Nincs időm semmire, mitévő legyek?

Egyre több munka, nagyobb elvárás, határidők és a főnök is mindig cseszeget, de nincs mindenre időm. Mit tehetek?

A vállalkozások életében, de a miénkben is rendkívül fontos az idő és annak megfelelő beosztása. A jól beosztott idő és napok kiegyensúlyozottabbá és produktívabbá tesznek minket. Ha megfelelő időt szánunk mindenre, akkor nem csak a munkánk halad gyorsabban, de a kedvünk is jobb lehet a sikerélmények miatt.

Melyek, azok a dolgok, amik segítenek ebben nekünk. A naptár egy kimondottan hasznos dolog lehet, ha az ember úgy érzi, el van havazva. Így képesek lehetünk időnket napi vagy akár óra szinten is beosztani. Nem maradunk le semmilyen fontos megbeszélésről, mindent képesek leszünk időben elkészíteni és a határidőkből sem csúszunk ki.

Megfelelő időbeosztással én annak való követésével több szabadidőnk lehet, amit családunkkal, ismerőseinkkel, a hobbinkkal tölthetünk.

Az időbeosztás mellé pedig szükségünk van egy olyan munkára is, ami rugalmas időbeosztással rendelkezik, és nem terhel le bennünket teljesen. Ilyen állásokat találhatunk Szekszárd álláskereső portálján, ahol akár azonnal képesek vagyunk jelentkezni rájuk.

A megfelelő időbeosztást meghálálja munkahelyünk, családunk és a szervezetünk is.

75 férőhelyes református óvoda épül a város szívében

Február 7-én (pénteken) a nagykanizsai Kálvin téri református templommal szemközti területen tartották a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda alapkőletételi ünnepségét a leendő ovi helyszínén. Az ünnepségen több között részt vett Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, továbbá köszöntőt mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Cseresnyés Péter Nagykanizsai térség országgyűlési képviselője valamint Balogh László, Nagykanizsa város polgármestere.

A köszöntőt Hella Ferenc lelkipásztor a Nagykanizsai Református Egyházközség Presbiteriuma nevében nyitotta meg.

Valóban nagy öröm nekünk és valóban sokat jelent, hogy egy ilyen intézménynek a megalapítása, előkészítése, építése létrejöhetett. Köszönjük Nagykanizsa Megyei Jogú város támogatását, hiszen ha nem úgy állnak hozzá a projekthez, akkor az nem jöhetett volna létre – mondta többek között Hella Ferenc.

A program imádkozással és zsoltárok éneklésével folytatódott, majd a közös fohász után, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a megvalósuló programra kitérve osztotta meg gondolatait.

Régóta készültünk erre az alkalomra, hosszú előkészítések előzték meg a projekt létrejöttét. Mikor óvodát építünk, előttünk van a jövendőbeli generáció, az irányukba való felelősség. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok az Isten kezében a gyermekek, így az óvoda építésével Isten a kezünkbe adja a jövő életet és ezzel együtt az életünket is – mondta.

A püspöktől Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő vette át a szót.

Örülök, hogy ez a beruházás elindul és ennek több oka van. Egyrészt az, hogy Nagykanizsa és térsége újra gazdagodik valamivel. Másrészt úgy gazdagodik, hogy optimizmust sugározva a legfiatalabbakba fektet be, hiszen óvodát épít.
Nagyon fontos dolgot tesznek a nevelők és a szülők együtt, hogy a jövő nemzedékét nevelik úgy, hogy azt az identitás tudatot – amit mit keresztény-magyar identitás tudatnak hívunk – átadják nekik. Ez az örömöm másik oka. A város és a kormány is azon dolgozik, hogy a fiatalok lehetőségeinek kitágítását biztosítsa
fogalmazott.

Az államtitkár után Balogh László Nagykanizsa polgármestere szólt a megjelentekhez.

Azt szeretném, hogy az unokám ebbe az óvodába járjon. Hogyha szikla az alapkövünk, a jó Isten a zsinórmértékünk, akkor minden építkezés célba ér. Ilyen építmény a mi közös városunk Nagykanizsa, ilyen a nemzetünk a Kárpát-medence és Magyarország, és ilyen a kultúránk, Európa.
A városvezető beszédében kitért a hit összetartó erejének az ebből fakadó közösséget összefogó, teremtő mivoltából megvalósuló projektre.

