Elektromos töltőállomások Nagykanizsán

Az elmúlt napokban nyolc új helyszínen adott át az e-Mobi Nonprofit Kft. elektromos töltőállomásokat.
Nagykanizsán a Hevesi Sándor utcában és a Színház utcában is található egy-egy elektromos töltőállomás – írta honlapján a szervezet.

(Elektromos töltőállomás a kanizsai HSMK-nál. Fotó: Inkubátorház és Innovációs Központ – Nagykanizsa)

Kamatozik Nagykanizsa pénze, nem kell a tartalékhoz nyúlni

Nagykanizsa továbbra sem értékesíti korábban vásárolt államkötvényeit, mivel a város pénzügyi helyzete stabil, s nincs szüksége plusz forrásokra. Többek között ez is kiderült a csütörtöki közgyűlésen tárgyalt polgármesteri tájékoztatóból.

Nagykanizsa 2017-ben kétmilliárd forintért vásárolt Prémium Magyar Államkötvényt. Amikor tavasszal a döntés megszületett, a közgyűlés felhatalmazta a polgármestert arra, hogy az értékpapírt, még a lejárat előtt, részben vagy egészben eladja az MKB Banknak, amennyiben ezt az önkormányzat likviditási helyzete szükségessé teszi.Ezen rendelkezés alapján 2017. augusztus 15-én 400 millió forint, majd december 18-án 300 millió forint névértékű államkötvényt váltott vissza az önkormányzat, de még így is maradt egymilliárd-háromszázmillió forint lekötött pénz. Ezt, az eredeti határozat szerint egyébként tavaly november 29-ig értékesíteni kellett volna, de Dénes Sándor polgármester emlékeztet: az MKB november 16-án arról adott tájékoztatást, hogy az önkormányzat által jegyzett államkötvény-állományt december 31-ig a korábbiakban megajánlott rendkívül kedvező, évi 4,05 százalékos kamat mellett tudja visszaváltani, emiatt a közgyűlés kitolta a visszaváltás határidejét.

Aztán a bank tovább módosította ajánlatát, s most ott tartunk, hogy 2018 végéig kamatozik az eredeti, kedvező feltételek mellett a lekötött pénz. Dénes Sándor az előterjesztésben leszögezi: az önkormányzat likviditási helyzete továbbra sem teszi szükségessé, hogy hozzányúljanak az államkötvény-állományhoz, így a visszaváltás határidejét a közgyűlés idén december 31-ig meghosszabbította.
(Forrás és fotó:Kanizsa Újság)

A fényforrás-piacról az izzók mintegy 20 százalékát kell kivezetni szeptembertől

A Világítástechnikai Társaság elnöke szerint a magyar fényforrás piacon mintegy 20 százalékot képviselhet a halogén termékek aránya, amelyeket szeptember 1-je után ki kell vezetni a piacról.
Nagy János az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon egyedül a Tungsram foglalkozik halogénizzók gyártásával, a kereskedők pedig igyekeztek feltölteni készleteiket, mert egy ideig még lesz rá kereslet.
Az Európai Bizottság rendelete alapján 2018. szeptember elsejétől Európában betiltják a halogénizzókat, helyette a LED-es technológiát kell alkalmazni, a raktáron lévő készletet azonban még értékesíteni lehet.






Vámos Zoltán, a Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős igazgatósági tagja az MTI érdeklődésére elmondta, a Tungsram időben felkészült arra, hogy az Európai Unió 2018 szeptember elsejétől betiltja a halogénizzók forgalmazását.
Szerinte a világítástechnikai gyártóknak is volt idejük felkészülni az új helyzetre, hiszen a közösségi rendelet 2009-ben született, előkészítése azóta zajlik, a Tungsram pedig termelését évek óta ennek szellemében irányítja.
A halogénizzóit a Tungsram elsősorban az Európai Unión kívüli területeken értékesíti, így az EU szeptember 1-től hatályos tiltása nem befolyásolja a gyártást és az értékesítést – tette hozzá.

Vámos Zoltán hangsúlyozta, a Tungsram a globális piacon prémium európai márkaként lép fel, a vállalat többnyire exportálja világítástechnikai termékeit, a termelés 95 százalékát 100 különböző országban értékesíti.
A Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős vezetője jelezte, LED-termékeik értékesítése évről-évre 30 százalékkal nő, amelynek többnyire az az oka, hogy ez a részlegük elsősorban a LED-es technológiát már korábban is alkalmazó üzleti szférában (b2b) van jelen, és kevésbé a lakossági fogyasztói piacon.

