Árváknak gyűjtenek Nagykanizsán

„Sziasztok! Ígéretünkhöz híven jelentkezünk most.
Egy barátunk révén jutottunk el egy családhoz.
Kaptunk egy kontakt telefonszámot, felhívtuk és innen már sínen voltunk.
Egy forró júliusi napon látogattuk meg a Pálfi családot.
A kertben ültünk le beszélgetni Pálfi nagypapával, miközben a másfél éves kisunoka, Misa játszott a közelünkben.
Pálfi úr pedig nekiállt mesélni, mi pedig megszólalni sem tudtunk.
Mesélt a fiáról és a menyéről.
Hogy mennyire családcentrikus, jó gyerek lett fiúkból, Miklósból.
Hogy mennyire szerették menyüket, Beát.
Ebből a szerelemből született meg először Anna 8 éve, majd másfél éve Misa.
2017-ben változott meg az egész család élete.
Beát az édesanyát 2017 nyarán csípte meg egy kullancs.
Fertőzést kapott és 2 hét után elhunyt. ?
Hátrahagyva férjét és 2 gyermekét. De itt nem ért véget a család tragédiája.
2018-ban Miklós, a férj keringési rendellenességgel kórházba került.
Állapota sajnos nem javult és idén júliusban Ő is elhunyt. ?
A 2 árván maradt gyermek a nagyszülőkhöz került.



És Pálfi nagyapa mesélt.
Elmondta, hogy közölte nagyobbik unokájával, hogy Anya után most már Apa sem jön haza a kórházból.
Elmondta unokájának, hogy Apa felment Anya mellé az égbe és most már Ők ketten a legfényesebb csillagok odafent, akik onnan vigyáznak rájuk.
A nagyszülők jelenleg 77 évesek.
Ők nevelik a 2 picit.
Nem ők kerestek meg minket.
Mi szeretnénk segíteni nekik.
Amikor először Náluk jártunk és megkérdeztük, hogy mire lenne szükségük, annyit válaszoltak, hogy egészségre, hogy minél tovább nevelhessék az unokáikat.
Egészséget nem tudunk adni, de amiben tudunk segítünk.
Szerencsére sokan gondolják ezt így mások is, így például Anna általános iskolai osztályának szülői munkaközössége és a Nagykanizsai Tankerület is rengeteget tesz az árvakért.
Ahogy nem hagyták magukra Őket a család barátai, rokonai sem.
2019-es tornánkkal őket fogjuk támogatni.
DE!
Az még nagyon messze van ezért kitaláltunk valamit, hogy segíteni tudjunk a Pálfi családnak.
Addig is, aki anyagilag támogatná a családot az az alábbi számlaszámra utalhat:
10300002-10711970-49010013
Számlatulajdonos neve: Pálfi Istvánné
MKB Bank
Amire a gyerekeknek szüksége van, az fiú 22-23-as méretű cipő és 86-92-es méretű ruha.
Misa jelenleg 5-ös méretű pelenkát hord.
Anna 35-ös méretű cipőt és 140-es méretű ruhát hord jelenleg.
A ruhákon és peluson kívül tartós élelmiszert is szívesen fogadnak, de bárminek örülnek aminek hasznát veszik.
Előre is Köszönünk minden megosztást és segítségét!
Ne feledjétek, hamarosan jövünk egy eseménnyel, figyeljétek oldalunkat!”

(Forrás: Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa)