Tonerre fel, de milyenre?

(x) A nyomtatás ma már sima ügy, akár otthon, akár a munkahelyen. Hol vannak már azok az idők, amikor az óriás nyomtatómonstrumok csak egyes intézményekben kaphattak teret és helyet, és akkor is jócskán limitált számban mehetett a fekete-fehér nyomtatás. Ezek mind emlékek csupán. Ma már könnyű, kis helyet igénylő gépek és fejlett nyomtatási technológia várja az érdeklődőket.

(A fotó forrása: New Africa / Shutterstock.com)

Mindegy milyen patron kerül az eszközbe?

Nem. És tulajdonképpen ezzel a témával el is érkeztünk a lényeghez. Ugyanis sokan ezen a ponton nyúlnak mellé. A legjobb példa erre a népszerű Samsung M2070 toner. Az eszköz, amely ezt a patront képes befogadni és használni, egyéb típusok felismerésére és főleg sikeres alkalmazására nem képes. Tehát nem arról van szó, hogyha egy nyomtató Samsung, akkor innentől kezdve a márka égisze alatt futó összes patronnal kompatibilis. Nem. Valahol persze logikus is, hogy az ezernyi különböző felépítettségű, tulajdonságprofilú berendezés nem egyforma.

Viszont a fő kérdés az az, hogy egy ilyen, aprónak tűnő figyelmetlenség mit eredményezhet? Nos, a helyzet az, hogy nem legyintésre méltóak a következmények, mert egészen konkrétan a gép teljes meghibásodásához vezethet a nem megfelelő toner kiválasztása és behelyezése. Na és innentől kezdve válik nagyon költséges tévedéssé mindez, amit mindenképpen célszerű kikerülni. Abszolút érthető, ha a betűk és számok kevéssé jegyezhetőek meg könnyen, így aztán jó ötlet vagy felírni a pontos patron típus nevét egy papírlapra, vagy esetleg a toner csomagolását megőrizni, ezzel bebiztosítva az ideális választást.

Hány oldalnyi szufla rejtőzik egyetlen patronban?

Ez az a kérdés, amit általános értelemben jóformán felesleges megválaszolni. A sokat emlegetett és keresett Samsung M2026 toner leírásában is felfedezhető egy körübelüli adat, ahogy amúgy ez a fajta tájékoztatás mindegyik típusnál fellelhető. Amiért azonban kár készpénzként kezelni ezt az információt, az a nyomtatási körülményekben mutatkozó olykor ég és föld különbség. Tehát a toner fogyási üteme nagyban összefügg a nyomtatás milyenségével.

Robotok csatlakoztak a Hotel Karos Spa**** csapatához

Azok a látogatók, akik a napokban járnak Zalakaros „almás” szállodájában, a Hotel KarosSpa****-ban, nem hétköznapi személyzettel találkozhatnak: Ketty és Bella, a két intelligensfelszolgálórobot a csapat legújabb tagjai. A „hölgyek” egyelőre még próbaidejüket töltik a hotelben, de már az első napokban belopták magukat a vendégek és a személyzet szívébe.

Mindkét robot teljesen interaktív, írásban és szóban egyaránt remekül kommunikálnak, beszélgetnek az arra járókkal, sőt, Ketty még táncol is a család legkisebb tagjaival. A navigációnak köszönhetően kiválóan közlekednek a vendégtérben, észlelik és kikerülik az akadályokat, beleértve az olykor figyelmetlenül bóklászó gyermekeket is. Bella a szálloda kisebb éttermében, a Food Gardenben teljesít szolgálatot és csatlakozott ezáltal a felszolgáló kollégákhoz. A tálcákkal ellátott kis felszolgálórobot a ráhelyezett ételeket, italokat az előre beprogramozott számú asztalokhoz viszi, köszönti a vendégeket, majd illedelmesen megkéri őket, vegyék le rendelésüket a megfelelő tálcáról.

Mindezt egy boldogan mosolygó kiscica arc kíséri, hiszen Bellát a tervezője egy macska képében álmodta meg. Nem csak, hogy kacsint, nyávog és rángatja a bajszát, de ha megsimogatjuk, boldogan nevet és dorombol.

