Sörözői garázdaság Nagykanizsán

Két 1970-ben született nagykanizsai férfi 2022. február 5.-én 13 óra 30 perc körül megjelentek egy Nagykanizsa, Király utcai sörözőben, és az elfogyasztott alkohol mennyiségének arányában egyre ittasabb állapotba kerültek.

Az ittas állapotukra figyelemmel 15 óra 30 perc körül a sörözőben pultosként dolgozó nő távozásra szólította fel a vádlottakat, akik azonban ennek nem tettek eleget. Szidalmazni kezdték, válogatott trágárságokkal illették. Miután a vádlottak további kiszolgálását a nő megtagadta, a II. rendű vádlott a pulton átnyúlva megkísérelte megütni őt, az ütése azonban célt tévesztett.

A vádlottak folytatták a hangoskodást, illetve egymást kezdték el lökdösni, rángatni, lökdösődésük közös dulakodásba torkollott. A dulakodás közben több széket is felborítottak, valamint rázuhantak a helyiségben elhelyezett rattan szemetes edényre, ami ennek következtében összetört.

A pultos nő ijedelmében megnyomta az ún. pánikgombot, a riasztás miatt a biztonsági cég egyik alkalmazottja a helyszínre indult. A vádlottak cselekményének az vetett véget, hogy a szintén a sörözőben tartózkodó, a vádlottakat jól ismerő férfi kikísérte őket a kocsma bejárata elé, a nő pedig bezárta az ajtót.

A vádlottak magatartása nem csupán alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen, de egy vendégként helyszínre érkező személy a vádlottak hangoskodását az utcáról hallva, nem mert bemenni az ivóba.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.