Via Kanizsa: Néhány gondolat az Erzsébet téri szökőkútról

„Először is örömmel jelentjük – bár sokan „jóindulatúan” kételkedtek benne – a nagyjavítás után immár negyedik napja üzemel az Erzsébet téri szökőkút.
A 2012. évben az Erzsébet tér rekonstrukciója során épület szökőkút gépészeti berendezéseinek felújítására első alkalommal 2021-ben kértünk ajánlatot.

Akkor nem volt lehetőség a munka elvégeztetésére. Idén tavasszal a vezérlőberendezés is tönkrement, így a kibővített műszaki tartalomra idén májusban újra ajánlatot kértünk.

A nettó 7 millió forintos felújítást a Netta-Pannóniával történt egyeztetések után – figyelembe véve azt is, hogy a munka halasztása várhatóan jóval magasabb költségeket eredményezhet – június 15-én volt lehetőségünk megrendelni a eszközök telepítésében jártas szakcégnél.

Azon „hozzáértő” kommentelőknek, aki pl. „néhány szelep és relé villanyszerelő általi megmókolását” javasolták, jelezzük, hogy a változó vízképet biztosító frekvenciaváltók, a speciális szivattyúk és a helyszínre szabott, programozott vezérlés a sarki boltban nem kaphatóak, még a kivitelezőknek időbe tellett ezek beszerzése.

A műszaki tartalom szerinti 25 kWh összteljesítményt jelent a vízforgatás, vízkép létrehozás és világítás együttes működése. A szökőkút óránkénti üzemeltetési költsége idei árakon mintegy 4.000 Ft. Szeptemberben még napi 12 órás üzemidővel számolunk, októberben ezt vélhetően csökkentjük. A jövő évi üzemeltetést nagyban befolyásolják a 2023. évi energiaárak.

Ui: A Város Napja rendezvény idején a szökőkút közelébe telepítendő vendéglátós berendezések miatt – a korábbi gyakorlat szerint – rendezői kérésre a szökőkutat csütörtök estétől vasárnap délelőttig lekapcsoljuk.” – tájékoztatott Facebook oldalán pénteken a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotó: Via Kanizsa)

Karambol Újudvaron: egy 4 éves kislány is megsérült

Egy 35 éves újudvari férfi közlekedett 2022. szeptember 1-jén (csütörtökön) délután 14 óra 30 perc körül Újudvaron a Fő úton az Országút utca irányából a Petőfi Sándor utca felé egy személygépkocsival.

Egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a szemközti sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő 28 éves kerecsenyi nő által vezetett gépjárművel. A baleset következtében egy 4 éves kislány könnyebben megsérült – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Ezt látta a galamboki kereszteződésben a rendőrdrón

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2022. augusztus 31-én célzott akciót hajtottak végre a 7-es számú főút galamboki kereszteződésében a közlekedésbiztonság javításának érdekében, mivel ezen a szakaszon az elmúlt időszakban több, elsőbbségadás elmulasztásából fakadó közlekedési baleset is történt.

A rendőrök emiatt többek között kiemelten az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának betartását ellenőrizték a pilóta nélküli állami légijármű segítségével, hogy ezáltal is elősegítsék a közúti közlekedési balesetek megelőzését, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítását.

Az akció során az egyenruhások 13 fővel szemben intézkedtek, 11 helyszíni bírságot szabtak ki összesen 115 ezer forint összegben, 2 esetben figyelmeztetéssel éltek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, egymásra odafigyelve közlekedjenek, saját maguk és a többi közlekedő biztonságának megőrzése érdekében!

Hasonló ellenőrzésekre a közlekedők az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: YouTube)

Viccből hívták a kanizsai tűzoltókat – Pórul járhatnak

Augusztus 29-én, hétfőn, az esti órákban érkezett jelzés a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére, miszerint Nagykanizsán, egy Téglagyári utcai családi ház udvarán műanyag szemetet égetnek egy talicskában. Az esethez egy tűzoltóautóval hat nagykanizsai hivatásos tűzoltó vonult. Az ott tartózkodó tulajdonos elmondása szerint nem égetett semmit, és erre utaló nyomot a tűzoltók sem találtak. Azaz, valaki szándékosan megtévesztő jelzést adott le.

