Kötelező maszkviselésre felszólító táblákat vert szét a nagykanizsai nő

Egy 1988-ban született nagykanizsai nő április 20-án 18 óra körül Nagykanizsán a Fő u. 2. számú társasház előtti útszakaszon elkezdte ütlegelni, illetve rugdosni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város tulajdonában álló, a járványhelyzet miatt a kötelező közterületi maszkviselésre felhívó fából és műanyagból készült figyelmeztető táblát.

Ugyanígy járt el a Nagykanizsa, Erzsébet tér északi oldalán található kerékpáros szobor mellett elhelyezett táblával is. Erőszakos, önkívületi állapotban tanúsított magatartását az utcán közlekedő személy észlelte, viselkedésén megbotránkozott, egyikük e miatt értesítette is a rendőrséget.

(Kötelező maszkviselésre felszólító tábla a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

A két tájékoztató tábla megrongálódott, Nagykanizsa Megyei Jogú Város sértettnek 20.000,- forint rongálási kára keletkezett, mely a nyomozás során nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Teljes helyett részleges látogatási tilalom a kanizsai kórházban

„Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy intézményünkben 2021. május 21. napjától a teljes látogatási tilalom részleges látogatás tilalomra módosult.

A látogatás az alábbi feltételek teljesülése esetén történhet:

(Fotó: archív. Testhőmérséklet vizsgálat a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház SBO bejáratánál. MTI/Varga György)
  • A látogató érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy védettségi igazolvány hiányában a látogatást megelőző 48 órán belül történt mintavételezés után végzett negatív eredményű SARS-CoV-2 PCR teszttel kell rendelkezzen.
  • A látogató érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy védettségi igazolvány hiányában a látogatást megelőző 48 órán belül történt mintavételezés után végzett negatív eredményű SARS-CoV-2 PCR teszttel kell rendelkeznie, amely a 18 év alattiakra is vonatkozik
  • A látogatóknak mindvégig 3 rétegű sebészi vagy FFP2-FFP3, vagy ezzel azonos besorolású maszkot kell viselniük.
  • A látogató a látogatáshoz való jogosultság igazolása érdekében köteles a védettségi igazolvány vagy a negatív SARS-CoV-2 PCR teszt bemutatására.
  • Egy beteghez naponta egy látogató bemehet, maximum 60 perces időtartamra.
  • Amennyiben a beteg állapota megengedi, az időjárás függvényében lehetőség szerint szabadtéren történjen a látogatás (ebben az esetben nincs korlátozva a látogatók száma).
  • Kórházunk belépési pontjain továbbra is kötelező a testhőmérséklet mérése.
  • A kórház teljes területén kötelező a szabályos maszkhasználat és a min. 1,5 méteres távolságtartás.
  • A COVID-19 fertőzés miatt kezelt betegek — az Eütv. 11. (3)-(6) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – nem látogathatók.”

(Forrás: Részlet nagykanizsai kórház KDK/1924/1/2021-es iktató számú tájékoztatójából.)

Szénhidrát: szükséges és jó, vagy maga a sátán?

Manapság a szénhidrátok és azon belül is a cukrok kimondottan megbélyegzett státuszban vannak. A legtöbb diétázó azzal kezd, hogy megpróbálja a szénhidrátokat minél nagyobb mértékben elhagyni az életéből, aztán pedig a fejét kapkodja, mikor azt látja, hogy vannak kifejezetten szénhidrátalapú táplálékkiegészítők is.

Mi ennek az oka? Kinek lehet hinni, ha szénhidrátokról van szó?

Szénhidrátok a természetben

Nagyot téved az, aki úgy gondolja, hogy szénhidrátot csak a tésztafélékben kell keresni. Ugyanis a legtöbb zöldség és gyümölcs is nagy mennyiséget tartalmaz belőle ilyen-olyan formában. Általánosságban elmondható viszont, hogy a hízást vagy a diéták eredménytelenségét nem a szénhidrátok bevitele okozza, hanem hogy nincs mellé megfelelő minőségű és mennyiségű ellensúlyozás testmozgás formájában.