Bella kolléganője, Ketty a lobby-ban könnyíti meg a recepción dolgozó munkatársak feladatát, hiszen mindenféle információval látja el az arra járó vendégeket, legyen az tájékoztatás, szolgáltatás ajánlás vagy útbaigazítás. A recepció tehermentesítése mellett Ketty hostessként is tevékenykedik, hiszen a beépített HD monitornak köszönhetően
fotókat és videókat vetít a látogatóknak, valamint különböző beauty és wellness kezeléseket mutat be.

A szállodában dolgozó kollégák örömmel vették a két robot érkezését, akik nagy segítséget nyújtanak az egyes részlegeken. A napjainkban hatalmas problémát jelentő munkaerőhiányra egyik megoldás lehet a robottechnika alkalmazása, melyet Kínában és Japánban már régóta használnak, Zalakaroson azonban a Karos Spa**** az egyetlen olyan szálloda, ahol kipróbálták ezt a technológiát. A két új kolléga egyelőre tesztüzemben van hotelben, azonban ha a próbaidejüket sikeresen teljesítik, akár a személyzet teljes értékű tagjaivá is válhatnak – tudatta honlapunkkal a zalakarosi szálloda menedzsmentje.

Képezd magad adattudóssá, avagy a data science világa

(x) Az adattudomány, vagy más néven data science az egyik legígéretesebb és legkeresettebb karrierlehetőséget kínálja napjainkban a programozási alapképzettséggel rendelkező szakemberek számára.

Az adattudósok feladata az adatok gyűjtésén, elemzésén, feldolgozásán túl trendek, hasznos információk, előrejelzések megfogalmazása a jövőre vonatkozóan. Az információ minden vállalkozás számára létfontosságú, ezért az adatmennyiségek rendszerezésével és elemzésével foglalkozó data scientist-ek minden iparágban keresett szakemberek. 

A DevAkadémia online data science képzésén megismerkedhetsz az adatelemzés, adatgyűjtés alapjaival, projektmenedzsment tudást kapsz, amelyet az üzleti és pénzügyi világban is hasznosíthatsz. 

Mi az a data science?

Az adattudomány hasznosítható meglátások kinyerése nyers adatokból. Mivel egyre nagyobb mennyiségű adat válik hozzáférhetővé, már nem csak a nagy technológiai vállalatoknak van szükségük adattudósokra, hanem a különféle iparágakban tevékenykedő kis- és nagyvállalkozások számára is egyre inkább létfontosságú, hogy a keletkező rengeteg adatot a hasznukra fordítsák. 

A data science az adatok rendszerezése alapján nem csak trendeket, hanem összefüggéseket is vizsgál, amelyekből a vállalat számára hasznos cselekvési tervek készíthetők, illetve további elemzések révén felhasználható információk nyerhetők ki. Minél több és részletesebb adat áll rendelkezésre, annál összetettebb és hasznosabb elemzéseket lehet készíteni. Ehhez átfogó ismeretekre van szükség egyrészt az iparágat illetően, másrészt statisztikai, kódolási tudás, üzleti gondolkodás szükséges. Az egyéb, speciális készségek teszik még keresettebbé az adatszakembereket. 

Milyen készségek szükségesek, hogy adattudóssá válj?

Amennyiben data scientist szeretnél lenni, szükséges, hogy alapvetően remek programozó legyél, de a kommunikáció területén is kimagaslónak kell lenned, el kell tudnod adni magad, ehhez kreativitás, vizuális készségek szükségesek. A lényeglátás egy adattudós alapvető képessége. 

Amint látod, komplex készségekre lesz szükséged, ha ebben a szakmában szeretnél tevékenykedni. A magabiztos angol nyelvtudás elengedhetetlen. 

Mi lesz a feladatod adattudósként?

A data scientist 

  • mintákat, trendeket keres adathalmazokban,
  • algoritmusokat és adatmodelleket alkot előrejelzésekhez,
  • gépi tanulási technikák használatával javítja az adatok és termékkínálat minőségét,
  • ajánlásokat fogalmaz meg csapattagok és vezetők számára.

Mindez naprakész tudást igényel az innovációkat, adattudományt illetően.

Az adattudós saját kérdéseket, teóriákat fogalmaz meg az adatokkal kapcsolatban, új módszereket tár fel a trendekkel, mintákkal kapcsolatban, így jóval felelősségteljesebb munkát végez, mint egy adatelemző.

