Régészeti leleteket árult a kanizsai bolhapiacon

Egy 1950-ben született lepsényi férfi tavaly július 5-én, vasárnap délelőtt a nagykanizsai vásárcsarnok mellett tartott bolhapiacon különféle ingóságokat árusított.

Az ingóságok között több olyan tárgy is volt, amelyek a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján a kulturális javak körébe, illetve a régészeti leletek körébe tartoznak, azokat a terhelt korábban ismeretlen helyen engedély nélkül végzett leletgyűjtés során találta, majd eltulajdonította.

(Fotó: archív. A nagykanizsai bolhapiac)

A törvény szerint a Magyarország határain belül a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon és védelem alatt áll, így kereskedelmi forgalomba nem hozható.

A nyomozóhatóság a férfitől lefoglalt 1 db vaskori kelta lándzsahegyet, 16 db avarkori övveretet díszdobozban, 2 db középkori sarkantyút és 1 db római kori gyűrűt, 6 db övveretet, 4 db római kori fülbevalót, 34 db vaskori, római kori és Árpád-kori pénzérmét, valamint 1 db római kori mintázott mészkődarabot.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Sorozatban kilencszer bukott le a kitartó csótói orvhorgász

Egy 1972-ben született nagykanizsai férfi tavaly augusztus 17-én napközben a Bakónaki-pataknak a nagykanizsai Erdész utcát keresztező szakaszához ment, majd a patakban jogosulatlanul horgászni kezdett. A Bakónaki-patak a nagykanizsai Csónakázó-tó vízelvezetője, állami tulajdonban álló nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterület, ahová a 2020. augusztusi nagy esőzéseket követően a halak a Csónakázó-tóból átúsztak.

A halakat a Csónakázó-tóba korábban a nagykanizsai Vasutas Horgászegyesület sértett telepítette, így azok az egyesület tulajdonát képezték.
A férfi ekkor a vízből kifogott 7 db pontyot, amelyeket a terhelt tettenérését követően a nyomozóhatóság lefoglalt és a sértett képviselőjének visszaadott.

A férfi augusztus 19-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból merítőszákkal kifogott 4 db pontyot. A nyomozóhatóság a halakat tőle ebben az esetben is lefoglalta és a horgászegyesületnek visszaadta.

Az orvhorgász augusztus 26-án délelőtt megint megjelent a fenti helyszínen, majd a patakból 6 db pontyot horgászott ki. A nyomozóhatóság a halakat ekkor is lefoglalta és az egyesületnek visszaadta.

A férfi augusztus 31-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból kifogott 15 db pontyot. A nyomozóhatóság a halakat lefoglalta és a sértettnek visszaadta.

A férfi szeptember 10-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból kifogott 1 db pontyot. A nyomozóhatóság a halat lefoglalta és a sértettnek visszaadta.

A férfi szeptember 17-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból horgászbottal kifogott 1 db pontyot és 2 db kárászt. A nyomozóhatóság a halakat lefoglalta és a sértettnek visszaadta.

A férfi november 11-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból horgászbottal kifogott 10 db pontyot. A nyomozóhatóság a halakat a terhelttől lefoglalta és a sértettnek visszaadta.

A férfi november 19-én délelőtt ismét a fenti helyszínre ment és a patakból horgászbottal kifogott 8 db pontyot, 2 db keszeget és 1 db kárászt. A nyomozóhatóság a halakat most is lefoglalta és a sértettnek visszaadta.

A férfi 2020. december 16-án délután ismét megjelent a fenti helyszínen, majd a patakban halfogás céljából, keresztben kifeszített egy botokra rögzített halászhálót. A hálóban 1 db hal fennakadt, ám az a későbbi rendőri intézkedés, a háló megmozgatása során kiszabadult.

A férfi által eltulajdonított 52 db ponty, 2 db keszeg és 3 db kárász értéke összesen 126.580,- Ft volt, a sértett képviselője a terhelttől lefoglalt és részére visszaadott halakat minden alkalommal visszaengedte a Csónakázó-tóba, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kanizsai valutázók: hét tanút meghallgattak, a vádlottak nem tettek vallomást

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettével vádolták meg azt a két férfit, akiknek ügyét 2021. március 3. napján kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Járásbíróság.

A vád szerint a vádlottak külön-külön, Nagykanizsán több helyszínen közel 20 évig – pénzváltási engedély nélkül – különféle valutákat váltottak. A két férfi a pénzváltók nyitva tartására jellemző időpontokban kedvező feltételekkel váltott pénzt az ügyfeleknek, akik hallomásból, illetve ismerősökön keresztül kerültek velük kapcsolatba.

