Egy 35 éves helyi férfi közlekedett egy személygépjárművel március 25-én (pénteken) 12 óra 12 perckor Nagykanizsán a Halvax utcában. Amikor a Gábor Áron utca kereszteződéséhez ért, az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező 57 éves kiskunfélegyházi férfi által vezetett motorkerékpárnak, így összeütköztek.
A balesetben személyi sérülés nem történt – tudatta szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)
Európa legmodernebb vasútijármű-gyártó üzemét építi meg Nagykanizsán a cseh Nymwag, amely közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet – jelentette be pénteken a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László közölte: a vasúti járműgyártó a cégcsoport legmodernebb gyárát és kutató-fejlesztő bázisát hozza létre közel 60 milliárd forintos beruházással, ahol évente 1800 tehervagont és 4800 vasúti futóművet gyártanak majd.
A miniszter kijelentette: Nagykanizsa múltjából következik ez a fejlesztés, ami a magyar gazdaság- és iparpolitika központi elemeihez is illeszkedik. A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat biztosít a kötöttpályás közlekedés fejlesztéseire, a következő 10-15 év Európában is „a vasútról fog szólni” mert lényegesen energiahatékonyabb és környezetkímélőbb a közúti szállításnál.
(Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j2), Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje (j), Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b) és Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b2) aláírja az együttműködési megállapodást a vasúti járműgyártó beruházás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Nagykanizsán 2022. március 25-én. Fotó: MTI/Varga György)
A következő 6-8 évben Magyarország 6000 milliárd forintot fordít a vasúti ágazat megújítására, ennek kétharmada a vasúti pálya fejlesztésére, egyharmada pedig a gördülőállomány korszerűsítésére fordítódik, amivel versenyképesebb, gyorsabb és kényelmesebb lesz a vasúti közlekedés – jellemezte a miniszter.
Palkovics László hozzátette: az a cél, hogy rövid időn belül 25 év alá lehessen szorítani a magyar vasúti járműállomány átlagéletkorát, illetve szeretnék 60-70 százalékos hozzáadott értékben Magyarországon gyártani a járműveket, de Magyarország erősíteni kívánja a közép-európai logisztikai szerepét is. Európában a mozgatott áru mintegy 18-20 százalékát szállítják vasúton, ennél valamivel magasabb az arány Magyarországon. A magyar kormány 5 év alatt közel 30 milliárd forint támogatással segíti a kötöttpályás teherfuvarozás megerősítését – tette még hozzá a miniszter.
Kitért arra is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a pireuszi kikötő és Európa között a legversenyképesebb vasúti szállítási lehetőséget biztosítja majd. Ezt egészíti ki, hogy Záhonyt Komárommal, Győrrel és Sopronnal is vasútvonal köti majd össze. Mindezekre a fejlesztésekre pedig már több konténerterminál terve is ráépül – jelezte Palkovics László.
Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta: a nagykanizsai beruházásuk a magyar gazdaságot is segíti, hogy egy újabb iparágban is felzárkózzon. A dél-zalai városban barnamezős beruházással, a közelmúltban megszűnt gépipari DKG mintegy 36 hektáros területén megvalósuló vagongyártó és -fejlesztő bázisa gyártókapacitásban a második-harmadik helyet foglalja majd el Európában, és várhatóan egy éven belül legördül az első vagon a szerelőszalagról.
(Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j2) és Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b2) kezet fog, jobbról Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje (j), balról Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője (b) a vasúti járműgyártó beruházás bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Nagykanizsán 2022. március 25-én. Fotó: MTI/Varga György)
Arra építenek, hogy Nagykanizsán komoly hagyománya van a gépgyártásnak, de a termelést kutató-fejlesztő központ kialakításával is kiegészítik, továbbá képzést is indítanak a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban. Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. másik ügyvezetője azt hangsúlyozta: világossá vált az utóbbi években, hogy az egyes államok gazdasági sikere nagyban függ a logisztikától, ami elképzelhetetlen a modern vasút és a korszerű vagonok nélkül. Kevés olyan európai ország van, amelyik „eléggé megfontolt és bátor”, hogy a high-tech mellett a hagyományos gépipart is támogassa, de Magyarországon és Közép-Európában pontosan értik, hogy a szakmaisággal ötvözött becsületes munka ennek az alapfeltétele.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként emlékeztetett: jelentős fejlesztések zajlottak az elmúlt időszakban Nagykanizsán, de egy ilyen nagyságrendű beruházásra évtizedek óta várt a város.
