Kanizsai kutyatámadás: az ebek gazdája szerint véletlen baleset történt

A Zalaegerszegi Törvényszék hétfőn tartott előkészítő ülést annak a nőnek az ügyében, akinek a birtokában lévő kutyák rátámadtak egy 83 éves férfira Nagykanizsán.

A vádirat szerint a vádlott 2016 óta gondozta a fia nőstény és kan kutyáit. 2017-ben a kan kutya egy utcai kutyafuttatóban a kerítésen keresztül megharapott egy kerítéshez szaladó kutyát, majd 2019-ben márciusában a két eb a gazdájuk kezéből kirántották magukat és rátámadtak egy pórázon vezetett kutyára.

Emiatt a nő figyelmeztetésben részesült. 2020 január végén a nő ismét a kutyafuttatóba vitte a kutyákat, ahol szabadon engedte őket, azonban a kaput nem zárta be. A két nagy testű állat meglátott egy macskát a kapun kívül és kirohantak, majd rátámadtak egy idős férfira és a fején marcangolni kezdték.

Időközben a 83 éves sértett segítségére érkezett egy férfi, aki a garázsából magához vett egy kapát és azzal kezdte ütlegelni a kutyákat, mire azok rátámadtak és az egyikük megharapta a jobb combját. A mentőket és a hatóságot végül egy járókelő értesítette, aki a történtekről videófelvételt is készített.

Az előkészítő ülésen a nő arra hivatkozott, hogy szerinte véletlen baleset történt. Miután a 2020. október 12. napján megtartott ülés nem vezetett eredményre, ezért a Zalaegerszegi Törvényszék új tárgyalási határnapot az ügyben hivatalból tűz ki – tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Az idős férfi durva, harapott, csonkolt sérülései 8 napon túl gyógyuló, súlyos, közvetlen életveszélyt okozó sérülésnek minősülnek és csak a szerencsének, valamint az idejekorán megkezdett, szakszerű egészségügyi, orvosi ellátásnak tudható be, hogy a 83 éves férfi nem halt bele a támadásba. (Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Csomagküldés Franciaországba egyszerűen és gyorsan

Nem a posta az egyetlen lehetőség a csomagfeladásra, még ha Franciaországról van is szó. Ha kényelmes és pénztárcabarát szolgáltatást keresel, ez a cikk segítségedre lehet.

Kényelmes feladás a Csomagnet.hu-n

A Csomagnet.hu létrejöttének az volt a célja, hogy megkönnyítse ügyfelei dolgát csomagküldés esetén. Időt és energiát spórolhatsz vele, hiszen nem kell cipekedned és várni a sorodra. Kényelmesen, otthonról is elindíthatod a feladást mindössze néhány kattintással. Utána nincs más teendőd, mint otthon lenni a futár érkezésekor, aki elfuvarozza küldeményedet Párizsba, Lyonba vagy bármely kisebb-nagyobb francia településre. 

Nem tudod, hogyan kéne megcímkézni franciaországi csomagodat? Gond egy szál se! A Csomagnet.hu ebben is segítségedre van. A weboldalon megadott adatok alapján automatikusan generálnak neked egyet, melyet a futár ragaszt rá a küldeményre. Egyedül akkor kell foglalkoznod a nyomtatással, ha a TNT futárcég mellett döntöttél. 

Megéri regisztrálni?

A feladási folyamatot a regisztráció sem lassítja, ugyanis nem kritériuma a csomagküldésnek. Viszont érdemes időt szánni rá, mert számos előnyhöz juttat. Egyik ilyen a címlista, vagyis az elküldött csomagok címeinek lementése. Emellett persze minden egyéb adatot lementhetsz. Ha a későbbiekben egy korábbi csomagod paramétereivel megegyező küldeményt adnál fel, mindössze annyit kell tenned, hogy kiválasztod azt. Ezzel még gyorsabbá válik a feladás. 

Másik előny külföldi csomagküldés esetén a küldemény nyomon követése. Ez azt jelenti, hogy rokonaidnak vagy ügyfeleidnek mindig pontos információval tudsz szolgálni a csomag hollétéről.

