Börtönbüntetést kapott az a három férfi, akik kiraboltak egy nagykanizsai valutázót

Hét, négy, illetve három és fél év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla keddi jogerős határozatával három férfire, amiért fegyverrel, magukat rendőrnek kiadva raboltak ki Nagykanizsán egy illegális pénzváltással foglalkozó férfit 2019 nyarán – tájékoztatta táblabíróság az MTI-t.

Közleményükben azt írták, hogy a bíróság ítéletével helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék első fokon meghozott határozatát. Annak értelmében az elsőrendű vádlottat rablás és egyedi azonosító jellel visszaélés, a másodrendű és harmadrendű vádlottakat bűnsegédként elkövetett rablás miatt ítélték el.

A kirabolt férfi a bűncselekmény elkövetése előtt évekig illegális valutaváltással foglalkozott, vele szemben 2019-ben büntetőeljárás is indult jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt. A nyomozóhatóság tőle és társától százmillió forintot meghaladó összegű készpénzt is lefoglalt, amiről az elsőrendű vádlott is tudomást szerzett a médiából.

A vádlott két barátjának vetette fel, hogy el kellene lopni a valutázó pénzét. Akciójukat segítette, hogy a harmadrendű vádlott ismerte a sértettet, annak szokásait, s tudta, hogy általában több millió forintnak megfelelő összeget tart magánál.

Az elsőrendű vádlott lopott rendszámokat szerelt a bűncselekményhez használt autóra, amellyel másodrendű társával hajtottak 2019. július 25-én hajnalban a sértetthez, akit eközben harmadrendű társuk figyelt meg.

A valutázót egy nagykanizsai parkolóban támadták meg, amikor legalább négymillió forintot vett magához autójából. A vádlottak a sértett parkolóban leállított autója elé hajtottak majd az elsőrendű vádlott – övén fegyvernek látszó tárgyat, bilincset viselve, kezében jelvényes igazolványt tartva – magát rendőrnek adta ki.
A futva menekülő valutázót a két vádlott „Álljon meg, rendőrség!” felkiáltásokkal vette üldözőbe, az elsőrendű vádlott el is kapta, de a sértett táskáját, benne a pénzzel, hátrahagyta és tovább menekült.

A Zala Megyei Főügyészség két évvel ezelőtti közleménye szerint az elkövetők mintegy 12,5 millió forint értékű zsákmányt szereztek, majd mindannyian jelentős költekezésbe kezdtek. A vádlottaktól az eljárás során fejenként 1,33 millió forintot tudtak elkobozni – közölte kedden az állami hírszolgálat (MTI).