Megoldás a biztonságos tárolásra: bútorzár

(x) Többféle okból lehet szükségünk bútorzár felszerelésére. Elsősorban a biztonság miatt teszünk zárat a meglévő bútorainkba. Lehet értékeink megőrzése a cél, vagy esetleg gyermekeink védelme érdekében használjuk ezeket a zárakat. 

Mire figyeljünk a bútorzár kiválasztásánál?

A hatalmas bútorzár választékból egy laikusnak nehéz kiválasztani a megfelelő méretű, formájú darabot. A számtalan zártípust forgalmazó zar-zarbetet.hu szakértői szerint elsősorban érdemes a bútorhoz esztétikailag illő modellt választani. Továbbá figyelnünk kell a bútor alapanyagára, hiszen nem mindegy, hogy fémre, üveglapra vagy fára, esetleg pozdorjalapra kell felszerelnünk a bútorzárat. 

A védelem foka is meghatározó lehet a bútorzár kiválasztásánál. A gyerekzárak, egyszerűbb levélszekrényhez paszoló zárak mellett kaphatóak három ponton záródó, biztonságosabb kivitelű darabok is. Egyes modellek olyan kialakítással rendelkeznek, hogy a kulcs csak a zár bezárása után húzható ki, ezzel elkerülhetjük, hogy véletlenül nyitva maradjon az ajtó.

Bútorzárak típusai

Három fő zártípust különböztethetünk meg. Az első a teljesen integrált bútorzár, mely szinte belesimul a felületbe, a második a félig beágyazott, míg a harmadik a bútorra szerelhető modell. Mindhárom típusnak megvannak az előnyei és a hátrányai. A kiálló zárak nem praktikusak például a gyerekszobába, hiszen ezek is okozhatnak sérüléseket a gyerkőcöknek.

A bútoráruházak kínálatában természetesen vásárolhatunk előre beszerelt zárral készült szekrényeket, asztalokat. Minden esetben, amikor ilyen bútort vásárolunk – vagy egyébként zárat veszünk – próbáljuk ki a zár működését! Néhányszor fordítsuk el a kulcsokat a zárban, ellenőrizzük, hogy gördülékenyen forog-e a zárszerkezet, és biztonságosan zárva tartja-e az ajtókat!

A beszerelés menete faajtók esetén

A zárómechanizmusok beszerelését nem javasoljuk némi hozzáértés nélkül. A bútorzár felrakásának négy lépése között akad, amely esetében érdemes kicsit konyítanunk az asztalos munkához, a szerelés első két fázisa igényli főként ezt a készséget. 

Illetve nem árt, ha rendelkezünk néhány speciális szerszámmal is a szereléshez. Ha abszolút antitalentum valaki a barkácsoláshoz, akkor érdemes inkább szakember segítségét kérni, vagy esetleg ismerőseink között érdeklődni, van-e valakinek affinitása a zárszereléshez.

Előfordulhat, hogy már a meglévő, zárható bútorunkban megy tönkre a zár, nem forog el a kulcs, esetleg beletörik a zárba, akkor könnyebb dolgunk van, hiszen a meglévő helyére kell egy hasonló zárat rakni.

Amennyiben elő kell fúrni a zár helyét, akkor egyszerű matematikai művelet segítségével kell megállapítani a zárszerkezet optimális helyét. Miután kialakítottuk a furatot, a zármechanizmus és a nyomólemez felhelyezése az utolsó két lépés. A minőség és megbízhatóság a bútorzárak esetében sem elhanyagolható szempont, ezért érdemes egy tartósabb darabot választani.

Sziget – 450 ezren buliztak a fesztiválon

Számításaink szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap teltházas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas – mondta a fesztivál főszervezője hétfőn este az MTI-nek.
Kádár Tamás a hétfői zárónap estéjén értékelte a 28. Sziget fesztivált. Az idén hatnapos rendezvény a pandémia miatti korlátozások következtében 2020-ban és 2021-ben is elmaradt; legutóbb, 2019-ben a hétnapos Szigeten 530 ezren voltak.

„Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása” – fejtette ki a főszervező. A Sziget Európában egyedülálló összművészeti kínálattal rendelkezik, a főszerepet persze továbbra is a zene viszi. A fesztivál sztárfellépői közül kiemelkedett a nyitónapon fellépő Dua Lipa, a talán legnagyobb várakozásokat kiváltott Justin Bieber koncertje viszont nem mindenkinek tetszett.

