Halálos vasúti baleset Nagykanizsán

A helyszínen életét vesztette annak a terepjárónak a sofőrje, amelyik csütörtök délelőtt vonattal ütközött Nagykanizsán – értesült az MTI a helyszínen.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt közölte: vasúti átjáróban történt a baleset Nagykanizsán, a Csengery út közelében, ahol egy terepjáró és egy személyvonat ütközött.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy egy kavicsos, földes út és a Nagykanizsa-Murakeresztúr közötti vasúti vonal fénysorompós kereszteződésében történt a baleset. A Nagykanizsa felé haladó személyvonat a síneken több száz métert tolta maga előtt a terepjárót, amíg a szerelvény meg tudott állni. A terepjárót vezető férfi a helyszínen meghalt.

A vonat utasait a MÁV dolgozói leszállították és visszakísérték a földutas kereszteződéshez. A vonatközlekedés szünetelt az érintett vasúti szakaszon – írta az állami hírszolgálat.

Honlapunk úgy értesült, hogy a terepjáró egy Nissan volt, a baleset áldozata egy 40 éves fityeházi férfi. Időközben a vonatközlekedés ismét zavartalan az érintett vasúti pályaszakaszon.

Összeroncsolódott terepjáró, miután személyvonattal ütközött a Nagykanizsa-Murakeresztúr közötti vasúti vonal fénysorompós kereszteződésében 2020. február 13-án. A vonat a síneken több száz métert tolta maga előtt a gépjárművet, amíg a szerelvény meg tudott állni. A terepjárót vezető férfi a helyszínen meghalt. Fotók: MTI/Varga György

A gyermekeknek szenteli az évet a Zalakarosi Fürdő

A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol a fejlesztések, felújítások jelentős hányada a legfiatalabbak időtöltését szolgálja – közölte a társaság vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.

Cziráki László jelezte: ebben az évben 850 millió forintot fordítanak a fürdő fejlesztésére, amiből hamarosan elindul egy 44 férőhelyes ifjúsági szálló kialakítása, a gyerekek fedett vízivilágának felújítása, tavasszal pedig a szabadtéri gyermekmedence korszerűsítése.

(Fotó: Zalakarosi Fürdő)

Hozzátette, hogy az egész éves programok, akciók, kedvezmények tervezése során is azt tartották szem előtt, hogy Magyarország első élményfürdőjében – ahol tavaly 640 ezer látogató fordult meg – a gyerekek, a családosok igényeinek leginkább megfeleljenek.

Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az idén 55 éve működő Zalakarosi Fürdőnek a 2008-ban indult válságból éppen a gyerekeseknek szánt fejlesztések révén sikerült kilábalnia.

Jelezte azt is, hogy a gyerekek évének keretében nemcsak az ide látogató turistákra gondoltak, hanem a helyben élő gyerekekre is, amit idén az óvodai sportudvar kialakítása, valamint a játszóterek bővítése is jelez – írta az állami hírszolgálat.

Európai díjat kapott a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő sikeresen zárta a 2019-es évet, számos díjat, elismerést, tanúsítványt tudhat magáénak a fürdő, év végére pedig megkapta az Európai Fürdőszövetség (AESB) Eurospa-Med nemzetközi 5 csillagos tanúsítványát így hivatalosan is belépett az Európai termálturizmus elitjébe – jelentette be büszkén sajtótájékoztató keretében szerdán Cziráki László a fürdő vezérigazgatója, majd kiemelte, ezzel a minősítéssel Magyarországon csak a legjobb fürdők büszkélkedhetnek….

Tolvajt keresnek a nagykanizsai rendőrök

A nagykanizsai rendőrök keresik a képen látható férfit, aki egy áruházban lopott.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Nagykanizsai Rendőrkapitánysága 20030/1577/2019. bűnügyi számon lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2019. december 13-án 17 óra 30 perc és 18 óra között bement egy nagykanizsai áruházba, és a pénztárnál ellopott egy földre ejtett mobiltelefont, tokjában pénzzel és bankkártyával együtt.

Az ismeretlen férfi körülbelül 30 éves, kopasz. A bűncselekmény elkövetésekor sárga mellényt és kék melegítőnadrágot viselt.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Önzetlen segítség a Nagykanizsai mentőállomásnak

„Három nagykanizsai vállalkozás önzetlen segítségének köszönhetően a betegek ellátását, sérültek rögzítését és mozgatását segítő új eszközökkel bővülhetett mentőautóink felszereltsége.

