Így készülj a babára, avagy: ilyen a terhesség

Az első és legfontosabb tisztáznivaló, hogy a terhesség nem betegség, csupán egy különleges állapot, amikor is számtalan tényezőre, kockázatra oda kell figyelni. Ebben az időszakban a legfontosabb az egészséges életmód, mivel ez határozza meg a fejlődő magzat biológiáját. A megváltozott hormonszint természetesen érzékenyebbé teszi az embert, de rendkívül fontos a káros anyagoktól mentes élet, hiszen azok hónapokig az anya imagesszervezetében maradhatnak, számos rossz hatást gyakorolva a babára. Rendkívül fontos, egy megbízható nőgyógyász felkeresése és a megfelelő orvos-páciens kapcsolat kialakítása, mivel a terhesség végéig számtalanszor fel kell majd keresni a szakembert – mondta Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze.

Rengeteg tévhit terjed a terhesség alatti étkezésekről, mozgásokról, mit szabad és mit nem egy terhes nőnek, ezért összegyűjtöttünk néhány fontos információt.

Tanuljuk meg a legfontosabb dolgot a terhesség idejére: a mértékletesség.

Nyilvánvalóan kerülni kell a szélsőséges magatartásokat, illetve vannak ételek, élethelyzetek, mozgásformák, amelyek kerülendők a 9 hónap alatt. Ezen kívül természetesen vannak kifejezetten tiltó-listás tényezők is! A  családtervezés időszaka és “véghezvitele” egy mérhetetlenül felelősségteljes életet igényel, ahol mértékletesség szem előtt tartandó.

Abszolút kerülendők

Kábítószer

A leginkább tiltott, hiszen komoly károsító hatással rendelkeznek (gyakoribb vetélés, koraszülés veszélye, növekedési elmaradás, stb). A szoptatás időszakában is tartózkodni kell a kábítószerektől, mivel a legtöbb ilyen anyag az anyatejen keresztül átjut a kisbaba szervezetébe is súlyos idegrendszeri káros hatásokat okozva.

Dohányzás

A dohányzás ártalmas az egészségre, köztudott tény, de terhesség alatt az aktív és passzív formáját is egyaránt kerülni kell súlyos magzati fejlődést gátló hatása miatt.

Alkohol

Egyes kutatások kimutatták a kis mennyiségű alkohol esetleges „jótékony” hatásait, azonban magzati rendellenességeket okozva fogyasztása kerülendő a pocakos időszakban!

Speciális témakör: az egyes gyógyszerek hatásai

terhessegFélve az egyes gyógyszerek hatásaitól és mellékhatásaitól sok kismama egyáltalán nem alkalmaz gyógyszereket terhessége alatt, holott ez a tény koránt sem biztos, hogy helyes. Sok esetben bebizonyosodott, hogy éppen azzal ártunk többet, ha nem alkalmazunk gyógyszereket, hiszen itt is a mennyiségi korlátokat betartva, alapos orvos-gyógyszerész kikérdezés után kiderül, hogy vannak gyógyszerek, melyek nem ártalmasak a babára és a kismamára sem. Másik oldalról nézve, viszont egy gyógyszerről sem mondhatjuk el teljes biztonsággal, hogy ártalmatlan.
Összegezve, várandós anyaként mindig figyelmeztetni kell az orvost és a patikában dolgozót az áldott állapotról, részletesen ki kell kérdezni minden gyógyszert, melyet alkalmazni szeretnénk.

Sok esetben éppen az jelenti a nehézséget az egészségügyi dolgozók gyógyszerválasztásánál, hogy nincs semmilyen humán klinikai adat a hatóanyag terhességben gyakorolt hatására.

Tény: az első 12 hétben a legsérülékenyebb a magzat, így a gyógyszerek alkalmazását kerüljük ebben az időszakban, próbáljunk természetes módszerek segítségével gyógyulni.

Néhány példa: megfázás esetén és megelőzésre C-vitamin vagy grapefruit-mag kivonat, orrdugulás kezelésére illóolajok (borsmenta, eukaliptusz), köhögésre lándzsás útifű, hársfa és vöröshagyma alkalmazása, torokfájás esetén propolisz és aloe-vera, fülgyulladásra kövirózsa, felfázás esetén tőzegáfonya és kamilla alkalmazása ajánlott. Szinte multivitamin készítményként hat, ha napi rendszerességgel fogyasztunk friss zöldségeket és gyümölcsöket.

További kerülendő tényezők

Koffein – fogyasztásával kapcsolatban megoszló vélemények születtek, gyenge reggeli kávé fogyasztása javasolható.