Fontos előnyök csomagküldésnél

Ha Franciaországba küldesz csomagot, nemcsak regisztrációs előnyökkel szolgál a Csomagnet.hu. Biztosítja, hogy küldeményedet Európa neves futárszolgálatai kézbesítsék, mindezt versenyképes áron. Lehetőséged van online díjkalkulációra és azonnali megrendelésre is, a fuvarozási díjat pedig biztonságos fizetési lehetőségekkel egyenlítheted ki. A csomagot akár egy munkanapon belül kézhez kaphatja a címzett, amennyiben a TNT futárcég kézbesíti azt. Ha a DPD vagy a GLS mellett döntöttél, 3-5 napos a tranzitidő, fapados díjak fejében.

Megbízható partnerek

A Csomagnet.hu kizárólag a legnépszerűbb futárszolgálatok számára továbbít megrendeléseket, akik komoly szakmai jelenlétről tanúskodhatnak. Így biztosítja a cég az ügyfeleknek, hogy a lehető legmegbízhatóbb szolgáltatásban részesüljenek. 

A csomagfeladási folyamatot még tovább egyszerűsíti, hogy a Csomagnet.hu-n egy helyen megtalálhatod a különböző futárcégek aktuális ajánlatait. Nyomon követheted, hogy hol mozognak éppen a franciaországi csomagküldés díjai. Ezzel könnyen kiválaszthatod a számdora legmegfelelőbb szolgáltatást, és ehhez regisztrálni sem szükséges. 

Spórolj időt és energiát a Csomagnet.hu-val!

Nagyszerűen használható akkumulátorok a korszerű modellekhez

Az autó-, illetve repülőmodellekhez alkalmatos akkumulátor helyes megválasztásával zökkenőmentes és hosszabb távon is nyugodt használatra számíthatunk. A bejegyzés keretei között igyekeztünk összeszedni ennek érdekében minden olyan tudnivalót, amivel az akku tudatos kiválasztása kapcsán kalkulálni érdemes.

Milyen szerepet tölthet be egy megbízható akkumulátor a modellek kapcsán?

Mint minden más eszköz esetében, a modelleknél is az energiaellátás biztosítása a legfőbb feladata az akkumulátornak. Vagyis az akkumulátor az a kulcsfontosságú kellék, amelyik a mozgáshoz szükséges elektromos áramot biztosítja a modell számára.

Ennek a funkciónak elsősorban a mozgásra képes autómodelleknél, valamint az akár nagy sebességgel is szálló repülők esetében van kiemelt jelentősége. Különösen annak fényében, hogy egy megfelelő tartalékokkal bíró akkumulátor hosszabb távon is megadhatja a modell zökkenőmentes használatához szükséges energiát.

Ezek a jogos elvárások manapság egy modellhez való akkumulátorral szemben

A modellekhez használatos akkumulátorok esetében értelemszerűen az egyik legfontosabb szempont az, hogy az aksi milyen hosszú ideig bírja a folyamatos használatot egy-egy töltés között. Amennyiben hosszabb hatótávolságú akkumulátort tudunk alkalmazni, akkor bátran nekivághatunk néhány órára a modell használatának akár a szabadban is.

Természetesen elengedhetetlen tulajdonságnak számít a megbízhatóság is. Vagyis az általunk beszerzett akkumulátortól joggal várjuk el, hogy lehetőség szerint akár hosszú éveken át is képes legyen hibátlanul ellátni a feladatát.

A felsoroltakon túl pedig az sem jelent éppenséggel hátrányt, hogyha a kiszemelt akkumulátor megfelelő ár-érték arányon szerezhető be. Merthogy a megfelelő minőségért igenis hajlamosak vagyunk akár némileg többet is áldozni, amennyiben elérhető árért cserébe juthatunk hozzá a magas minőséget képviselő aksihoz.

Erre célszerű odafigyelni modellakkumulátor beszerzésekor

Természetesen korántsem mindegy, hogy a kedvencnek számító modellhez milyen akkumulátort szeretnénk alkalmazni. A választás ugyanis rendszerint többtényezős történet, ami egyaránt függ a modell technikai paramétereitől, méretétől, energiaigényétől és persze az akku sajátosságaitól.