Vámos Zoltán kiemelte, a Tungsram keresi azokat az utakat, ahol a világítástechnikai termékek hozzáadott értékkel hoznak hasznot. A magyar vállalat jelentős szerepet kíván betölteni a hazai és nemzetközi okosváros-projektekben, amelyekhez például már most is gyárt úgynevezett smart-ready LED lámpatesteket, amelyek képesek arra, hogy szenzorokat, wifi-berendezéseket, kamerákat fogadjanak be, és ezzel egy okos hálózat gerincét alkossák a közterületeken.

A halogéntechnológia kivonásnak környezetvédelmi oka van, a halogénizzók ötször annyi energiát használnak, mind a LED-es fényforrások, illetve jóval több hőt termelnek. Szakértők szerint a halogének kiszorításával 15 millió tonnánál is több szén-dioxid-kibocsátást lehet évente megtakarítani Európában. MTI

Az év legdurvább vihara jöhet!

Mai napi előrejelzés (2018 szeptember 2).
Mai napunk időjárása némileg hasonlít majd a tegnapihoz, DE! Ha úgy alakul, az év legnagyobb durranását tartogatja a mai.
Mai nap folyamán a Dunántúlon a reggeli, a délelőtti és a kora délutáni órákig számíthatunk izolált cellák kialakulására elsősorban a Kaposvár- Győr között képzeletben meghúzott tengelyen. Zivatarok kialakulására szórványos jelleggel a Duna- Tisza közén élők, a Tisza vonaláig számíthatnak, attól keletebbre sajnos a légkör kellően száraz marad, hogy meggátolja a záporok, zivatarok kialakulását.






Mióta előrejelzést készítünk, még soha nem kellett használnunk a piros festéket, most úgy döntöttünk, eljött az idő.

A késő délután folyamán, olyan 18 órától viszont az események rohamosan beindulhatnak. Mióta előrejelzésekkel foglalkozunk, most először a Nagykanizsa-Kaposvár- Pécs tengelyen igen kedvező helyzet állhat elő komolyabb szupercellás események kialakulására, melyeket akár mezociklonális tornádó is kísérhet. A késő délután, kora este folyamán a zivatarok rendszerbe szerveződhetnek és észak- északnyugat felé haladva hagyhatják el az országot éjjel. A rendszer keleti ága is ígéretesnek látszik komoly viharvadászat szempontjából.

(Zivatar Nagykanizsán)

Az esetleges szupercellákat hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, erősen viharos- károkozó szél, valamint nagyobb méretű (2-5cm közötti) jég és akár tornádó is kísérheti a fentebb megemlített területeken.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mi sem vagyunk tévedhetetlenek, de ha mégis a számításaink szerint alakulnak az események, az a 2018-as év egyik legjobb, ha nem a legjobb napja lesz viharvadász szemmel.
A pirossal megjelölt területeken a késő délutáni, esti órákban ha szupercellás eseményeket tapasztaltok, legyetek körültekintőek, vigyázzatok magatok, javatok és társaitok testi épségére.
Várjuk továbbra is képes, videós beszámolóitok, moderátoraink munkáját könnyítsétek meg, hogy a poszt írásakor feltüntetitek a pontos helyszínt.

Az előrejelzést Habi Attila a Viharvadászok tagja készítette!
(Forrás: ViharVonal Viharvadász Csapat)

Ohmydeer Nagykanizsán: akik ingyen hallgatták

Poénos bejegyzés is született szeptember elsején a kétnapos, kanizsai Ohmydeer fesztiválról.

Ismerősünk ezt írta ki:

– Az létezik, hogy Miklósfán hallom a Welhellot? Jó a hangosítás.

Válaszok:

    • Kiskanizsán is hallani valami hangfoszlányt.
    • Ez kxrva nagy ingyen koncert.
    • Itt kajak érteni, hogy kezeket fel… Meg felismerni a számokat.
    • Tegnap az egész Ákos koncertet hallottam a Platán-soron. Még a szöveget is értettem néha.
    • Végre történik valami poros kis városunkba.
    • Szerintem most felhangosították, mert én is hallom a Welhellot. Hány szerelmet bír még el a nappal…

