Ezért nem működik a kanizsai Erzsébet-téri szökőkút

„Tisztelt Kanizsaiak!

Tudom, hisz többen is jelezték már, hogy hiányolják az Erzsébet téren a vízsugarak látványos játékát. Számomra is fájó, hogy a nyár beköszöntével a belváros egyik ékkövének számító szökőkút ismét nem működik…

A problémáról viszonylag későn, ráadásul nem annak rendje és módja szerint kaptam tájékoztatást. Szabó István, a Via Kanizsa vezérigazgatójának egy teljesen más témában tartott megbeszélésen elejtett félmondatából értesültem arról, hogy a próbaüzem során gond adódott a szökőkút gépészetével.

A mielőbbi megoldást – annak ellenére, hogy az ÉVE-frakció döntési jogköreimtől megfosztott és a Sberbank csődje miatt a város pénzügyi mozgástere is szűkös – folyamatosan keresem, mivel szívemen viselem a szökőkút sorsát. Legutóbb levélben fordultam a Via Kanizsa vezérigazgatójához, mert tudomásom szerint a városüzemeltető, a Netta-Pannonia és a Vízmű között él egy megállapodás, ami esetleg előrébb vihetné a szökőkút ügyét.

Bízom benne, hogy az önkormányzat három gazdasági társasága közösen finanszírozni tudja az elengedhetetlenül szükséges gépészeti felújítást. Az összefogás szimbolikus lenne, és egyben jelzésértékű is a kanizsaiak felé, akik nem titkoltan várják, hogy ismét magasba törjenek a hűsítő vízsugarak.” – közölte Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester,

Kapcsolódó

Huszonhárman haltak meg koronavírusban egy hét alatt Magyarországon

A beoltottak száma 6 410 946, közülük 6 197 968-an a második, 3 881 399-en a harmadik, 302 559-en pedig már a negyedik koronavírus elleni oltást is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

A kormányzati portálon azt írták: az elmúlt héten 1636 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 923 122-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 23, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 594-re emelkedett.

(Koronavírus elleni vakcina felvétele a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban. Fotó: archív. MTI/Varga György)

A gyógyultak száma 1 862 334, az aktív fertőzöttek száma 14 194-re csökkent. Jelenleg 232 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 237-en vannak. Hangsúlyozták: a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét.

A honlap arra is felhívta a figyelmet, hogy a járvány visszahúzódása és a magas átoltottság miatt júliustól már csak péntekenként lesz oltás a kórházi oltópontokon, emellett az oltás továbbra is kérhető a háziorvostól, házi gyermekorvostól.

Jelenleg a kórházi oltópontokra keddenként és péntekenként lehet menni időpontfoglalással vagy péntekenként reggel 7 és este 19 óra között akár időpontfoglalás nélkül is – jelezték.

Kiemelték, hogy a vírus a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban, ezért őket továbbra is az oltás felvételére kérik. A megerősítő oltás felvétele mindenkinek ajánlott, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását – tették hozzá. A kedvező járványhelyzetre tekintettel májustól heti adatközlés lépett életbe, legközelebb jövő héten közölnek járványadatokat – közölte szerdán az állami hírszolgálat (MTI).

Gyors, szép, trenddiktáló és lidarral szerelt okostelefon? Igen!

(x) Van egy okostelefon a piacon, ami minden évben újabb verzióval érkezik, és pár éve már altípusokat is kapunk belőlük. Minden évben az egyik legszebb a piacon, gyorsaságához kétségünk sem férhet, és egyértelműen egy trenddiktáló készülékről van szó. 

A fotózási képességeiről ódákat zengenek, kifejezetten erős a félhomályban és az igazán sötét helyeken. Ezt részben a belekerült lidarnak is köszönheti. De emellett is még számos kiváló tulajdonsága van, amely miatt érdemes rá beruházni. Te tudod már, hogy melyik telefonról van szó?

iPhone: az okostelefonok csúcsa?

A 2007-es első iPhone megjelenése óta sok víz lefolyt már a Dunán. De az Apple mai napig is évről-évre meg tud minket lepni. Amikor már majdnem azt hinnénk, hogy nincs feljebb, akkor még egy lapáttal rátesz az almás cég az új sorozat megjelenésével. A legújabb, 13. sorozatban is kaptunk rögtön négy kiváló készüléket. Közülük is a CoolMobile.hu-nál megvásárolható iPhone 13 Pro az egyik nagy kedvenc. 

Azok szeretik igazán, akik szeretnének egy csúcskészüléket a legújabb Apple megoldásokkal, de nem szeretnének óriási kijelzőt mellé. Akinek mégis szüksége van rá, azok választhatják a 13 Pro Maxot. A négyes további két tagja még a sima 13-as, valamint van egy Mini is, mely a kisebb méretű okostelefonok kedvelőinek készült. Ez a négy készülék elég jól lefedi a vásárlói igényeket, nem csoda, hogy nagyon népszerű a széria.

Légy te is trenddiktáló!

Aki Apple készüléket vásárol, az nem csak egy okostelefonnal lesz gazdagabb, hanem egy közösség tagjává is válik. Ha te is szeretnél az almások közé tartozni, akkor nem kérdés, hogy be kell szerezz egy kiváló iPhone 13 Pro okostelefont!

Igazi trenddiktáló lehetsz, menővé válhatsz ezzel a telefonnal. Ha nem szeretnél beolvadni az átlagos mobilhasználók közé, ha szeretnél kitűnni a tömegből, akkor érdemes erre váltanod. Akaratlanul is megakad rajta az ember szeme, ez nem kérdés.

De nem csak ezért érdemes egy iPhone 13 Pro-ra beruházni, a teljesítménye is megérdemli, hogy a legnagyobbak között tartsuk számon.