Mit tegyünk hát annak érdekében, hogy a lehető legjobb döntést tudjuk meghozni? Egyrészt utánanézhetünk a modellezős fórumokon, illetve Facebook-csoportokban annak, hogy ki milyen akkut ajánl a mi modellünkhöz.

Ezenfelül a leírást is célszerű lehet tanulmányozni, hiszen márka és technikai paraméterek kapcsán is iránymutatást kaphatunk általa. Ha pedig még így sem tudunk dönteni, akkor érdemes felkeresni egy szakavatott szolgáltató vagy webshop ügyfélszolgálatát, ahol minden bizonnyal készséggel segítenek majd nekünk a döntéshozatalban.

Lézeres kezelések Hévízen

A modern tudománynak köszönhetően mára eljutottunk odáig, hogy a lézeres kezelések is jelentősen javíthatnak életminőségünkön. Ezek a magas színvonalú kezelések különböző esztétikai és egészségügyi problémákra hivatottak megoldást találni oly módon, hogy nincs fájdalom, vérzés vagy lábadozási idő. A következő cikkben a kezelések néhány speciális változatáról olvashat bővebben. 

Lézerrel a horkolás ellen?

Ki gondolná, hogy a mára már népbetegségnek számító horkolás ellen is felléphetünk lézerrel? A lágy szájpad részét és a garat környéki nyálkahártyát a lézerfény felmelegíti, amelynek hatására azok összehúzódnak, így a horkolási hang is csökken. A beavatkozást követően általában a beteg enyhe torokfájást érzékel. A javulás az első kezelést követően 45-60%-os, míg második után 70-90%-os mértékű lehet. 

Nőgyógyászati kezelések

A Fotona által kifejlesztett ún. Smooth™ technológia jelentős újításokat hozott az esztétikai nőgyógyászatba. Ennek köszönhetően olyan nőgyógyászati problémák is kezelhetővé váltak, amelyek eddig csak műtéttel vagy egyáltalán nem voltak gyógyíthatóak. A Twinlight 3D kezelések például azért is olyan eredményesek, mert 20x mélyebb hatással és 10 mm mélységig történő rostszerkezet-átalakítással végzik feladatukat. 

A legelterjedtebb lézeres nőgyógyászati kezelések közé sorolható például a hüvelyszűkítés, a vizelettartási zavarok, a hüvelyfal süllyedése, a méhszájseb kezelése vagy a kisajakplasztika. A hévízi Hotel Európa fit**** intimlézer programja Ön számára is kínál ideális kezelési módszert. 

Bőrgyógyászati kezelések

Az emberek óhaja, hogy örökké fiatalok maradjanak, mely egy új piacot nyitott, és megszülettek a különböző, a korosodást megállító lézertechnológiai kezelések. Fiatalító programok keretében például az arcbőr több évvel fiatalabb állapotát lehet elérni. Ez nem csak a kezelés után látható azonnal, de a lézernyaláb egyfajta regenerációs láncolatot indít el a kötőszöveti sejtekben, így azok akár fél évig egyre egészségesebb kollagént kezdenek termelni. Az eredmény akár hosszú évekre tartós maradhat. 

Konzultációk

Bármilyen jellegű kezelésbe is szeretne belevágni, fontos, hogy előtte szakorvossal konzultájon! Emellett lényeges odafigyelni a különböző ellenjavallatokra is! Ha ez megtörtént, csak akkor vághat bele a lézeres terápiába! Szerencsére ma már számos kényelmi program van, amelyek segítenek ráhangolódni a kezelésre és maximálisan felkészülni arra! Ezek a programok pedig extra szolgáltatásokkal is bővülnek, hogy a vendégek teljes nyugalomban tölthessék ezeket a napokat!

Az Európafit exkluzív lézeres kezelése Önnek is segít, hogy egy-egy problémásabb egészségügyi gond esztétikusabban és szakszerűbben legyen helyreállítva!

Bojli, avagy a nagy testű békés halak kedvenc csemegéje

A különféle méretben, színnel és ízesítéssel beszerezhető bojlik nem véletlenül számítanak egyfajta slágercsalinak a pontyokra, illetve amurra horgászók körében. A bejegyzésben azt is megmutatjuk, hogy mitől ennyire fogós csali a bojli.

