Kategória: Ekonóm

Az európai uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyar munkavállalók, akik közül a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly.

Az Európai Unió 28 tagállamának átlagánál a nők szokásos heti munkaideje 0,2 órával hosszabb, a férfiaké pedig 1,4 órával rövidebb volt.
Magyarország, a férfiak rendszeres heti munkaidejét tekintve az uniós tagországok – legalacsonyabb érték jellemezte – alsó harmadába tartozott 2013-ban, míg a nők esetében nagyjából a tagországok rangsorának közepén helyezkedett el.
A részmunkaidő 2013-ban átlagosan 19 órát jelentett az unióban a férfiaknak, szemben a magyar 23,3 órával, ami egyben a kategória egyik leghosszabb munkaideje volt. Ebben a foglalkoztatási formában a férfiaknál jóval nagyobb arányban érintett nők átlagosan heti 20,2 órát dolgoztak az unióban, Magyarországon pedig annyit, mint a férfiak, azaz heti 23,3 órát.
Ezektől az adatoktól némiképp eltér a teljes munkaidősként ténylegesen ledolgozott munkaidő, amely – túlóra, betegség, szabadság vagy egyéb távollét miatt – a rendszeres heti munkaidőnél több és kevesebb is lehet egy konkrét munkavállaló esetében. A KSH adatai szerint tavaly főmunkaidőben a férfiak az unióban átlagosan 41,6 órát dolgoztak, míg a magyar adat 40 óra volt. A magyar nők tényleges munkaideje alig maradt el a 38,9 órás uniós átlagtól: 38,6 óra volt.
A túlórákat tekintve a tagországi különbségek elég nagyok: míg például az Egyesült Királyságban a vizsgált évben a foglalkoztatottak 27 százaléka túlórázott (de a nem uniós tag Svájcban a 39 százalékot is elérte a túlórázók aránya), Bulgáriában viszont csak 2,6 százaléka. Magyarország a maga 5,4 százalékos arányával valahol az alsó harmadban helyezkedett el a tagországok rangsorában.
A túlórázók aránya Magyarországon az utóbbi évtizedben folyamatosan csökkent, 2013-ban a férfiaknak már csak 1,2, a nőknek 0,9 százaléka végzett ilyen formában plusz munkát. Többségüknek ez heti 6–10 óra túlmunkát jelentett. Kissé meglepő adat, hogy a túlórák több mint egynegyedéért nem fizettek a munkáltatók – írja a KSH.
A KSH az egész hetes munkaidő-kiesést is megvizsgálta: az adatok szerint 2013-ban a csaknem 4 millió magyar foglalkoztatott közül átlagosan csaknem 130 ezren nyilatkoztak úgy, hogy az előző héten valamilyen okból nem dolgoztak. A foglalkoztatott nők 4,2, míg a férfiaknak 2,5 százaléka hiányzott egy átlagos megfigyelési héten.
A hiányzás miatt kieső munkanapok száma magasabb a nőknél, mint a férfiaknál. Az egész heti munkaidő-kiesés két legfőbb oka a szabadság, illetve a betegség: a kettő együtt a nőknél 84,8, a férfiaknál 82,7 százalékban magyarázta az egész heti távollétet.
2013-ban az alkalmazásban álló férfiak 69,3, a nők 74,5 százaléka dolgozott normál, egyműszakos műszakrendben, a többiek pedig különböző atipikus munkarend szerint. Az atipikus munkarend a nőknél főként (14,3 százalék) a két műszakos munkarendet jelentette. A férfiaknál viszont a kétműszakos munkarenddel nagyjából megegyező súlya volt a rendhagyó, illetve változó műszakrendnek is. A három, illetve négy műszakos műszakrendben az alkalmazásban állók 6 százaléka, mintegy 220 ezer ember dolgozott.

Állami védekezés keretében légi permetezést rendelt el a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Lenti térségében a tavaly felbukkant veszélyes szőlőbetegség továbbterjedésének megakadályozására – tájékoztatta az igazgatóság csütörtökön az MTI-t.

légi permetezést a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozójának, a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség Lenti-hegy környékén előforduló fertőzésének felszámolása és továbbterjedésének megállítása érdekében, a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca irtására rendelte el a hatóság.
A permetezést jövő keddtől csütörtökig, 17 és 21 óra között végzik Lenti, Kerkateskánd, Gosztola, Lovászi és Tornyiszentmiklós zártkerti ingatlanjainál, az érintett területek pontos adatairól, elhelyezkedéséről a települések önkormányzatainál megtalálható térképekről lehet tájékozódni. A légi permetezést az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv szakmai felügyelete, felsőfokú növényvédelmi szakirányítás mellett, valamint a polgárőrség területbiztosításával végzik.
A hatóság közleménye kitér arra is, hogy a készítmény a felhasználókra, mezőgazdasági dolgozókra és a helyi lakosságra alacsony kockázatú, a hatóanyag szúnyogirtószerként is használatos, méhekre pedig mérsékelten veszélyes.
Felhívják az érintettek figyelmét, hogy a védekezés időpontjában és azt követően legalább egy órán keresztül ne tartózkodjanak a szabadban, a házak, lakások ablakait mindenki zárja be. Lehetőség szerint gépkocsit, egyéb ingóságot ne hagyjanak szabadon a védendő területen.
Az állatokat (beleértve a méheket is) erre az időszakra zárják be, a kutakat, ciszternákat, egyéb víztárolókat fedjék le. Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő letelte előtt ne takarítsák be és ne fogyasszanak a kertjükben termelt növényekből, s ezeket később is alaposan mossák meg.
A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója miatt tavaly szeptemberben már volt légi permetezés Lenti térségében. Idén májusban zárlati intézkedéseket tett és károsító-felderítési feladatokat végzet a zalai szőlőültetvényeken az igazgatóság.
Lentiben, Tornyiszentmiklóson és a kerkateskándi hegyen tavaly augusztusban bukkantak rá a fertőzésgyanús növényekre. A több mint 200 hektárnyi szőlőültetvény átvizsgálásakor 46 termelőnél 283 fertőzött szőlőtőkét találtak, amelyeket kivágattak és megsemmisíttettek.

