Dél-Zala Press

Egy friss statisztikából ma kiderült, hogy hazánkban egy magas beosztású topmenedzser és egy átlagos fizikai munkás bére között 25 lépcső van, vagyis huszonötször több pénzt visz haza egy multi vezetője akár, mint egy átlagos munkavállaló. Az okfejtés elején célszerű leszögezni két dolgot: az egyik, hogy a csúcsvezetők bérei a vállalatok közt eltérőek lehetnek, nem ritkán iparágon belül is. A másik, hogy az a melós, aki már az átlagosnak mondott 114 ezret hazaviszi, sokakhoz képest már elégedett lehet, és itt eltekinthetünk a munkanélküliség okozta kellemetlenségektől. Csak a saját környezetemben tudnék egy tucat olyat hozzátenni, aki felsőfokú végzettség ellenére sem, vagy épphogy eléri ezt a „melós” bérszintet. A dolog tehát sokkal borúsabb még a nyílt statisztikánál is…

Morális és gazdasági háttér

Ne legyen illúziója senkinek: nem a vezetők vannak 25-szörösen agyonfizetve, hanem a beosztott dolgozók keresik a 25-ödét annak.

origo.hu, infografika

Feltételezzük, hogy Isten szemében mindannyian egyformák vagyunk. Persze a lehetőségek függvényében ki többet, ki kevesebbet tud kihozni képességeiből, személyiségéből, millióféleképpen alakítva saját sorsát oktatással, ambíciókkal, és szerencsével. Óhatatlanul eszembe jut ilyenkor a pár éve elhangzott, „annyit érsz, amennyid van”, igencsak vitatható kijelentés, mely egy olyan politikus szájából vált szállóigévé, aki nyilvánvalóan nem a klasszikus versenyszférában tört fel alulról felfelé. Ettől eltekintve…
Vajon az a topmenedzser annyival értékesebb is-e? – teheti fel magában a kérdést joggal az az ember, akinek a fejlődési körülményei valamivel kedvezőtlenebbül alakultak, ám ugyanúgy megtesz mindent a boldogulásért és a kényelemért, ahogy a vezetőik. Vajon mennyire képes ez a szakadék demoralizálni a magyar embereket? Mondhatjuk, hogy már megszokta a magyar dolgozói réteg, hogy kevésért kell sokat szenvednie. A probléma főként akkor válik húsba markolóvá, amikor valaki a nyugati példát látva esetleg komolyan megfontolja a disszidálás lehetőségét. Nem sokkal nyugati irányban ugyanis ez a szorzó a legkevésbé sem igaz.

…ez a szűkebb sáv teszi lehetővé azt, hogy Nyugaton nem borítják rá az asztalt a melósok a főnökre.

A külföldi vállalatok esetében sem sokkal magasabb a vezetői alapbér, mint idehaza. Az itteni topmenedzserek valódi európai béreken vannak, csak épp a megélhetés könnyebb valamivel Magyarországon. Egy német gyári melós 2000 eurós béréhez képest az igazgató csupán néhányszor több pénzt kap rendszerint, legfeljebb vonzóbb részvényopciókkal, vagy komoly bónusszal jutalmazzák. Gondoljunk csak bele, hogy ha magyar kalkulációt alkalmaznának külföldön is, akkor gyakorlatilag minden kinti vezető havonta vehetne egy luxus házat Audival úgy, hogy még maradna is neki. Ez vajon meddig tudna teljesítményre motiválni egy vezetőt? Egyrészt ez a szűkebb sáv teszi lehetővé azt, hogy Nyugaton nem borítják rá az asztalt a melósok a főnökre.

Alulról felfelé

Külföldön nincs “kulimunka”?

Másrészt azért sem hallani annyira Európa más országaiból a hőzöngésekről – még a válság ellenére sem – mert az alapbérek rendszerint ahhoz a minimálbérhez vannak viszonyítva, melyek valós megélhetéshez szükséges mennyiségből erednek. Vagyis nem felülről mondják azt, hogy kb. 60 ezer forint a kitermelhető összeg, úgyhogy abból próbálj megélni mindehhez jó pofát vágva, hanem megnézik, hogy honnan indul például az átlag rezsi, az átlag albérlet, és egy általány a minőségi élethez, ami még nem a rongyrázás mértéke. Ha ez itthon is így működne, a közmunkabér nettó 90 ezer, a minimál pedig 130 ezer Forint körül kéne mozogjon. (Ez egyébként még mindig a fele lenne például az osztrákéhoz képest, a kiadások hasonlósága mellett.)

…miért érdekelné az osztrák melóst, hogy a vezetője 6-10 ezer eurót keres, amikor ragyogóan megél ő is viszonylag kevés felelősséggel, kevesebb kvalitással a saját béréből?

Amikor megkérdezek egy külföldön rostokoló, jó képességű embert, hogy mivel másabb osztrák wc-t takarítani, mint magyart, az az egyértelmű válasz, hogy abból a munkából jut autóra, nem kell számolgatni hó végén a parizerre valót, sőt még nyaralásra/síelésre is jut úgy, hogy nagyon meg sem erőlteti magát. Arról nem is szólva, hogy a külföldi vállalati kultúrában a 13. és 14. havi bérek nem adhatók, hanem adandók. És itt jön egy kulcsmomentum: miért érdekelné az osztrák melóst, hogy a vezetője 6-10 ezer eurót keres, amikor ragyogóan megél ő is viszonylag kevés felelősséggel, kevesebb kvalitással a saját béréből?
Gyakran felejtik el a magyar munkáltatók – sőt a politikai döntéshozók – a bérek vásárlóértékét. Hiába mondják azt, hogy 47 ezerből meg lehet élni, ha egyszer az alapra sem elég? Mitől lenne boldogabb, motiváltabb a munkavállaló, ha a lehetőségek számára csak a 65 ezer forintos minimálbér körül mozognak, ami jó eséllyel a havi alacsony minőségű élelmiszer adagra sem elég? Mitől ne lenne elégedetlen egy dolgozó, aki meggebed a 100 ezerért, míg vezetője egy új autó árát keresi meg minden hónapban?  Ezt tovább nehezíti itthon, hogy a főnök a milliós fizetése mellett céges autóval ingyen furikázik, ingyen telefonál, szemben a kevés bérből élővel, aki szerencsétlenebb helyzetben csak drágábban tud telefonálni kedvezmény híján, és csak használt autót tud venni, amire többet is költ. Ne legyen illúziója senkinek: nem a vezetők vannak 25-szörösen agyonfizetve, hanem a beosztott dolgozók keresik a 25-ödét annak. Egészen más a töltete… A dolgok jelenlegi állása szerint ez az olló csak tágulni tud, ami sajnos demoralizál, és elszigetel.