A vádlottak a pénzváltáshoz szükséges készpénz egy részét a ruházatukban, nagyobb részét pedig a gépkocsijukban tárolták. A hatóság az I. rendű vádlottól közel 4.530.000 Ft-ot, 44.400 eurót, 136.800 horvát kunát, 11.360 svájci frankot, 10.200 angol fontot, 7.600 amerikai dollárt, míg a II. rendű vádlottól közel 74.930.000 Ft-ot, 23.000 eurót, 3.410 horvát kunát, 300 angol fontot, 15.000 svéd koronát, továbbá 2.170 amerikai dollárt foglalt le.

Egyik vádlott sem rendelkezett a tevékenységhez szükséges engedéllyel.

A 2020. november 11-én tartott előkészítő üléshez hasonlóan a vádlottak a 2021. március 3. napján tartott tárgyaláson sem tettek vallomást. Rajtuk kívül még tanúkat idézett a bíróság, akik közül hetet hallgatott meg.

A tárgyalás 2021. május 12. napján 10 órai kezdettel, szintén tanúk meghallgatásával folytatódik – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

Fürdőkádba akarta fojtani kisfiát egy nagykanizsai nő

Egy 1982-ben született nagykanizsai nő élettársi kapcsolatából 2012. április 16-án egy kisfiú született. 2017. májusában az élettársi kapcsolat megszakadt, a nő rendszeresen fogyasztott szeszesitalt, alkohol-problémája oda vezetett, hogy a nő elől az 5 éves kisgyermek rejtette el az alkoholos üveget, mire a nő megütötte a kisfiút. A bíróság emiatt a gyermeket az apánál helyezte el.

A kapcsolattartás rendszeres volt, de a nő a láthatások során leittasodott, a szeszt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta, és rendszeresen vitatkozott –tettlegességig fajulóan – a szüleivel, amely miatt számos alkalommal rendőri intézkedésre került sor.

Ekként 2020. március 26-án és április 17-én is a gyermek jelenlétében bántalmazta édesapját. A nő azzal, hogy a gyermek jelenlétében rendszeresen alkoholt fogyasztott, ittas állapotba került, agresszív, erőszakos magatartást tanúsított, rendszeresen és súlyosan megszegte a szülői felügyeleti, nevelési, gondozási kötelezettségét, ezért a kisfiú erkölcsi, érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A nő 2020. július 29-én nagykanizsai otthonában ittas-hisztérikus állapotba került, és elkezdte a nála lévő gyermekét hibáztatni édesapja pár nappal korábbi halála miatt.

A gyermeket a lakásban üldözte, több alkalommal a hátán megütötte, megkarmolta, fejét az ajtónak ütötte, miközben azt hajtogatta, hogy „megöllek”, az előle menekülő gyermeket nagymamája próbálta védelmezni, melytől ő is sérülést szenvedett. 20 óra körül a kisfiú az őt újfent üldöző édesanyja elől a fürdőszobába menekült, ahova követte, ekkor ismételten azt kiabálta neki, hogy most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög, majd azzal a szándékkal, hogy a gyermeket a vízbe fojtja, megnyitotta a fürdőkád csapját, és a gyermek hátát ütlegelte, folyamatosan megöléssel fenyegetve.

A gyermek a fürdőszobából kijutni nem tudott, a nő a nyaktájékon megragadta, de azt megszorítani nem tudta, mivel a gyermek a fejét a vállához szorította. Az eseményeket észlelő nagymama a fürdőszobába érve igyekezett megakadályozni azt, hogy a nő a gyermeket tovább bántalmazza, vagy a fürdőkádba, a csap alá lökje, ezért egy hajkefével a fején ütlegelte a lányát.

Ekkor a kisfiú ki tudott menekülni a fürdőszobából, mire a nő utána rohant, a nappaliban megint elkapta a gyermeket, amitől mindketten elestek, majd miközben a nő felállt, az édesanyja a kanapéra lökte és lefogta, és kiabált unokájának, hogy meneküljön az utcára és hívjon segítséget. A gyermek mezítelen felsőtesttel kifutott az utcára és egy járókelőtől segítséget kért. A kisfiú a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a Zala Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Bíróság elé állnak a nagykanizsai valutázók

A vád szerint a vádlottak külön-külön Nagykanizsán több helyszínen közel 20 évig pénzváltási engedély nélkül különféle valutát váltottak.

A két férfi a pénzváltók nyitvatartására jellemző időpontokban kedvező feltételekkel váltott pénzt az ügyfeleknek, akik hallomásból, illetve ismerősökön keresztül kerültek velük kapcsolatba. A vádlottak a pénzváltáshoz szükséges készpénz egy részét a ruházatukban, nagyobb részét pedig a gépkocsijukban tárolták.


