Nagykanizsa és Nagyrécse között borult fel a 7-esen

Egy 22 éves nagyradai nő közlekedett személygépjárművel 2022. szeptember 6-án (kedden) kora este 18 óra 50 perc körül a 7-es számú főúton, Nagykanizsa felől Nagyrécse irányába.

Amikor a 202-es kilométerszelvényhez ért, eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről, és a jobb oldali rézsűnek hajtott, onnan visszacsapódott az úttestre és az oldalára borulva állt meg.

A balesetben személyi sérülés nem történt – tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK illletve Nagykanizsa HTP)

Nagykanizsai otthonából tűnt el a 15 éves Orsós Bence

A nagykanizsai rendőrök keresik a 15 éves fiút.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/346/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Orsós Bence ügyében.

A fiú 2022. szeptember 1-én nagykanizsai otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.

Orsós Bence 170 centiméter magas, barna hajú, barna szemű fiú. Eltűnésekor fekete színű melegítő ruházatot, fekete cipőt, és zöld színű baseball sapkát viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Orsós Bencét felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

November végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programra

Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Steiner Attila kiemelte: november végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programban.Az elbírálási kritériumok nem változnak, a pályázatra azok jelentkezhetnek, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van. Sikeres pályázat esetén 100 százalékos támogatást kapnak a jelentkezők. Ezt napelemek telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ami a napelemek mellett fűtéskorszerűsítést, akkumulátor-telepítést és a nyílászárók cseréjét is tartalmazza – ismertette az államtitkár.

A napelemes rendszerek telepítésére 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni – közölte.

Steiner Attila nagyon fontos rezsivédelmi intézkedésnek nevezte a programot. Úgy fogalmazott: előrelátó volt a kormány, amikor tavaly megindította a 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes pályázati lehetőséget. Ezek a pályázatok most fognak beérni, és a mostani téli időszakban már csökkenteni tudják a hazai háztartások földgázkitettségét – hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta: már az első körben 43 ezer beadott pályázatot kellett értékelni. Jól haladnak a pályázatok feldolgozásával, már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött – jelezte. Hozzátette, hogy november végéig befejezik az összes pályázat értékelését. Steiner Attila minden idők legsikeresebb klímavédelmi és ellátásbiztonsági pályázatának nevezte a programot.

Körözött férfit fogtak el Nagykanizsán

A férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrei 2022. szeptember 2-án 20 óra 9 perckor a Munkás utcában intézkedés alá vontak egy 49 éves miskolci lakost. A rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Miskolci Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt kiszabott közérdekű munkát nem teljesítette.

A férfit a rendőrök elfogták és őrizetbe vették – tájékoztatott a Rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Uniós nyomásra új korrupcióellenes hatóságot hoz létre a Kormány

Uniós nyomásra még az idén új korrupcióellenes hatóságot hoz létre a Kormány. A Kormány 2022. szeptember 30-ig javaslatot tesz az Országgyűlés számára a hatóság – 2022. november 21. napja előtti – létrehozásához és működéséhez szükséges, a hatóság függetlenségét garantáló törvény elfogadására. A határozat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

„A Kormány 1424/2022. (IX. 5.) Korm. határozata az európai uniós források lebonyolítását érintő jogellenességek és szabálytalanságok megelőzése, felderítése és kijavítása érdekében működő független hatóság felállításával összefüggő feladatokról.

  1. A Kormány az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló, 2020. december 16-i (EU, Euratom) 2020/2092 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás keretében hozott korrekciós intézkedésként egyetért egy olyan független hatóság létrehozásával, amely általános rálátással rendelkezik, és beavatkozik azokban az esetekben, ahol a hatóság álláspontja szerint a feladat és hatáskörrel rendelkező hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely hátrányosan érintheti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, különös tekintettel a közbeszerzési eljárások keretében végrehajtott európai uniós pénzügyi támogatásokra.

Ennek érdekében a Kormány 2022. szeptember 30-ig javaslatot tesz az Országgyűlés számára a hatóság – 2022. november 21. napja előtti – létrehozásához és működéséhez szükséges, a hatóság függetlenségét garantáló törvény elfogadására.