Energiaitalok – mivel felfokozott állapotot és hasi görcsöket okoznak, így kerülendők.

Gyorséttermek – abszolút nem egészségesek a kalória és tartósítószerektől dús, ám de tápanyagban szegény ételek.

Wellnessfürdők – fertőzésveszélyes és a meleg víz hatására a méh is begörcsölhet.

Szauna – ismét egy megosztó dolog, de a tartós meleg hatás nem igazán előnyös.

Szolárium – a mesterséges barnulás tiltott, de a napozási szabályokat betartva a napfény alapvető fontosságú várandósság alatt.

Hajfestés – első három hónapban tiltott és később is csak természetes növényi alapanyagú festékek használata engedélyezett, jól szellőztethető helyen történjen a festés.

Vegyszerek, tisztítószerek – a természetes alapú tisztítószerek használata engedélyezett.

Röntgen – a röntgen sugárzása nem tiltott, de a hasi környéket ne érje a sugárzás.

 

A kényes témák

Sport és fogyókúra

Természetesen minden várandós anyukát érzékenyen érint a súlygyarapodás.terhestorna A testmozgás továbbra is az egészséges életmód része, de terhesség alatt kerülendők a nagy erőfeszítések, extrém sportok, intenzív, kemény súlyzós edzések. Helyette a laza kocogást, természetbeni sétákat, jógát és kismama-tornákat kell választani. Nem a terhesség alatt szükséges elérni a csúcsformát, így a kemény fogyókúrákat és böjtöket is el kell felejteni. Egészséges étkezés szükséges az új élet növekedéséhez: sok gyümölcs és zöldség, rostgazdag ételek, de egy kis édesség sem árthat…

Utazás és öltözködés

post_114042_20130109212955A terhes nők jelentős százaléka várandós állapotban nem érzi magát kellően „szexinek”. A sztárvilágban már számos terhes nő bebizonyította, hogy megfelelő kismama ruházat segítségével lehet ugyanolyan sőt kívánatosabb is (amúgy sok esetben tapasztalhatunk libidó-növekedést az élet ezen korszakában), mint egyébként. A magas sarkú cipő viselése sem tiltott, de hosszabb utakra és sétákra kényelmesebb cipő ajánlott. A fejlett országokba való utazással nincs probléma, csak a nem megbízható betegellátással rendelkező és az esetlegesen védőoltás szükségességével rendelkező országokba látogatás nem javasolt. A terhesség utolsó harmadában viszont már nem ajánlatos repülni sem!

Házi kedvencek

Veszélyt a macskák ürülékével terjedő toxoplazmózis jelent a magzatra, de ha házi kedvencünkkel rendszeresen látogatjuk az állatorvost, védőoltásokkal ellátott, rendszeres kézmosás mellett nem jelentenek veszélyt.

 

Végeredményben fel tudunk készülni céltudatosan is a terhesség 9 gyönyörű hónapjára.

Tudnunk kell, hogy a megfelelő „terhesvitamin” szedése már terhesség előtt célszerű, emellett a legfontosabb hatóanyag a folsav, amit természetesen úton is bevihetünk szervezetünkbe (máj, zöld növények, dió, mogyoró, narancs brokkoli). Kiemelt fontosságú még a vas, jód és kálcium is (rendszeres labor-vizsgálat). Bizonyos ételeket abszolút kerülni kell: tojás (szalmonellafertőzés), penészes sajt… A gyógyszeres kezelést teljes mértékben a várandóssághoz kell igazítani, ehhez kérdezze kezelőorvosát és gyógyszerészét. A kötelező teszteket és vizsgálatokat pedig az előírásoknak megfelelően mindig időben el kell végezni!

Lányok a BestFormájukban

Korábban már olvashattak itt a DélZalaPressen a Fipoint Mozgásközpont által létrehozott BestForm programról, ami már az első lépéstől kezdve sikeres. A mai nap ért végéhez az első „ütem” sikerességén felbuzdulva elindult BestForm II-es kör. A program résztvevői és szakemberei ezúttal is kihangsúlyozták, hogy életmódváltásról van szó, ami csak a legjobbat hozza ki az emberekből. A programban egyébként csak hölgyek vettek eddig részt, és ezúttal is elképesztő eredményekről számoltak be. Mielőtt továbbmennénk, én magam is tisztelettel adózom a résztvevő, e bejegyzésben szereplő hölgyek és edzőik munkájának, ami bátorságról, kitartásról, és az ezzel járó sikerről ad visszaigazolást!

Az edző és ötletgazda, Pintér Andrea szemével

Miben más a BestForm II az I-hez képest?