Az emberek fejében az infláció egy mumus. Egy nem kívánatos gazdasági esemény, ami úgy rögzült az évtizedek során, mintha egy láthatatlan Antikrisztus lenne. Akárhogy is éli meg az átlagember, az infláció igenis egy szükséges feltétele a növekedésnek. Bizony, még az államé is!

Az infláció (más néven pénzromlás) lényege, hogy 100 Ft-nak mennyit romlik a vásárlóereje. Vagyis ha ma 100 Ft-ért meg tudok venni valamit, akkor jövőre – egy 1-2%-os növekedésnél – már ugyanaz a pénz nem lesz elég rá. De ez a pénzügyi evolúció, a fejlődés lényege.
2014-ben elérte azt a szintet a nemzetgazdaság, amire nem volt példa 50 éve: nemhogy lecsökkent az infláció, hanem szinte defláció lépett fel. A legtöbben ez alatt valami csodát feltételeznek, ami egyéni fogyasztási szinten valóban szerethető állapot lehet, hiszen nem romlik a pénz (bár a bérszínvonal sem), azonban a dolgok ennél valamelyest összetettebbek. Az infláció ugyanis egy gazdasági mutatókból eredő ráta, mely az általános árnövekedést eredményezi. Mikor is nő az ár? Ha valamire megnő a kereslet! Ha megnő valamire a kereslet, az azt jelenti, hogy az kelendő, termelékeny, jól prosperál, tehát értékes. Abban az esetben, ha magas az infláció valahol a gazdasági folyamatokban komoly értékek keletkeznek, jóllehet az egyén valamivel drágábban jut javakhoz. Ez utóbbi szokott lecsapódni a pénztárcánkban is, ám kevesen látják, hogy attól van egyáltalán valami a pénztárcánkban.
Amikor az infláció lassul, pontosabban csökken, az azt jelenti közvetve, hogy a gazdaság nem „pörög” elég jól, hiszen a fogyasztás nem elég erős ahhoz, hogy keresletet növeljen. Vagyis lassul a gazdaság. Amikor deflációs szint van, az olyan, mint amikor azért ültetünk paprikát, hogy az rárohadjon a tőre. Egyszerűen nem eredményez hasznot, vagy legalábbis olyan lassan érik be, hogy az már már veszteséget okoz. A szocializmus idején is ezzel kellett szembesülnünk, amikor gyakorlatilag volt termelés, de zárt piacon. Ha ugyanazok a szereplők, nagyjából ugyanazokkal a termékekkel versenyeznek egymással adott kereteken belül, az nem javít a teljesítményen és állóvíz alakul ki. Ezért volt többek között szükség anno (is) külföldi tőkeinjekcióra, hogy a felesleges termelékenységünk fennmaradhasson. Ezt a többévtizedes „látszat jólétet” nyögjük ma is közvetve. Akkor került ez optimális állapotba, mikor a ’90-es évek elején megnyíltak a nyugati piacok a hazai termelés előtt.

Jelenleg más a helyzet. A hazai termelés megy, ahogyan megy. Állami beruházások és az autóipar mozgatja a gazdaságot. Utóbbi önmagát pénzeli a hivatalokon keresztül, valamint a viszonylag egysíkú közbeszerzésekkel, utóbbi pedig magántőkéből látja el külső piacait, mialatt az innováció jelentősen elmarad az Uniós átlagtól. Előbbivel az a baj, hogy a monopóliumok nincsenek késztetve versenyre, ami eleve lassú fejlődést okoz. Utóbbival pedig csupán annyi, hogy a fejlesztések továbbra sem idehaza, hanem anyaországukban bonyolódnak, Magyarországon pedig a köznyelvben ismert „kulimunka” marad. Egy további akadály a kiszámíthatatlan szabályozások, melyek természetüknél fogva lohasztják a beruházási kedvet.

A lassú gazdaság a versenyképesség ciánja, melyről egy korábbi bejegyzésben már szó volt. Így a most bejelentett megszorítás, mely – nagyon helyesen – az állami kiadásokra koncentrálva próbálja elérni a korábbiakban számolt hiánycélt. Az akkori előrejelzések ugyanis dupla akkora növekedéssel (inflációval) számoltak, mint ami a valós. Vagyis nem más történt, mint egy korrekció: nemrég a nemzetgazdasági miniszter azzal a fejlődési rátával kalkulált, ami akkor reálisnak tűnt, és a büdzsét is ez alapján tervezték meg. Eközben a növekedés jóval alulmaradt a tervezettnél, a büdzsét pedig elkezdte felhasználni az állam. Tulajdonképpen ez miatt alakult ki veszélyhelyzet a hiánycélt illetően is. Annak érdekében, hogy a hiánycél tartható legyen – és ne induljon túlzottdeficit eljárás ellenünk – Varga Mihálynak a minap egy 110 milliárdos megszorító csomagot kellett bejelentenie, ami első sorban magát az államot kell érintse, hiszen egyrészt ott van a legnagyobb arányú felhasználása a büdzsének, másrészt a versenyszféra már roppanásig van terhelve.