Ha nem áll távol tőled az adattudomány világa, és érdeklődsz a deep learning, a gépi tanulás, az AI iránt, és a data science területén szeretnél elhelyezkedni, az adattudós képzést neked találták ki. 

A kábítószerek mellé felzárkóztak az új pszichoaktív szerek Nagykanizsán

Egy 1996-ban született nagykanizsai férfi 2021. július 17. napját megelőzően, konkrétan nem ismert időben az eljárás során ismeretlenül maradt személytől, ismeretlen helyen kb. 30 gramm ADB-BUTICANA hatóanyagokat tartalmazó növényi törmeléket, úgynevezett herbált, valamint pontosan meg nem határozható, de csekély mennyiségű amfetamint tartalmazó, úgynevezett speedet szerzett meg saját fogyasztásra, majd azokból 2021. július 17. napján vagy azt nem sokkal megelőzően fogyasztott.

A nyomozó hatóság 2021. július 17. napján 21 óra 25 perckor Nagykanizsán, a Báthory út 1. szám alatt található buszpályaudvaron intézkedés alá vonta a vádlottat, ez ennek keretében tartott ruházatátvizsgálás eredményeként a nadrágzsebéből egy műanyag tasakban előkerült a vádlott által korábban ismeretlen személytől vásárolt, az általa történő fogyasztást követően megmaradt, új pszichoaktív anyagot tartalmazó, összesen 29,17 gramm nettó össztömegű növényi törmelék.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a feltalált növényi törmeléket lefoglalta, valamint 2021. július 17. napján 23 óra 55 perckor vizeletmintát vetetett le tőle. A vizeletmintában 0,92 µg/ml amfetamin és 7,84 ng/ml ADB-BUTINACA-karbonsav volt kimutatható. Az ADB-BUTINACA-karbonsav a hasis és marihuána hatóanyagához hasonló hatású, mesterségesen előállított vegyületeknek, az úgynevezett kannabinoidoknak a fogyasztást követően az emberi szervezetben keletkező bomlásterméke, amely az ADB-BUTINACA szintetikus kannabinoidból származik. Az amfetamin kábítószernek minősül.

A lefoglalt és megvizsgált, összesen 29,17 gramm nettó össztömegű növényi anyagok ADB-BUTINACA hatóanyagot tartalmaznak, mely új pszichoaktív anyagnak minősül. A lefoglalt növényi anyagon lévő új pszichoaktív anyag mennyisége 1,132 gramm, ami meghaladja a csekély mennyiség felső határát (annak 226 %-a), de nem éri el a jelentős mennyiség alsó határát (annak 11,32 %-a).

A Nagykanizsai Járási Ügyészség csekély mennyiséget meghaladó mennyiségű új pszichoaktív anyag tartásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Menet közben gyulladt ki egy gépkocsi motortere Nagykanizsán

Menet közben kigyulladt egy gépkocsi motortere Nagykanizsán, a Dózsa György utcában vasárnap késő délután. Az autót annak három utasa időben elhagyta.

A sofőr porral oltóval a lánggal égést a város hivatásos tűzoltóinak kiérkezéséig részben megszüntette, a raj vízsugárral a még izzó, égő részeket eloltotta, a kocsit pedig áramtalanította – tudatta hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Látványos égi jelenség: négy bolygó és a Hold együttállása figyelhető meg a tavaszi égbolton

A négy legfényesebb bolygó, a Jupiter, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz, valamint a Hold egymás után, egy vonalban látható a hajnali égbolton a következő napokban.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján olvasható közlemény szerint a jelenséget napkelte előtt (4 óra 45 perc – 5 óra között) lehet a legjobban megfigyelni, amikor még a Nap nem ragyogja be egészen az égboltot, de már eléggé magasra emelkedtek a bolygók. A fénypettyek a keleti-délkeleti láthatár felett 5-10 fokkal sorakoznak majd a hajnali égbolton.

A legfényesebb a Hold lesz, majd a Vénusz és a Jupiter, halványabbak a Mars és a Szaturnusz. A fényesség látszatát ugyanakkor megzavarhatja az, hogy az alacsonyabban lévő bolygók mögött hamarabb világosodik az égbolt háttere.