A BestForm I és II, egy két lépcsős életmódváltó program sorozat, ami fókuszát és nehézségét tekintve is eltér egymástól.

Míg a program első részében az étrend és étkezés beállításán, valamint a súlyvesztésen van a hangsúly, addig a második részében már a formásítás, feszessé tétel a főszerep.

Ezen jól látszik egy evolúció: az életmódváltás elengedhetetlen alappillére a táplálkozás, és a mozgás. Kezdetekben a táplálkozás rendszeressége és annak minősége a leglényegesebb, majd a szervezet alkalmazkodása után a mozgás irányába tolódik ez el. A második körös résztvevők nem véletlenül tudták fokozni az első körös teljesítményüket. A két körös program során a „végzettek” olyan jó eredményeket produkáltak, hogy jó részük belevág a sokkal nehezebb „Ultimate Challenge” programunkba is, ami megdöbbentő ahhoz képest, honnan indultak.

Akik a BestFormhoz a klisét adják

Akik a BestFormhoz a klisét adják

Mint edző és ötletgazda, hogyan értékeled a két programot összességében? Akár egy 10-es skálán…

A program maga jó, ezt a végeredmény is alátámassza, de minden az egyénektől függ. Aki kevésbé veszi komolyan, azzal kevésbé is lehet haladni a cél felé. Ahogy egyre több tapasztalatunk lesz a programok végeztével egyre több, apróbb dolgon kell változtatnunk és tökéletesítenünk. Ebből fakadóan nem tudnám skálán értékelni, hiszen vitán felül eredményes programról van szó, de az eredményesség főleg az alanyokon múlik. A csoportokba nagyon sok egyéniség van, más és más háttérrel, történettel. Sztenderdizálni nem tudjuk a programot, mert akkor nem lenne annyira hatékony, viszont egyértelműen nem jelenthetjük ki azt sem, hogy tökéletes. Ami a többségnél beválik, de egy embernél nem, az nem lehet tökéletes, de tudjuk ezt is kezelni.

Mi a magunk módján mindent megteszünk, hogy aki elkezdi, az sikerrel be is fejezze. Ezt viszont alátámasztja minden csoportban a végeredmény!

Az biztos, hogy nagyon komoly munka van mögötte a „bestformosok” és az edzők részéről is…

Ebben az interjúban több hölggyel is beszélgetek. Mi alapján választottad őket?

Tanulni profiktól

Tanulni profiktól

A csoportokban résztvevő lányok zömmel úgy kerültek hozzám, hogy minimális önbizalmuk volt a testalkatuk miatt vagy a személyiségükből kifolyólag, és egyeseknél komoly depresszió is fennállt, sőt ezek egymást sem zárták ki. Mindenki más terhet cipelt a vállán, és hiába mozogtak, valahogy mégsem volt kerek az életük. Rengetek az anyuka, kismama, akinek szüksége van a kiegyensúlyozottságra. Ez az új, speciális közeg viszont valamennyiükre jó hatással volt, így a folyamatos kontroll és személyes kapcsolat kialakítása révén az életükön változtatni tudtak. A legjobb eredményeket ők tudták elérni a programok során, ezért esett rájuk a választásom!

 

A kiválasztottak

10754869_981609465189682_788104807_n

Először BUCHLEITNER-SZABÓ ÉVÁVAL beszélgettem, aki korábban pedagógusként, egy jó ideje pedig vállalkozóként dolgozik. Éva 49 éves, két felnőtt gyermek édesanyja. A programot 73 kiloval kezdte, jelenleg 58 kg, és látszólag is bomba formában van.

 

Mi motivált, hogy belevágj a programsorozatba?

A vállalkozói életvitel és a rendszertelen étkezés jelentősen befolyásolta a fittségi állapotomat.

Egyszerűen nem voltam voltam „kövér”, csak borzasztó állapotban volt a vitalitásom, egyszerűen nem éreztem jól magam. A programoknak köszönhetően – természetesen minden ukázt betartva – sikerült ezen változtatnom és elérni a célt.
Kidobtam minden „szemetet” az élelmiszerek közül, és elkezdtem nagy hangsúlyt fektetni a természetes, és egészséges táplálkozásra, és komolyan odafigyeltem, hogy betartsam az előírt mennyiségű és mértékű étkezési rendet. Ez végül szokássá vált, és igen hamar hozzászoktam, ami mára természetessé vált! Az első program után annyira jól éreztem magam, annyira elragadott a sikerélmény, hogy akartam szinte a második kört. Az külön jól esett belül, hogy a környezetemben mindenki észrevette a változást, és olyanokkal kezdtek jönni, hogy koplalok, és hogy „hány napja éhezek?”. Pedig mikor először megláttam az étrendemet, megkérdeztem az Andiékat, hogy most hizlalni akarnak, vagy mi?