A képviselő hozzátette, hogy a dél-zalai városban ma kétezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és elsősorban a már helyben működő cégek növelték a foglalkoztatottaik létszámát.A helyi bővítéseknek köszönhetően már betelt a város ipari parkja is, ezért lett szükség új iparterületek feltárására. Mintegy 170 hektáron folyik most a fejlesztés, az első új csarnok építése már meg is kezdődött – ismertette a politikus.
Felsorolta továbbá, hogy elkezdték a tervezését a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi útnak, a két város közötti vasút villamosításának, valamint a Nagykanizsát délről elkerülő közútnak. Épül egy új postai logisztikai központ, a leendő science park pedig a vagongyártás fejlesztéseivel is foglalkozik majd. MTI
Nemzetközi komplex kiképzés miatt a megszokottnál jelentősebb katonai légijármű-forgalom várható március 25-én (pénteken), 28-án és 29-én (hétfő,kedd), a 09:00 és 18:00 közötti időszakokban.
A kiképzési foglalkozások a következő településeket és azok környékét fogják érinteni a megjelölt napokon: Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak. A foglalkozás során magyar előretolt repülésirányítók hajtanak végre feladatokat amerikai F-18-as vadászgépekkel közösen.
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – közölte pénteken a Honvédelmi Minisztérium.
(Magyar Gripenek a levegőben. Fotó: Magyar Honvédség – Facebook)
A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – Nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése című pályázatnak köszönhetően a Karosinvest Zrt. által üzemeltetett Hotel Karos Spa* 347 200 000 Forint támogatásban részesült, ez a teljes felújítás 35%-a. A „Szálláshelyfejlesztés a Hotel Karos Spa* szállodában” című projekt keretén belül első körben megújult a recepció, a hall, valamint a szállodában található kétágyas és kontakt szobák, senior és családi lakosztályok. Ezzel még komfortosabbá téve a szálláshelyre érkező vendégek számára az itt tartózkodást.
A hotelbe lépve a nemes kő és fa felhasználásával készült recepciós pult, valamint a hallban található pasztell színek arannyal való kombinálása nem csak minőségi érzést kelt a látogatókban, de eleganciát is tükröz.
A projekt a vendéglátás részlegét is érintette, megújult a lobby mellett található Drink bar, illetve a -1-es szinten található – korábbi nevén Hajóbárként ismert – étterem, a Food Garden. A terület növelésével egy teljesen új dizájn fogadja az uszodából ebédelni kívánó vendégeket.
A Karos Spa Zalakaroson és a régióban egyaránt egyedülálló wellness részleggel büszkélkedhet, így nem volt kétség, hogy a beruházás a wellness recepciót, valamint az uszoda és szaunavilágot is érinti. A kültéri élménymedence és környezete teljesen új burkolatot kapott, ahogy a medencék mellett található, az elengedhetetlen nyári koktélozás helyszínéül szolgáló, kibővített Pool Terrace is. A rekonstrukció utolsó etapjában készült el az új formatervezésű belső medencetér és a szauna előtér, ahol a burkolatcsere mellett a különböző színben pompázó led fényekkel megvilágított hangtompító panelek, valamint az óriási bambusz rudak igazán különleges élménnyel szolgálnak a fürdőzők részére.
A pályázat részeként sor kerül még olyan fejlesztésekre is, melyek az energiakorszerűsítést szolgálják: a szálloda saját termálkúttal rendelkezik, melyből táplálják az uszodavilágban található termál medencét. A beruházás végeztével az elhasznált termálvíz hőjét a kültéri medencék fűtéséhez használják fel, csökkentve ezáltal a gázfogyasztást.
A felújítási programot lezáró, ünnepélyes megnyitót március 22-én tartották a szálloda parkjában, ahol Üsztöke Botond, a szálloda vezérigazgatója mellett Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Nagy Bálint, Keszthely Város polgármestere és Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere is köszöntötte a megjelenteket.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 14. és 20. között 20 százalékkal több influenzás beteget regisztráltak, mint az azt megelőző héten. Az országban a 11. héten 25 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
Azt írták: a 11. héten tizenhárom közigazgatási területen emelkedett, haton csökkent, egy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (653), Zala (624) és Baranya (452) megyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom (77) és Pest (99) megyében a legalacsonyabb.
Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyermekek között diagnosztizálták a leggyakrabban (44,9 százalék). Az orvosnál megjelent betegek 31,5 százaléka 15-34 éves volt, a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 17,3 százaléka, 6,3 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki – írták.
A tavalyi év 40. hete és az idei 11. hete között összesen 1142 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában, ezekből 207 esetben igazolták az influenza A vírust, 148 mintánál a megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV), huszonkét esetben adenovírus-, kilencvenben koronavírus-fertőzés állt – közölte csütörtökön az állami hírszolgálat (MTI).