Szó lesz továbbá arról is, hogy milyen módon tudjuk felkínálni a horogra szánt bojlikat, illetve milyen felszereléssel javasolt elsősorban nekiveselkedni a bojlizásnak. Akár most ismerkedünk tehát ezzel a módszerrel, akár próbálgattuk már a bojlizást, a cikkben mindenképp hasznos információk állnak rendelkezésre.

Miben rejlik a bojlik fogós mivoltának a legfontosabb titka?

A bojli egyaránt alkalmazható csaliként, illetve etetéshez is. Gyakorlatilag egy golyónak felel meg, ami átmérőjét tekintve többféle méretben alkalmazható. Rendkívül fogós csaléteknek számít egyébként, ami a minőségére vezethető vissza elsősorban.

A magas minőségű bojli ugyanis jócskán bővelkedik azokban a tápanyagokban, amelyek a békés halak számára kimondottan nagy vonzerőt jelentenek. Szín és összetétel tekintetében számtalan opció létezik, ugyanakkor sok bojlit találhatunk kimondottan magas halliszt, fehérje vagy akár növényi eredetű tápanyagtartalommal. Valódi energiabomba tehát, amiért sok horgásztóban odáig vannak a halak.

Milyen halakhoz és horgász módszerekhez van lehetőség a bojli bevetésére?

Bojlizni elsősorban békés halakra szokás, köztük is főként pontyra vagy amurra. Közülük is a nagy testű, nem ritkán a kapitális példányokra. Merthogy a sokszor tizenöt milliméter átmérőnél is nagyobb bojlit akármilyen hal nem is képes felvenni.

Az erőteljes hallisztalapú bojlikkal egyébként akár egy-egy méretesebb harcsát is be tudunk cserkészni, ettől függetlenül a bojlizás alapvetően pontyos vagy éppenséggel amuros sportnak számít. Pontosan ennek szellemében alakul a bojli felkínálásának a módja is.

A normál, úgymond hagyományos bojlikat a víz fenekén szokás felkínálni, és az etetést is ott szokás kialakítani. Egyébként a bojik mellett a tigrismogyoró vagy az egyéb szemes magvak is remekül működhetnek.

Ezenfelül léteznek olyan pop-up bojlik a csalizáshoz, amelyek a könnyű önsúlyuknak köszönhetően nem merülnek a víz fenékre, tehát valamelyest a vízoszlop felsőbb rétegeiben is bevethetők.

A bojlis horgászat alapvető felszerelésigénye

Ahogyan fentebb is írtunk róla, bojlizni nem éppen a kishalakra szokás, úgyhogy erős felszerelés nélkül nincs is sok értelme nekiállni. Mindenképp egy erős, masszív és strapabíró horgászbot használata javasolt, amivel akár a távolabbi helyek is kényelmesen megdobhatók.

Ezenfelül az orsónak, a damilnak, illetve a horognak is összhangban kell lennie a felszerelés egyéb részeivel. Ezáltal ugyanis nemcsak megakasztani tudjuk majd a bojlival horogra csalt nagyobb testű halakat, hanem a fárasztás eredményességében is joggal bízhatunk majd.

Maszkok elosztása – A kanizsai polgármester véleménye

Tisztelt Kanizsaiak!
Eltérő világképek és ideológiák közötti különbségek megértése nem egyszerű feladat a sokszor megfoghatatlan szóhasználat miatt. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor e létező világnézeti különbségek egyszerűen megragadhatóvá válnak a hétköznapokban is.

Magam, jobboldali-konzervatív, értékelvű emberként hiszek abban, hogy ami bevált a múltban, az hasonló helyzetben beválik a jövőben is – járt utat járatlanért ne hagyj el!

Éppen ez az elv vezérelt akkor is, amikor javasoltam a közgyűlésnek, hogy a járvány második hullámában, hasonlóan a tavaszi időszakhoz, borítékos formában juttassuk el a város által vásárolt maszkokat a kanizsai háztartásokba.
Válaszul egy igazi progresszív-haladó választ kaptam, miszerint csakazértis változtassunk, és inkább osztópontokon juttassuk el a maszkokat, első ütemben a 60. életévüket betöltöttek és a krónikus betegségben szenvedők részére.
Szép és méltányos cél! A társadalmi szolidaritást jelképezi, nagy szívvel.