Voltak kétkedők?

Hát persze, de nekik azt üzenem, hogy két ruhaméretet fogytam, miközben egy percig nem éheztem. Megmondom őszintén, én a 30 feletti nőknek kötelezővé tenném a mozgást és a rendszeres táplálkozást, mert akkora energiabombát, fittséget biztosít, hogy az az életünk minden területére pozitív hatással van!

Hogyan értékelnéd a programot egy 10-es skálán?

10-ből 100! Én nagyon hálás vagyok az edzőknek, mert egyrészt nagyon nagy szakértelemmel és odafigyeléssel álltak hozzánk, másrészt maga az eredmény még most is hihetetlen számomra!

Volt még valami változás az életedben, amit kiemelnél a BestFormnak köszönhetően?

A bacik mintha nem szeretnék a fittséget…

Érdekes, hogy mióta beállt a napirendem és rendszeressé vált a mozgásom, ami nem megterhelő, erőn felüli mozgás, hanem a hasznos, kellemes mozgástípus, azóta például kevesebbet vagyok beteg. Ráadásul akkora önbizalmat adott, hogy belevágok az Ultimate Challengbe is…

10578956_981609261856369_660231988_n

A következő beszélgető társaim PATAKI ANDREA és LANCSÁK ESZTER voltak. Andrea 36 éves anyuka, aki jelenleg 13 hónapos kislányával van GYED-en. Eszter 32 éves, két gyermekes anyuka, aki eladóként dolgozik. Andi 78 kilóról jutott el 59 kg-ig, Eszti pedig 75 kilóról 60 kilóig. Egészen elképesztő teljesítmény a fiatal anyukáktól.

10752107_981609745189654_208110726_n

 

Mit gondoltok a program sikeréről, miért döntöttetek a 2. kör mellett is?

Andi: A korábbi körben annyira jól sikerültek a dolgok, hogy tovább akartam csinálni a programot. Kíváncsi voltam mit tudok még kihozni magamból!
Eszti: Nekem nagyon motiváló volt maga a látvány, amit elértem az előző körben. Inspiráló tud lenni, amikor eljutsz az eredeti állapotodból a jelenlegibe.
Andi: …Amúgy nekem komoly mozgásszervi problémáim voltak, egyszerűen képtelen voltam normálisan mozogni, egyszerű mozdulatok végzése is fájdalmas nehézkes volt. Mára ez jelentősen javult! Nekem speciel nem a fogyás volt a cél, hanem a mozgásra való igény.

Anyukaként inkább a fittség elérése volt a fő szempont.

Eszti: Én egyszer már lefogytam 16 kilót, de aztán a lustaságom miatt hamar visszahíztam. Az akkori látvány nagyon elszomorított, és változtatásra késztetett. A BEstForm II-nél én már formásodni szerettem volna, persze mellette tovább fogytam, pedig nem koplaltam.

Apropó táplálkozás. Nálatok hogy alakult?

Andi: Mint azt tudod, az előző körben úgy oszlott el a figyelem, hogy 70% táplálkozás, és 30% mozgás. Ha ez nincs meg, megette a fene… Én betartottam, és látszik is az eredményen.

Eszti: Az én ismerőseim is látták a változást az előzőben, de azt hitték, hogy pusztán koplalással, fogyókúrával is el lehet érni ugyanazt. Én meg normálisan étkeztem, közben meg alakultam…

Andi: Az eleje borzasztó volt, de viszonylag rövid idő alatt meg lehetett szokni, és átállni. Utána viszont annyira berögződik, hogy már szinte reflexé válik. Az első körben elsajátított étkezési forma, mostanra természetessé vált. Ez mellett egyre nagyobb súlyokkal is edzek, pedig előtte mozogni alig bírtam! Koplalással ezt nem is lehetne csinálni.

 

Hogyan értékelitek összességében a programot? 10-es skálán?

Andi: 10/10
Eszti: 10/10. A képek alapján bebizonyosodott a hitelessége is.

Mit gondoltok az edzőkről és szervezésről?

Andi: Nagyon elégedett vagyok a csapattal, eszméletlenül profik. Külön hálás vagyok Pintér Szilvinek és Szilveszternek, hogy felráztak, amikor feladtam volna. Nagyon hálás vagyok a hozzáállásuknak…
Eszti: Egyetértek. Abszolút motiválni tudtak az edzők! Akkor kezdték el kipréselni belőlünk a maximumot, amikor ellanyhultunk, és emellett nagyon sokat bíztattak!