Ön is most kezd életmódváltásba, és szeretné a sportolást is minél kényelmesebb darabokban végezni? Nézze meg a Newfitshop.hu kínálatát, és válogasson a legstílusosabb Nebbia fitness leggingsek közt!

Mitől hízunk? A zsír vagy a szénhidrát a mumus?

A huszadik század elején az emberek többnyire a gyorséttermekben kapható zsíros ételeket okolták az egyre szélesebb rétegben jelentkező túlsúlyért. Később aztán a fókusz – és egyben a közutálat is – átkerült a szénhidrátokra. Ezek az elemek is ugyanúgy szerves részét kell, hogy képviseljék az étkezéseknek, ennek ellenére a diétába kezdők igyekeznek minél inkább kiiktatni a szénhidráttartalmú ételeket az életükből és vannak, akik ennek ellenére sem tudnak megszabadulni a felesleges kilóktól.

Hogy mi ennek az oka? Az, hogy megfeledkeznek a bevitt kalóriák mennyiségének számolásáról. Amennyiben figyelembe veszik a napi mozgásukat és annak függvényében visznek be táplálékot a szervezetükbe, sokkal eredményesebb lesz a diétájuk is. Hosszú távon a kalóriadeficit mindig eredményre vezet!

A ketóz/ketogén diéta

A ketogén diétának az alapelve, hogy a napi szénhidrátbevitelt minél inkább közelíteni kell a nullához. Ennek következtében a szervezetben beáll a ketózis, a szervezet pedi elkezd ketonokat termelni. Ennek kellemetlen mellékhatásaként acetonos szájszag is kialakulhat. Másik hatása viszont, hogy a test elkezdi lebontani a zsírt, hogy abból nyerjen energiát a kieső szénhidrátok helyett.

Ennek a diétának a szervezetre gyakorolt hatásairól még most is heves viták folynak, neves szakemberek állnak az ellenzők és a támogatók táborában is. 

Táplálékkiegészítők

Akik rendszeresen edzenek akár edzőteremben, akár szabadban, lényegesen több energiát égetnek el. Ennek a pótlására a boltok polcain több olyan táplálékkiegészítő is található, melyek szénhidrátalapúak. Ezek segítségével könnyedén bevihető edzés előtt az az energiamennyiség, ami szükséges egy komolyabb, megerőltető edzéshez. 

Húspótlás borsó- és szójafehérje segítésével

Az utóbbi években rengetegen tértek, térnek át az egészséges életmódra, ezzel pedig sokan a vegán étrend felé fordulnak. Ahhoz, hogy a tápanyagok bevitele szervezetünkbe a megfelelő szinten legyen, ismernünk kell a különböző vegán alapanyagok tulajdonságait, hatásait.

Mire jó a borsó- és a szójafehérje?

Kifejezetten népszerű fehérjepor manapság a borsófehérje és a szójafehérje. Akik a vega vagy vegán életmódot követik, bizonyára ismerik a két kiváló húspótlót. Szerepük a húsmentes táplálkozásban egyre növekszik, érdemes közelebbről megismerkedni velük.

Alapvetően mindkét növényi fehérje hatékonyan segíti az izomtömeg növekedését, hiszen a testünknek fehérjére van szüksége a fenntartásához, egészséges fejlődéséhez. Természetesen a megfelelő mozgás elengedhetetlen részét képezi életmódunknak.

A húsmentes étkezésben vagy a testépítés során mind a borsó-, mind pedig a szójafehérje tökéletes választás lehet. Hogy kinek melyik ajánlott vagy melyik a jobb, azt néhány tulajdonságukat ismerve könnyen megtudhatjuk.