Zala megyében ebben az évben a nagykanizsai volt a nyolcadik ilyen jellegű jelzés, korábban Türjére négyszer (!), Zalaapátiba, Hévízre, Keszthelyre pedig egyszer-egyszer vonultak a tűzoltók – hiába.  A szándékosan megtévesztő bejelentők a telefonhívásuk pillanatában tudatában vonnak annak, hogy nem áll fenn tűzeset vagy baleset az általuk jelzett helyen, ennek ellenére bejelentést tesznek, melyre tűzoltóerők indultak a megye különböző pontjairól. 

A kárhelyparancsnokok azonban a helyszínekre érve szembesültek az említett esetekben, hogy se tűz, se tűzre utaló jel, se baleset nem történt. Azaz szándékos megtévesztés történt. 

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy azok, akik „játéknak” vagy „viccnek” tekintik a segélyhívó vonalakat, csúnyán pórul járhatnak. A 2012. évi II. törvény alapján szabálysértést követnek el azon személyek, akik tűzoltásra vagy a műszaki mentésre vonatkozóan szándékosan megtévesztő jelzést adnak. Az elkövetők rendőrségi eljárás elé néznek, és szándékos megtévesztésük miatt nem csak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is sújthatók. Ráadásul a büntetés mellett a tűzoltók vonulásának költségeit is a betelefonálóval fizettetik meg. A vonulás költségeinek teljes megfizetésére kötelezik azt is, aki által fenntartott tűzjelző berendezés gondatlanságból kifolyólag generált téves tűzátjelzést a katasztrófavédelem irányába.

A megtévesztő jelzések adott esetben komoly tűzoltói erőket vonhatnak el azokról a helyekről, ahova tényleg valós beavatkozásra érkeznének a zalai lánglovagok. Így, amikor akár másodperceken is múlhatnak emberi életek egy káresetnél, lehet, hogy pont egy ilyen jó „mókának” tűnő szabálysértés miatt nem tudják a tényleges munkájukat végrehajtani tűzoltóink! 

Fontos hangsúlyozni tehát, hogy aki indokolatlanul hívja a 112-es segélyhívó vonalat, az szabálysértést követ el! tájékoztatott – a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Szeptember 1-től változások a kanizsai fizetőparkoló övezetben!

„2022. szeptember 1-től a fizetőparkoló övezetben az alábbi változásokról tájékoztatjuk a Gépjárműhasználókat.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a fizetőparkolóhelyek működtetéséről és igénybevételéről szóló 64/2012. (XI.30.) sz. rendeletét 2022. szeptember 1-i hatállyal a következők szerint módosította:

Az I. díjosztályú területen a parkolás óradíja személygépkocsik és 3,5 t össztömeget nem meghaladó tehergépkocsik esetében 240 Ft-ra emelkedik. (Ez az óradíj országos szinten a megyei jogú városok tekintetében továbbra is a legalacsonyabbak közé tartozik. Szintén továbbra is kedvező a gépjárműhasználókra nézve, hogy a díjköteles időszak továbbra is hétfőtől-péntekig 800-1600 óráig tart.)

Az autóbuszok és a 3,5 t össztömeget meghaladó tehergépkocsik óradíja 840 Ft-ra emelkedik. A kiemelt díjosztályú területre vonatkozó parkolási díjak 480/1440 Ft-ra változnak.

(Fotó: archív)

Megszűnik a zöldrendszámos gépkocsik díjmentessége.

A város területére megváltott teljes árú éves bérletek 2022. szeptember 1-től a kiemelt díjosztályú területeken is érvényesek.