Andi: Amikor lejöttem, mindig akartam edzeni, de a többiek között még inkább akartam!

A különleges esetek

A BestFormban nagyon sokféle problémával álltak szembe mind a résztvevők, ezáltal pedig az edzők. Andrea két hölgyre hívta fel a figyelmemet, akiknek egészen elképesztő eredményeik lettek az életmódváltást követően, akiktől azt is megtudtam, hogy maximális bizalommal vágtak bele a programba problémáik ellenére.

10807964_981609861856309_1050072768_nMónika, 36 éves,  2 gyermek édesanyja
– Kiinduló helyzet: csigolya deformálódás a gerincen, ami akut végtag zsibbadást okozott
– Mindkét programot végigcsinálta
– Az eredményei jelentősen javultak a két program között is, főleg az indulás óta
– A háztartásban felmerülő munkák, mozdulatok, komoly fájdalmat és nehézséget okoztak, mára ez szinte minimálisra csökkent. Minden fajta munkát fitten, könnyebben végez, és az alakja is formásabbá vált
– Orvosa azóta további mozgásra bíztatja az eredményei tükrében

10752011_981609971856298_1942863253_nAnikó, 47 éves, 2 felnőtt gyermek édesanyja
– Kiinduló helyzet: gerinc sérv, februári prognózis alapján, végtag zsibbadás és alvászavar jellemezte
– Minden fajta mozgástól eltiltották, műtétet javasoltak az orvosok
– Első sorban fogyni akart
– Március óta szinte minimális, egyre ritkábban előforduló fájdalom. A zsibbadás megszűnt, az alvás rendbejött
– Állóképessége jelentősen javult, fittebbé vált és a testsúlya is csökkent

Kedves Hölgyek! A fenti példák kellőképpen alátámasszák, hogy h változtatni szeretnének, akkor az egy döntéssel kezdődik. Onnan már csak akarni kell, ahogy interjúalanyaim!

Félidős a 2. BestForm program – sikerélmény 100%

Minket is meglep, hogy mekkora érdeklődés kíséri a BestForm Életmódprogramunkat.
A résztvevők, azok hozzátartozói, a leendő bestformosok, a szkeptikusok, mindegyikük más okból, de folyamatosan követi a program eredményeit.

Sokan kérték, hogy engedjünk betekintést félidőben a bestformerek alakulásába. Félidőben elmondható, hogy a program, amely szakmai tartalmát illetően folyamatosan bővül, fejlődik, épül, tökéletesen működik! Az eredmények egy hónap után is komolyabb sikereket vetítenek előre, mint amelyeket az előző programokban elértünk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a korábbi eredmények nem ugyanolyan fontosak számunkra, csak az azóta megszerzett ismereteket és a gyakorlati tapasztalatokat felhasználva a rendszer még hatékonyabb lett.

A fejlődés természetesen itt nem áll meg, mivel mind a táplálkozástudomány, mind pedig a sportrehabilitáció terén nemzetközileg elismert képzéseken bővítjük tudásunkat annak érdekében, hogy azok számára is megfelelő programot tudjunk kidolgozni, akiknél hormonális, vagy egyéb egészségügyi problémák miatt az átlagos módszerekkel nem lehet eredményt elérni.

A jelenlegi bestformerek közül kivétel nélkül mindenki komolyan veszi a programot, nincsen olyan aki ne változott volna! Most közülük megmutatunk néhányat, akik különböző fizikai felkészültséggel, céllal, és különböző életkorban érkeztek hozzánk.

Külön öröm számunkra, hogy bestformereink között olyanok is vannak, akik nem fogyni, hanem átalakulni szeretnének, hiszen fogyásra nincsen szükségük.

Karolina az egy hónap alatt derekából és csípőjéből 4-4 cm-t veszített, combja pedig 5 cm-rel csökkent.

A változást soha nem szabad kilóban mérni, mert a bestformerek nagyon komoly edzésmunkát is végeznek, ezáltal- a szervezetük reakciójától függően ugyan, de- izomnövekedéssel is számolnunk kell a zsír vesztésnél mellett.

Erre a legjobb példa Cseni, aki a mérleg szerint 80 dkg-ot fogyott az egy hónap alatt, de ha ránézünk a képekre, akkor látjuk, hogy jelentős változáson ment keresztül.

10641093_576038282521815_2056278421708166249_n

Csilla 4 kg-ot fogyott, derekából 8,5 cm ment le, combja 4 cm-rel lett vékonyabb.

10342888_576038302521813_950421581865372935_n (1)

 

Petra 3 kg mínusznál tart, nincs olyan mérete ami ne csökkent volna. Derekából és csípőjéből 6-6 cm-t veszített!

