Több hullámban várható csapadék a jövő héten

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten. Az első napokban még jellemzően esőre kell számítani és csak a magasabb hegycsúcsokon lehet havas eső, hó, majd a hét második felében a nyugati és északi országrészben megnő a havas eső, hó esélye. Csütörtöktől csökken a nappali felmelegedés mértéke, és a hét végén a legmelegebb órákban mindössze 0 és plusz 7 Celsius-fok közötti csúcsérték valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, délután a Dunántúlon lehetnek vékonyodások a felhőzetben. A csapadékzóna északkelet, kelet felé terjeszkedik, a legtöbb helyen eső várható, de a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében havas eső, a hegyekben hó valószínű. A délies szél nagy területen megélénkül, a Tiszántúlon és az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de átmenetileg akár nagyobb területen is szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. A délnyugat felől érkező csapadékhullámok között napközben akár hosszabb szünet is lehet. Általában esőre kell számítani, halmazállapot-váltás legfeljebb a magasabb hegycsúcsokon, esetleg az Alpokalja térségében lehet. A déli, délnyugati szél főként keleten megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, délkeleten lesz az enyhébb idő.

Szerdán napközben több helyen válhat átmenetileg szakadozottabbá a felhőzet. Több helyen kell számítani esőre, halmazállapot-váltás csak a legmagasabb hegycsúcsokon fordulhat elő. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalban 0 és plusz 8, kora délután 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Csütörtökön átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Több helyen, nagyobb eséllyel az ország keleti felén valószínű csapadék. Általában eső várható, de nyugat és észak felől fokozatosan növekszik a havas eső, hó esélye. Több helyen megerősödik az északi szél. Hajnalban mínusz 3 és plusz 6 fok közötti értéket mérhetünk. Délután általában 1, 8 fok várható, de a délkeleti, keleti határvidéken pár fokkal enyhébb lehet az idő.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult időre kell számítani. Több helyen – nagyobb eséllyel keleten – valószínű eső, halmazállapot-váltásra nyugat és észak felé haladva növekszik az esély. Sokfelé megerősödik az északi szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4, a maximum 0 és plusz 7 fok között várható.

Szombaton többnyire erősen felhős, borult időre van kilátás. Többfelé valószínű eső, a halmazállapot-váltás esélye nyugat és észak felé növekszik. Sokfelé megerősödik az északias szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximum 0 és plusz 7 fok között várható.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Több helyen, de már kisebb mennyiségben valószínű vegyes halmazállapotú csapadék. Sokfelé megerősödik az északias szél. Hajnalban többnyire mínusz 3, plusz 3, délután 0, plusz 6 fok várható – olvasható az előrejelzésben.

Kisodródott, tűzcsapot tört egy autós Nagykanizsán

Kisodródott a körforgalomból, majd egy tűzcsapot kidöntve egy közeli társasház parkolójába csúszott egy személyautó Nagykanizsán, a Kalmár utcában szombaton a kora reggeli órákban. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet, amiben csak a sofőr utazott – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kapcsolódó

Lépes méz, amit nem csak a maci szeret

(x) Az emberek többsége a mézet ismeri, szereti és fogyasztja kisebb vagy nagyobb mennyiségben, de sokan nincsenek tudatában annak, hogy a méhek mennyi minden más “terméket” is készítenek, amelyek még inkább javítják egészségünket.

Lépes mézet termelőtől

Míg hazánkban mézet több helyről is be tudunk szerezni, addig a lépes méz kevés helyen érhető el. A Bodó Méhészet készít lépes mézet is de mint ahogy mindenhol, ez csak korlátozott mennyiségben érhető el, hiszen a lépes mézet akácvirágzás idején szedik ki a kaptárakból oly módon, hogy csak a legszebb kereteket választják ki és osztják el az egész évi értékesítésre.