Egy speciális raptor olló, egy nagy vérzés ellátásánál használható érszorító, légútbiztosítást segítő flapflight laryngoscop lapoc, sérült végtagok fixálására vákuum sín készletek, flexibilis rögzítők, húzó sín, éjszakai munkához fejlámpák és egy evakuáló szék is a kanizsai mentőkbe került.

Ezúton is köszönjük a SYNETIC Kft., a Zensetup Lacontrol Kft. és a Kustán és Társai Villamossági Kft. nagylelkű felajánlását, amely az ellátási körzetünkbe tartozó emberek életét hivatott megmenteni.

A Kustán és Társai Villamossági Kft. nevében is a Synetic Kft. ügyvezető igazgatója Somogyvári Tamás, a Zensetup Lacontol Kft. nevében pedig a cég ügyvezető igazgatója Zentai László adta át az eszközöket.” – írta Facebook oldalán a Nagykanizsai mentőállomás.

Influenza – Részleges látogatási tilalom a nagykanizsai kórházban

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház részéről Dr. Marada Györgyi orvos-igazgató arról tájékoztatta honlapunkat, hogy az egészségügyi intézményben február 11-től az influenzás megbetegedések halmozódása miatt, a betegek védelme érdekében részleges látogatási tilalmat rendeltek el.

Látogatási tilalom lépett életbe a Krónikus Belgyógyászati Osztályon, a Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztályon, az Intenzív Therápiás Osztályon és a Szülészet Nőgyógyászati Osztályon – értesültünk a kórháztól.

Egyébként Zalaegerszegen, a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hétfőn lépett életbe teljes körű látogatási tilalom.

Az intézmény közlése szerint megelőzés céljából rendelték el a korlátozást, a városban és térségében halmozottan előforduló influenzaszerű megbetegedések miatt.

Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma Magyarországon: múlt héten 30 ezer beteg fordult a háziorvosához, ami 71 százalékos növekedés az előző heti adatokhoz képest – közölte Galgóczi Ágnes, az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának munkatársa kedden az M1 aktuális csatornán.

A legtöbb beteg a fővárosban, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében van – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a megfékezés érdekében fontos, hogy aki felső légúti megbetegedés jeleit mutatja, ne menjen dolgozni, a beteg gyermekeket pedig ne vigyék iskolába. Védőoltást beadatni már késő, így jelenleg a legjobb megelőzés a kézmosás, kézfertőtlenítés – írta az állami hírügynökség.

Feljelentést tesznek Nagykanizsán a hulladékgyűjtő szigetek körüli áldatlan állapotok miatt

Császár András, a Netta-Pannonia Kft. logisztikai vezetője szombaton értesítette a Kanizsa TV-t, hogy nyílászárócsere utáni építési hulladékot raktak a szelektív gyűjtőponthoz a Platán soron. Annak ellenére, hogy ez szabálytalan, mégis gyakori Kanizsán.

A szakember arra kéri a lakásaikat felújítókat, béreljenek konténert vagy a törmeléket vigyék el a Vár utcában található hulladékudvarba.

A szelektív hulladékgyűjtő szigetet ürítő kollégáink, s később lakossági bejelentés alapján szembesültünk azzal, hogy a Platán sor 10/A melletti szelektív hulladékgyűjtő sziget mellé nyílászáró bontásból származó építési hulladékot rakott valaki.

Mivel az ilyen jellegű hulladéknak a származási körülményei viszonylag könnyen megállapíthatók, ezért a hatósághoz fogunk fordulni, s az ő segítségüket fogjuk kérni, hogy mihamarabb kiderüljön az, hogy ki helyezte ide a hulladékot – mondta a Kanizsa TV-nek Császár András, a Netta-Pannonia Kft. logisztikai vezetője.

Ész nélküli szemetelés Nagykanizsán

Tisztelt nagykanizsai Lakosok! Kérjük, hogy várják meg, amíg a szigetek mellé kikerülnek a konténerek a meghirdetett időpontban, s a feleslegessé vált dolgokat csak azután, a konténerbe helyezzék el! A konténerek tervezett kihelyezésével épp az ilyen állapotokat és látványt szeretnénk elkerülni! Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.

Megbillent a Balaton víztükre

Elérte a Balaton térségét is hétfőn az a ciklon, amely a napokban lecsapott Nyugat-Európára. A helyenként óránkénti 100 kilométeres szél megbillentette a Balaton víztükrét: a legmagasabb, 154 centiméteres vízszintet a vizügy.hu adatai szerint Balatonfűzfőn mérték délben, a legalacsonyabb, 63 centimétereset két órával később Keszthelyen.