A borsó- és a szójafehérje közötti különbség

Az egyes gyártók termékein szereplő tápértékeket tanulmányozva kisebb eltérések mutatkozhatnak a borsó- és a szójafehérje összetételében, de gyakorlatilag egyetlen érték kivételével nagyon hasonlóak.

A kivételt a szénhidrát jelenti, mely a szójafehérje esetében 25%-kal magasabb értéket mutat. Van azonban még egy lényeges különbség a két húspótló fehérje között, amiről nem szabad megfeledkeznünk. Teljes fehérjének számít a szója, vagyis szervezetünk számára minden létfontosságú aminosavat biztosít, míg a borsó nem ilyen. 

Ezeket tudva már könnyebben tudunk tájékozódni és kiválasztani a nekünk megfelelő húspótló fehérjeport, olyan megbízható alapanyagokat biztosító helyről, mint amilyen a Teneré – A Bolt vegán kínálata is.

Mikor válasszuk az egyiket, mikor a másikat?

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire hasonló a két húspótló fehérjepor, akkor mégis kinek melyik ajánlott, mikor válasszuk az egyiket, mikor a másikat. Mivel tápértékben nagyon hasonlóak, a fehérjetartalom és a rosttartalom szinte azonos, mindkettő kitűnő választás.

Mindkettő vegán termék, nincsenek tudományosan bizonyított mellékhatásai, nem okoznak megbetegedéseket, így a fehérjepor összetételét megismerve leginkább ízlés kérdése, melyikre esik a választásunk.

Tapasztalatok alapján két dologra érdemes odafigyelni. A szója allergiás reakciókat válthat ki, így aki szójaallergiás, az válassza inkább a borsófehérjét. Akik a borsófehérjét használják, számítsanak arra, hogy az aminosavak magasabb szintje miatt könnyebben és gyorsabban emésztődik.

A fehérjeporok összetételét illetően lehetnek eltérések, így mindenképp vizsgáljuk ezt meg, egyébiránt pedig válasszunk bátran a borsó- vagy a szójafehérje közül, sőt kóstoljuk meg mindkettőt!

Kanizsai történetek: az oltóponton

Körzeti orvosomra hallgatva vállaltam be a Covid elleni vakcinát. Délelőtt kilencre szólt a „behívó parancs”. Kórház bejáratánál katonák fogadnak, lázmérés. – A belgyógyászatra kell mennie. Tudja hol van? – Igen tudom feleltem és elindultam.

A belgyógyászati osztály folyosóján vagy ötvenen vártak sorukra. Terepruhás katona lány elvette a kitöltött papíromat. – Majd szólítják. – Köszönöm feleltem, majd elindultam ülőhelyet keresni. Leültem a padra, aminek a másik végén egy rosszul öltözött, ráncos arcú, kérges kezű férfi várakozott. Valahogy úgy éreztem muszáj vele beszélgetnem, így hát megszólítottam.

(A fotó illusztráció)
  • Oltásra vár ön is? Felemelte fejét, rám nézett. – Igen arra. – Bocsásson meg a kérdésért már nyugdíjas? – Leszázalékoltak. – Tudja én a vasúton dolgoztam, az egyik legnehezebb területen. Eredeti szakmám géplakatos, a DKG-ban kezdtem. Mivel apám is vasutas volt, így hát átmentem oda. Pályamunkás lettem, egy tizenkét fős brigádba kerültem.

Gondolom, tudja, mit csinál egy pályamunkás? – Igen tudom, feleltem. Az én őseim is vasutasok voltak .- Hát tudja uram ,kívülálló nem is tudja milyen nehéz munka. Szinte mindent kézzel csináltunk. Nem beszélve arról nyáron megfőttünk kint a napon, télen meg a felakasztott táskában megfagyott a szalonna.

Aztán tudja elkerültem Kanizsáról, mert nem jöttem ki apámmal, amolyan önkéntes száműzetést vállaltam. Áthelyeztek Budapestre, a Ferencvárosi pályaudvarra kerültem. Hamarosan előmunkásnak neveztek ki.