A hatóság az I. rendű vádlottól közel 4.530.000 Ft, 44.400 eurót, 136.800 horvát kunát, 11.360 svájci frankot, 10.200 angol fontot, 7.600 amerikai dollárt, míg a II. rendű vádlottól közel 74.930.000 Ft-ot, 23.000 eurót, 3.410 horvát kunát, 300 angol fontot, 15.000 svéd koronát, továbbá 2.170 amerikai dollárt foglalt le.

A két vádlott március 3-án délelőtt áll a bíró elé a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol az elsőfokú nyilvános tárgyalás során a vádlottak és a tanúk meghallgatása várható. A vád jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 9. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Felfüggesztett fogházra ítélték állatkínzás miatt Nagykanizsán

Állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek a Nagykanizsai Járásbíróság azt a fiatal nőt, aki nem gondoskodott megfelelően kutyája ellátásáról.

A vádlott tavaly május végétől, június elejétől kerítéssel körbe nem kerített lakóházának udvarán egy nőstény kutyát tartott. Az állatot a garázs oldalához rögzített, kb. 3 méter hosszú, 1 cm szélességű kábellel kötötte ki, nem etette, folyadékkal nem látta el.

(A fotó illusztráció)

Mindezek következtében az eb lesoványodott és a kábel annyira belenőtt a nyakába, hogy 5-7 cm hosszúságban mélyre terjedő sebet okozott. A 2018 nyarán született állatra 2020. június 20-án egy névtelen bejelentést követően az állatvédők találtak rá, majd állatorvoshoz vitték.

Az állategészségügyi könyvvel, chippel nem rendelkező kutyánál az orvosi beavatkozás nélkül fennállt a veszélye a maradandó egészségkárosodásának vagy akár pusztulásának is. Az állatorvosi ellátás eredményeként az eb felgyógyult, s azóta örökbeadására is sor került.

Az ügyben szerdán tartott előkészítő ülést a Nagykanizsai Járásbíróság, ahol a vádlott beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így állatkínzás vétsége miatt 1 év, végrehajtásban 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték.

Az ítélet jogerős- tájékoztatta honlapunkat csütörtökön dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Lapunk más forrásból úgy tudja, hogy az eset egy Nagykanizsához közeli faluban történt, ahol O.M. (A nevet a Zalaegerszegi Törvényszék 8. heti nyilvános tárgyalási jegyzékéből tudjuk. A Szerk.) nem gondoskodott megfelelően kutyájáról.

Jogerősen 1 év fogház Gondi Zétény gázolójának

Jogerősen 1 év fogházbüntetést kapott az a nő, aki Nagykanizsán a gyalogosátkelőhelyen elütött két gyalogost, akik közül a kisgyermeknél maradandó testi fogyatékosság alakult ki.

A vádlott 2018. április 15-én 20 órakor esti szürkület, borult égbolt, jó látási viszonyok és működő közvilágítás mellett közlekedett a városban. A személygépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan állapotban volt, mivel a belső visszapillantó tükre hiányzott, a hátsó gumik kopottak voltak, és a hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek. A szakértő szerint a vezetőnek kellő gondosság mellett észlelnie kellett volna a hibákat.

(Fotó: archív. MTI/Varga györgy)

A vádlott az útvonalán lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyet kb. 50-55 km/óra sebességgel, tompított világítást használva közelítette meg, amikor vele szemben egy személygépkocsi érkezését észlelte. A másik autó vezetője a gyalogosátkelőhely előtt megállt, hogy az előtte áthaladó gyalogosok – egy nő, egy gyermek, valamint egy férfi – elsőbbségét biztosítsa. A vádlott azonban a figyelmetlensége, valamint a sebesség helytelen megválasztása miatt későn észlelte a gyalogosokat, s a fékezés és az ellenkormányzás ellenére a jármű jobb elejével elütötte a nőt, bal elejével a gyermeket.

A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság alakult ki, ami a központi idegrendszer működészavarában és végtagi bénulásokban mutatkozik meg, míg a nő a koponyaalap ékcsontjának törését, a jobb oldali felkarcsont törését, a jobb könyöktájék, a mellkas és a jobb térd zúzódását szenvedte el. A vádlott a baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott.

Az egészségügyi adatok védelmének biztosítása érdekében az ügyet zárt tárgyaláson tárgyalták elsőfokon, s a Nagykanizsai Járásbíróság 2020. november 5. napján hozott ítéletet. A vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és közúti baleset okozásának vétségében. Ezért 1 év fogházbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 3 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is.