A polgármester beszéde után, Veres Andrea az Országos Óvodafejlesztési Program Projektirodájának projektvezetője vette át a szót.

A lehetetlennek tűnő problémák minél gyorsabb és minél precízebb megoldása, ezeknek a kezelése a feladatunk. Közel másfél éves munka áll mögöttünk, hiszen nemrég ezen a területen, egy régi lakóház állt. A lelkész úr és a gyülekezet áldozatos munkája van abban, hogy a mai napon itt állhatunk és az első református óvoda alapkövét elhelyezhetjük. Reményeink szerint, egy éven belül ugyanitt, az óvoda átadóját ünnepelhetjük – mondta Veres Andrea.

Az ünnepi beszédek után az elöljárók és óvodások, elhelyezték a nemzeti színű szalaggal ellátott időkapszulát és alapkövet. Az ünnepséget követően a református templom melletti közösségi házban megtekinthető volt az óvoda látványterve, illetve tervrajza. A beruházás összköltsége eléri a bruttó 400 millió forintot. Az óvoda építését teljes mértében a Magyar Állam finanszírozza, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Magyarországi Református Egyház közreműködésével. A Református Egyházközség a gyülekezeti tagoktól és egyéb támogatóktól kapott adományokkal is hozzájárul az óvodai játszóeszközök biztosításához. Az Országos Óvoda Program keretében induló beruházás várhatóan 2020 év végén fejeződik be, így 2021 év elején megnyithatja kapuit az apróságok előtt.

Az új intézménybe Nagykanizsáról és a környező településekről egyaránt várják az óvodások jelentkezését vallási hovatartozástól függetlenül. Az óvodai foglalkozások kisebb létszámú csoporttal már 2020. szeptembertől elkezdődnek a Református Egyházközség gyülekezeti termében, az óvodások innen fognak átköltözni az új épületbe.

A gyerekek jelentkezését már várják a nagykanizsai lelkészi hivatalban, valamint a nagykanizsa.reformatus.hu-n megtalálható formanyomtatvány és szándéknyilatkozat kitöltésével is lehet jelentkezni.

(Kép és szöveg: Szalai Szilveszter/KanizsaPress)

Megzsarolták a nagykanizsai nőt

A vádlott 2014 nyara és 2015 februárja között több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de a vádlott részére devizaszámlát nyissanak. A férfi ígérete szerint a számlákra külföldről utalnak több ezer eurót, a pénz felvétele és átadása után pedig az átutalt összeg egy százalékát jutalékként a számlát nyitónak adja.

A férfi a fia barátnőjét is rávette erre, azt állítva, hogy ez legális, sőt arra is megkérte a lányt, hogy keressen további két embert. A sértett, valamint az általa ajánlott férfi és nő a vádlottal együtt ezután Budapestre utaztak, ahol egy férfi a részükre négy mobiltelefont adott át, hogy a bankszámlanyitáskor azok hívószámát adják meg.

Ezt követően a társaság tagjai több fővárosi bankfiókban is nyitottak számlát, majd ezeknek a dokumentumait, illetve a kölcsönkapott telefonokat visszaadták a vádlottnak. Hazaérkezésük után a lány átgondolta a történteket, azt a szüleivel is megbeszélte és úgy határozott, hogy megszünteti a számlákat.

Erről a vádlottat is tájékoztatta, aki ezt ellenezve azt állította a sértettnek, hogy a számlákat nem lehet megszüntetni, ellenkező esetben 170.000.-Ft-ot kell fizetnie „azoknak az ügyvédeknek”, akik őt megbízták. A lány azonban a bankszámlákat megszüntette. A férfi ezt követően többször megfenyegette, pénz átadására szólította fel. A nő saját és a vele együtt élő családja védelme érdekében a rendőrséghez fordult. A vádlottat rendőri akció keretében fogták el.

