Vadriasztó prizmákat helyeztek ki Nagykanizsa környékén

Zala megye vadállományban gazdag terület, ahol 2022-ben ez idáig összesen több mint 150 vadelütésről érkezett bejelentés a rendőrségre, amelyek közül 7 esetben személyi sérüléssel is végződött. Az ütközések túlnyomó többsége lakott területen kívül következett be.

A fentiek miatt elsősorban a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, ezért a Zalaerdő Zrt. 150 darab vadriasztó prizmát vásárolt, amelyeket a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaival közösen július 15-én (pénteken) a 74-es számú főútvonal Nagykanizsa palini elkerülő szakaszának szélességjelző oszlopaira helyeztek fel, ahol rendszeresek a vadelütéses balesetek.

A kihelyezett, kék fóliás optikai vadriasztó prizmák az érkező járművek fényszóróinak a fényét megtörik, bevetítik arra a területre, ahol a vadak mozognak, így a jármű elhaladásakor egy stabil optikai riasztókerítés jön létre, ami várhatóan elriasztja őket a közúti forgalomtól.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a vadbalesetek megelőzése érdekében:

  • Lassítson! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia.
  • Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
  • Tartson nagyobb követési távolságot!
  • Folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát! Vezetés közben az ember hajlamos elgondolkodni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
  • A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha vadat lát, lassítson!
  • Ha egy őzet vagy szarvast lát, ott számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődve közlekednek.
  • Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezzen, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé! – tanácsolta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Elismeréseket is átadtak a kanizsai kórház Semmelweis-napi programján

A Kanizsai Dorottya Kórház vezetősége július 8-án a Csónakázó-tó önkormányzati vendégházánál a kórház dolgozói, illetve hozzátartozói részére Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalmából hagyományőrző ünnepséget szervezett, mely keretében a dolgozók áldozatos és kitartó munkáját köszönték meg, ismerték el.

Főorvosi kinevezésben részesült:

Dr. Al-Khatib AmjadNeurológia és Stroke Osztály
Dr. Kovács HenriettaNeurológia és Stroke Osztály
Dr. Mátyásy HelgaGasztroenterológiai Osztály
Dr. Pataki ZsoltGasztroenterológiai Osztály
Dr. Paukovics DiánaUrológiai Osztály

Főigazgatói dicséretben részesült:

Ács NikolettszakasszisztensMikrobiológiai Laboratórium
Aranyos VivienápolóUrológiai Osztály
Balázs Erikavezető ápolóTüdőgondozó
Baraniukné Szentes MónikacsoportvezetőAnyaggazdálkodási és Beszerzési Osztály
Bedő AndreaápolóGasztroenterológiai Osztály
Benke LászlónéápolóFül-orr-gégegyógyászati Osztály
Berta AndrásnétakarítóTakarító Szolgálat
Bódis Adriennápolási igazgató helyettes Igazgatás
Czira ValériaszakasszisztensIntézeti Gyógyszertár
Császár Tiborudvari munkásÜzemeltetési Osztály
Doránt Erikapszichiátriai szakápolóPszichiátriai Osztály
Dr. Bali Ottíliaosztályvezető főorvosPathológiai Osztály
Dr. Hoffer ZsoltszakorvosPathológiai Osztály
Dr. Kiss TündefőorvosBelgyógyászati osztály – Kardiológiai
Dr. Parti KrisztinaszakorvosÁltalános Sebészeti Osztály
Farkas JózsefnészakasszisztensAnaesthesiológiai Részleg
Gyuricza Hajnalkacsecsemő-és gyermekápolóCsecsemő-és gyermekgyógyászati Osztály
Hegedűsné Rákóczi Zitakardiológiai szakasszisztensBelgyógyászati Osztály – Kardiológiai
Horváth Nándornéorvos-írnokTraumatológiai Osztály
Horváth-Kercsmár DóraműtősnőKözponti Műtő
Hozensteiner GáborszakápolóIntenzív Therápiás Osztály
Kappéter ÉvagyógytornászMozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Király Évaosztályvezető helyettesÉlelmezési Osztály
Kispálné Szekeres VeronikaápolóBelgyógyászati Osztály – Endokrinológia
Korcz FerencnéasszisztensEgynapos Szemészeti Ellátás
Lőrinczé Pete IldikószakápolóKrónikus Belgyógyászati Osztály
Majorics ErikaápolóSürgősségi Betegellátó Osztály
Mihalecz BalázssegédápolóBelgyógyászati Osztály – Kardiológia
Némethné Baják Edinaorvos-írnokÁltalános Sebészeti Osztály
Pápai SzilviaszakasszisztensKözponti Laboratórium
Központi Radiológiai Osztály kollektívája  
Simonné Kutfej EszterdietetikusDietetikai Szolgálat
Sipos JózsefnészülésznőSzülészet-nőgyógyászati Osztály
Szabó Ágnesdiplomás ápolóBelgyógyászati Osztály – Kardiológia
Szabó Tündevezető ápolóNeurológia és Stroke Osztály
Tóth Anitacsecsemő és gyermek szakápolóÚjszülött Részleg
Varga AnnaápolóÁltalános Sebészeti Osztály
Varga BarbaragyógytornászIntenzív Therápiás Osztály
Varga Katalinlaboratóriumi asszisztensVéradó
Zielbauer Tímeamb. osztályvezetőPénzügyi – és Számviteli Osztály

