztosított elsőbbséget a Hevesi úton a kereszteződés után kijelölt gyalogos átkelőhelyen előtte jobbról balra áthaladó gyalogosnak, és elütötte.

A baleset következtében a sértett – egy akkor 72 éves nő – 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, jobb lábszára többszörösen eltört, és koponyája zúzódott. Sérülésének tényleges gyógytartama 42 napra tehető.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)