Zalakarosban csalt, Kanizsán lopott

Egy 1956-ban született férfi – a vádlott – hajléktalan, ezért szállást keresve 2020. január 9-én megjelent egy Zalakaros, Termál utcai szállodában. Itt két hónap időtartamra, 2020. március 10.-ig foglalt szobát félpanziós ellátással.

A szállás díja heti 56.700 Ft + 3.500 Ft IFA volt, a fogyasztást külön kellett rendezni. Tette mindezt annak ellenére, hogy ekkor bevétele kizárólag a részére folyósított állami támogatásból származott, melynek összege havi 27.075 Ft volt. Ezentúl a vádlott egyéb megtakarítással, jövedelemmel, ingó,- illetve ingatlan vagyonnal nem rendelkezett.

A vádlott 2020. január 10.-én elfoglalta a szállást úgy, hogy az általa vezetett folyószámlán a megérkezésekor mindössze 49.322 Ft volt. Ezt követően igénybe vette a szálloda szolgáltatásait, melynek ellenértékét a megfelelő fedezet hiányában csupán részben térítette meg. 2020. január 14.-én 7.200 Ft-ot, míg 2020. január 17-én 8.280 Ft fizetett a fogyasztására, szállásdíjából 2020. január 17-én 20.000 Ft-ot rendezett, amely nem fedezte az addigi tartózkodását.

A következő heti díjfizetés 2020. január 24-én lett volna esedékes, amelyre két nappal korábban figyelmeztették a vádlottat, aki erre ígéretet tett, majd továbbra is a szállodában tartózkodott, míg végül 2020. január 24.-én a reggeli elfogyasztását követően titokban, fizetés nélkül távozott a szállodából. Cselekményével 113.500 Ft kárt okozott a sértettnek, amely a nyomozás során nem térült meg.

A vádlott 2022. február 8-án 13 óra után megjelent egy Nagykanizsa Kalmár úti üzletben Itt egy darab 2.999 Ft értékű 0,5 literes Feketeribizli Royal vodkát vett magához, arról az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd az italt a ruházatába rejtve, megpróbált távozni az üzletből. A biztonsági őr azonban a cselekményét a kamerán mindvégig nyomon követte, így a vádlottat az áruház előterében feltartóztatta, tőle az eltulajdonítani szándékozott szeszes italt visszavette.

Az ügyekben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás vétsége és lopás vétség kísérlete miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Koronavírus: Kínában már 250 millió fertőzött lehet

A kínai hatóságok nem nyilvános becslései szerint 250 millió ember – a teljes kínai lakosság 18 százaléka – lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat — írta szombaton a Financial Times.

A londoni üzleti napilap forrásai szerint a becslés a kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettese, Szün Jang részéről hangzott el a héten egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón.

A Financial Timesnak két, a bizalmas tájékoztató tartalmát ismerő illetékes elmondta: az értekezleten Szün Jang kijelentette, hogy Peking és Szecsuán tartomány lakosságának több mint a fele fertőződött meg a koronavírussal, és a fertőzöttek száma még mindig emelkedik. A brit lap kiemeli, hogy a kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében.

Pekingben és más kínai nagyvárosokban a koronavírus-fertőződési hullám “elöntötte” a kórházakat, és kevés a szabad ágy a sürgősségi és az intenzív osztályokon – áll a Financial Times szombati beszámolójában.

Kínában december elején, röviddel a szigorú rendszabályok elleni tüntetések után enyhítették a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt járványügyi korlátozásokat. Több városban ismét kinyithattak az éttermek, a bevásárlóközpontok és az iskolák, és számos térségben felhagytak az addig kötelező tömeges tesztelésekkel is. Kertész Róbert/MTI

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot – közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel.
A minisztérium tájékoztatása szerint Nagy István kiemelte: az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amelyekhez olcsóbban jutnak hozzá.
Az AKI piaci árinformációs rendszer adatai szerint az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest.

A legnagyobb, 81 százalékos növekedés a 2,8 százalékos UHT tej esetében figyelhető meg, a többi ársapkás termék esetében is 25 százaléknál nagyobb a fogyasztás bővülése. Lisztből 27 százalékkal, napraforgó étolajból 44 százalékkal, csirkemellből 34 százalékkal, csont nélküli sertéscombból 46 százalékkal fogyott több idén eddig, mint az előző év azonos szakaszában.