Akármelyik méhcsalád nem képes magas minőségű lépes méz készítésére, ehhez különféle feltételek megléte szükséges, amelyeket a Bodó Méhészet 35 éves tapasztalatával biztosít számunkra. Ilyen feltétel, hogy az akác virágzásakor bő, tartós hordás legyen, ne legyenek éppen akkor rajzó családok. Ezek fognak tiszta, szabályos hatszögekből álló sejttáblákat eredményezni, amelyek mentesek virágportól, méhkenyértől és egyéb állati részektől.

A lépes méz története

A lépes méz valójában a méznek a természetben előforduló eredeti megnyilvánulása. Tehát bármilyen mézet vásárolunk a termelőtől, az eredetileg mind lépes méz volt, csak a kipörgetés után különül el a viasztáblától.

Már az ókori Egyiptomban, a piramisok feltárásánál találtak arra utaló nyomokat, hogy akkoriban hogyan gyűjtötték és tárolták a lépes mézet. Később, párhuzamosan az üvegkészítés kialakulásával és fejlődésével, már üvegharangokkal berendezett kaptárakat is építettek.

A sejttáblák méretétől függően azokat feldarabolják, és igyekeznek úgy tárolni, hogy azok ne kristályosodjanak, mivel akkor nehézkesebb a lépes méz felhasználása. A legjobb számukra a 20-29 Celsius-fok.

Mitől lesz a lépes méz egészségbomba?

A méz széleskörű immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatásait ismerjük. Mivel a lépes méz a sima méznek gyakorlatilag az eredeti, természetes formája, ezért ez még nem hőkezelt, semmilyen beavatkozás nem érte, nyers méz. Viszont attól lesz szó szerint bombasztikus és ad mindenkinek egy erős löketet, hogy tartalmazhat még nyomokban virágport, propoliszt, méhpempőt és más termékeket.

Összegezve mindent, amit egy “sima” mézzel elérhetünk, pl. köhögéscsillapítás, gyulladáscsökkentés, immunerősítés, sokkal gyorsabban és intenzívebben elérhetjük lépes mézzel.

A szívre gyakorolt jótékony hatása is ismert, mivel a méhviaszban található hosszú láncú zsírsavak és alkoholok csökkentik a magas koleszterinszintet, ami a szívbetegségek legfőbb előidézője. Kutatások igazolják, hogy csökkenti a cukorbetegség, a demencia, bizonyos rákfajták kialakulásának kockázatát. Kiemelt eredményeket értek el bizonyos májbetegségek gyógyításánál is.

A lépes mézet magában vagy desszertek alkotóelemeként is fogyaszthatjuk. Nyersen tegyünk a szánkba egy kis darabot, szopogassuk ki belőle a mézet, majd a viaszt jól rágjuk meg, hogy a fogakra is fejtse ki hatását. A megrágott viaszt ki is köphetjük vagy lenyelhetjük.

A megfelelő rácsvédő kiválasztása

(x) Vannak olyan babaholmik, amiket nem lehet elég korán beszerezni, mert már az első naptól fogva szükség van rájuk. Többek között ide tartozik a rácsvédő is, ami nem más, mint egy kellemes tapintású anyag, ami védelmet biztosít a picinek a kiságyban. 

Mitől kell megvédeni? Nos, az a helyzet, hogy a babák előszeretettel izegnek-mozognak alvás közben. Emiatt pedig gyakran előfordul, hogy közel kerülnek az ágy rácsaihoz, amibe könnyen bele tudják ütni a kezüket, fejüket. Kivéve, ha rácsvédőt használsz, az ugyanis megakadályozza, hogy a pici hozzáérjen a lécekhez. 

Ha még nincs ötleted, hogy hol érdemes vásárolnod, akkor nézz körül a Baby Inside Babatermékek rácsvédői között! Itt kizárólag magas minőségű, 100%-ban bababarát anyagból készülő változatokat találsz, amik nem csak puhák, hanem szépek is.