  1. A Kormány kötelezettséget vállal egy új Korrupcióellenes Munkacsoport 2022. december 1-jéig történő létrehozására olyan módon, hogy abban kormányzati és nem kormányzati szereplők létszám és szavazati jog tekintetében paritásos alapon vesznek részt, és annak működéséhez az 1. pont szerinti hatóság nyújt adminisztratív támogatást.
  2. A Kormány felhívja az igazságügyi minisztert, hogy a belügyminiszter, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a pénzügyminiszter és a területfejlesztési miniszter bevonásával, az Európai Bizottsággal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) és más hazai és nemzetközi szervezetekkel konzultálva, a nemzetközi standardoknak megfelelően és a jó gyakorlatokat felhasználva készítse elő
    az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét érintő jogsértések és szabálytalanságok megelőzése, felderítése és kijavítása érdekében működő független hatóság felállításával és a Korrupcióellenes Munkacsoport működésével összefüggő jogszabályok tervezeteit, továbbá tegyen javaslatot az 1. pont szerinti hatóság, illetve a Korrupcióellenes Munkacsoport működését megfelelően biztosító költségvetésre és infrastruktúrára.

Felelős: igazságügyi miniszter
belügyminiszter
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
pénzügyminiszter
területfejlesztési miniszter
Határidő: 2022. szeptember 30.

  1. Hatályát veszti a Korrupcióellenes Munkacsoportról szóló 1337/2022. (VII. 15.) Korm. határozat.
  2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök”

Hetvenéves mozgáskorlátozott férfi erősködött Zalakaroson

Egy budapesti férfi a feleségével és két kiskorú gyermekével 2020. szeptember 25.-én 9 óra 30 perc körül egy Ford típusú személygépkocsival Zalakaroson a Termál úton közlekedett a Gyógyfürdő tér irányából az üdülő sor relé. A járművet a Zalakarosi Fürdő előtti parkolóban kívánta leparkolni, haladási irányát tekintve a tőle baloldalon található parkolóban.

Mivel a Termál úton a forgalmi irányok záróvonallal voltak elválasztva egymástól, ezért egészen az üdülő sorig haladt, ahol balra elkanyarodott. Kanyarodása során az ott található járdáról – helyismeret hiányában – azt gondolta, hogy az szerviz út, ezért arra rákanyarodott. Ekkor észlelte, hogy az járda, megállt, majd hátramenetbe kezdett, amely során jobbra- hátra kanyarodott járművével a Termál út felé tekintve a jobb oldali forgalmi sávba.

Ugyanezen időszakban Zalakaroson, a Termál úton közlekedett a vádlott, egy 1952.-ben született győri férfi és házastársa szintén egy személygépkocsival. A Gyógyfürdő tér irányából az üdülő sor felé haladtak, ahol balra bekanyarodtak, majd a menetirány szerint jobb oldali forgalmi sávban a „Megállni tilos” jelzőtábla hatálya alá eső útszakaszon az úttest jobb szélére lehúzódva megálltak, hogy a mozgásában korlátozott vádlott kiszálljon a járműből és a csomagjait onnan kivegye.

A vádlottnak mindkét csípőjében protézis található, ezért nehezen mozog és nem akart a parkolóból visszamenni a fürdő bejáratához. Miközben a vádlott a felesége által vezetett jármű csomagtartójából vette ki a csomagjait, a budapesti férfi által vezetett személygépkocsi tolatásba kezdett. Ennek során a jármű közel ment a vádlott autójához, ezért a vádlott a másik autót megütögette kézzel és a vezetőjének kiabált, hogy álljon meg, nehogy elüsse őt vagy nekiütközzön az autójának.

A pesti férfi rászólt, hogy ne ütögesse az autóját, emiatt szóváltás alakult ki köztük. A pesti férfi el akarta hagyni a helyszínt, mert az autóban ülő felesége, valamint hat és nyolcéves leánygyermekei megijedtek a vádlott viselkedésétől. Visszatolatott a fürdő épülete mögötti szervízútra, majd előre indult, hogy kimenjen a főútra. Ekkor a vádlott eléállt, nem akarta elengedni, mondván, hogy telefonon rendőri segítséget kért. A vádlott egyik kezében a telefonját, másik kezében a nyitott esernyőjét tartotta, mert esett az eső.