Egy „Brazil gépsort” irányítottam. Húsz fő dolgozott a kezem alatt, csupa nyírségi roma ember. Ez volt az az időszak, amikor egészségem megromlott. Laktam én mindenféle lepukkant vasutas munkásszállón, ahol aztán vegyes társaság gyűlt össze.

Ha azt akartam, hogy befogadjanak, hát innom kellett velük esténként, no meg kártyázni. Tönkre is ment a vesém, meg a májam. Eltelt vagy tíz év, mire visszajöttem ide Kanizsára. Apám megöregedett, anyám meghalt. Nem hagyhattam magára. Közben orvosok javaslatára megindítottam a leszázalékolási eljárást.

Ötven százalékra rokkantosítottak le. Gondosan ügyeltek arra, hogy ne kapjam meg a hatvanöt százalékot. Akkor több lenne a nyugdíjam. Úgyhogy most csak vagyok. Közben egyedül maradtam, meghalt az öreg is. Járom a várost, üres üvegeket, aludobozokat keresek abból is jön némi pénz.

Néha elmegyek a nővéremhez, ő segít, amiben tud. – Megkérdezhetem hány éves? Hatvanhárom vagyok. Szólították, nehézkesen kelt fel a padról és indult el a kezében lapot tartó nővér irányába. Rövidesen sorra kerültem. Mire kijöttem, már nem volt ott a folyosón.

Kifelé jövet azon gondolkodtam, vajon hány ilyen sorsú embertársunk él közöttünk? Ezek az emberek tisztességesen dolgoztak egész életükben, Nem ilyen sorsot érdemelnének. (Írta: Pusztafi Attila)

Oltják a fiatalokat Nagykanizsán

Fiatalok a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagját a Kanizsai Dorottya Kórházban Nagykanizsán 2021. május 13-án.

Ezen a napon 101 kórházi oltóponton megkezdődött azoknak a 16-18 éveseknek az oltása, akik már regisztráltak és időpontot is foglaltak. Fotó: MTI/Varga György.

Fenyvesiné Spingár Andrea doktornő átadja az oltást igazoló lapot egy fiatalnak, miután beoltották a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a Kanizsai Dorottya Kórházban Nagykanizsán 2021. május 13-án. Fotó: MTI/Varga György.

Nőtt a karanténban lévők száma Kanizsán, viszont május 28-tól újra lehet lagzikat tartani

Az újabb eredmények és publikációk alapján, a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére, az infektológiai, valamint a szülészeti szakmai kollégium véleményét figyelembe véve módosították a várandósok és a szoptató kismamák koronavírus elleni védőoltásának ajánlását.

Továbbra is érvényes, hogy az mRNS-alapú vakcinákat, vagyis a Pfizer és a Moderna oltóanyagát kaphatják meg a kismamák. A terhesség 12. hete után, vagyis a második trimeszter alatt kapják meg ezután is az első védőoltást, a változás az, hogy az oltóorvos és a szülész-nőgyógyász mérlegelése alapján a másodikat a várandósság 36. hetéig, vagyis a szülés előtti negyedik hétig szintén be lehet adni. Annak, aki a terhessége alatt csak az első adagot kapta meg, a szülést követő második héttől javasolt a második adag beadása.

(Rendőrjárőr a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó archív: MTI/Varga György)

A mai napra hazánkban újabb 1416 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 82 beteg.
A koronavirus.gov.hu térképe szerint 29 új fertőzöttet regisztráltak Zalában, ezzel összesen 18 022-re emelkedett a zalai esetek száma.

A ma reggeli adatok szerint városunkban 278 fő van karanténban, és közülük 199 főnél mutatták ki a fertőzést. Tegnaphoz képest nőtt a karanténban lévők száma.