Ha pedig kíváncsi vagy, hogy mi alapján érdemes kiválasztanod a minden szempontból megfelelő rácsvédőt, akkor olvass tovább. Ebben az írásunkban elmondjuk, hogy miért van szükség erre a hasznos kiegészítőre. Továbbá arról is beszélni fogunk, hogy milyen fajtái vannak és mikor melyiket érdemes választani. 

Miért van szükség rácsvédőre?

Talán veled is előfordult már, hogy este a babádat gondosan elhelyezted a kiságy közepén, reggel mégis a szélén ébredt. Ez azért lehetséges, mert a picik gyakran forgolódnak, mozognak alvás közben is. Különösen igaz ez a mozgékony babákra, akik nem bírnak megmaradni egy helyben. 

Ilyenkor szükség van egy megfelelő kialakítású rácsvédő használatára. Ez ugyanis megvédi a babát attól, hogy beüsse a fejét az ágy léceibe vagy kidugja a kezét két rács között. Bármelyik is történik meg, az kellemetlenséggel vagy akár fájdalommal is járhat.

Milyen fajtái vannak?

A rácsvédőknek többféle típusa van attól függően, hogy milyen a kialakításuk, formájuk, illetve hol és hogy lehet használni őket. A hagyományos típusokat csak a kiságyban tudod használni, mert a szélein lévő kötőkkel tudod rögzíteni a rácshoz. Ezek között találsz olyat, ami teljesen körbeér, illetve olyat is, ami csak oldalt, illetve a fejrészhez illeszkedik.

A másik kategóriába a fonott rácsvédők tartoznak, amik két szálból fonással készülnek. Ezeket nem kell rögzíteni a rácshoz, elég csak a kiságy széléhez tenni őket. Mivel vastagabbak, ezért nem mozdulnak el a helyükről. Ezeket a fajtákat a kiságyon kívül is lehet használni, például akkor, amikor a picit az ágyra fekteted.

Melyiket válaszd?

Mindenképp olyat válassz, ami bababarát anyagból készül, vagyis ami nem irritálja a pici bőrét. Ezenkívül érdemes figyelned a rácsvédő hosszúságára és persze a színére is, hiszen úgy az igazi, ha passzol a többi kiegészítőhöz.

Ugye milyen izgalmas, hogy mennyire sokféle rácsvédő közül tudsz választani? Először is nagyon fontos, hogy olyan anyagból készüljön, ami minimális mértékben sem irritálja a pici bőrét. Ezek után pedig már csak azt kell eldöntened, hogy melyik stílusú változat tetszik, illetve hogy csak a kiságyban szeretnéd-e használni.

Tudtad? A mennyezeti LED lámpa is lehet okos

(x) Az okoslámpa szó ma már senkinek sem tűnik idegennek. Hogy is tűnne az okoseszközök világában, ahol a digitalizáció fénysebességgel halad előre. Olyan tudás és annyi lehetőség van a kezünkben, amiről régebben még álmodni sem mertünk.

Neked van már okoslámpád? 

Amennyiben van már néhány okos eszköz az otthonodban, akkor nem fogsz meglepődni a tényen: a LED mennyezeti lámpa is lehet okos. Ennek a világítástechnikai eszköznek a beszerzésével azonnal elkezdheted az otthonod modernizálását. Az okoslámpa az okosvilágítás azon eszköze, amely lehetőségek széles skáláját tárja majd eléd, az Alkonylámpa oldalán pedig meg is vásárolhatod.

Képzeld el, amint egy okostelefonnal a kezedben szabályozhatod a lámpa színhőmérsékletét, színét, fényerősségét. Ez a korántsem szokványos lámpatest ugyanis egyszerűen működtethető és vezérelhető azáltal, hogy össze lehet hangolni más okoskészülékekkel. Csak egy telefon vagy egy tablet kell hozzá, és máris te vagy a fények karmestere. 

Mi szükséges ahhoz, hogy irányítható legyen egy okoslámpa?

Ahhoz, hogy az okosvilágítás eszközeit irányítani tudd, nem kell mást tenned, mint letölteni és telepíteni egy olyan applikációt, ami az adott eszközhöz tartozik. Ez az alkalmazás fogja garantálni a kommunikációt a két okoseszköz között. 