Semmelweis-emlékérmet vehetett át: Dr. Székely István főorvos.

Támogatói plakettet vehetett át: „Arany Fokozatú Támogató” cím: Szakacsits Szabolcs.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vehette át: Gaálné Kovács Erzsébet – vezető asszisztens, Mikrobiológiai Laboratórium.

A rendezvény egész napos, családias hangulatú volt. A hagyományoknak megfelelően főzőverseny, kórházi szépségkirálynő választás került megrendezésre valamint sor került rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatókra is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester is. (Fotók: Boros Károlyné)

Nem vezethetett volna a csapi férfi, de nem nagyon érdekelte

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves férfit.

Az egyenruhások 2022. június 6-án 21 óra 54 perc körül Nagykanizsán a Zemplén Győző utcában, intézkedés alá vontak egy 26 éves csapi férfit, aki azt megelőzően egy járművel közlekedett.   

Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a férfit a Nagykanizsai Járásbíróság eltiltotta a vezetéstől. Ezt követően a 26 éves fiatalembert a rendőrök elfogták, előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Megtévesztően ígérhetett kedvezményeket ügyfeleinek a Telekom

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen, amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a cég feltételezhetően megtévesztően népszerűsítette a hűségidő vállalása esetére kínált, mobilinternet-forgalomra vonatkozó kedvezményeit.

A vállalat kampányának üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy a meglévő előfizetői díjcsomagjukra vonatkozó, további egy évnyi hűségidő vállalásával igényelhetik az ígért kedvezményeket. A GVH ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy egyes ügyfelek csak a meglévőtől eltérő feltételű, új díjcsomagra történő szerződéskötéssel válhattak jogosulttá a kedvezményekre. A Telekom kampánya így megtévesztő módon, tisztességtelenül befolyásolhatta a fogyasztók döntését – közölte a nemzeti versenyhatóság.

A GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. MTI

Adjunk emblémázott papucsot ajándékba!

(x) Nagyon sokan tanácstalanok, mikor ajándékozásról van szó. Mindenki valami olyan tárgyat keres, ami hasznos, szép és egyedi. Kevesen gondolnak rá, de a strandpapucs kiváló promóciós ajándék lehet, hiszen remek reklámfelületet biztosít, nem drága és nagy tételben is rendelhető. Lássuk a részleteket!

Milyen egy jó promóciós ajándék?