Csakhogy!
Ahogy kedves tanítványom, dr. Schauta Marcell javaslattevő képviselő úr, az általa létrehozott járványügyi bizottság elnöke is írja: a veszélyeztetett, főként krónikus betegségben szenvedő elhunytak átlagos életkora: 76,3 év.
Emellett Nagykanizsa lakosságának közel 25%-a veszélyeztetett, nagyobb kockázatnak van kitéve a járvány során, ezért kiemelten fontos az ő védelmük.

Az ÉVE-frakció meghozott határozata szerint tehát minden olyan, döntően idős ember, aki súlyos krónikus betegségben szenved, az személyesen látogasson el a tőle akár kilométerekre lévő osztópont valamelyikébe, álljon sorba, kerüljön kontaktusba másokkal, csak azért, hogy megkapjon 2 db maszkot.
Sok embertársunk fél, magányos, súlyos állapota miatt nehezen mozog, bizalmatlan – ők ezáltal mind eleshetnek az ingyenes maszkok kézhezvételének lehetőségétől.

Így fordított módon éppen azok kerülnek hátrányos helyzetbe, akik a leginkább veszélyeztetettek és sokkal inkább a segítségre rászorulók, mint más, fiatalabb, egészségesebb embertársaik. Éppen ők válnak még veszélyeztetettebbé.
Sok elmélet nagyon szép és hangzatos tud lenni, mások jogait, kéréseit és vágyait figyelembe véve szolidáris módon.
De olykor nem az elméletek, a szép és hangzatos eljárások működnek, hanem a bevált módszerek, még ha nem is teljesen tökéletesek.

És az sem mindig szerencsés, ha valaki csak azért változtat, hogy neki legyen igaza, hogy ő győzzön bármi áron, mert itt bizony mások egészsége, élete a tét – nem csak elméletileg! – írta Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Koronavírus: 54 fertőzött, 224 járványügyi megfigyelés alatt Nagykanizsán

Tisztelt Kanizsaiak!
Ahogy Világ- és Európa-szerte tart a koronavírus-járvány második hulláma, úgy Magyarországon és Nagykanizsán is erőteljesen emelkedik a megbetegedések, és sajnos, a halálozások száma.

Nagykanizsán jelenleg 224-en állnak aktív járványügyi megfigyelés alatt, közülük 54 főnél mutatták ki a fertőzést. Mivel ők tünetmentesek vagy „csak” enyhe tüneteket mutatnak, nem szorulnak kórházi kezelésre, a karantént otthonukban elkülönítve töltik.

(Fotó: archív. Koronavírusteszthez vesznek mintát egy nő torkából a Pécsi Tudományegyetem egyik mintavételi pontján, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban 2020. május 12-én, kedden)

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Facebook-oldalamon csak olyan adatokat közlök, amelyeket önkormányzatunk szigorúan ellenőrzött és hivatalos forrásból kap. Személyiségi jogokat érintő információk közlésére nincs lehetőség!

Szeretném újra felhívni a figyelmet, hogy a koronavírus – az influenzához hasonlóan – cseppfertőzéssel terjed, azaz az orrból vagy a szájból származó apró cseppeken keresztül terjed egyik emberről a másikra.
A vírus köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, tehát gyakorlatilag bárhol jelen lehet.
Éppen ezért fokozottan kérem Önöket, hogy tartsák be az alábbi egyszerű higiéniai szabályokat – jelen pillanatban ugyanis ez a lehető legtöbb, amit magunkért és másokért tehetünk.