(Budapest, 2022. augusztus 15. Közönség a magyar Carson Coma együttes koncertjén a 28. Sziget fesztivál hatodik, záró napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2022. augusztus 15-én. MTI/Mónus Márton)

„Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a showja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával” – vélekedett Kádár Tamás.
A főszervező azt mondta az MTI-nek, a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. „Úgy gondolom, ez teljesült”.

Kádár Tamás kiemelte, hogy számos újdonságot vezettek be idén, és ezek a vártnál is jobban sikerültek. „Nagyon jól működött, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára került át, a fesztivál területén a közlekedés flottabbá vált. Nemcsak a belépésnél és a távozásnál lett folyamatosabb a mozgás, a nagyszínpadnál is számos átalakítást hajtottunk végre, kibővítettük a küzdőteret, az átjárók méretét” – fejtette ki.

A főszervező pozitívumként említette az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott. Gondot okozott ugyanakkor, hogy – mint fogalmazott – a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni.Kádár Tamás kitért arra, hogy a pandémia időszakát követően az üzleti tervezésnél komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, e annak költsége, a kiszámíthatatlan infláció, a forint leértékelődése.

„A Sziget közönségének fele külföldi és számunkra kedvező volt, hogy a nagyfesztiválokra egész Európában hatalmas igény mutatkozott a korlátozások után. A gyakorlatban ez úgy mutatkozott, hogy a nyugat-európai fiatalok többsége a teljes élményre vágyott, és míg korábban sokan háromnapos jeggyel érkeztek, idén inkább a hatnapos bérletet vásárolták meg elővételben” – mondta Kádár Tamás.

(Budapest, 2022. augusztus 14. Fesztiválozók a 28. Sziget fesztivál negyedik napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2022. augusztus 13-án este. MTI/Mónus Márton)

Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a fesztivál területe csökkent, mivel – a fővárossal kötött megállapodás részeként – az északi oldalon található természetvédelmi területet lezárták a látogatók elől. „A legzsúfoltabb napokon a szabad kempinghelyek szinte beteltek. Mozgástér dél felé nyílhat számunkra, meglátjuk, miben tudunk megállapodni a fővárossal”.

A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. „További fejlesztéseket tervezünk, és szeretnénk visszahozni a látványos dekorációt, amit idén takarékossági okokból visszavágtunk” – tette hozzá Kádár Tamás.

Ilyen háromkerekű elektromos segédmotorokat kapnak a postások

A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető – olvasható az állami cég MTI-hez küldött közleményében. A beszerzéssel a társaság mintegy 5 ezres gépjárműparkjának 23 százaléka lesz zéró kibocsátású.

A háromkerekű elektromos segédmotorokat olyan járásokba telepítik, amelyek útvonala hosszabb, a küldeménymennyiség pedig valamivel átlag feletti – áll a cég közleményében. A járművek egy töltéssel 60 kilométer megtételére alkalmasak, 45 km/órás maximális sebesség mellett 200 kilogramm levél és csomag szállítására képesek.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a tervek szerint az összes kézbesítőjárás mintegy 15 százalékát látják el háromkerekű elektromos segédmotorral.

A jelenlegi járműfejlesztések eredményeként már a járások 45 százalékában lesz elektromos meghajtású kerékpár vagy elektromos segédmotorkerékpár – közölték.

A Magyar Posta 2018-ban kezdte fejleszteni elektromos járműparkját. Jelenleg a mintegy 5 ezres flottájának alig 4 százaléka zéró kibocsátású, a háromkerekű segédmotor flottával ez 23 százalékra bővülhet. (Fotó: Magyar Posta – Facebook)

Kigyulladt, majd felrobbant egy gázpalack Nagykanizsán

Kigyulladt, majd felrobbant egy gázpalack egy családi ház teraszán Nagykanizsán, a Vadrózsa utcában vasárnap délben. A tűz kis mértékben az ingatlanra is átterjedt.