A soron kívüliként összehívott ülés elején, a két nappal korábbi ülésen tapasztalt elfogadhatatlan stílusra hivatkozva kivonult a polgármester és a teljes Fidesz-frakció szerdán Nagykanizsán a város közgyűlésének üléséről.
Balogh László (Fidesz-KDNP) a többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) képviselőinek kezdeményezésére összehívott soron kívüli ülés elején azt mondta: a közgyűlés elé most került napirendi pontok egyike sem igényel sürgősséget, azt az áprilisi, rendes közgyűlésen is meg lehetne tárgyalni. Hozzátette ugyanakkor, hogy hétfőn a közgyűlés stílusa „olyan morális mélységbe süllyedt az ÉVE frakciója részéről, hogy az nem hagyható szó nélkül”, ezért a maga részéről befejezettnek tekinti a mostani ülést.
(A nagykanizsai közgyűlés tagjai 2019-ben az alakuló ülés előtt. Fotó: Vízvári József)
A polgármester és a Fidesz-frakció – beleértve az alpolgármestert is – ezek után kivonult az ülésről, eközben pedig Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője úgy fogalmazott: a polgármester alkalmatlanná vált a tisztségére.
Mintegy tízperces szünetet követően Gyergyák Krisztina főjegyző közölte: a törvényi rendelkezések és az önkormányzati szervezeti és működési szabályzat alapján a polgármester és az alpolgármester tartós akadályoztatása esetén vezetheti az ülést a város ügyrendi, jogi, nemzetpolitikai és közrendi bizottságának elnöke. Fodor Csaba ehhez azt fűzte hozzá: úgy tekintik, hogy a polgármester és az alpolgármester „nem akar dolgozni”, ezt pedig tartós akadályoztatásnak minősítik.
Károlyi Attila (ÉVE), az ügyrendi bizottság elnöke ezután a polgármesteri székből indította el az ülést, amelynek valamennyi tervezett napirendi pontjait – miután az ÉVE képviselőinek több mint 53 százalékos többségük van a közgyűlésben – elfogadták, azokat megtárgyalták, illetve döntéseket is hoztak.
Egyebek között tárgyaltak az ukrán menedékkérők Nagykanizsán történő elszállásolásával kapcsolatos napirendi pontról, az április végi város napjára, valamint a májusi gyermeknapra szánt összegekről, továbbá a Tungsram nagykanizsai gyárának helyzetét érintő polgármesteri-vezérigazgatói levélváltásról, amely szerint a cégvezetés a parlamenti választások után találkozna a város vezetőivel – közölte szerdán az állami hírszolgálat (MTI).
Szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között letették az Inpark Nagykanizsa ipari park alapkövét. A NIPÜF Csoport által kialakított és fejlesztésre előkészített terület mintegy 73 hektár.
Az alapkőletételi ünnepségen részt vett többek között Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, dr. Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár, Balogh László, Nagykanizsa megyei jogú város polgármestere, valamint dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott.
Dr. Juhász Roland beszédében kiemelte: a NIPÜF a mai napig országszerte mintegy 237 ezer négyzetméter csarnokot hasznosított bérleti megállapodással, emellett adásvételi szerződés keretében összesen 468 hektárnyi telket értékesített piaci ügyfelek részére. Alig három héttel ezelőtt került sor a NIPÜF legutóbbi létesítményének átadására Tatabányán, és jelenleg is három másik helyszínen építkezik a vállalat – ezek eredményeképpen a cégcsoport több mint 70 ezer négyzetméternyi új ingatlant ad át az év végéig.
Cseresnyés Péter és Balogh László egyaránt hangsúlyozták a helyi és a központi gazdaságfejlesztési törekvések összhangjának, valamint az új munkahelyek létrejötte mellett a meglévők megtartásának fontosságát. A 2010 óta megvalósított kormányzati aktivitások egyik látványos eredménye, hogy azóta mintegy 2000 fővel nőtt Nagykanizsán a munkavállalók száma. A város számára nem csupán az újonnan betelepülni kívánó, hanem az itt működő és bővítést, fejlesztést tervező hazai és nemzetközi vállalatok támogatása is kiemelt szempont.
A NIPÜF portfóliójában számottevő a logisztikai ingatlanok súlya, de a vidéki városokban a gyártóüzemek iránti kereslet is jelentős. Ilyen típusú ingatlan épült a közelmúltban Pécsen, és zajlik egy nagyszabású beruházás Gyulán is. A nagykanizsai ipari park első, 10 935 négyzetméteres csarnoka is egy nemzetközi vállalat gyártócsarnokaként funkcionál majd.