Zivatarokkal, felhőszakadásokkal kezdődik az ősz

Heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt szombatra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szombatra virradóan a Nyugat-Dunántúlon, illetve a délkeleti megyékben dörrenhet meg helyenként az ég – írták az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben. Napközben elsősorban a Dunántúlon, késő délutántól pedig a középső országrészben is több helyen alakulhat ki zivatar, de egy-egy helyen másutt sem zárható ki villámlás.
A zivatarokat viharos, óránként 60-70, főként a Dunántúlon 80-90 kilométeresnél is erősebb széllökések és jégeső, néhol esetleg 2 centiméter átmérőnél nagyobb jégdarabok kísérhetik.(Felhőszakadás Nagykanizsa belvárosában. Fotó: Dél-Zala Press archív)

Felhőszakadás is előfordulhat, amely miatt rövid idő alatt 20-25 milliméternél is több eső eshet, a Nyugat-Dunántúlon éjfélig az ismétlődő záporokból, zivatarokból helyenként 30-40 milliméternél több csapadék is összegyűlhet.
A heves zivatarok veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt.
Felhőszakadás veszélye miatt Vas és Zala megyére másodfokú, míg a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra.
Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-18 Celsius-fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 21-25, másutt 26-33 fok között alakul. MTI

Felhőszakadás, jégeső jöhet!

Pénteken a sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Éjszaka a Dunántúlon változóan, másutt gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlon és délkeleten néhol zápor, zivatar előfordulhat.
Szombaton a Dunántúlon a fátyolfelhőzet és erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett csak rövid napos időszakok lehetnek, másutt gomolyfelhős, napos idő valószínű.
Kezdetben a Dunántúlon, késő délutántól a Duna-Tisza közén is többfelé, másutt helyenként alakul ki zápor, zivatar, főként a Dunántúlon felhőszakadás, jégeső is várható.
Reggelig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, szombaton megélénkül a délkeleti, keleti szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton a Nyugat-Dunántúlon 21 és 25, másutt 26 és 33 fok között alakul. MTI

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

Ékszer trendek 2018-ban

Így az esküvői szezon közepén érdemes rápillantani az év trendjére az ékszerek vonatkozásában is. Hátha tudunk újdonsággal szolgálni azoknak, akik még a nagy nap előtt állnak.

Újra nagy divat lett, hogy a leánykérés pillanatában a reménybeli vőlegény egy soliter gyűrűt húz elő, és azzal kéri meg a kedvese kezét. Hogy ez milyen gyűrűt takar? Egy olyan ékszert kell elképzelni, ami egy nagy, hangsúlyos kőből, vagy egy nagyobból áll és azt sok pici kő veszi körül. Hagyományosan ezek fehér színű kővel készülnek, de nem ritka már, hogy színes gyémánttal kérik a srácok. Ez az a gyűrű, ami egy hollywoodi romantikus produkcióból nem maradhat ki. Mondhatnánk úgy is, hogy kőbe van vésve ennek szükségessége. Hiszen ki ne olvadna el egy ilyen jelenet láttán, miközben magát képzeli a hősnő szerepébe? 

Lányok! Ki meri kijelenteni, hogy soha nem játszott el a gondolattal, hogy egy szép napon a nagy Ő milyen módon és nem utolsó sorban milyen gyűrűvel kéri meg a kezét?! Ugye, hogy mindenkinek van egy terv és egy gyűrű a gondolataiban? 

Nem csak a klasszikus a szép

Szerencsére már olyan világot élünk, hogy senkit nem néznek ki azért, mert nem ragaszkodik a hagyományokhoz. Tehát ha neked a színes kő tetszik, nosza finoman tudasd a kedveseddel, hogy azzal szerezhetne igazán nagy örömet. Formák tekintetében sem kell leragadnunk a klasszikus oválisnál, noha az az egyik legnőiesebb, de bátran választhatunk csepp, háromszög, kör és még számos csiszolási forma közül. Persze általában a pasi választja ki a gyűrűt, de azért némi sugalmazást biztos szívesen fogadnak.

Idén nagy divat a háromköves gyűrű, mint amilyet Meghan Markle kapott Harry hercegtől, vagy akár a színezett gyémánttal ellátott ujjékszerek. Azoknak pedig, akik a fehér és klasszikus, letisztult darabokat kedvelik, javasoljuk, hogy legalább csiszolás terén térjenek el a hagyományostól. Bátran válasszanak akár sokszögekre csiszolt követ, higgyétek el csodálatosan csillog, ha ráesik a napfényt. Ha pedig mégis a klasszikus kör vagy ovális forma a szívetek vágya, akkor különlegessé tehetitek egy apró trükkel, ami a háló nevet viseli. Ebben az esetben a középső nagyobb követ sok apró veszi körül, mintegy kiemelve a nagy szépségét. Ezek a picik lehetnek akár színes kövek is.