A város hivatásos tűzoltói vízsugarakkal megfékezték a lángokat. Az egység megbontotta a ház tetőszerkezetét, átvizsgálta, de további tűzre, izzásra utaló nyomot nem talált – tudatta hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotó: Nagykanizsa HTP)

Visszatér a kánikula

Folytatódik jövő héten a meleg, napsütéses, jellemzően száraz idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn sok lesz a napsütés, főleg az ország északkeleti, keleti harmadán, illetve a nyugati megyékben lehet helyenként zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 14 és 20 fok között várható, de a hidegre érzékeny vidékeken ennél hűvösebb lehet. A legmagasabb hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Kedden is sok napsütés várható, csak helyenként lehet zápor, zivatar. A minimumok 12 és 20, a maximumok 29 és 35 fok között alakulnak.

Szerdán és csütörtökön napos, csapadékmentes idő várható. Szerdán a hajnali 13-21 fokról 31-36 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön a minimumok 15 és 22, a maximumok 33 és 38 fok között alakulnak.

Pénteken hidegfront érkezhet, emiatt felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A szél nagy területen megerősödik, helyenként – nem csak zivatar környezetében – viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 35 fok között valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon ennél több fokkal hűvösebb, míg a Tiszántúl egyes részein több fokkal melegebb is lehet.

Szombaton és vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. A szél többfelé erős, akár viharos lehet. Szombaton a minimumok 15 és 22, a maximumok 24 és 30 fok között várhatók. Vasárnap a hajnali 14-20 fokról 25-30 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem. „Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak” – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre.

Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa – ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá.

Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra – mondta.

Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság. MTI

A záróvonalon áthajtva kanyarodott, úgy bukott le

Egy 1995-ben született holládi férfi 2022. június 30-án kora hajnalban egy utast szállítva Galambok külterületén, a 7-es főút 196 km szerelvényénél, Zalakomár irányából Zalasárszeg irányába ittasan vezette az élettársa Peugeot 307 típusú személygépkocsiját. Ezután a záróvonalat átlépve balra kanyarodott a Lukoil benzinkútra, ahol a rendőrjárőr intézkedés alá vonta.

A vele szemben alkalmazott alkoholszonda 0,69 mg/l értéket mutatott, mely a vádlottnál igen enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot okozott.

A vádlott úgy vezette a személygépkocsit, hogy őt a Nagykanizsai Járásbíróság engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt a 2022. május 18. napján kelt és még aznap jogerőre emelkedett végzésével a közúti járművezetéstől 8 hónapra eltiltotta. Az eltiltás 2023. január 17. napján járna le.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Halálos baleset történt Nagykanizsánál – Egy petriventei nő vesztette életét

Teljes szélességében lezárták a 61-es főutat Nagykanizsa közelében, miután a helyszínen meghalt egy nő, aki autójával egy másik személygépkocsinak ütközött szombat kora délután.

Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a 188-as kilométerszelvényben, a kisfakosi elágazó közelében történt. A két frontálisan ütköző járművet a nagykanizsai tűzoltók áramtalanították, illetve biztosították a helyszínt a mentők kiérkezéséig.

(Fotó: Nagykanizsa HTP)
(Fotó: MTI/Varga György)

Az MTI információi szerint a baleset során árokba borult személyautót egy nő vezette, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A másik jármű vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a 61-es főutat mindkét irányban lezárták. MTI

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon az esettel kapcsolatban azt közölte, „Két személygépkocsi ütközött össze Zala megyében.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 61-es számú főút 188-as kilométerszelvényében, Nagykanizsa térségében 2022. augusztus 13-án 13 óra 40 perc körül eddig tisztázatlan ok miatt két személyautó ütközött össze. A baleset következtében az egyik autó az árokba sodródott, a gépjárművet vezető 26 éves petriventei nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi vezetője, egy 51éves nagykanizsai nő könnyebben sérült meg.

A rendőrök a balesettel érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták, a forgalmat Nagykanizsa irányából a Kaposvári úti körforgalomnál visszafordítják, Pogányszentpéter irányából Kisfakos felé terelik.” – írták.

A Magyar Ásványolaj Szövetség tagjai nyitva lesznek a független benzinkutak demonstrációja idején

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án – közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.

A MÁSZ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét.