B. T. zsarolás bűntette minősítésű ügyét a jövő héten szerdán tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Ukrán verőlegényekkel fenyegetett a kanizsai férfi

Egy visszaesőnek minősülő nagykanizsai , 45 éves férfi 2014. nyarától kezdődően anyagi nehézségekkel küzdött, bejelentett munkahellyel, igazolt jövedelemmel, ingó,- ingatlan vagyonnal, egyéb megtakarítással nem rendelkezett. A terhelt ezért, hogy bevételre tegyen szert, 2014. nyara és 2015. február hónapja közötti időben több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de valójában a terhelt részére devizaszámlákat nyissanak.

Sok munkát adott a viharos szél a tűzoltóknak

Szerdán Zala megyében a viharos széllökések következtében a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóit 83 esethez riasztották. Főként kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolítása, valamint megrongálódott tetőszerkezetek és leszakadt vezetékek helyreállítása adott munkát a tűzoltóegységeknek.

Megyeszerte több esetben is előfordult, hogy a kidőlt fák közlekedési akadályt képeztek, de a helyszínre vonuló tűzoltók minden esetben rövid idő alatt felszámolták a káreseményt, így a közlekedésben fennakadás sehol sem volt tapasztalható.

(Fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

A viharos szél ellenére gyakran magasból mentő gépjárművet is igénybe vettek az egységek, hogy egy házra vagy egy villanyvezetékre dőlt fát el tudjanak távolítani. A helyszínre vonuló tűzoltók sokszor az áramszolgáltató szakembereivel együttműködve avatkoztak be és ez által megakadályozták, hogy a megyében jelentősebb áramkimaradás legyen. Zala megyében 27 településen volt tapasztalható áramkimaradás, jelentősebb problémát egyik esetben sem okoztak, lakosságvédelmi intézkedésekre nem került sor.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya 18 tűzoltóautóval és 63 fővel hajtotta végre a munkálatokat.

A beavatkozásokban hét önkéntes tűzoltó egyesület összesen 7 gépjárműfecskendővel és 25 fővel is aktívan részt vett ezzel nagyban hozzájárultak a viharkárok felszámolásában.

A gelsei, szőkedencsi, murakeresztúri, letenyei, miháldi, zalaszentiváni, alsópáhoki és a hévízi önkéntes tűzoltó egyesületek gyors beavatkozásának következtében több kidőlt fa által okozott forgalmi akadályt rövid időn belül felszámoltak, de előfordult olyan eset is, amikor háztetőről távolítottak el kidőlt fát az önkéntesek – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Megbontotta egy panelház szigetelését a szélvihar Nagykanizsán

Szerdán az esti órákig a viharos szél következtében kiborult fák eltávolításához harmincöt alkalommal riasztották a zalaegerszegi, nagykanizsai, lenti zalakarosi, letenyei, keszthelyi hivatásos tűzoltókat, valamint a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltókat és a gelsei, szőkedencsi és a murakeresztúri önkéntes tűzoltókat. A lánglovagok Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Magyarszentmiklós, Hahót, Csapi, Sárhida, Somogycsicsó, Teskánd, Söjtör, Boncodfölde, Zalaszentlászló, Kistolmács, Iharosberény, Zalakaros, Nemesbük, Murakeresztúr, Szőkedencs, Szepetnek, Becsehely, és Hévíz…

Milyen haszna van a diákmunkának?

Diákként az egyetem vagy iskola mellett vannak, aki már most is dolgoznak, azonban sokan csak a hosszabb szünetek alatt vállalnak diákmunkákat, amikor idejük engedik.

A diákmunkának sok hasznos előnye van. Fiatalként az így szerzett tapasztalatok a későbbiekben hasznosak lehetnek az élet más területein is. A vendéglátás, legyen szó gyorséttermi munkáról, vagy felszolgáló és pultos pozícióról, mind olyan plusz tudással és tapasztalattal látnak minket el, amik akár a karrier döntésünket is befolyásolhatják.

Az ember képes az ilyen munkák során megtapasztalni, milyen az, amikor az ember dolgozik. Milyen plusz dolgokkal és lemondásokkal jár. Például kevesebb szabadidő, viszont több elkölthető zsebpénz, amit szórakozásra vagy egyéb új hasznos dologra költhetünk.

Rengeteg új embert ismerhetünk meg, ezzel növelve ismerőseink körét valamit a kapcsolati hálónkat. Az iskolai évek során talán ez az egyik legfontosabb dolog. Sok új embert megismerni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy ki képes nekünk majd segíteni az élet különböző területein.