A színek

Mint már említettük, a kövek színe lehet bármilyen, bátran válogassatok a színes szekcióból is. Lehet a feketétől kezdve bármilyen, ami csak tetszik. Nagy népszerűségnek örvend az úgynevezett rosegold színű kő, ami roppant nőies, ezért jó kiegészítő lehet bármely ruhához is. Csodálatos lehet még például egy smaragd, zafír, rubin vagy turmalin drágaköves eljegyzési gyűrű is. Ezek mind olyan drágakövek, melyek sosem fognak veszíteni csillogásukból és népszerűségükből.

Kívánjuk, hogy a Ti szerelmetek is hasonlóan tartós legyen, mint ezeknek a drágaköveknek a fénye.

Hol esküdj romantikusan? – avagy helyszínek belföldön

Egyre gyakrabban hallani, hogy az esküvői szertartást a szabad ég alatt tartják a párok. De nem volt ez mindig így. Általában az volt az elfogadott, hogy egy polgári szertartás keretében összeházasodtak, majd vallásuktól függően egy templomban is megerősítették a fogadalmukat. Ezután a lakodalom már elképzelhető volt a természetben, vízparton, hajón. Most már inkább mindet szeretik kinn tartani.

Házasodni egész évben lehet, minden évszaknak megvan a maga szépsége. Mégis, a legnépszerűbb időszak a májustól szeptemberig terjedő, hiszen akkor hosszabbak a nappalok, jó az idő és minden tökéletes egy romantikus esküvőhöz. Persze a romantikus mindenkinek mást jelent, hiszen ahányfélék az emberek, mindenkinek más tetszik. Bemutatunk néhány esküvői helyszínt, amik a legnépszerűbbek közé tartoznak, tehát idén valószínűleg már nem lesz hely, de ha jövőre tervezitek a nagy napot, megérhet egy kérdést!

Romantikus esküvői helyszínek Magyarországon

Már az ókorban is tudták, hogy hajózni muszáj. A vízimádóknak is találunk olyan helyszínt, ahol a legnagyobb örömmel mondhatják ki a boldogító igent. Amennyiben egy kisebb, 30-40 fős násznép kíséri az ifjú párt, akkor tökéletes választás lehet a Roham hajó. Egy éjszakai túrát is tehetünk a lagzival egybekötve, ami igazán emlékezetessé teheti az esküvőt, míg Budapest éjjeli fényeiben gyönyörködünk. Amennyiben egy kicsivel nagyobb a násznép, akkor jó ötlet a Columbus hajó, itt 60-70 fő ültetett vendégseregre tudnak készülni, ami még kényelmesen kezelhető. A hajó saját catering szolgáltatással rendelkezik, szakképzett, több nyelven beszélő munkatársaik gondoskodnak a tökéletes pillanatokról.

Amennyiben Budapesten belül keressük a tökéletes helyszínt, akkor mindenképp érdemes elgondolkodni a Buda legszebb kerületében található Barabás Villán. Rendkívül közkedvelt színhely esküvők tekintetében, nem utolsó sorban azért, mivel ez a hely látja el a XII. kerületben a hivatalos házasságkötő terem funkcióját. A kertje remek választás fotózáshoz, valamint a gratulációk fogadásához is páratlan látványt nyújt.

Ha az extrémebb helyszínek hívei vagyunk, akkor mindenképp érdemes utánanézni az Aquaworld Budapestnek, ahol nagyon sok legény és leánybúcsút tartanak. Erre tökéletesen meg is felel, mivel az extrémebb programok, mint amilyen a szörfözés, búvárkodás, fokozzák az adrenalint, nem beszélve a kültéri kalandparkról. Ha az esküvőről, illetve lakodalomról van szó, akkor inkább romantikus, mint extrém élmények várják a párokat.

Ugyanígy, kicsit különleges helyszín a Trap Factory, amit azoknak ajánlunk, akik élnek-halnak a szabadulószobákért. Ez azon túl, hogy nem szokványos, a szertartás lebonyolítása mindenképp elegáns, a helyszín ellenére is.

Ha felkeltettük érdeklődését, keresse a Luxury Event munkatársait bizalommal, hogy megszervezhessék álmai romantikus esküvőjét és még több helyszínt javasoljanak egyedi elképzelései alapján!

1 523 524 525 526 527 805