A közfeladat ellátási, vállalkozói bérletre jogosultak köre kiegészült a fizető parkoló övezeten kívül, de nagykanizsai telephellyel rendelkező vállalkozásokkal. Az igénybevétel feltételeit Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 64/2021. (XI. 30.) sz. rendelet 8. §. (11a) pontja tartalmazza.

Szeptember 1-től vehető igénybe az Erzsébet téren, a volt „19-es udvar” területén kialakított parkolótömb, az I. díjosztályú területen érvényes parkolási díjak megfizetésével. Parkolójegy váltható a Magyar u. 8. sz. előtti jegykiadó automatában, illetve mobiltelefonos parkolással. A parkolótömbben a város teljes területére, illetve az ÉNY-i szektorra váltott parkolóbérletek érvényesek.

Az érvényben lévő parkolórendelet az alábbi linken érhető el: Fizető parkolás.” – közölte Facebook oldalán szerdán délután a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Szijjártó: napi maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra a Gazprom

Szeptemberben és októberben a Gazprom a hosszútávú szerződésben rögzített mennyiségen felül naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra Szerbián keresztül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter Prágából, az EU-tagországok külügyminiszterei informális találkozójának szünetében bejelentkezve közölte: augusztusban a hosszútávú szerződésen felüli plusz gázszállítás maximális mértéke 2,6 millió köbméter volt, ezt emelik szeptember elsejétől napi maximum 5,8 millió köbméterre. Egyúttal jelezte, hogy Magyarország az erről szóló szerződést aláírta az orosz gázipari vállalattal.

A magyar diplomácia vezetője közölte azt is, hogy a plusz földgázmennyiségek szállítása „technikai, technológiai kérdésektől” függ.
A megemelt mennyiség is hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy az országban ne kelljen korlátozásokat bevezetni földgázhiány miatt – hangsúlyozta, kiemelve, hogy lesz elegendő földgáz Magyarországon. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország jól áll a gáztározók töltöttségét illetően, azok több mint fogyasztásarányosan 36,5 százalékon állnak, szemben az uniós országok 21,5 százalékos átlagával.

A tárcavezető a magyar kormány céljának nevezte a maximális energiabiztonság elérését, továbbá azt, hogy a földgáz hiánya ne okozzon gazdasági nehézségeket. Ezért döntött a kabinet a leszerződött mértékeken felüli földgázmennyiség beszerzéséről – idézte fel Szijjártó Péter, jelezve, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből, a csővezetékek helyzetéből fakadóan az ország energiaellátásának biztosítása „lehetetlen, fizikailag kizárt” az orosz gázforrások használata és számításba vétele nélkül.

A külügyminiszteri informális találkozó – megfogalmazása szerint – „zűrzavaros, káoszos” részeire kitérve beszámolt arról, hogy általános érvényű vízumtilalom nem lép életbe orosz állampolgárokkal szemben. Több tagország is felszólalt ez ellen, „így tettem én magam is” – mondta. Hozzáfűzte: ugyanakkor az EU fel fogja mondani a vízumkönnyítési megállapodást Oroszországgal, a döntéshez elegendő a tagországok minősített többsége. MTI

Nagykanizsáról tűnt el a 17 éves Kurucz Alexa

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/273/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Kurucz Alexa ügyében.

A lány 2022. július 13-án egy nagykanizsai gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Kurucz Alexa 168 centiméter magas, barna hajú, kékeszöld szemű lány.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Kurucz Alexát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tűzijáték is lesz : a kanizsai Város Napja részletes programjai

Részletes PROGRAMTERVEZET
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

2022. 09. 09. (péntek)