A NIPÜF Csoportról
A magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. 2016-ban kezdte meg a működését. Az ipariingatlan-fejlesztő csoport feladata az országos iparipark-koncepció kialakítása és megvalósítása. Ennek keretében teljeskörűen kiszolgálja a hazai és nemzetközi piaci szereplők igényeit a helyszínek felkutatásától és a telekvásárlástól a tervezésen és kivitelezésen át a hosszú távú üzemeltetésig. Létesítményeit sztenderd, vagy egyedi elvárásokhoz igazított (built-to-suit) formában valósítja meg.
A komplex fejlesztésekkel ösztönzi a hazai és külföldi cégek betelepülését, új technológiák meghonosítását, ezen keresztül pedig a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését. A nemzeti iparipark-hálózat kialakítása során az ország számos stratégiai pontján, kiválóan megközelíthető helyszíneken jönnek létre ipari centrumok. A NIPÜF Csoport ingatlanállománya jelenleg mintegy 900 hektárnyi fejlesztési területet foglal magában, a bérleti szerződés keretében hasznosított csarnokok területe pedig több mint 237 ezer négyzetméter.
Hiába az országos tűzgyújtási tilalom, pár ember ismét késztetést érzett arra, hogy szabadtéri tüzet gyújtson vagy éppen a cigarettacsikket pöccintse ki a kocsiablakból. Aztán baj lett belőle.(Azt hozzá kell tennünk, hogy ez időtájt gyakori az ún. öngyulladás is. Pl. ragyogó napsütés időben, egy elszórt üvegtörmelék is lángra lobbanthatja a száraz növényzetet.)
Kedden Nagykanizsán mintegy háromszáz négyzetméteren égett egy bokros terület a Dankó utca közelében. A város hivatásos tűzoltói kéziszerszámokkal és vízsugárral rövid idő alatt megfékezték a tüzet.
Szintén kedden Nagykanizsánál aljnövényzet égett száz négyzetméteren a 7-es főút mentén, Kanizsa City közelében. A város hivatásos tűzoltói kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.
Két, egymáshoz közeli helyszínen is ezer négyzetméteren égett a száraz aljnövényzet Letenyén, az Öreg-hegyen. A város hivatásos és önkéntes tűzoltói vízsugarakkal és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat.
Ötszáz négyzetméteren égett az aljnövényzet Rigyácon kedden kora délután az Imre-hegyen. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a közeli akácost veszélyeztető lángokat kéziszerszámokkal rövid idő alatt megfékezték.
Száraz ágak, szemét és növényi hulladék égett több kupacban Csörnyeföldön, egy Liget úti ingatlan udvarán. A letenyei hivatásos tűzoltók vízsugárral rövid idő alatt eloltották ezt a tüzet is.
Fél hektáron kapott lángra az avar Lovászi külterületén. A lenti hivatásos tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámokkal fojtották el a lángokat – tudatta szerdán honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az eljárás adatai alapján március 15-én dél körül egy ságvári lakos összeveszett a gyerekével, mert a fiú arra hivatkozva, hogy játszik a gépén, nem akart segíteni fát vágni. A férfi ekkor dühében fejszével szétverte a számítógépet, amelyben az elsődleges szakvélemény szerint több százezer forint kár keletkezett.
A Siófoki Rendőrkapitányság az ügyben rongálás vétség gyanúja miatt indított eljárást – tudatta a rendőrség honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: SMRFK)
Hétfőn déltől szinte folyamatosan tüzekhez kellett vonulniuk a nagykanizsai lánglovagoknak. Fél tizenkettő után 1000 négyzetméteren lángolt az aljnövényzet Homokkomáromban, a Kossuth utcában. A közeli fenyvest veszélyeztető tüzet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezték meg.
Déli 12 óra előtt pár perccel mintegy 2 hektáron égett az aljnövényzet az iharosberényi Szőlőhegyen. A lángok egy hegyi pince bejáratára és egy faépítésű kisebb tárolóra is átterjedtek. A nagykanizsai hivatásos és a csurgói önkormányzati tűzoltók vízsugarakkal és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.
Délután 16 órát követően közel 100 négyzetméteren égett az aljnövényzet Nagykanizsán, a Récsei úton. A város hivatásos tűzoltói kéziszerszámokkal rövid idő alatt elfojtották a lángokat – közölte kedden a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egyébként nem árt ha tudjuk, hogy március 10-től országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.