Pénztárcát lopott Nagykanizsán – Keresik

Szemtanúkat keresnek a nagykanizsai rendőrök.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 20030/1026/2018. bűnügyi számon, lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy 2018. július 20-án 20 óra körül egy bajszos, kockás rövidnadrágot, fekete hátizsákot viselő, körülbelül 50 éves férfi ellopott egy női pénztárcát Nagykanizsán, a Balatoni úton lévő élelmiszerüzletből. A biztonsági kamera felvételt készített a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyről.

A rendőrség kéri, hogy aki látta a bűncselekményt vagy az elkövetővel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Földrengés volt Somogy megyében, Gyékényesnél

Szerdán délután fél kettőkor földrengés volt a Somogy megyei Gyékényes közelében – derült ki a Körösligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium honlapján közzétett adatokból.
A földmozgás a Richter-skála szerint 3,1-es erősségű volt.
Ilyen erősségű fölrengés ebben az évben még nem fordult elő Magyarországon.

(Gyékényes. Fotó: Wikipédia)

Hármas karambol Hahótnál

Két személyautó és egy teherautó ütközött össze a 74-es főút 28-as kilométerszelvényénél, Hahót térségében szerdán hajnalban.
Nagykanizsáról és Pacsáról hivatásos, Gelséről önkéntes tűzoltók érkeztek a helyszínre, hogy a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdjék a mentési munkálatokat. Két sérültet a mentők már kórházba szállítottak, a harmadik sérültet a tűzoltók szabadították ki a roncsból feszítővágóval.
Fotósok: Horváth Ferenc tű. őrm. Nagykanizsa HTP | Kopecskó Dániel tű. fhdgy. Zala KMS
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Honlapunk úgy tudja, a baleset egyik sérültje, egy 42 éves nagykanizsai férfi még életveszélyben van.



Saját zsebre dolgozott az értékesítő Nagykanizsán

Egy 37 éves balatongyöröki lakos 2014-től értékesítő-szakértőként dolgozott egy gépkocsi alkatrészeket forgalmazó kft. nagykanizsai területi kirendeltségén.
Feladatkörébe tartozott: a reggeli számlázás, betétdíjak kezelése, pénzfeladás bankba, annak összekészítése, bizonylatok ellenőrzése és zárása, a napi bevétel feladása, valamint a napi elszámoltatás és pénzügyi zárás is.

A férfi anyagi helyzete 2015. évtől elnehezült, melynek okán 2015. június és 2016. szeptember között több pénzintézettől összesen 5 alkalommal igényelt és kapott személyi hitelt, legutóbb 1 000 000 Ft-t.
A kirendeltségen 2017. június 3. napján (szombaton) a férfit bízták meg a bevételkezelési feladatokkal.
Az üzletet kollégája nyitotta, aki kivette a széfből az előző napi 1.516.110 Ft összegű bevételt tartalmazó lemezkazettát és átadta a férfinek.
A férfi a pénteki bevétel összegét egy borítékban az üzlet hátsó, raktár részén lévő polcokhoz rejtette, és csak a 3.356.385 Ft összeget kitevő szombati bevételt zárta el az üzlet széfjébe. Ezt követően délután a borítékot magához vette, és a benne lévő másfél millió Ft-ot eltulajdonította.
Az okozott kár nem térült meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/6498/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 6-án 16 óra 51 perckor Zalakomár lakott területen belül, az Árpád utca 15. szám előtti útszakaszon ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, Opel Astra típusú személygépkocsival nekiütközött az ott üres, lezárt állapotban várakozó Opel Corsa típusú gépjárműnek.
Az ismeretlen jármű vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Morcheeba és Ákos is fellép Nagykanizsán az erdőfesztiválon

Augusztus utolsó napján indul Nagykanizsán az első Ohmydeer Fesztivál, amelynek két napján mások mellett a brit Morcheeba és a Toploader, valamint Ákos és a Wellhello is fellép – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
Az ország első „erdőfesztiváljának” nagyszínpadán fellép még a 30Y, Szabó Balázs Bandája, a Hősök és a Blahalouisiana, míg az erdei színpadon az elektronikus zene külföldi sztárjai, köztük a német Apparat, a holland Weval, valamint brit Hot Chip is szerepel. Jelen lesz a magyar elektronikus és underground szcéna számos jeles képviselője, köztük Zagar, a Middlemist Red, a Fran Palermo és a Dope Calypso is.

A nagykanizsai Csónakázó-tónál és a környező erdei területen augusztus 31-én és szeptember 1-jén három színpadon csaknem 40 zenekar és DJ lép fel, a tó környékét pedig látványos dekorációkkal látják el, hogy egyedi fesztiválhelyszínné varázsolják az egyébként is csodaszép környezetet.

(Kovács Ákos. Fotó: Wikipédia)

A közlemény szerint a fesztivál megálmodói fontosnak tartják „a lehető legmagasabb szintű összhangot a kortárs zenei program és a természet között”, így az esemény több ponton is a környezettudatos szórakozásra hívja fel a figyelmet.

Kizárólag lebomló poharakat használnak, a fellépőket elektromos meghajtású autókkal szállítják a fesztivál területén, a fesztiválon pedig minden egyes közösségi médiás kedvelés vagy megosztás forintosítható támogatássá alakul. Ezt a bevételt a szervezők a fesztivál zárultával a Zalaerdő Zrt. számára ajánlják fel, így támogatva Magyarország és Zala megye legnagyobb erdőségét és az itt élő gímszarvasokat.