A promóciós ajándéknak többféle célja lehet. Egyrészt arra való, hogy megköszönjük ügyfeleinknek az együttműködést, másrészt, ha rendezvényt szervezünk, a résztvevőknek illik ajándékba adni valamilyen tárgyat. Ezek általában emblémázható termékek, de ha nincs ötletünk arra nézve, mit válasszunk, nézzünk szét az Ajándéktárgyközpont oldalán! Itt nagyon sok hasznos tárgy található témakörönként válogatva, biztosan tudunk innen ihletet meríteni.

A jó promóciós ajándék mindenekelőtt kifejezi a cég által fontosnak tartott értékeket, szerepel rajta a vállalat logója. Szerencsés, ha nem tucatárut adunk ajándékba az ügyfeleknek, résztvevőknek, hanem valami egyedi, frappáns dologgal kedveskedünk nekik. Gondoljuk át, mik azok a tárgyak, amiket amúgy is kézbe veszünk nap mint nap, és dobjuk fel ezeket egyedi dizájnnal! Legyünk kreatívak, merjünk újítani!

Mutatunk is egy tippet, miből lehet promóciós ajándéktárgy!

A flipflop egy remek ötlet

Ilyenkor nyáron az egyik leggyakoribb dolog, amit használunk, az a flipflop. Talán nincs is olyan ember, akinek ne lenne ilyen lábbelije, hiszen azon kívül, hogy nagy divat, nagyon praktikus is. Csak belebújunk, és irány a strand! 

A lábujjközi papucs nagyon jó találmány, kényelmes és mindenkinek jól áll. Netről is lehet rendelni, hiszen a méret biztosan jó lesz. Éppen ezért, mivel nem lehet mellényúlni, remek ajándék is lehet. Férfiak, nők, gyerekek, mind hordanak strandpapucsot, egy pár nem is elég belőle!

Ráadásul a flipflop remekül emblémáztatható, akár a teljes felületére is kérhetünk képet. Szublimációs eljárással vagy szitanyomással készítik el a kívánt mintát a papucsra. Más esetek is vannak: ilyenkor a pántra kerül a logó, felirat. 

Nézzük meg, mikor, kinek adható strandpapucs ajándékba promóciós céllal, milyen rendezvényeken lehet felhasználni ezt a lábbelit!

Az emblémázott flipflop felhasználása 

Számos olyan rendezvény van nyáron, ahol remek ötlet ilyen papucsot adni a résztvevőknek. Az első, ami eszünkbe juthat: a táborok, ahol minden bizonnyal szükség lesz strandpapucsra. És hogy fog tetszeni ez a gesztus azoknak, akik mindig kifelejtik a bőröndből ezt a lábbelit!

Hotelek is adhatnak ajándékba flipflopot szállóvendégeiknek: ebben az emberek el tudnak sétálni a wellnessrészlegre, de akár reggelizni is mehetnek így.

Bohókás ajándék lehet lánybúcsús csapatnak a strandpapucs nyáron. Az egyforma lábbelik az összetartozást fejezik ki, és eléggé egyediek is ahhoz, hogy emlékezetessé tegyék az eseményt. Le a magas sarkú cipőkkel, elsődleges a kényelem!

Látható tehát, hányféle felhasználási módja lehetséges egy ilyen egyszerű tárgynak, a flipflop is lehet promóciós eszköz!

Hogyan válasszon műanyag táblát?

(x) Számos olyan lehetőség adódik egy vállalkozás életében, amikor az iroda vagy az üzlethelyiség rendelkezik olyan ezidáig ki nem használt felülettel, amelyet Ön szemfülesen a cég hirdetésére használna fel. Elegendő lehet egy kerítés, egy nagyobb falfelület, egy kiaknázatlan üvegfelület, és máris olyan hirdetési lehetőség nyílik a vállalkozás előtt, amit vétek lenne veszni hagyni. 