A mennyiségi növekedés oka lehet az is, hogy a vásárlók raktároznak ezekből a termékekből, a miniszter ugyanakkor a felhalmozás helyett a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet – írta a tárca.

A közlemény szerint Nagy István kifejtette: az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi is az árstopok, az árusítási kötelezettség és a kötelező tájékoztatás betartását.

Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével fogják meghozni – idézték a közleményben Nagy Istvánt.

Egy bájos baba elbűvöli a kislányokat

(x) Közeledik a karácsony, és még nem találtad meg a tökéletes ajándékot a kislányod számára? Ha nem szeretnél műanyag játékot venni, akkor érdemes szétnézni a Little Dutch játékok között, mert mindenkit elvarázsolnak, gyerekeket és szüleiket egyformán. A pasztellszínű játékok lekötik a gyerekek figyelmét, szórakoztatnak, fejlesztenek és nem utolsósorban a gyerekszoba díszei is. Minden korosztály biztonságosan játszhat velük, mivel bababarát anyagból készül minden egyes játék.

Ölelnivaló, puha baba

A Babaágynemű bolt webáruház baba választékának legismertebb tagja Rose baba, melynek a kis méretű változata (10 cm) lehet a gyermeked első rongybabája. 

A 35 cm magas bájos baba vidám virágmintás ruhát visel, a teste pedig kellemes tapintású, bársonyos anyagból készült. Barna haját két kis kontyba fogva viseli. Bababarát, minőségi anyagból készült, és nem tartalmaz semmilyen leszakítható részt. Könnyen tisztán tartható, mert mosógépben mosható 30 fokon és gyorsan megszárad.

Rose baba, három méretben is kapható, 10 cm, 35 cm és 50 cm magas babák közül lehet válogatni. Ha a gyermeked kedvenc játéka a baba, akkor Rose nagyon gyorsan a kedvence lesz. Gyönyörű díszdobozba csomagolva várja, hogy kibontsák az apró kezek.

Babázni jó!

A játékbaba elsősorban a kislányok kedvence, de mindenkinek való, mert szórakoztató és készségfejlesztő játék is. A babázás a szociális készségeket fejleszti, valamint kialakítja a gyermekben a gondoskodásra való képességet és az empátiát.

Rose baba társaságban érzi jól magát

A szebbnél szebb babák közül nem könnyű választani, mert mindegyik különleges. De az biztos, hogy mindenki megtalálja a Little Dutch baba csapatból a számára leginkább kedves rongybabát, ami sok éven át elkíséri a gyermeket.

A legkisebb méretű Rose babához tartozik mózeskosár, cumisüveg, takaró és sapka is. Mindegyik baba egy külön egyéniség, Rose, imádja zené és szeret táncolni.

  • Minden lánycsapatban vagy egy menő lány, a Little Dutch babacsapatában Julia az, aki mesés ruhájában igazi álmodozó. Mindene a rajzolás és festés.
  • Evi rendelkezik a legszínesebb képzelőerővel, bármit, amit kitalál, el tud játszani.
  • Sophia a legviccesebb, ráadásul egy cuki kis majmot ölel. Vele sokkal könnyebb lesz az esti elalvás és villanyoltás után, a sötétségtől sem kell félni, csak hozzábújni a babához.
  • Anna imádja a virágokat és a pillangókat, valamint egy édes kis madarat tart a kezében.
  • Jim imád a természetben játszani a barátaival és új dolgokat felfedezni. Jake egy macskaimádó kissrác, akit az eső sem riaszt el a szabadtéri játéktól, sárga eső csizmájában és vagány sapkájában alig várja a közös kalandokat.
  • Végül, de nem utolsósorban Jill és Sam stílusos téli szerelésben várják a havat és az ünnepeket.

Ha nem tudod eldönteni, hogy melyik babára essen a választás, akkor vedd meg az egész babakollekciót, kislányod imádni fogja őket. A Little Dutch babák időtállóak és minőségi anyagból készültek, ezért hosszú évekig gyönyörűek maradnak.