A Balaton hajnalban mért átlagos vízállása 112 centiméter a siófoki vízmércéhez viszonyítva. A tó vízszintje 13 órakor mutatta a legnagyobb kilengést egy időben: 82 centiméter volt a különbség a keleti és a nyugati végében mért adatok között.

(Fotók: archív. MTI/Varga György)

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI megkeresésére elmondta, bár az erős ciklonnak csak a széle érintette Magyarországot, hétfőre virradóra megerősödött, majd viharossá fokozódott a Dunántúlon a délnyugati szél. Főként a Balatonnál alakult ki erős szélvihar, itt mérték az országban a legnagyobb széllökéseket kora délutánig: Sümegen óránként 103, Siófokon 102 kilométeres erősségű volt a szél.

A meteorológus arról is beszámolt, hogy a Balaton középső és nyugati medencéjében jellemzően óránkénti 70-75 kilométeres széllökéseket mértek, vagyis az átvonuló vihar összességében gyengébbnek bizonyult a múlt heti északnyugati hidegfrontnál, amikor két napon keresztül 100 kilométeresnél erősebb szelet is mértek.

A mostani szélvihar különlegességét a délnyugati szélirány okozta, ami hossztengelyében érte a Balatont, és az ilyenkor szokásos módon jelentős vízszintkülönbséget okozott a nyugati és a keleti part között – tette hozzá.

Várhatóan a délnyugati szél erőssége délután gyengül az üdülőrégióban, majd a ciklonhoz tartozó hidegfront érkezése után északnyugatira fordul. Az északnyugati szélből is lehetnek kedden erős vagy viharos lökések, de ezek már inkább csak a Balaton keleti medencéjét érintik – mondta a szakember.

Tavaly kétszer – március elején és július végén – billent meg jelentősebb mértékben a Balaton víztükre hosszanti irányban. Akkor 49, illetve 40 centiméternyi különbséget mutatott az egy időben mért vízszint a tó keleti és nyugati végében. MTI

Szélviharokkal kezdődik a hét

Viharos széllel kezdődik a hét, emellett napsütésre és csapadékra is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: vasárnap estétől a Dunántúlon megerősödik a délnyugati szél, a késő esti órákban már viharos széllökések is lehetnek. Az éjszaka tovább erősödik a légmozgás, már országszerte lehet számítani erős széllökésekre, a Dunántúlon viharos, a délnyugati megyékben esetleg erősen viharos (90 kilométer/óra feletti) lökésekre is.

(Viharkár Nagykanizsán a Kazanlak körút 9-nél. Fotó: Tóth Edit)

A hétfő délutáni órákban egy hidegfront is érkezik, melynek környezetében az északnyugati irányba forduló szelet országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos (akár 80-100 kilométer/órás) széllökések is kísérhetik. A hétfő esti órákra a front átvonultával átmenetileg csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban az északi országrészben ismételten erősen viharossá fokozódik a szél.

A viharos szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.

Az előrejelzésben azt írták: kora délutánig főként az ország északi felén szórványosan, majd délebbre is, és immár nagy területen várható eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet, délnyugaton lesz az enyhébb idő, fagy csak északkeleten lehet, de reggelre már ott is melegszik a levegő. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő, de nyugaton egy-két fokkal melegebb, északkeleten hidegebb lehet.

Kedden reggel még több helyen lehet eső, a Dunántúlon akár zivatar is. A hegyekben havas eső is előfordulhat. Napközben néhány órára mindenhol kisüthet a nap. Még ekkor is nagy területen viharos, az északi megyékben erősen viharos lesz a szél, a délnyugati országrészben lehet a leggyengébb a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a maximumhőmérséklet plusz 7 és 13 fok között valószínű.

Szerdán általában több órára kisüt a nap, de emellett nagyobb területen is eleredhet az eső. Csekély eséllyel ugyan, de síkvidéken is előfordulhat havas eső. Az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős, időnként viharos lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

Csütörtökön hajnalban az északkeleti tájakon gyenge havazás is előfordulhat. Reggel még főként délen jellemző lehet az eső, később viszont már csak kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben sokfelé várható néhány órás napsütés. Az északi megyékben erősödhet meg a szél. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 2, napközben plusz 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken a nap első felében még többfelé, nagyobb mennyiségben a déli tájakon lehet eső, északkeleten akár kisebb havazás is. A Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a maximumhőmérséklet plusz 3 és 10 fok között valószínű.

Szombaton legalább rövid időre mindenhol kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet plusz 4 és 10 fok között valószínű.