Amennyiben Ön előtt is lehetőség nyílt arra, hogy a vállalkozásnak újabb hirdetési felületet szerezzen, akkor ezzel a kis összefoglalóval biztosan meg fogjuk könnyíteni a döntését. Az talán nem is kérdés, hogy a műanyag tábla lesz az Ön számára tökéletes opció, de a kérdéskör közel sem ilyen egyszerű, hiszen számtalan lehetőség vár Önre a Reklámeszköz.hu műanyag tábla kínálatában!

Egy- vagy kétoldalas táblára lesz szüksége?

Ezt a kérdést kell először eldönteni, és ez talán a legkönnyebb is. Ha olyan helyre kerül a műanyag tábla, ahol csak az egyik oldala látszik, akkor pénzpazarlás lenne kétoldalas verziót választani, ha viszont mindkét oldal látszik, vétek lenne parlagon hagyni a felületet.

Milyen módszerrel készüljön a műanyag tábla?

Alapvetően két módszert különböztetünk meg: az egyik, amikor öntapadós fóliára nyomtatjuk a kívánt mintát és szöveget, és azt kasírozással, azaz ragasztással visszük fel a táblára. A másik lehetőség a táblanyomtató használata, amikor is egyenesen a táblára nyomtatjuk a megrendelt képet és szöveget.

Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, amit most igyekszünk összefoglalni.

  • Az öntapadós fólia egy idő után egészen biztosan elválik a tábla szélén, hiszen az időjárás viszontagságainak van kitéve. Ezt meg lehet előzni azzal, ha kissé túlméretezi a fóliát, így visszahajtva hosszabb élettartamot tud biztosítani a tábláknak. Ezzel együtt előnye, hogy sokkal jobb minőségben jelenik meg a nyomtatás rajta, így ha közelről nézik a vásárlói, feltétlenül döntsön emellett.
  • Tartósabb, ugyanakkor költségesebb verzió a közvetlenül a táblára történő nyomtatás, hátránya pedig az, hogy valamivel pixelesebben jelennek meg rajta a feliratok. Ez természetesen nem jelent problémát akkor, ha az ügyfelek kicsit távolabbról szemlélik a táblát.

Milyen anyagot válasszon?

Szerencsére a Reklámeszköz.hu számos választási lehetőséget biztosít Önnek, így más anyagot és méretet kell választania akkor, ha kisebb, és mást, ha nagyobb táblát készül megrendelni. 

Természetesen nem marad magára a döntésben, hiszen a webáruház munkatársai készséggel segítik Önt a kiválasztás folyamatában.

Végezetül döntsön a formáról!

Amikor már minden paraméter adott, akkor még a műanyag tábla formájáról kell döntést hozni: maradjon a standard téglalap alakú, vagy esetleg ideálisabb lenne egy formára vágott tábla?

Ez persze mind cég- és célspecifikus, így ezt Ön fogja a legjobban tudni eldönteni. Ahhoz azonban kétség nem férhet, hogy egy jól megkomponált műanyag tábla kiváló hirdetési eszköz lesz, amelyet Ön is meg fog tapasztalni, amint felkerül az iroda vagy az üzlethelyiség falára az Ön által választott műanyag tábla.

Úszó napelemek, dübörgő napelempiac

(x) A napelemek alkalmazása egyértelműen a jövő útja, amely során a megújuló energiák felhasználásával elérhetővé válik az, hogy környezettudatosabbá váljunk, s elkerüljük a küszöbön álló klímakatasztrófát.

Ebben a folyamatban pedig kifejezetten fontosak az olyan típusú fejlesztések, mint például az úszó napelemek. Nagyon fontos érteni, hogy a nagyobb teljesítményű projektek és a lakossági napelemes rendszerek együtt képesek arra, hogy megváltozzon a jelenleg fennálló kedvezőtlen helyzet, s az energiatermelés valóban környezetbarátabbá váljon. 

Az A1Solar napelemes rendszereket tervez és telepít otthonra és vállalkozásokhoz is, így mindkét területen egyszerre járulnak hozzá a fejlődéshez.