A szövetség felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a MÁSZ tagvállalatai által üzemeltetett mintegy ezer töltőállomás nem lesz képes teljes mértékben ellátni a hazai több mint kétezer benzinkút által biztosított üzemanyag-kiskereskedelmi szolgáltatást, ezért kérik a fogyasztókat, hogy a jelzett időszakra tervezett vásárlásaiknál erre legyenek tekintettel.

A Magyar Ásványolaj Szövetség tagjaként a szövetség honlapján található adatok szerint benzinkutat üzemeltet Magyarországon a Mol magyar olajvállalat mellett több külföldi olajcég, így az OMV, a Shell, a Lukoil, az Oil, a Mobil Petrol és a Castrum Ferrerum.

Milyen hűtőszekrény illik az egyes embertípusokhoz?

(x) Ha azt hinnénk, hogy hűtőszekrényt választani nagyon könnyű, akkor nagyot tévedünk. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy mekkora a család, mennyire gyakran nyitjuk és csukjuk a készüléket. Egy otthonról dolgozó valószínűleg sokkal többször nyúl bele, mint az, aki a nap nagy részét a lakástól távol tölti. Lássuk, hogy milyen készülék illik az egyes emberekhez!

Ideális hűtő kiválasztása

Manapság már megannyi típus közül válogathatunk, amikor konyhai gépeket keresünk. Az onlineMárkaboltok prémium hűtőszekrényei megannyi funkcióval vannak felszerelve, így mindenki könnyedén talál az igényeihez passzoló típust. Az egyik ilyen a Dual NoFrostra képes verzió, amely azoknak lehet kitűnő megoldás, akik sokat várnak el ettől a készüléktől. 

A Whirlpool Collection W9 Dial NoFrost igen korszerű, alkalmazkodik minden, rohanó életmódot folytató emberhez. Több hasznos funkciója van, a pakolási lehetősége pedig határtalan, így minden kényelmesen elfér benne, amire egy modern embernek szüksége lehet. Ebben az esetben két rendszer biztosítja a megfelelő környezetet a gyümölcsök és a zöldségek számára, így mindig frissek és zamatosak maradnak. Nincsen többé kellemetlen szag, mindezt egy olyan egyszerű opciónak köszönhetően, mint a Dual NoFrost. Ez megakadályozza ugyanis a jegesedést, eltereli a nedvességet, sokkal higiénikusabb és hatékonyabb, mint bármely másik eszköz. 

Milyen lehetőségeink vannak még?

A hűtőszekrények egyéb funkciókat is kaptak, hiszen egyes berendezéseket frissen tartó rekeszekkel láttak el. A Whirlpool gépeinek egy részébe Fresh Box+-t tett, amely egy integrált páratartalom-szabályozóval ellátott fiók, ez segít megőrizni a zöldségek és a gyümölcsök tökéletes frissességét. Az ebbe integrált Fresh pad pedig a friss élelmiszerekről gondoskodik, hogy azok sokáig ízletesek maradjanak. A rácsok elválasztják egymástól a finomságokat, így a kibocsátott nedvesség nem a másik zöldségen landol. Csökkenti a baktériumok terjedését, így kisebb az esély az esetleges penészesedésre. 

A márka gyártmányaiban kihúzható tálca található gyorsfagyasztás funkcióval, így sokkal könnyebben találhatjuk meg a gyakran fogyasztott élelmiszereket. Ez egy speciális, visszahúzható polc, aminek használatával több méretű élelmiszereket is egyszerűen helyezhetünk el a készülékben. 

Mit érdemes tudni a 6. érzék kompresszorról?

Kevesen hallottak még erről a funkcióról, pedig a Whirlpool már előszeretettel használja és szereli be a legtöbb eszközébe. A 6. érzék kompresszor pillanatok alatt helyreállítja a benti hőmérsékletet, így sokkal energiahatékonyabb lesz a berendezés. Ez azért előnyös, mert így több pénz marad a tárcánkban, hiszen nem fogyaszt majd annyi áramot sem. A hagyományos kompresszorral szerelt hűtők nem annyira innovatívak, így előfordulhat, hogy látványosan emelkedik a villanyszámla. Ha tehát szükség lenne arra, hogy a készülék maga gondoskodjon a benti hőmérsékletről, akkor mindenképpen ajánlott egy 6. érzék kompresszorral ellátott hűtőszekrény vásárolni.

1 263 264 265 266 267 907