Nagykanizsai ápolók dala maszkkal

Számos szakma létezik világunkban, a legkülönfélébbek, melyek azért fontosak, hogy emberhez méltó tartalommal élhessünk, komoly célokat és eredményeket elérve és beteljesítve. Azonban vannak olyan területei az életünknek, amelyek túlmutatnak a szakmaiságon, az értő és racionális tudáson, a munkához kapcsolódó tapasztalaton.

Ilyen az egészséghez kapcsolódó teljes szakmai vertikum, ami – azt gondolom – maga a hivatás, a hivatástudat kifejeződése, szimbóluma. Február 19-én, azaz ma ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját. Talán nem is lehetne kifejezőbb és nagyszerűbb hőst példaképül állítani a közösségek számára, mint a magyar szabadságharc történetének kiemelkedő egyéniségét. Akit hősies, önfeláldozó, emberséges viselkedése tett alkalmassá 1849-ben a tábori kórházak főápolónőjévé.

Az ápolói hivatás elismerését és lelki megbecsülését nem is tudná más jobban felmutatni, mint az, hogy e kiváló ember alapozza meg máig az ápolás szellemiségét. Önmagunkon túllépve a mások szenvedéseit, elesettségét enyhíteni, támogatni és szolgálni a legemberibb cselekedet. Az ápolók nélkülözhetetlen munkája a COVID-19 és a járvány elleni védekezés időszakában sokszorosan felértékelődik.

Szívből köszönöm ezekben a nehézségekkel teli hónapokban sem lankadó tenni akarásukat, segítőkészségüket!A nagykanizsai ápolók emlékezetes videóüzenettel rukkoltak elő. Hallgassák szeretettel a lélekemelő, pozitív üzenetű produkciót, amely a jelenlegi helyzetről mindenkihez szól…- írta Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

A dal így szövege:

Nővér leszek, rád figyelek
Betegségben fogom kezed

Kelő nappal én is kelek
Egészséghez segítelek

Ápollak és felemellek,
Küzdelmedben veled leszek

Ha elfáradok, azt se bánom,
Lelked mosolyodban látom

Refr:
Ha már így szenved a világ,
Gyógyítsuk együtt a baját
Ha már így szenved a világ,
Legyünk az éltető virág!