Személyiségünket is képes megváltoztatni a diákmunkánk. Sokkal komolyabbak és céltudatosabbak lehetünk, ha konkrét célokat és terveket állítunk magunk elé.

A pécsi internetes álláskereső weboldalak ebben segíthetnek nekünk, ahol nem csak diák, de normál munkabeosztásban végezhető állásokat is találhatunk. Az oldalon a város állásai között kereshetünk, és akár azonnal jelentkezhetünk is rájuk. További részletek a hivatkozáson elérhetők.

Szombaton élő rádiós adás Nagykanizsáról

A Kossuth rádió 5 órás élő magazinműsora, az Országjáró február 8-án Nagykanizsáról szól. A Szombat délelőtt adásában 10.00 órától ország-világ megismerkedhet a Thúry György Múzeum kincseivel.

Bemutatkoznak a Thúry Vitézlő Oskola hagyományőrzői, bebarangoljuk a zalai tájat és a műsor készítői korabeli camera obscurával ejtik csapdába az időt.

Velocipéddel tekerhetünk át a múltból a jelenbe, hogy felkészüljünk a Giro D’Italia kanizsai záró szakaszára. A műsor segítségével a Zalagyöngye Néptánccsoport próbájába is bekukkanthatunk, és együtt szorítunk egy ifjú kanizsai filmrendező nemzetközi sikereiért. A farsangi szalagos fánk mellé pedig kóstolót kapunk a vidék boraiból is.

A Szombat délutánban fél 3-tól Nagykanizsa kulturális életének színe-java mutatkozik be. Szólunk a Ludvig nemzetközi művésztelep elmúlt két évtizedének sikereiről, játszik a Kanizsai Fúvószenekar, színpadra lépünk a Honvéd Kaszinó diákszínjátszóival és eláruljuk a hajómodell-versenyzés fortélyait is.

Idegenvezető kalauzolja végig a hallgatókat Nagykanizsa turisztikai látványosságai között és a műsorfolyam végén még vendégek lehetünk egy igazi miklósfai disznóvágáson is.

Az adás meghallgatható a Kossuth rádió frekvenciájára hangolva (FM 90.2), délelőtt 10.00-12.00 és délután 14.30-17.30 között – tájékoztatták honlapunkat a szerkesztők.

Megbontotta egy panelház szigetelését a szélvihar Nagykanizsán

Szerdán az esti órákig a viharos szél következtében kiborult fák eltávolításához harmincöt alkalommal riasztották a zalaegerszegi, nagykanizsai, lenti zalakarosi, letenyei, keszthelyi hivatásos tűzoltókat, valamint a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltókat és a gelsei, szőkedencsi és a murakeresztúri önkéntes tűzoltókat.

A lánglovagok Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Magyarszentmiklós, Hahót, Csapi, Sárhida, Somogycsicsó, Teskánd, Söjtör, Boncodfölde, Zalaszentlászló, Kistolmács, Iharosberény, Zalakaros, Nemesbük, Murakeresztúr, Szőkedencs, Szepetnek, Becsehely, és Hévíz településeken avatkoztak be – írta a katasztrófavédelem.

Késő délután a viharos szél a panelház szigetelését megbontotta Nagykanizsán a Kazanlak körúton. A helyszínre a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a meglazult részeket magasból mentő segítségével eltávolították – tájékoztattak.

A Kazanlak körút 9.-nél történt viharkárról Tóth Edit készített fotókat.

Gyalogost ütöttek el Nagykanizsán. Látta valaki?

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/88/2020. bűnügyi számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

Egy ismeretlen személy január 18-án 6 óra 30 perc és 6 óra 53 perc között közlekedett ismeretlen forgalmi rendszámú, és típusú autójával Nagykanizsán a Raktárház utcában, amikor elütött egy gyalogost, aki a baleset következtében megsérült. Az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül elment a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – közölte a police.hu honlapon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Nem minden állást hirdetnek meg!

Talán mindenkinek van olyan ismerőse, aki úgy szerzett magának állást, hogy arról az üres pozícióról talán korábban még nem is hallott. Nem lehetetlen ilyen ajánlatokat találni, jobban mondva inkább hallani az ismerőseinktől. Hiszen az így szerzett munkánk valamilyen ismerős vagy rokon által jönnek létre.