Franciaország fejlesztési tervei

Rendszeresen jelentkezünk olyan cikkekkel, amelyekben bemutatjuk, melyik ország milyen új fejlesztési projekteket mutatott be a napelemes rendszerekkel kapcsolatban. A jó példa ragadós, s azt is láthatjuk belőle, hogy milyen innovációk mentén halad tovább a piac. Az egyik népszerű út az úszó napelemek telepítése, amely hamarosan a franciaországi Rhône-völgyében is meg fog valósulni. 

A rendszert többféle egység teszi majd teljessé, hogy elérje az 1 GWp teljesítményt: az úszó panelek mellett hagyományosnak számító szárazföldi, például kereskedelmi és ipari tetőtéri napelemek is a Solarhona elnevezésű projekt alkotórészeit képezik majd. A terveknek nem csupán a megújuló energiák szempontjából várhatóak pozitív hozadékai, hanem növeli a foglalkoztatottak számát is.

A napelemes rendszerek számos előnnyel járnak

Az előnyök között jó olyan pozitív hatásokat is üdvözölni, mint az újabb munkahelyek teremtése, de az első és legfontosabb tényező természetesen így is a Föld megmentése marad. Ahogy cikkünk elején is említettük, ennek megvalósításához mindenféleképpen kompletten kell gondolkodni, s mind céges, mind lakossági szinten a lehető legnagyobbra bővíteni a teljesítőképességet, ily módon pedig környezetbaráttá tenni az energiatermelést és a felhasználást is.

Valójában csak extra hab a tortán, hogy számos más pozitívumot is megnyerhetünk magunknak annak köszönhetően, hogy napelemes rendszerre állunk át. Ilyen a nulla forintos villanyszámla, amely lakossági rendszerek esetében általában elérendő célként meg szokott fogalmazódni. 

Természetes, hogy egy vállalat esetében már nem biztos, hogy ugyanilyen egyszerű lesz a helyzet, hiszen a lehetőségektől, illetve a felmerülő energiaigényektől függően a költségek optimalizálása is ideális elérendő cél lehet.

Milyen más pozitív következményekre számíthatunk?

Például az ingatlan értékének azonnali növekedésére, s az eladhatóság javulására. Fontos, hogy amennyiben a napelem telepítéséhez kapcsolódóan modern fűtésrendszert is megvalósítottunk, akkor komplett energetikai fejlesztést is végrehajtottunk, s így még fokozottabb lesz a havi kiadásaink csökkenése is. Kezdjünk el gondolkodni a lehetőségeinken már ma!

Szerelj modern villanykapcsolókat otthonodba!

(x) Van egy olyan apró kiegészítő, amely minden otthonban megtalálható. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mennyire fontos, miközben a villanykapcsoló egy elengedhetetlen kellék. Az okosotthonok térhódításával előtérbe került a villamossági eszközök fejlesztése is. Ezek közül pedig nem maradhat ki az okos-villanykapcsoló sem.

Alakítsd ki saját okosotthonodat!

Legyen szó akár új építéséről, akár egy meglévő épület korszerűsítéséről, az okosotthonok kialakítását minden esetben alapos tervezés kell, hogy megelőzze. El kell döntened pontosan milyen eszközöket szeretnél beépíteni saját rendszeredbe. Megelégszel a gyári összeállítású készletekkel, vagy esetleg szeretnéd saját magad összeállítani az eszközkészletet? Ehhez pedig minden fontos kellékek megtalálható az Okosabbotthon.hu termékkínálatában.

Fontos, hogy már az elején eldöntsd, hogyan szeretnéd bővíteni a rendszer funkcióit a későbbiekben. Érdemes az olyan neves márkák közül válogatnod, mint a Sonoff, a Shelly, a SmartWise, a Broadlink vagy az Aqara. És miért ne kezdenéd a sort rögtön az okos-villanykapcsolókkal?

Válassz az otthonodhoz passzoló okos-villanykapcsolót!