Facebook-oldalamon csak olyan adatot közlök, amelyet önkormányzatunk szigorúan ellenőrzött és hivatalos forrásból kap. Személyiségi jogokat érintő információk közlésére nincs lehetőség!
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! – tájékoztatott Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette, hogy május 28-tól megtarthatók lesznek a lakodalmak és az 5 milliós határ elérése utántól az üzleti rendezvények is megtarthatók lesznek védettségi igazolvánnyal, továbbá a zenés-táncos rendezvények és a temetkezések korlátozásán is enyhítenek. Mindezekről később jelennek meg a részletes szabályozások – mondta Gulyás csütörtökön.

Hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak időpontot oltásra a 16-18 év közöttiek

A 16-18 éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton a közmédiának.

György István, aki egyben az országos oltási munkacsoport vezetője is, elmondta: péntek éjfélig 60 ezer fiatal regisztrált az oltásra. Felhívta a figyelmet, hogy az oltás beadásához szükség van egy szülői beleegyező nyilatkozatra is, e dokumentum nélkül nem fogják megkapni az oltást.

Hozzátette: a 16-18 évesek korosztályába 197 ezren tartoznak, péntekig 60 ezren regisztráltak oltásra; a 16. életévüket idén betöltők 75 ezren vannak és a 18. életévüket elhagyók száma is több tízezer.
Megjegyezte, amennyiben nem használják fel e korosztálynál a számukra rendelt Pfizer-vakcinát, az operatív törzs fog döntést hozni a megmaradó, fel nem használt adagokról.

György István közölte azt is, hogy három vakcinára – a Sinopharmra, a Szputnyik V-re és az AstraZenecára – időpontfoglalási lehetősége van a regisztráltaknak, illetve megnyílt a regisztrációs lehetőség azoknak, akiknek nincs taj-száma.
Az államtitkár úgy fogalmazott, a regisztráltak már rövid idő alatt – akár másnap – is oltáshoz juthatnak.

Magyarországon abba a szakaszba lépett az oltási program, amikor már az „egyéni felelősség dominál”, hiszen időpontfoglalással bárki saját időbeosztása szerint tud oltásra menni – jegyezte meg.
Az oltási munkacsoport vezetője kiemelte, hogy pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta a Sinopharm-vakcina veszélyhelyzeti alkalmazását.

Ezzel a vakcinával már több millió embert beoltottak világszerte, és a magyar kormány jó döntést hozott, hogy a nyugatiak mellett keleti vakcinákat is beszerzett – emelte ki.
György István beszámolt arról is, hogy a szombaton érkező Moderna-vakcinából háromezer háziorvos fog kapni, 1900 praxisnak pedig Janssen-oltóanyagot küldenek.

Mint mondta, továbbra is jól halad az oltási program Magyarországon, eddig több mint 4 millió 260 ezren kapták meg már valamely oltás első adagját és 2 millió 450 ezren a második dózist is.
Ezekkel az oltási adatokkal Málta után a második helyen áll Magyarországon Európában. Hozzátette: az európai uniós átoltottság 27 százalékos, a magyar 43 százalékos. Az oltásra regisztráltak száma meghaladja a 4 millió 850 ezret.

A védettségi igazolványokkal kapcsolatban György István elmondta, eddig több mint négymilliót küldtek ki, és tíz százalék alatti a panaszok száma.
Azt javasolta azoknak, akik valamilyen okból nem kapták kézhez igazolványukat, hogy a kormányablakokban érdeklődjenek, ott kiderítik miért, hol akadt el az igazolvány.

Hozzátette: a központi okmányirodában is kereshetők a meg nem érkezett igazolványok. Itt több mint 25 ezer védettségi igazolvány megvan, tehát ha keresi valaki, akkor rövid időn belül hozzájuthat.
Jelezte, ha 30 napon belül nem érkezik meg az igazolvány, a kormányrendelet értelmében nem kell megfizetni a háromezer forintos igazgatási díjat.