Új kerékpárutat adtak át Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között

A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10,6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Eurobarométer felmérése szerint Magyarországon a lakosság 59 százaléka saját bevallása egyáltalán nem mozog, szemben Finnországgal, ahol ez az adat mindössze nyolc százalék, de Csehországban is csak 24 százalék.
Hozzátette: idehaza a halálesetek kilenc százaléka közvetlenül a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ezért fontos, hogy minél több ember számára teremtsék meg a mozgás lehetőségét.

Az államtitkár közölte, a Balatonberény és Vörs között most elkészült 10,6 kilométeres bringaútból 5,6 kilométer új építésű, a fejlesztés a Széchenyi 2020 Program keretében, 470 millió forint teljes egészében uniós forrásból valósult meg.

Horváth Péter, Balatonberény alpolgármestere felidézte, először 2014-ben vetődött fel a Balatonszentgyörgyig vezető kerékpárút lehetősége, a falu pedig 2016-ban elnyerte a Kerékpárosbarát település címet.

Móring József Attila helyi országgyűlési képviselő kiemelte: a fejlesztésből nemcsak az érintett települések, hanem az egész balatoni régió is profitál, és reméli, hogy ezáltal a bringás turisták a környező izgalmas somogyi tájakat is felfedezik majd.

Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy az új kerékpárút létrejötte nemcsak a turizmus szempontjából fontos, hanem sokan munkába járáshoz is használják.

Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere a mai napot történelmi pillanatnak nevezte a település életében, mert eddig legfeljebb a fanatikus bringások jutottak el Vörsre. Ezentúl viszont már akár a kápolnapusztai Bivalyrezervátumig biztonságos körülmények között – Keszthelytől Vörsig végig aszfalton, onnan pedig kiváló minőségű murvás úton – lehet kerekezni.

A tavaly elkészült Vörs-Sávoly útszakaszon a hidat a Vízügyi Igazgatóság építette meg, a három pihenőből pedig egyet-egyet Vörs önkormányzata, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) , illetve a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda hozott létre, az útfelújítás költségeit az MKSZ biztosította. MTI

1956-ban a védtelen tömegbe lőttek Nagykanizsán, ketten meghaltak

Egy rövid részletet adott közre az 1956-os kanizsai eseményekről Facebook oldalán október 23-án a nagykanizsai Thúry György Múzeum.

Ebből kiderült, hogy akkor a karhatalmisták a védtelen tömegbe lőttek. Két halálos áldozat is volt.

“A nagykanizsai 1956. október 26-i felvonulás eseményeinek megörökítését Kerecsényi Editnek, a múzeum fiatal etnográfus igazgatójának köszönhetjük, a mai napon felvételeivel emlékezünk meg az1956-os eseményekről.
Ő maga – minden valószínűség szerint – a forradalmi események lelkes résztvevőjeként, de mindenekelőtt a múzeumi dokumentálás szándékával készítette a felvételeket.

A fővárosi események hatására Nagykanizsán 1956. október 25-én az Olajipari Gépgyár dolgozói kezdeményezésére a tüntető tömeg ledöntötte a Szabadság téren álló szovjet emlékmű csúcsáról a „hős” alakját, helyére nemzetiszínű zászlót tűztek.

A középületek homlokzatáról leverték a vörös csillagokat, népköztársasági címeres táblákat. A megmozduláshoz a gimnázium diákjai is csatlakoztak. A Kossuth-nótát énekelve éltették a budapesti ifjúságot, „Oroszt nem tanulunk!” jelszóval, nemzetiszínű lobogóval vonultak fel. Ugyanezen a napon megkoszorúzták a 20-as honvéd gyalogezred emlékművét is.

A következő nap, október 26-án reggel folytatódtak a megmozdulások, a tüntető tömeg az MDP székháza előtt fegyvereket követelt. A kivezényelt karhatalom tagjai a védtelen tömegre lőttek, aminek következtében két halálos és több súlyos sebesülés történt. A tiltakozó embereket csak harckocsik bevetésével sikerült feloszlatni. A sortüzet követően a helyőrségparancsnok kijárási tilalmat rendelt el a városban.” – írta a múzeum. (Fotók: Kerecsényi Edit)

Koronavírus: csökkenhet a kanizsai fertőzöttek száma

Tisztelt Kanizsaiak!
Folyamatosan zajlik az oltás, 2,9 millióan már megkapták a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták. A magyar lakosság 29%-a már kapott oltást, szemben az uniós 15%-os átlaggal.