Az okosotthonok egészen új fejezetet nyitottak az otthoni berendezések és eszközök világában. Felejtsd el azt, amit eddig tudtál a villanykapcsolókról, hiszen ezek ma már nem feltétlenül csak falra szerelhető termékek lehetnek, hanem akár hordozható verziójukat is alkalmazhatod.

Számít, hogy milyen a stílusod és milyen légkört szeretnél kialakítani az otthonodban. Ma már arra is van lehetőség, hogy az okos-villanykapcsolókat otthonod esztétikájához alakítsd. Nem csak a klasszikus fehér, hanem akár fekete színű változatot t is választhatod. Egy semleges színnel pedig biztos nem fogsz mellé. Így az okos-villanykapcsolók egyértelműen a lakásdizájnjához fognak tartozni, és nem egy szükséges plusz elemet jelentenek majd a lakásodban. Modern megjelenésüknek köszönhetően egyszerre lehetnek kiemelten fontos eszközök, ugyanakkor diszkrét kiegészítői az otthoni enteriőrnek.

Hozz létre egy okosabb otthont!

Nem állnál meg ott, hogy okos-villanykapcsolókat szereled fel a lakásodat? Tervezz meg egy komplett világítási rendszert! Így teljesedhet ki igazán az okos-villanykapcsolók funkciója. Irányíthatod velük az okos-villanykörtéket és megtervezheted, hogy milyen hálózati eszközön keresztül kommunikáljanak egymással az okosotthon kiegészítői.

Az okos-villanykapcsolókhoz kötődően még számos kiegészítőt használhatsz, például a fogyasztásmérőket. Ezek segítségével folyamatosan nyomon követheted, hogy milyen az energiafelhasználásod. Ezenkívül használhatsz akár fényerőszabályzós kapcsolókat is, így teljesen hangulatodhoz igazíthatod az otthonodban uralkodó fényviszonyokat.

Ha szeretnéd minél ésszerűbbé és felhasználóbarátabbá tenni az otthonod, tedd hát okossá!

Az elhízott kutya súlycsökkentése – mit szabad és mit nem?

(x) Ahogy az emberek körében egyre nagyobb mértéket ölt az elhízás, úgy az állatok esetében is egyre gyakrabban kell számolni ezzel a problémával. Az ok pedig a leggyakrabban nem egészségügyi vagy genetikai, hanem bizony a gazdi helytelen táplálási szokásaiban rejlik. 

Ha már megtörtént a baj, és kedvenced könnyebben tud gurulni mint szaladni, akkor itt az idő, hogy belefogj az életmódváltásba, mielőtt a túlsúly komoly gondokat okozna.

Tilos a drasztikus diéta!

Amikor az állatorvos szembesíti a gazdit az igazsággal, hogy szeretett kutyusa alatt bizony jóval többet mutat a mérleg, mint kellene, akkor a legtöbb állattartó pánikba esik, és eszeveszett fogyókúrára fogja az állatot. Ez azonban az elhízott emberek esetén sem célravezető, így természetesen az ebeknél sem.

Ehelyett beszéld meg az orvossal a kutya étrendi változtatásait! Ha eddig nem így volt, akkor mostantól olyan tápot kell ennie, ami minden szükséges tápanyagot tartalmaz, így hosszan eltelíti a kutyát, és nem lesznek hiánybetegségei sem. A Petgurunál kapható Gemon kutyatápok között például található Light változat is, ami kevesebb kalóriát és emelt rostmennyiséget tartalmaz, így ideális a diétára szoruló kis kedvenceknek.

Az étel mennyiségét fokozatosan szabad csak csökkenteni, minden nap pár grammal kevesebb ételt kapjon az állat, így szép lassan hozzászokik majd a gyomra a kisebb mennyiséghez. Összességében pedig elmondható, hogy körülbelül 10-15%-al kell az előzőleg megszokott mennyiséget csökkenteni. 