  • Alaposan és gyakran mossanak kezet! Lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsák meg a kezüket! Ügyeljenek a körmök alatti, és az ujjak közötti területekre is!
  • Továbbra is tartsák a 1,5 méteres védőtávolságot!
  • Viseljenek maszkot ott, ahol kötelező, így az üzletekben és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is, de mindenhol javasolt, ahol nem tartható a másfél méteres távolság. Fontos az is, hogy ténylegesen maszkot használjanak és figyeljenek a helyes felhelyezésre. A maszk az orrot és a szájat is teljesen fedje, az archoz, illetve orrhoz a lehető legjobban illeszkedjen. Felhelyezés után ne piszkálják a maszkot vagy az arcukat.
  • Amennyiben a koronavírus-fertőzés tüneteit észlelik magukon, ne menjenek közösségbe, maradjanak otthon és telefonon értesítsék háziorvosukat!
  • Lehetőség szerint kerüljék a zsúfolt helyszíneket, csoportosulásokat, tartsák a védőtávolságot, gyakran és alaposan mossanak kezet!
  • Tartsák be a látogatási tilalmat a kórházakban és az idősotthonokban!
  • Szellőztessenek gyakran! Ez vonatkozik az otthonra, az irodákra, minden zárt térre.
  • Köhögéskor és tüsszentéskor takarják el az orrukat és szájukat zsebkendővel, utána dobják ki a zsebkendőt és mossanak kezet!
  • Lázas beteggel lehetőség szerint kerüljék az érintkezés minden formáját!
  • A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőzni.
  • Fordítsanak fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére, pl. fogyasszanak elegendő vitamint!

Hiszem, hogy a szabályok betartásával, egy kis odafigyeléssel és az egymás iránt érzett felelősséggel együtt újra túljutunk ezen a kihíváson.
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Kórházi orvosok segédkeztek a biztosítási csalásban

A vád szerint az I.-IV. rendű vádlottak, – akik közül az I. rendű vádlott biztosítási ügynökként tevékenykedik -, különböző biztosításokat kötöttek több biztosító társasággal, mint pl. életbiztosítás, balesetbiztosítás, műtéti térítést nyújtó biztosítás, kockázati életbiztosítás.

A vádlottak a szerződések megkötésekor tisztában voltak azzal, hogy a biztosítók a kisebb beavatkozások, illetve kisebb összegű kárkifizetések esetében mélyebb vizsgálatot nem folytatnak, illetve némely esetben (pl. ínvarrat) a beavatkozások elmaradását is nehéz bizonyítani.

Azonban azt is tudták, hogy a biztosítók orvosi iratokkal alátámasztott beavatkozások után fizetnek. Ebben segített nekik egy zalai kórház két orvosa, az V. és a VI. rendű vádlottak, akik valótlan tartalmú iratokat állítottak ki a részükre. A vádlottak által okozott kár összesen: 11.669.134 Ft.

R. B. Zs. és társai csalás bűntette minősítésű ügyét csütörtökön délelőtt tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Ítélet várható a kanizsai kórház volt szakorvosa ügyében – Dél-Zala Press

A vád szerint 2010 novembere és 2011 márciusa között a szakorvos I. rendű vádlott 23 beteg részére vizsgálat nélkül és jogszabályi feltételek hiányában írt fel gyógyászati segédeszközt (ún. antidecubitus ülőpárnát). A recepteket a vádlott érdekeltségi körébe tartozó patikában váltották ki. A vádlott célja az volt, hogy indokolatlanul felírt párnák után igénybe vegye az OEP támogatást, s jogtalan haszonra tegyen szert.

Elsodort egy kerékpárost – A rendőrök lezárták az ügyét

Egy 68 éves férfi közlekedett tavaly július 24-én délután személygépkocsival Nagykanizsán az Alkotmány utcában. Egy ingatlan területéről hajtott kifelé az utca irányába, és mikor a kapuhoz ért, nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról, kerékpárúton közlekedő elektromos kerékpárral közlekedő biciklisnek. A baleset következtében a kerékpáros megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Volvot-t vezető sofőrt a nagykanizsai rendőrök közúti baleset okozásának vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Tilos volt, mégis kerti hulladékot égettek a Csengery úton

Szombaton két alkalommal vonultak a zalai tűzoltók szabadtéri tüzekhez. Délután Nagykanizsán, a helyi rendelet tiltása ellenére kerti hulladékot égettek egy ingatlan kiskertjében, a Csengery úton. A helyi hivatásos tűzoltók a tüzet eloltották, a tulajdonos figyelmét pedig felhívták a szabályok betartására.

Este háztartási bútorokat égetett egy családi ház tulajdonosa Zalakomárban, a Petőfi utcában. A riasztott zalakarosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral megfékezték a lángokat – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

1 451 452 453 454 455 904