Arra kérek mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, s ha teheti, regisztráljon a védőoltásra a vakcinainfo.gov.hu honlapon! Mert csak az oltással vethetünk véget a járványnak.

(Fotó: archív. Adamcsik Orsolya, a Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatója centrifugába helyez mintát, amikor szennyvízből készít a koronavírus kimutatására alkalmas koncentrátumot a MOL nagykanizsai laborjában 2020. április 20-án. MTI/Varga György)

A mai napra hazánkban újabb 5077 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 291 beteg.
A koronavirus.gov.hu térképe szerint 91 új fertőzöttet regisztráltak Zalában, ezzel összesen 15 901-re emelkedett a zalai esetek száma.

A ma reggeli adatok szerint városunkban 381 fő van karanténban, és közülük 287 főnél mutatták ki a fertőzést.

A Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy az április 7-ei szennyvíz mintavétel alapján a nagykanizsai lakosság körében nem valószínűsíthető a koronavírusos megbetegedések számának emelkedése az elkövetkező napokban.

Facebook oldalamon csak olyan adatot közlök, amelyet önkormányzatunk szigorúan ellenőrzött és hivatalos forrásból kap. Személyiségi jogokat érintő információk közlésére nincs lehetőség!

Kérem önöket, hogy tegyenek meg mindent saját maguk és hozzátartozóik egészsége érdekében! – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Újévi nyereményjáték! Most szerencsehozó újévi manót nyerhetsz tőlünk!

Weboldalunkhoz tartozó Facebook oldalunkon (KanizsaPress) az eltel évek alatt sok mindent sorsoltunk már ki Olvasóink között!

Például ajándéktárgyakat, buli VIP belépőket, éttermi vacsorákat és sok minden mást.

(Ezt a manócskát viheti haza a szerencsés nyertes)

Jó szokásunkat ezúton is folytatjuk, most szerencsehozó újévi manót nyerhetsz tőlünk, ami gyermekeknek is tökéletes ajándék.

Nem kell mást tenned, mint lájkolni Facebook oldalunkat, ugyanis csak a lájkolók közül választjuk ki a szerencsés nyertest.

Az újévi sorsolásunk nyereménye, egy amigurumi technikával készült, horgolt (100 százalékosan kézműves termék) újévi szerencsehozó manócska.

És hogy mit jelent az, hogy amigurumi?

Ami = kötött vagy horgolt
Nuigurumi = játékfigura
Amigurumi = bűbájos állatfigurák, kötve vagy horgolva (japánul)

A manócska pamutból készült, ami természetesen mosható.

A sorsolás időpontja: 2021. január 10. (vasárnap) 18.00 óra.

Oszd meg ezt a cikket és nyerd meg ezt az aranyos kis manót!

A nyertessel a Facebookon privát üzenetben vesszük fel a kapcsolatot. Ne felejtsd el kiírni a cikkhez, hogy osztva!

Boldog új évet kívánunk minden Olvasónknak!

Gyógyszertári ügyeletek Nagykanizsán augusztusban

2020. augusztus 1.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-08:00
2020. augusztus 2.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62019:00-06:00
2020. augusztus 3.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46222:00-06:00
2020. augusztus 4.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:00
2020. augusztus 5.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
2020. augusztus 6.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-06:00
2020. augusztus 7.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15122:00-07:00
2020. augusztus 8.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-08:00
2020. augusztus 9.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40319:00-06:00
2020. augusztus 10.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:00
2020. augusztus 11.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:00
2020. augusztus 12.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:00
2020. augusztus 13.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:00
2020. augusztus 14.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-07:00
2020. augusztus 15.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-08:00
2020. augusztus 16.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46219:00-06:00
2020. augusztus 17.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:00
2020. augusztus 18.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
2020. augusztus 19.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61022:00-08:00
2020. augusztus 20.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52108:00-07:00
2020. augusztus 21.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-07:00
2020. augusztus 22.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-08:00
2020. augusztus 23.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53119:00-06:00
2020. augusztus 24.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:00
2020. augusztus 25.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:00
2020. augusztus 26.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:00
2020. augusztus 27.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-06:00
2020. augusztus 28.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62022:00-06:00
2020. augusztus 29.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46222:00-08:00
2020. augusztus 30.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28019:00-06:00
2020. augusztus 31.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:00
1 2 3 6