Sok cégnél időt és pénzt spórolnak meg azzal, ha előbb a vállalaton belül próbálják az adott posztot betölteni. Sőt, az így kinevezett kolléga, már ismeri a céget, így nem zöldfülűként kezdi első napját. Azonban, ha a cégen belül nincs már elegendő munkatárs, akkor ilyen esetben jöhet az szóba, hogy valamelyik ismerősünket be tudjuk ajánlani.

A beajánlással szintén időt és pénzt spórol a cég, valamint nem egy teljesen idegent vesznek fel a céghez, ami nem csak az új kolléga számára előnyös, hiszen így már van egy ismerőse a cégen belül, de a cégnek is előnyös, hogy van, aki kezességet vállal, hogy az adott személy alkalmas lehet a pozícióra.

Ma Magyarországon talán ez a két legelterjedtebb állásbetöltő folyamat, ezért érezhetjük azt, hogy állásközvetítőkön keresztül sokkal hosszadalmasabb és nehezebb bejutni a céghez.

Aki igazán profi, az nem bízza csak lehetőségre az álláskeresést, hanem megmozgat mindent, hogy elérje azt, amit akar. A BekescsabaAllas.hu weboldalon ebben segít nekünk. A város állásai között kereshetünk szaktudásunknak és képzettségünknek megfelelően, részletek a hivatkozáson elérhetők.

Álláskereső esélyünket növelheti az online és offline platformokon való keresés.

Minőségi irodaszerek, emblémázva is

Az irodai élet csak akkor lehet zökkenőmentes, ha rendelkezésre állnak a munkavégzéshez szükséges eszközök, irodai kisgépek. Egy tollnak vagy jegyzetfüzetnek mindaddig nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, amíg nem kell leírnunk néhány fontos információt. Ugyanez a helyzet más tárgyakkal is, például egy bögrével, ami ránézésre jelentéktelennek tűnik, ám amikor lazításképp kimegyünk a konyhába, hogy igyunk egy finom feketét, akkor a hiánya bizony fel tudja borzolni a kedélyeket.

A profi-reklam.hu weboldalon a tollaktól kezdve, az iratrendező mappákon keresztül egészen a stresszlabdáig mindenféle irodaszer és egyéb irodába való termék megtalálható nagy választékban emblémázva is.

Fókuszban a minőség

Az írószerek, vonalzók, hegyezők, mappák tipikusan olyan termékek, amiket az ember bárhol megkaphat. Igen ám, de közel sem mindegy, hogy milyen minőségben. Hiába veszünk egy marék tollat csomagban, leértékelve, ha az első 3 mondat után beszáradnak, vagy épp ellenkezőleg óriási tintapacákat hagynak a papíron. Ráadásul az irodaszerek, elektronika berendezések sokat elárulnak a cégről, éppen ezért nem érdemes a véletlenre bízni a megfelelő termékek kiválasztását. Inkább legyenek egy kicsit drágábbak, de stílust, minőséget és megbízhatóságot közvetítsenek a dolgozok és üzleti partnerek felé egyaránt.

Profi emblémázás

A reklám ajándékok fénykorukat élik a 21. században. Népszerűségük elsősorban annak köszönhető, hogy viszonylag kevés ráfordításból rendkívül hatékonyan támogatják a kis-, és középvállalkozók értékesítési tevékenységét. Az irodaszer emblémázás színtiszta pszichológián alapszik. Ha egy-egy vizuális elem vagy szöveg – például logó, márkanév vagy szlogen – rendszeresen az emberek szem elé úszik, akkor akarva, akaratlanul is rögzül a tudatukban. Ehhez persze sokszor, sok helyen kell látniuk, amire pont alkalmasak a kisebb használati tárgyak – egy toll, egy mappa, egy írószer vagy bögre -, amik nap, mint nap a kezük ügyébe akad.

A Profireklám csapata nem csak irodaszer értékesítéssel foglalkozik. Az egyik fő profiljuk az emblémázás, reklám ajándékok készítése, akár nagy mennyiségben is.

1 525 526 527 528 529 921