540373_576038325855144_3590949349767727386_n

Dia még meglepőbb eredményt produkált, súlya nem csökkent, sőt 60 dkg-mal nehezebb mint amikor elkezdte, de cm-ben minden mért eredménye 4-5 cm-rel kisebb!!

10712781_576038345855142_6415590061766383069_n

 

-FitPoint-

Bajnokok reggelije – ha jót akarsz!

Bizonyára hallották már innen-onnan, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Azért meghatározó étkezés, mivel a napunk első olyan alkalma, amikor táplálékhoz jut a testünk. A mai rohanó világunkban mind kevesebben fordítanak időt a reggelire, főként a hétköznapokban. Ezzel az a gond, hogy a 7 napból 5-ször sokan egyszerűen vagy kihagyják, vagy pedig valami rapid megoldást választanak.

A leginkább akkor szoktak rájönni ennek hátrányaira az emberek, mikor már kialakul pl. a reflux, a rossz emésztés, elégtelen anyagcsere, vagy épp a túlsúly. Téves azt gondolni, hogy egy ártatlan málnás-cukros-batyu jó megoldás. Előző cikkünkben leírtakban kapásból két dolgot rúg fel ugyanis az elhízás elleni küzdelem során: szénhidrát és cukor.
Jól látható tehát, hogy a reggeli már szinte egy megoldás az egészséges élet elérésében. De lássuk, mit is ajánl a Fitpoint!

reggeli2
Az tehát az alapvetés, hogy reggelizni kell. Muszáj időt szakítani rá, akár a lustálkodás „rovására”. Ha ez eldőlt fejben, akkor jöhet a „hogyan”!
Ne féljünk a zsírtól és a koleszterintől. Éveken keresztül azt sulykolták belénk, hogy a koleszterin így káros, úgy káros. Egy bizonyos mennyiség után ez valóban így lehet, azonban nem árt tudni, hogy a testünk is termel valamennyit, ilyen módon igényel is. A zsír pedig természetességénél fogva jobb az emésztésnek, mint az olaj. A kettőt gyakran összekeverik.
Ha tehát nincs meg az egyensúly az is baj lehet.

Amennyiben van mód rá, együnk bátran minden második reggel tojást! Tükörtojást például bruttó 5 perc alatt el lehet készíteni, pont míg lefő a kotyogós kávé. A kávé is a napi ajánlott mennyiségben (2-3 csésze) teljesen rendben van, főként az emésztésünkhöz. A tojás bármilyen formában elegendő fehérjét és koleszterint tartalmaz természetes formában ahhoz, hogy energikusabbá tegye a napot. Jó tulajdonsága, hogy nem fojt el, de mégis laktat.

A cukros, lisztes péksütemények – feltéve, ha nem lassú felszívódású szénhidrátot, teljes kiőrlésű lisztet, és minimális cukrot vagy alternatív édesítőt tartalmaz – rendszeres fogyasztását inkább mellőzzük.

A tojás mellé vagy helyette szalonna is kiváló választás (nem keverendő a bacon csíkokkal, habár kísérőnek az is remek ). Nem véletlenül működik a klasszikus recept már ősidők óta. Tudniillik a szalonna nettó hús és természetes zsír, ami a legtöbb szervezet által könnyen emészthető is. Egy csepp olívaolaj pedig elegendő 2-3 perc sütéssel, hogy az ízletes legyen és fogyaszthatóvá váljon. A kolbásszal, debrecenivel célszerű csínján bánni, hiszen azokban elég sok „nem hús jellegű alkatrész” van, melyek laktatnak ugyan, de az egészséges és hatékony izomfejlődéshez például nem igazán jók.

A cukros, lisztes péksütemények – feltéve, ha nem lassú felszívódású szénhidrátot, teljes kiőrlésű lisztet, és minimális cukrot vagy alternatív édesítőt tartalmaz – rendszeres fogyasztását inkább mellőzzük. Gyors megoldásnak jó éhség ellen, de jusson eszünkbe, hogy egy ilyen finomság árán gyakorlatilag kétszer, tojással készült reggelit készíthetünk…

Gyakran látni az iskolába igyekvő fiatalok kezében energiaitalt, ami a legnagyobb hiba. Fiúk, lányok! Inkább igyatok meg annak az árán 2 kávét, amivel eléritek természetes módon ugyanazt a hatást és még a vesétek, májatok is ép marad!