Aludni szeretnél, de zavar a fény? Csak néhány mozdulat az okostelefonodon található applikációban, és már le is kapcsolódott a LED mennyezeti lámpa. Vagy csak hangulatosabbá akarod tenni a nappalit? Akkor hasonló módon állíthatsz a fényerőn is. Gyors, komfortos, egyszerű – és majdnem szó szerint csak a kisujjadat kell mozdítani érte.

Az okoslámpának számos előnye van 

Azok az előnyök, amelyeket eddig említettünk, csak a kezdetet jelentik. Ezeken felül is tartogatnak számos olyan pozitív vonást, amit érdemes figyelembe venned.

  • Az okoslámpa segít racionalizálni az energiafelhasználást. A precíz szabályozás és nyomonkövethetőség eredményeképpen ugyanis ez az eszköz csak azt az energiamennyiséget használja, amire az optimális működéséhez feltétlenül szükség van.
  • Lehetőséged lesz arra, hogy az adott helyiség fényviszonyait az éppen aktuális közérzetednek vagy tevékenységednek megfelelően szabályozd. Így nem kell fényár a nappaliban, ha éppen pihensz, vagy nem kell rossz fényviszonyok mellett dokumentumokat kitöltened, ha éppen sötétedik.
  • Automatizmusokat is alkalmazhatsz – az ütemezéssel és/vagy a távvezérléssel az okosotthon más eszközeivel is összekapcsolhatod. Akár különböző eseményekhez is kötheted az egész rendszer működését.
  • Arra is lehetőséged van, hogy minden helyiségben eltérő beállításokat határozz meg. Ez olyan kényelmet és hatékonyságot biztosít, ami semmivel sem összehasonlítható. A fényforrásokat te vezérelheted, és tetszőlegesen szabályozhatod. 
  • Teljes biztonságban tudhatod az otthonodat még akkor is, ha éppen távol vagy. A távvezérléssel a nap bármely szakaszában felkapcsolhatod a lámpákat – így a kívülállók azt fogják hinni, hogy otthon tartózkodsz.

Most már te is tudod, hogy a LED mennyezeti lámpa is lehet okos – szerezz be gyorsan egyet!

A magány tényleg tud halálos lenni?

(x) Vannak olyan negatív érzések, amelyek az ember életében többször is előfordulnak, és mindenkinek meg kell birkóznia vele. A kérdés ezen helyzetek esetében nem az, hogy hogyan lehet elkerülni, hanem hogyan lehet pozitívan venni az akadályt. Ide tartozik a magány is, amelyet szokás lassú gyilkosnak is nevezni, nem véletlenül.

Mit is nevezünk magánynak?

A magány egy nagyon szélsőséges érzés, és olykor nagyon nehéz megmagyarázni is. Váratlan helyzetekben is ránk törhet, például ha éppen rengetegen vannak körülöttünk, egy társasággal vagyunk valamilyen rendezvényen. Bárkit bármikor elkaphat a magányosság érzete, így kifejezetten fontos, hogy a mindennapokban is odafigyeljünk a mentális energiára, amihez szerencsére nagy segítséget nyújtanak az olyan speciális oldalak, mint az Agyserkentő.hu.

A magánnyal kapcsolatban az egyik leggyakoribb kérdés, hogy egyáltalán mi okozza? Az ember alapvetően egy társas lény, ez evolúciós szempontból is megerősítést nyert. Fontos, hogy mind az örömöket, mind a problémákat meg tudjuk osztani valakivel. Tudnunk kell azt, hogy nem vagyunk egyedül és számíthatunk valakire. Ez egyszerre ad biztonságérzetet és teljes megnyugvást. Általában az emberek nem keresik az egyedüllétet, maximum ideig-óráig, de előbb-utóbb mindenki számára szükség van valamilyen társaságra. 