KANIZSAI MUSTRA
Helyi művészeti csoportok bemutatója az Erzsébet téri szabadtéri színpadon
10.00 MAMIK – a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház nyugdíjas dalköre
10.30 Gyöngyvirág Nyugdíjas Néptánccsoport
11.00 Árvácska Dalkör
11.30 Bajcsai Rezedák Dalkör
13.00 Tüttő János Nótaklub
13.30 Szikrák Néptánccsoport
14.00 Nagykanizsai Fúvószenekar
14.30 A 2022. évi Város Napja ünnepélyes megnyitója
15.00 A RomidA Fitness Nagykanizsa
16.30 ALMA zenekar
18.30 Heinz Gábor BIGA és zenekara
21.00 Anna & The Barbies
23.00 Crazy Little QUEEN Tribute Band
Kiegészítő programok:
11.00 és 21.00 között játszóházak, ugrálóvár a Vasember ház előtt és az Ady utcában kialakított „Gyermekligetben” – a közönség számára díjtalan igénybevétellel
16.00-18.00 Kézműves foglalkozás a Kanizsai Kulturális Központ munkatársaival
16.00-18.00 Ingyenes vérnyomás, vércukor és testzsír mérés a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Szervezete jóvoltából
17.30 Nagykanizsai gólyalábazás a színpadi produkciók közötti technikai szünetben
Vásári forgatag, kézműves piac, dödöllevásár és más ételkínálat, bor-mustra.

2022. 09. 10. (szombat)

KANIZSAI MUSTRA

Helyi művészeti csoportok bemutatója az Erzsébet téri szabadtéri színpadon
10.30 A Vívás Világnapja – az NTE 1866 Vívó Szakosztályának bemutatója
11.00 MAGIC RITMO
11.30 SWANS Balett- és Tánciskola
12.00 SZKES Dance
12.30 Premier Táncklub
13.00 Honvéd Kaszinó Hölgyklubja
13.30 Eraklin Táncklub
14.00 Napsugár együttes
16.00 CANISCHA zenekar
17.30 Balkán Fanatik
21.00 GESZTI BEST OF
22.30 TŰZIJÁTÉK
23.00-01.00-ig Utcabál – DJ Harnal
Kiegészítő programok:
11.00 és 21.00 között játszóházak, ugrálóvár a Vasember ház előtt és az Ady utcában kialakított „Gyermekligetben” – a közönség számára díjtalan igénybevétellel
11.00 Thúry Vitézlő Oskola Canischa – hagyományőrző vitézek gyermekfoglalkoztatója
16.00-18.00 Kézműves foglalkozás a Kanizsai Kulturális Központ munkatársaival
17.00 és 19.00 Daniel Speer Brass – fúvószene a színpadi produkciók között
Vásári forgatag, kézműves piac, dödöllevásár és más ételkínálat, bor-mustra. (Forrás: ekanizsa.hu)

Kitiltották, bosszúból beverte a galamboki presszó ablakát

Egy 2000-ben született galamboki férfi 2022. május 15-én késő este ittas állapotban Galambokon gyalogosan érkezett a Somogyi Béla út 1. szám alatt található üzlet déli sarkáig. Onnan tovább haladt a vele egybeépített, presszó és Nemzeti Dohánybolt bejárati ajtajáig, ahonnét évekkel ezelőtt kitiltották.

Majd visszafordult és az épület déli sarka felé ment. Ekkor felvett egy sörösüveget és azzal visszament a presszó bejáratáig. Amikor odaért, a nála lévő sörösüveggel megütötte az ajtó üvegjét. Abban középtájt jobb oldalt sérülést okozott, mely teljesen végigrepedt.

Pár másodperc múlva megfordult és az épület déli sarka felé haladt. Ott megállt és a presszó irányába fordult, magyarázott felemelt kézzel. Ezt követően ismételten a presszó irányába ment. Amikor a presszóhoz ért, a bal kezét felemelte és egy 6-7 cm-es murvakővel bedobta annak ablaküvegét.

A vádlott e cselekménye következtében az ablak felső részében egy kb. 15 cm átmérőjű törés, illetve több irányba futó repedés keletkezett. A vádlott 133.300 Ft rongálási kárt okozott, mely a nyomozás során nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

1 155 156 157 158 159 804