Jó szívvel ajánljuk a puffasztott rizs és az abonett fogyasztását is kenyér pótlásaként. A „fűrészpor és hungarocell lapok” kedvezőbb az emésztésnek egy karéj fehér kenyér vagy zsemle helyett. Ezt nehéz elfogadtatni főleg a férfiakkal, de hamar hozzá lehet szokni.

buzaf1
Reggelizéskor az italfogyasztás is fontos. A nagy klasszikusok, mint a kávé, tej, tea természetesen nélkülözhetetlenek. Bár a tejjel fenntartások vannak az arra való érzékenység miatt, és jó ha tudják, hogy a bolti tejek zöme sosem látott tehenet.
A víz ivást viszont sokan kihagyják, ami az éjszakai dehidratációt gyorsan helyreállítja, nem beszélve a szervezetünk lúgosításáról. Ha választhatunk, inkább friss gyümölcsleveket igyunk tartósítószeres, cukrozott ivólék helyett. Gyakran látni az iskolába igyekvő fiatalok kezében energiaitalt, ami a legnagyobb hiba. Fiúk, lányok! Inkább igyatok meg annak az árán 2 kávét, amivel eléritek természetes módon ugyanazt a hatást és még a vesétek, májatok is ép marad!

Mivel a délelőtt folyamán működik az emésztés a leghatékonyabban, étkezésünket is eszerint kell megválasztani. Az apróbb bűnözések tehát bele is férhetnek, de ne legyen kétségünk affelől, hogy többet árthat hosszú távon a rendszertelenség. És amit megeszünk az egyszer meg is látszik rajtunk! Gondolják át tehát újra a reggeli jelentőségét!

Fogyna? Menjen tutira ingyen!

Az emberek sajnos végletekben tudnak gondolkodni, mikor életmódváltásról döntenek. A többség ész nélkül nekiáll sportolni (általában futni), vagy egyből a csodamódszert ígérő turmixok, tabletták felé fordul. Nem is sejtik sokan mennyit tudnak ártani maguknak feleslegesen.

A sikerhez vezető út az első lépésnél a felismerés, és az elhatározás. Eddig nagyjából mindenki eljut, aztán jön a gyors lohadás. Az egyik irány a diéta. Milliónyi változat kering az interneten, mégsincs egy univerzális módszer sem. Az ok egyszerűen az, hogy az emberek szervezete különbözik egymástól, ezért valakinek ez hatékony, valakinek az. A mozgásnál úgyszintén hajlamosak vagyunk túlzásba esni: már másnap nekiállunk gyötörni a testünket, 3 nap alatt várunk csodát, aztán a kudarc miatt hamar fel is adjuk. Mindeközben elköltünk egy csomó pénzt, és feleslegesen megterheljük a szervezetünket is. Akkor mégis mi lehet a tuti recept?

Az arany középút

A legjobb módszer, ha a fogyókúránk, vagy életmódváltáskor a fókusz a táplálkozásunkon van 80%-ban.

17546_96110-cukorfuggoseg-bi-d00011C7A306addc100d0A mértékletesség nemcsak filozófiai értelemben hasznos, hanem biológiailag is. A FitPoint szakértői szerint mindennél fontosabb a megfelelő táplálkozás. A megfelelő alatt az olvasó mennyiségre és minőségre is gondoljon. A legjobb módszer, ha a fogyókúránk, vagy életmódváltáskor a fókusz a táplálkozásunkon van 80%-ban. A maradék figyelmet pedig a tudatos és fokozatos mozgásra kell irányítani. Ha valaki nekiáll koplalni, az egyrészt nagyon megbolondítja addigi biológiáját, és rendszerint többet ártanak vele, mint amennyit használnak. Sokan preferálják a vércsoport diétát, illetve a fogyókúrának a turbó változatát: ne egyél semmit, csak igyál shake-et! Rossz ötlet.
Az embernek szüksége van a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Generációs betegségeink jelentős része is a rossz minőségű táplálkozásunkból erednek, és ezekre sokszor még komolyabb büdzsét is kell szentelni. A leginkább ajánlott módszer kezdetben a fehér cukor elhagyása. Higgyék el, a kávénak úgy is tud édes íze lenni, ha mézzel, xilittel, vagy eritrittel pótolják. Semmi esetre sem édesítőszerrel!

…egyáltalán ne használjanak cukrot, vagy legalábbis minimumra csökkentsék annak használatát…

 

Sokan gondolhatják, hogy ezekhez az alternatívákhoz csak drágábban lehet hozzájutni, nekik egyszerűen azt ajánljuk, hogy egyáltalán ne használjanak cukrot, vagy legalábbis minimumra csökkentsék annak használatát. Ezzel számtalan betegségnek elejét vehetik, például a cukorbetegségnek, mint leginkább veszélyes tényezőét. Sokan ezt sem veszik komolyan, amíg nem tapasztalnak súlyos látásromlást, gyakori rosszullétet, sőt súlyos esetben végtag elvesztést. A cukorbetegség pedig akár már középtávon is halálhoz vezethet, ha nem vigyáznak.