A koncertek mellett nappali és családi programok is várják a fesztiválra kilátogatókat: a Hello Wood építészcsapata hajó alakú designhintákat állít fel, erdei jóga, szarvasagancs-dekoráció készítése, kreatív társasjátékok, valamint egy kezdők által kipróbálható DJ-pult is szolgálja a kikapcsolódást. A tavon a MOME volt diákjai által tervezett meglepetésdekorációk kapnak helyet, a nagyszínpaddal szemben lesz egy vadles és egy érdekes „négyszögletű kerek erdő” installáció is, a Rebotkit startup projektje keretében pedig különféle hulladékból, dobozokból mini robotokat készítenek.

Új igazgató a kanizsai PEN-en

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta 12 évvel ezelőtt kezdte tanulmányait a PEN-en.
A tehetséges fiatal szakember karrierje idén nyáron egy újabb, fontos lépcsőfokhoz érkezett.
A 2018/2019-es tanévben már ő tölti be a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgatói posztját.
(Forrás: Kanizsa TV)

Segítettek az árváknak

Korábban már beszámoltunk arról, hogy két, árva nagykanizsai kisgyereknek gyűjtenek a dél-zalai városban.

A gyűjtés kezdeményezője, mint oly sokszor, most is a Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa volt.

Vasárnapi összegzésük így szól:

„Sziasztok!

Kis összegzés a mai napról.
Az időjárás sajnos nem fogadott a kegyeibe minket.
Ennek ellenére szépen érkeztek a Vasemberház alá a segíteni akaró jótevők.
Sokan jöttek, akik csomagot vagy pénz adományt hoztak, azonban az eső miatt a tekerést nem vállalták be.
Voltak azonban vállalkozó szelleműek, akik ha már ott voltak, nyeregbe is pattantak.
Itt szeretnénk köszönetet mondani a Rendőrség munkájáért, akik a kis létszám ellenére is ugyanúgy biztosították a rendezvényt, mintha teljes létszámmal lettünk volna.
10:00-kor el is indultunk rendőri felvezetéssel.
A Puncsnál már várt minket Horváth Ferenc és családja.
Ők megfejelték korábbi felajánlásukat és az elköltött összeg 100%-át felajánlották a Pálfi családnak, valamint perselyünkbe is dobtak.
Családias hangulatú, sikeres rendezvényt tudatunk a hátunk mögött, amiben látunk jövőt.
A Puncs után elvittünk mindent a Nagyszülőknek.
Nagyon-nagyon hálásak mindenért és ezúton is szeretnék kifejezni hálájukat.
Kis létszámú rendezvény volt, de így is több mint 150.000ft gyűlt össze!
Aki bármilyen módon segítene, keressen minket bátran vagy utalhat a következő számlászámra
10300002-10711970-49010013
MKB Bank
Szamlatulajdonos neve Pálfi Istvánné”

(A csapat a kiskanizsai Puncsnál)

(Ajándékokat vittek Annát és Misát nevelő nagyszülőknek)

Gábor Áron mellszobra

Az Ipari park bejáratánál.
A 2013. március 15-i ünnepségsorozat keretében felavatták Gábor Áron felújított szobrát az Ipari Parkban. Hazakerült Nagykanizsa katonavárosi múltjának egyik jelképe, Gábor Áron szobra, amely hosszú évtizedeken állt a róla elnevezett alakulat laktanyájában.
Avatóbeszédében Balogh László, az önkormányzat Oktatási Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke emlékeztetett rá: amikor a honvédségi funkció megszűnt, az alkotás tisztázatlan körülmények között eltűnt.
A szobor a Képzőművészeti Lektorátus nyilvántartásában is szerepel, a tőlük kapott információ szerint ezt a másfeles életnagyságú ruszkicai márványból készült mellszobrot Szabó László szolnoki művész készítette 1964-ben, és a következő esztendőben avatták fel Nagykanizsán.



(Fotó: Móricz István)

A szobor előkerítésére Dr. Károlyi Attila képviselő úr folytatott kiterjedt kutatást. A volt laktanyában dolgozó egykori hivatásos tisztek jól emlékeztek a Gábor Áront mintázó alkotásra, de információik ellentmondásosak voltak annak hollétét illetően. Felmerült az is, hogy az alakulat megszűnésekor a szobrot Kaposvárra vitték. Nos, ez a nyom bizonyult helyesnek, sikerült megtalálni a somogyi megyeszékhelyen, a Füredi úti laktanyában.

Bárdos Antal ezredes, a kaposvári alakulat parancsnoka hozzájárult ahhoz, hogy visszaadják Gábor Áron szobrát, az ugyanis náluk hivatalosan nem szerepel a leltárban, és nem is állították fel. Egyben felajánlotta közreműködésüket a szobor újra avatása esetén a katonai tiszteletadásra, melynek eleget is tettek.
Az ünnepség koszorúzással zárult. A város önkormányzata, a Berzsenyi Polgári Kör, valamint a Nagykanizsai Honvéd Egyesület koszorúját hagyományőrző huszárok helyezték el az emlékmű talapzatánál. (Forrás: kanizsaújság.archívum)

1 524 525 526 527 528 805