A döntés indokolása szerint a vádlott által vezetett személygépkocsin már hosszabb ideje fennálló hibák voltak. A hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek, a hozzájuk tartozó fékolajtartály üres, mindkét hátsó gumiabroncs túl kopott volt, a belső visszapillantó tükör hiányzott.

A hiányosságokat a gépkocsi vezetőjének egyértelműen érzékelnie kellett, ezek tudtában el sem indulhatott volna a kocsival, amellyel hosszabb utat tett meg két kiskorú utasával, az ő testi épségégüket is veszélyeztetve.
A nő a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozott balesetet, hiszen az autó műszaki állapota mellett nem megfelelően közelítette meg a gyalogosátkelőhelyet, illetve nem állt meg a balesetet követően. A szakértő megállapítása szerint, ha megfelelően működik a kocsin a fékrendszer, akkor 43-49 km/h sebesség mellett is már elkerülhető lett volna az ütközés.

Súlyosító körülmény volt, hogy a nőt büntették korábban közlekedési szabálysértés miatt, illetve a városban nagymértékben elszaporodtak a gázolásos balesetek. Enyhítő körülményként merült fel többek között, hogy a vádlott büntetlen előéletű, elismerte a felelősségét, 2 kiskorú gyermeket nevel, illetve 18. életévét betöltött gyermeke még folytatja tanulmányait. Különös nyomatékkal enyhítő körülmény volt a nő jelentősen megromlott egészségi állapota, amelyről a zárt tárgyalás miatt a bíróság nem adhatott további információt.

Az ügyben a vádlott és a védője fellebbezett, az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Így került az ügy a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszékre, ahol 2021. február 23. napján tartottak tárgyalást, s a törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az első fokon született ítéletet, így az jogerőre emelkedett – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

A nagyrécsei TSZ telepen dühöngött

Egy 1974-ben született nagyrécsei férfi a sógorával egy asztalos munka elvégzése miatt vitába keveredett egymással, mert sógora egy konyhaszekrényt nem készített el neki, a férfi ezért megharagudott rá.

A férfi tavaly december 22-én délután, a sógora tulajdonában lévő Nagyrécse, TSZ telepen található, felújítás alatt álló épületet megrongálta, a külső szigetelés sarkait lerugdosta, letépte a hungarocellt és az arra felragasztott dryvit hálót felszakította, és egy nyílászárót is elmozdított a helyéről.

A rongálással 244.700 Ft kárt okozott, mely a nyomozás során nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat kedden dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Orrba vágta fullrészegen

Egy 1999-ben született nagykanizsai férfi tavaly április 13-án este két társával együtt erősen ittas állapotban az egyik Nagykanizsa, Rózsa utcai társasház lépcsőházának 7. emeletén tartózkodott, ahol hangosan beszélgettek, kiabáltak.

Az egyik lakó – egy férfi – kiment a lépcsőházba és rájuk szólt, hogy csendesebben vigadjanak, majd visszament a lakásába. A részeg ezután dörömbölni kezdett a lakó lakásának bejárati ajtaján, ezért ő kinyitotta az ajtót.

(A fotó természetesen illusztráció)

A lerészegedett ember ököllel ekkor arcul ütötte a lakót, akinek az orrnyergén felrepedt a bőr és vérezni kezdett, ezért ellökte magától támadóját, aki ezt követően is dulakodott vele a lépcsőházban.

A részeg egy többlakásos társasház folyosóján, a késő esti órákban kifejtett, motiválatlan magatartása alkalmas volt arra, hogy az ott lakó, azt észlelő személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen, amely be is következett, a hangoskodásra ugyanis több lakó is felfigyelt, akik megjelentek a helyszínen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Ismét gázolás a zebrán

Egy 1965-ben született nagykanizsai nő tavaly november 4-én délelőtt Nagykanizsán a Balatoni úton közlekedett egy személygépkocsival a Hevesi út irányába. Amikor a nő a járművel a Balatoni út és a Hevesi út kereszteződéséhez ért, jobbra a Hevesi útra kívánt rákanyarodni a körforgalom melletti jobbra kanyarodó sávból.

A kanyarodás megkezdése előtt megállt az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésére, hogy a neki balról, a körfogalom irányából érkező járművek részére elsőbbséget adjon, azonban nem biztosított elsőbbséget a Hevesi úton a kereszteződés után kijelölt gyalogos átkelőhelyen előtte jobbról balra áthaladó gyalogosnak, és elütötte.

A baleset következtében a sértett – egy akkor 72 éves nő – 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, jobb lábszára többszörösen eltört, és koponyája zúzódott. Sérülésének tényleges gyógytartama 42 napra tehető.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 51 52 53 54 55 90