Amikor a pesti férfi az autóval lassan haladva a vádlott testközelbe ért, akkor a vádlott nadrágját elérte az autó eleje. Ezen a vádlott feldühödött, és a nyitott esernyővel legalább három alkalommal a Ford személygépkocsi motorháztetőjére ütött. Az autóban ülő gyerekek ettől sírni kezdtek, nagyon megijedtek az ismeretlen személy viselkedésétől. A motorháztető az ütések következtében kissé behorpadt és meg is karcolódott, a rongálással a vádlott 30.000 Ft kárt okozott.

A cselekmény forgalmas időben és helyen, közvetlenül a fürdő bejáratánál történt, így alkalmas volt arra, hogy azon mások megbotránkozzanak, vagy attól megijedjenek. Az autó megrongálásával okozott kár nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Elesett, megsérült egy kanizsai biciklis

Egy 61 éves helyi férfi kerékpározott 2022. szeptember 4-én (vasárnap) 12 óra körül a 7511-es számú úton Nagykanizsa irányából Nagyrécse felé, amikor – eddig tisztázatlan okból – a kerékpárral eldőlt és az úttestre esett.

A baleset következtében a biciklis megsérült – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Kapcsolódó

Nagykanizsáról tűnt el Schaier Krisztina, keresik a rendőrök

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010-157/286/2022. körözési számon folytat eljárást egy zalamerenyei lakos eltűnése miatt.

Eltűnésével kapcsolatban tettek bejelentést a rendőrkapitányságon, mivel Schaier Krisztina 2022. augusztus 30-án reggel Nagykanizsáról ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott életjelet magáról. A nő felkutatásával kapcsolatban tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a lakosság segítségét kérjük.

Schaier Krisztina 165 centiméter magas, vékony testalkatú, festett barna hajú. Eltűnésekor szürke esőkabátot, napszemüveget viselt, és egy bőrönd volt nála. A nő mentális betegségben szenved, gondnokság alatt áll.

Aki a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 (2700-ás mellék) telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a 06 80/ 555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon – közölte vasárnap a Rendőrség honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Falubelijét lopta meg egy miháldi férfi

Egy 1974-ben született miháldi férfi 2022. június 2. előtt napközben bement ismerőse, Miháld Fő utcai családi házának udvarába, hogy onnan értékeket tulajdonítson el.

A férfi tudta azt, hogy a sértett napközben dolgozik, családja pedig több napra elutazott. A vádlott eltulajdonítási szándékkal magához vett egy kínai gyártmányú légpuskát a családi ház melletti nyitott kazánházból, továbbá egy gyermekkerékpárt az ugyancsak záratlan udvari tárolóból.

Az ily módon eltulajdonított dolgokat a lakására vitte. A légpuskát később ismeretlen személynek értékesítette, míg a gyermekkerékpárt eldobta. A lopással a sértettnek okozott 35.000 Ft kár a nyomozás során nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség szabálysértési értékre helyiséghez tartozó bekerített helyre a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

(A fotó illusztráció)

Szarvas-vadászat miatt délután 16 óra és reggel 8 óra között veszélyes lehet a zalai erdő

A Zalaerdő Zrt. értesíti a a lakosságot, hogy szeptember hónapban (naponta, délután 16 óra és reggel 8 óra közötti időszakban) az üzemi vadászterületein intenzív szarvas-vadászatot folytat.

Vadászatra jogosultként arra kér mindenkit, hogy mező- és erdőgazdasági munkája, valamint szabadidős tevékenysége során ezt vegye figyelembe! Megértésüket köszönjük!- hívta fel a figyelmet a napokban a nagykanizsai székhelyű erdészeti társaság.

Ugyanakkor ismét a kullancsveszélyre figyelmeztetnek, ugyanis a kullancsok szeptemberben is nagyon aktívak!

A túrázóknak zárt, lehetőleg világos ruházat viselése és kullancs elleni spray használata ajánlott. Agyvelőgyulladás elleni oltás is kérhető.

A kullancsok nem kedvelik a tűző napot, de nagyon jól bírják a mostanság egyre inkább megszokott hőmérséklet-ingadozásokat, kedvelik a magas páratartalmat. A reggeli és kora esti órákban a legaktívabbak.

A parazita embereknél agyvelőgyulladást, ritkábban agyhártyagyulladást, néhány esetben pedig nyirokcsomó-gyulladást okozhat – hívta fel a figyelmet Kovács Szilvia, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense.

1 154 155 156 157 158 804