Némely gazdi házikoszttal próbálja fogyókúrára fogni kedvencét, de ez csak akkor ajánlott, ha nem a konyhai maradékot adod neki, hanem a BARF alapelveket követően állítod össze a menüt friss hozzávalókból. Ez viszont elég macerás, hisz ki kell számolnod az egyes összetevők kalóriatartalmát, valamint drága is.

A tápok csomagolásán pedig mindig fel van tüntetve a tápérték, így ezzel sokkal könnyebb dolgod lesz. 

Nincs több nasi!

A diétázó kutyának tartania kell magát a napi tápanyagkerethez – ebbe pedig nem igazán férnek bele a kalóriákban dús jutalomfalatok. Ezeket vagy hagyd el teljesen, vagy számold bele a napi adagba, és akkor a következő étkezéskor kevesebb eledel kerüljön az eb táljába! Jutalmazni szerencsére még számos egyéb módon is lehet.

Tilos a hirtelen megterhelő mozgás!

A túlsúlyos ebek legtöbbje bizony eléggé lusta is, márpedig a diéta mellett a fogyás másik fontos alappillére a fizikai aktivitás. Itt még egy tipikus hiba fel szokott merülni a gazdik részéről: hirtelen túl nagy terhelésnek vetik alá a kutyát, ami izomlázhoz, sőt, sérüléshez is vezethet. 

Ha a kutya eddig olyannyira rest volt, hogy még a lakáson vagy udvaron belül is alig-alig mozgott, akkor ne akarj az első héten maratoni futót csinálni belőle!

Először csak a közelben tegyetek egy kisebb sétát vagy az udvarban játsszatok egy kicsit, majd napról-napra növeld a mozgás intenzitását és az “edzés” hosszát! Így fokozatosan szoktatod hozzá az állat ízületeit és izmait a terheléshez, ráadásul neki is több kedve lesz majd hozzá, ha nem fullad ki rögtön az elején. Mire észbe kapsz, már könnyedén lesétál vagy lefut veled 5-10 kilométert, vagy végiggyalogol egy hegyi túrát.

Narancssárga szuperhold látható az égen szerda éjjel

Szerdán éjjel narancssárga árnyalatú szuperhold figyelhető meg az égen. A Hold Földről látható látszólagos mérete ekkor lesz a legnagyobb.
Magyar idő szerint szerdán este 11 órakor mintegy 357 ezer kilométer távolságra lesz tőlünk a Hold, ami azt jelenti, hogy égi kísérőnk mintegy 10 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnik majd, mint amekkora a telihold szokott lenni.

Az égi jelenség évente változó, hogy hány alkalommal fordul elő, legutóbb idén június 14-én volt megfigyelhető, a legközelebbi szuperhold pedig 2023. augusztus 1-jén lesz látható – mondta el az MTI érdeklődésére Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza.

(Fotók: archív: Szuperhold Nagykanizsán 2016. november 14-én. MTI Varga György)

A látványos jelenséget az okozza, hogy a Hold és a Föld távolsága változó, mivel a Hold Föld körüli pályája nem kör, hanem ellipszis alakú. Szuperhold akkor fordul elő, amikor a Hold a Földhöz legközelebb esik, egyidőben a teliholddal. Ez a távolság a júliusi telihold idején mintegy 357 258 kilométer.

A Hold narancssárga árnyalatát a fénytörés okozza. A magasan járó holdat vakítóan fehérnek látjuk, mivel fénye vékonyabb légrétegeken keresztül ér el hozzánk. Amikor viszont alacsonyan jár, a légkör, amelyen a fénynek át kell haladnia, sokkal vastagabb.

A Hold fénye valójában a Napé, különböző hullámhosszokból áll, amelyeket a természetben például a szivárvány színeiben láthatunk. Azért látjuk narancssárga színűnek a Holdat, mert a hullámhosszok közül a kék jobban szóródik az atmoszférában, mint a vörös. Minél vastagabb légrétegen nézünk keresztül, annál több kék fény szóródik szét, miközben a vörös sugarak könnyen átjutnak a légrétegeken.

1 272 273 274 275 276 907