Több egérkísérlet is bizonyította már, hogy a társaságban élő egyedeknél sokkal erősebbek a DRN nevű agyi területen az idegsejtközi kapcsolatok. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a DRN-nek köze lehet a magány kialakulásához. Továbbá az is bizonyítást nyert, hogy a magánynak igenis fontos szerepe van az életünkben. A magány, másképp megfogalmazva a társadalmi izoláció olyan káros folyamatokat képes beindítani bennünk, amelyek az egészségünket is képes károsítani. A kutatásból az is kiderült, hogy a magányt sokkal nehezebben viselik el azok, akik korábban aktív társasági életet éltek.

Miért érezzük magunkat magányosnak?

Ez egy teljesen szubjektív érzés, mivel mindenkinek teljesen más az ingerküszöbe és a társasági szükségletei. Fontos kiemelni és leszögezni, hogy az egyedüllét nem egyenlő a magány érzetével. Sokan érzik magukat egyedül, sőt, sokszor szükség is van arra, hogy az ember kicsit távol kerüljön minden külső hatástól és csak saját magára koncentráljon, azaz legyen egy kis “énidő”. A magány érzése során az ember azt érzi, hogy a többiek nem értik meg őt, és nincs is olyan személy a környezetében, akinek fontos lehetne. Súlyos esetben ez elszigetelődéshez vezet, ami felborítja mind a lelki, mind a testi egyensúlyt.

Próbáljuk elkerülni a káros hatásokat

A szakértők által javasolt megoldás a közhiedelemmel ellentétben nem az, hogy magunkra kényszerítsük mások társaságát, hanem próbáljunk pozitívan állni a helyzethez, az emberekhez, és tökéletes az időzítés új kapcsolatok kialakítására. Ha azt látjuk, valaki magányos a környezetünkben, érdeklődjünk a helyzetéről, a mindennapjairól, ez sokat jelenthet számára.

A kutyás fotókból születnek a legjobb vászonképek

(x) Ha a vadállatok, híres építmények és tájképek ideje le is járt, a vászonképek világában mindig kapnak helyet. De miért ne dobnánk fel a lakást kedvenc háziállatunk képeivel? Egy humoros kutyás vászonfotó például a nappaliban, a hálóban, de még a konyhában is jól mutathat. 

Szeretnéd megtudni hogyan érdemes lefotózni úgy a kedvencedet, hogy az vászonra nyomható legyen? Akkor tarts velünk!

“Hűha” fotók a kutyáról

Az emberek azt gondolják, hogy a kutyáról lehetetlen jó képet csinálni, merthogy úgysem ül meg, úgysem lesz olyan jó minőségű a fotó, stb. Pedig az igazság az, hogy elég egy fényképezőgép vagy egy jobb telefon, na meg némi tudatosság. Van néhány fotós trükk, amelyekkel a legjobb képeket készítheted el. A Vászonkép Szalon termékeire még garanciát is kapunk, hát itt az ideje, hogy a kisállatunk is a falról mosolyogjon vissza ránk!

De milyen fotós praktikákkal találhatunk célba? Ha tudjuk, hogy mire érdemes fókuszálni a kamerával, akkor már nyert ügyünk van. Az alapszabály az, hogy mindig a szemre fókuszáljunk, mivel ennek feltétlenül élesnek kell lennie! A telefonos fotózás előtt csak rá kell böknünk a “rolex replica” szemekre és a készülék teszi is a dolgát helyettünk. 

Nehézségek a kutyák fotózása során

A fotózás körülményei sajnos elég erősen meghatározhatják a végeredményt. Éppen ezért ajánlott például természetes fény mellett készíteni a képet, az ablakhoz közel. Sőt, a szabadban még jobb fotókat lehet kattintani. A vaku csak zavaró tényező! Sem a kutyának, sem a képnek nem tesz jót. 

Érdemes lefeküdni a kutyussal szemben és olyan pillanatokat elkapni, amikor egy szinten vagyunk az ebbel. Mielőtt kattintanánk, vegyünk egy mély lélegzetet és tartsuk bent egy picit. A telefon vagy a fényképező legyen stabil, ne mozogjon!