György István elmondta, hogy a magyarorszag.hu felületén elektronikusan is be lehet jelenteni a védettségi igazolvány iránti igényeket, és a kormány azon lesz, hogy mindenki minél előbb hozzájusson igazolványához.

Az államtitkár kitért arra, hogy időről időre különféle lejárató kampányok indultak a vakcinákkal kapcsolatban. Véleménye szerint a politikusoknak tartózkodniuk kell attól, hogy véleményt mondjanak az oltóanyagokról, és elbizonytalanítsák az embereket, mert ezen emberéletek múlnak. MTI

Országos Multifokális Szemüvegkampány a nagykanizsai Sashalmi Optikában

A mostani járványügyi helyzetben a Sashalmi Optika szemvizsgáló szalonjában egy forradalmian új higiéniai szempontból teljesen biztonságos, eljárással vizsgálják meg a páciensek szemét egy érintésmentes technológia segítségével.

Az idei évben az Optika egyébként is világszínvonalú vizsgálati rendelőjében lehetőség nyílt megállapítani a vizsgálandó személy korrekcióját, mely század dioptria pontosságra képes.

A nagy sikerre való tekintettel a Sashalmi Optika üzletében idén is elindult, az Országos Multifokális Szemüvegkampány, melynek középpontjában a multifokális szemüveg áll. A kampány nagykanizsai állomása a Sashalmi Optika, mely az Essilor a világ vezető szemüveglencse gyártójának Varilux mester optikája. Országosan a multifokális szemüvegkampányban résztvevő szaküzlet a Sashalmi Optika, mely a Semmelweis Egyetem által alapított Semmelweis Kft országos vizsgáló pontja.

A „MULTIFOKÁLIS SZEMÜVEGKAMPÁNY” ideje alatt az üzletünkben, most egy pár szemüveglencsét fizet kettőt kap. A legszélesebb csatornájú progresszív szemüveg viselők és a dioptriás napszemüvegre vágyók most féláron jutnak a tökéletes látás élményéhez.

A Sashalmi Optika szolgáltatásaira és akciójára jelentkezzenek be <MOST>!

SASHALMI OPTIKA, Nagykanizsa, Platán sor 1. Tel: 310-644

Meghalt 106 beteg, 1219-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 4 073 149 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 077 160-an már a második adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 784 111-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 27 908-ra, a gyógyultaké 528 201-re emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 228 002. Kórházban 4872 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 27 386-an vannak, a mintavételek száma 5 429 737-re nőtt.
Kiemelték, hogy a magyar lakosság 42 százaléka már megkapta az oltást szemben az uniós 24 százalékkal.

Emlékeztettek, miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.
Védelmi intézkedések mellett megkezdődtek az érettségi vizsgák.

    

Azt írták: a védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel az igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu oldalon az Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni. Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa, illetve oltóorvosa rögzítette-e, az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti.

„Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen” – szögezték le. Az uniós beszerzésből öt gyártótól – Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac – 24 millió adag vakcina várható: ezekből eddig a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Ezen felül Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt.
 

Kérik, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra, mert „a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat”. Az oltási rendben tizedik körben május közepén megkezdődik a 16-18 évesek oltása is, és már őket is lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.
Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm- és AstraZeneca-oltásra tudnak foglalni a regisztráltak.


Arra kérik az oltandókat, hogy a csoportosulás és a tumultus elkerülése érdekében az előre egyeztetett időpontra pontosan érkezzenek az oltásra. Továbbá kérik, hogy ha tehetik, nyomtassák ki, töltsék ki és vigyék magukkal az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot, mert ez jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt.
 

Felhívták a figyelmet arra, hogy a brit vírusvariáns továbbra is terjed, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is azt kérik, mindenki kerülje azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsa a szociális távolságot, gyakran és alaposan mosson kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (141 016) és Pest megyében (108 844) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (44 413), Győr-Moson-Sopron (43 117) és Hajdú-Bihar megye (41 566). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (17 267). MTI

1 12 13 14 15 16 46