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) is megtiszteli a planétákat, április 25-én, 26-án és 27-én is feltűnik majd a műhold a hajnali égbolton. Május elsején pedig a Jupiter és a Vénusz ritka szoros együttállását lehet majd megfigyelni – írta hétfőn az állami hírszolgálat. (MTI)

Napsütéssel, zivatarokkal búcsúzik az április

Változékony lesz az időjárás április utolsó hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, helyenként 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn több órára kisüt a nap. Elszórtan – nagyobb eséllyel és számban – az ország délkeleti felén záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak. Nagy területen megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 4 és 11, a legmagasabb hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

(Tavasz a nagykanizsai Fő úton. Fotó: S. Varga György)

Kedden sok lesz a napsütés. Az esti órákig legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő, majd a Dunántúlon egyre többfelé ered el az eső. A minimumok 4 és 10, a maximumok 15 és 22 fok között várhatók.

Szerdán a nyugati, délnyugati megyékben ismétlődő eső, zápor várható. Egy-egy zivatar is lehet és jelentős mennyiségű csapadék is eshet. Északkelet felé haladva kisebb eséllyel és kisebb mennyiségben fordulhat elő csapadék. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 5-11 fok között valószínű. Délután a tartósan esős tájakon 10, a kevésbé felhős helyeken 20 fok közelében alakulnak a csúcsértékek.

Csütörtök reggelre megszűnik a csapadék, napközben gomolyfelhős, napos idő várható a keleti határvidéken, kevesebb napsütéssel. Több helyen viszont megerősödik a szél. A minimumok 4 és 10, a maximumok 15 és 20 fok között várhatók.

Pénteken és szombaton napos idő várható, csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét napon 2 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet pénteken 15 és 20, szombaton 16 és 21 fok között valószínű.

Vasárnap, május elsején is több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A hajnali 4-10 fokról, délutánra 15-22 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Ismét baleset történt a galamboki kereszteződésnél

Egy 33 éves zalakarosi férfi közlekedett április 23-án (szombaton) 12 óra 15 perckor egyterű gépjárművel a 6832-es számú úton Miháld irányából a 7-es számú főút felé. Haladása során a főút kereszteződésénél az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a Zalakomár irányából Nagykanizsa felé tartó, 28 éves nagykanizsai férfi által vezetett személyautónak és összeütköztek.

A baleset következtében a vétlen jármű jobb első ülésén utazó 55 éves nagykanizsai nő megsérült – tudatta vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Tűzben meghalt egy ember a Zala megyei Boncodföldén

Meghalt egy ember a Zala megyei Boncodföldén, egy kigyulladt faépületben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Azt írták, a község Panoráma utcájában egy húsz négyzetméteres fatároló gyulladt ki szombaton kora délután.
Tizenkét zalaegerszegi hivatásos tűzoltó három járművel vonult ki a helyszínre, rövid időn belül eloltották a lángokat. A tűzeset idején az épületben egy ember tartózkodott, akin a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már segíteni.

Az épületben több, festéshez használt alapanyag is volt. A tűz okait a katasztrófavédelem vizsgálja.
A közleményben felhívták a figyelmet az éghető anyagokra vonatkozó tárolási szabályok betartására, és arra, hogy azok környezetében kerülni kell a nyílt láng használatát, valamint a dohányzást – tudatta szombaton az állami hírszolgálat.

Sajtóértesülések szerint, a Boncodföldén szombat kora délután kigyulladt fatárolóban egy férfi vesztette életét.

Piáért tört be a marcali boltba, mert kirakta otthonról az asszony

„Kirakott az asszony, sétáltam a városban és inni akartam”, mondta vallomásában a marcali férfi, aki összeveszett az élettársával, ezért alkoholba fojtotta bánatát.

A rendelkezésre álló adatok alapján az akkor még ismeretlen tettes április 22-én (pénteken) hajnalban betörte egy marcali élelmiszerbolt ablakát, és azon benyúlva több tízezer forint értékben tulajdonított el alkoholt. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit még aznap reggeli elfogtak.

A 49 éves helyi lakost előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – tudatta szombaton a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: SMRFK)

1 295 296 297 298 299 906