Vasárnap csak kevés napsütés valószínű. Jelentős csapadék nem, de kisebb eső előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet plusz 5 és 12 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Megbontotta egy panelház szigetelését a szélvihar Nagykanizsán

Szerdán az esti órákig a viharos szél következtében kiborult fák eltávolításához harmincöt alkalommal riasztották a zalaegerszegi, nagykanizsai, lenti zalakarosi, letenyei, keszthelyi hivatásos tűzoltókat, valamint a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltókat és a gelsei, szőkedencsi és a murakeresztúri önkéntes tűzoltókat. A lánglovagok Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Magyarszentmiklós, Hahót, Csapi, Sárhida, Somogycsicsó, Teskánd, Söjtör, Boncodfölde, Zalaszentlászló, Kistolmács, Iharosberény, Zalakaros, Nemesbük, Murakeresztúr, Szőkedencs, Szepetnek, Becsehely, és Hévíz…

Miért érdemes álláskereső portálon nézelődni?

Egyre nagyobb kihívást jelent a megfelelő állás kiválasztása, még így is, hogy munkaerőhiánnyal küszködik az ország. A cégek legnagyobb problémája ma a szakképzett munkaerő hiánya, aminek felkutatása érdekében sok mindent meg is tesznek.

A cégek egyre több helyen próbálnak hirdetni és bombázni minket az állásajánlatokkal. Ezekből jó párat találhatunk Kaposvár álláskereső portálján, ahol szakmákra leosztva, városi, de akár Somogy megye szintjén is találhatunk állásajánlatokat.

Miért jó nekünk keresőknek egy ilyen oldalt használni?

Nagyon gyorsan és egyszerűen képesek vagyunk a város kínálatait összevetni egymással, hasznos információkat megtudni az állásról és azonnal képesek vagyunk jelentkezni rájuk.

A jelentkezésünket képesek vagyunk online intézni az önéletrajzunk feltöltésével. Ez nem csak biztonságos, de egyszerűbb, mint személyesen bemenni a céghez.

A feltöltött ajánlatok kategóriákba vannak szedve, nekünk már csak a szaktudásunkhoz mérten kell a megfelelőt kiválasztani, a rendszer pedig felkínálja nekünk a legrelevánsabbat.

Ezek mellett kereső funkciót is találhatunk az ilyen oldalakon. Ezzel nem csak egy adott pozícióra tudunk rákeresni, de akár egy adott cégre is, ezzel is könnyítve a mi keresésünket.

Ezen túl pedig mindig a legfrissebb és éppen aktuális állásokat találhatjuk az oldalon.

Az álláskeresés nem egyszerű és gyors dolog. Sok nehézséggel és kitartással jár a munka, de végül mindenki megtalálhatja a hozzá illő állást.

Húsba rakott szegekkel veszélyezteti a kutyákat egy kretén Nagykanizsán

„Kedves Minden Kanizsai lakos!
Szeretnénk, ha mindenki látná és tudná, mi történt a lakóhelyük környékén.

Egy valószínűleg nem állatbarát a házunk előtt a Platán sor 9/D előtt ezt hagyta.
2 szelet húsba 3 db 3 cm-es szeggel a lépcsőházunk előtt ez fogadott minket délután.

Szerencsére Sári kutyánk nem evett belőle. De, hogy biztosak legyünk benne, azonnal orvoshoz vittük megröntgeneztetni. EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK TALABÉR DOKTOR ÚRNAK A GYORS SEGÍTSÉGÉT. KÜLÖN KÖSZÖNET SIPOSNÉ MARIKA NÉNINEK, HOGY ÉSZREVETTE A FÖLDÖN HEVERŐ HÚSOKAT, ÉS FIGYELMEZTETETT MINKET.

Aki ismeri Sárinkat tudja, milyen kedves, barátságos kutyus. Nagyon aggódunk érte, hogy ne találjon a doktor úr semmit a hasában. Szerencsére neki nem lett semmi baja, nem evett belőle.

De a házunkban lakó másik néni 4 vagy 5 db húst is látott a földön, arra gondolok, hogy mi csak kettőt találtunk, félek nehogy más kutya felette.

Rendőrségi feljelentést nem akarok tenni a sok hercehurca miatt. Meg valószínűleg nem is találnák meg. De abban bízok, hogy ez a szívtelen ember a sorstól megkapja a magáét. Soha nem gondoltam volna, hogy részese leszünk ilyennek, de már tudom, hogy nagyon kell vigyázni a kutyusunkra. És mindenkinek, aki a közelünkben lakik, tudni kell, hogy ez az ember errefelé tevékenykedik.

Köszönöm a megosztásokat. Vigyázzunk kutyáinkra!” (Forrás és fotó: Facebook)

1 397 398 399 400 401 795