A legtöbb divat diéta is végső soron erre irányul, de azok többnyire a testünk sanyargatásával érik el a rövidtávú hatást.

sav01Szorosan idekapcsolódik a káros szénhidrát is. Ezek ugyanis gyorsan szívódnak fel, könnyebben rakódnak le, és a minőségük sem épp megfelelő. Elsősorban a klasszikus fehérkenyér, illetve egyéb péksütemények (cukros kakaóscsiga, briós stb.) jelentenek “veszélyt”. Ha lehet válasszunk inkább valamivel drágább teljes kiörlésű termékeket, vagy speciális készítményű péksüteményeket. Ha a két káros adalékot (cukor és rossz szénhidrát) elhagyja, már rövidebb távon is érezheti a jótékony hatását. Csak türelmesnek kell lenni magunkkal… A legtöbb divat diéta is végső soron erre irányul, de azok többnyire a testünk sanyargatásával éri el a rövidtávú hatást. Hogy miért? Mert 1-2 hónapnál tovább nem lehet tartani. (Mi van például a 90 napos diéta után?)
A fokozatos leépítést pedig 8 hét alatt megszokja úgy a szervezet, hogy utána már nem is kívánja azt, így biztosítva a hosszabb távú alkalmazását.

Természetesen továbbra is hatékony módszernek tekinthető a futás, de ne legyenek kétségeink affelől, hogy pár hónapig kell futkosnunk hozzá, míg az meg is látszik.

running-wallpaper-41A kisebbik figyelem pedig a mozgáson kell legyen. Tipikus hiba, ha a fogyúkúra mellett elmarad a mozgás. Ez hamar meglátszik bőrünkön és izomzatunkon is, melyre a későbbiekben ugyancsak nem leszünk büszkék (nyúlott, repedezett bőr, löttyedt izomzat stb.). A legtöbben a futást választják egyszerűsége és hatékonysága miatt, azonban néhány dolgot fontos tudni erről is. A futás közben először az izom ég el, aztán a zsír. Az is csak kb. fél óra futás után kezd, tehát elég sokat kell futnunk, hogy a rétest ledolgozzuk. Nem is beszélve arról, hogy a gyakorlatlan testünk a hirtelen jött terhelést nehezebben kezeli, főként térd és bokaizületeink. Ezek köztudottan sérülésekhez is vezethetnek. A hölgyek gyakran a mellből kezdenek el fogyni a futástól, szomorú perceket okozva ezzel maguknak.Természetesen továbbra is hatékony módszernek tekinthető a futás, de legyenek kétségeink affelől, hogy pár hónapig kell futkosnunk, míg az meg is látszik. Persze aggodalomra sincs ok: a lényeg a fokozatosság! Kezdőknek első sorban a gyakori és hosszú séták ajánlottak, legalább fél órát naponta, változó intenzitással. Ugyanerre a gyakori kerékpározás is jó lehet. Aki kicsit komolyabban akarja ezt csinálni, érdemes edzőterembe menni és személyi edző segítségét kérni a szakszerű végrehajtás érdekében.

Az életmódváltás ugyanis egy döntéssel indul, és még pénz sem kell hozzá feltétlenül.

367_0

A folyadékfogyasztás (nem alkohol!) is jellemzően kevés az átlag embernél. Az, hogy naponta minimum 2 liter vizet kell meginni, nem véletlen. A légzéssel, nem észrevehetető kipárologtatásunkkal ugyanis veszítünk a folyadékháztartásunkból, ami a vitalitáshoz elengedhetetlen. Ha ez nincs megfelelően pótolva az sok mindenre közvetlen hatással lesz. A víz mellett ajánlott a frissen facsart gyümölcslevek (nem a TetraPak-os előre csomagolt változat) fogyasztása is, melyhez jobb híjján az Interspárban is szert tehetünk.
Összegezve tehát, az igazán jó módszer, ha figyelmünk 80%-a az étkezésre, 20%-a a rendszeres mozgásra irányul. Előbbinél a legfontosabb a cukor elhagyása, vagy alternatív pótlása valamint a szénhidrátok csökkentése (főleg a fehér liszté), esetleg ideiglenes elhagyása lenne. Utóbbinál pedig a fokozatos, átgondolt, nem megterhelő mozgástípus választása. Az életmódváltás ugyanis egy döntéssel indul, és még pénz sem kell hozzá feltétlenül.