Végül, de nem utolsósorban a közeli fotók mindig tökéletesek! Ezek ugyanis részletgazdag képek, ezért teljesen más hatást érnek el. Rendkívül eredeti így a látvány. A mosolygó kutyus sem ment ki a divatból, még ha furcsán is hangzik. Egyszerűen vidítsuk fel a kutyulit, mielőtt kattintunk, és a játékosság a fotóról is sugározni fog majd. 

Türelem, türelem…

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a legfontosabb, hogy türelmesek legyünk. Fogjuk fel úgy, hogy közös programon vagyunk a kedvencünkkel. 

Válasszunk tudatosan hátteret, a legtöbb esetben a sötét színek dominálnak, hiszen ezek előtt valósággal kiemelkedik az eb portréja. Ha kreatívabb szellemiséggel vagyunk megáldva, akkor pedig jöhet a mintás tapéta!

A kutyaszelfi szintén egy olyan hóbort, ami már a közösségi médiát is meghódította, ezért egy-két ilyen darab sem árt a kollekciónkba.

Remélem, hogy hasznodra vált a cikkünk, és akár ihletet is kaptál. A vászonfotó szerintünk utánozhatatlan és egyedi, főleg, ha a kisállatunk kerül rá. 

Letartóztatás az eszteregnyei gyilkosság kapcsán

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2023. január 14. napján (szombaton) elrendelte annak a férfinek és nőnek a letartóztatását, akiket a 2023. január 11-én este Eszteregnyén holtan talált férfi meggyilkolásával gyanúsítanak.

A bíróság 30 napra rendelte el a gyanúsítottak letartóztatását, mindkettőjük esetében megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás befolyásolásának, megnehezítésének veszélyét. A férfi esetében a letartóztatás további indokaként szerepel, hogy esetleg újabb bűncselekményt követne el.

A végzés jogerős – közölte honlapunkkal dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Előzmények itt:

Szintetikus marihuanától befolyásolt állapotban vezetett Nagykanizsán

Egy 1992-ben született esztergályhorváti férfi 2022. június 12-én 20 óra 56 perckor Nagykanizsán, a Csengery utcában úgy vezette a tulajdonában levő BMW típusú személygépkocsit, hogy előzőleg csekély mennyiségű ADB-BUTINACA-t fogyasztott, amelytől bódult állapotban volt, és vezetői engedélyét sem tartotta magánál.

Ekkor a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőre közúti ellenőrzést végzett a vádlottal szemben, amelynek során felmerült nála a kábítószer-fogyasztás gyanúja. Ezután a vádlottat előállították a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház ügyeletére, ahol tőle vér- és vizeletmintát vettek.

A vérmintából 0,26 ng/ml ADB-BUTINACA-t, 0,15 ng/ml ADB-BUTINACA-karbonsavat, míg a vizeletmintából >10 ng/ml ADB-BUTINACA-karbonsavat mutattak ki. Az ADB-BUTINACA-karbonsav az ADB-BUTICANA emberi szervezetben létrejövő bomlásterméke. Az ADB-BUTICANA szintetikus kannabinoidnak, új pszichoaktív anyagnak minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés bódult állapotban vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

(Közúti ellenőrzés Nagykanizsán. Fotó: archív. MTI/Varga György)

Meghibásodott porszívó miatt ütött ki tűz egy kanizsai családi házban

Egy meghibásodott elektromos porszívó miatt tűz keletkezett egy kétszáz négyzetméteres családi ház egyik szobájában Nagykanizsán, az Alkotmány úton pénteken a kora reggeli órákban.

Mire a város hivatásos tűzoltói a helyszínre értek, az épületet az ott élők elhagyták. Az egységek légzésvédelem mellett behatoltak az ingatlanba, majd vízsugárral rövid idő alatt megfékezték a lángokat. A tűzoltók a füsttel telítődött lakást kiszellőztették. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

1 247 248 249 250 251 935