Kép és videó szempontjából is az élmezőnyben

Nem kérdés, hogy az immár lidarral is felszerelt 13 Pro készülék az élmezőnyben van a képalkotás terén. Akár videózni, akár fotózni szeretsz, egyszerűen nem tudsz vele mellényúlni. Miközben más gyártók próbálnak a megapixelek nagyságával elhúzni, addig az Apple a minőségre helyezte a hangsúlyt. Éles képek, élethű színvilág jellemzi.

Generációk óta az egyik legjobb, és ez a 13-as szériával sem változott. Az éjjeli képeiről ódákat zengenek. Tökéletesen használja ki a hardveres és szoftveres képességeit. Maximálisan támogatják a programkódjai a képalkotó hardvereket, és így egyedülálló végeredményt kapunk.

Ha kompromisszummentes fotózást és videózást szeretnél, megtaláltad!

Pár szám, ha az eddigiek nem győztek meg

Nézzünk még néhány fontos számot is. 1200 nites maximális fényerő, akár 120 Hz-es képfrissítés. Választhatsz akár 1 TB-os háttértárat is, mely mellé a szupergyors 6 magos A15 chip alap!

Sokoldalú, menő, szép. Nem csodálkozunk, ha neked is kell!

Minden, amit a medence karbantartásáról érdemes tudni

(x) Annak érdekében, hogy a medence hosszú éveken át tökéletesen ellássa a feladatát, rendszeres karbantartásra van szükség. Olyan medence nem létezik, mellyel nincs teendő. Mit érdemes tudni a medence karbantartásáról? Az alábbiakban minden fontos információt elárulunk a témával kapcsolatban.

A medence karbantartásával kapcsolatban vannak rendszeres teendők, melyeket pár naponta, illetve hetente kell elvégezni. Továbbá vannak időszakos karbantartási teendők, melyeket félévente, évente vagy akár több évente kell elvégezni.

Rendszeres karbantartási teendők

Ahogy már említettük, a rendszeres karbantartási teendőkre pár naponta, illetve hetente kell sort keríteni. Ide olyan feladatok tartoznak, mint a medencevíz szűrése és forgatása, a homokszűrő tisztán tartása, a medence porszívózása és a medence vizének kezelése. Annak érdekében, hogy tökéletesen tiszta legyen a víz, biológiai vízkezelésre és megfelelő vízforgató- és szűrőrendszerre van szükség.

A homokszűrőt feltétlenül ki kell tisztítani egy-két hetente, vagyis visszamosatást kell végezni. Ha a víz biológiai kezelése kézi, akkor erre hetente sort kell keríteni. Amennyiben automata a vízkezelő rendszer, akkor a szerek pótlására kell figyelmet fordítani, valamint évente legalább egyszer kalibrálni kell a rendszert. Továbbá a medence porszívózására is sort kell keríteni, hiszen el kell távolítani a leülepedett szennyeződéseket az aljáról. Mindemellett természetesen a medence vizének utántöltésére is figyelmet kell fordítani, hiszen a párolgás miatt folyamatosan csökken a víz mennyisége. Ha még most kerül sor medencevásárlásra, érdemes szétnézni a Zuhanykabin.hu-nál kapható medencék között.

Időszakos karbantartási teendők

Az időszakos karbantartási teendőkre félévente, évente vagy akár több évente kell sort keríteni. Ide tartozik a medence téliesítése, a tavaszi nyitása, a homokszűrőben történő homokcsere, a gépészet átnézése, és ha van, akkor az automata vízkezelő kalibrálása.

A nyári szezon végén a medencét be kell zárni, ha nincs úgy kialakítva, hogy télen is lehessen használni. Tavasszal pedig ki kell nyitni a medencét. Ezekre a lépésekre feltétlenül szükség van annak érdekében, hogy tiszta maradjon a víz. 

A karbantartási munkák elvégzése meghosszabbítja a medence élettartamát 

Az időszakos karbantartási teendők során pár évente szükség van a gépészet átnézésére, illetve a szűrőhomokot a homokszűrős rendszerben 3-4 évente cserélni kell. Ha a homokszűrőben szűrőüveg van, akkor azt pedig 10 évente cserélni kell. 

Továbbá az automata vízkezelő kalibrálására is sort kell keríteni félévente. Nem bonyolult feladat, csupán pár percet vesz igénybe. Ha a rendszeres és az időszakos karbantartási teendőkre mindig sor kerül, akkor hosszabb életű lesz a medence. Szóval feltétlenül érdemes időt fordítani az említett feladatokra.

Tolóajtó szerelése házilag

(x) A tolóajtók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és mindinkább egyszerűbben kivitelezhetők. Akinek van lehetősége még az építkezés során kialakítani a falban futó nyílászárókat, azoknak a szakember leveszi ezt a terhet a válláról, de mi van, ha nem szeretnél falat bontani, mégis mindenképpen tolóajtóban gondolkodsz?

Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy hogyan tudsz tolóajtót felszerelni te magad.

Az ajtólap

Átalakíthatod a már használatban lévő nyílászárót vagy akár vásárolhatsz teljesen más kinézetű darabot erre a célra. Ha az ajtólap megvan, a tolóajtóhoz való vasalatszettet a VasalatWebshop webáruházból tudod megrendelni. Mindenekelőtt mérd meg a leendő ajtólap magasságát, és nézd meg az összeszerelési útmutatóban, hogy mekkora távolságot kell még ráhagynod, hogy a felső vezető a megfelelő helyre kerüljön. Ha hosszú a sín, akkor méretre is vághatod, az ajtó szélességének a kétszerese az optimális méret.

A falra jól láthatóan rajzold be, hogy hol kell a furatoknak lennie, és tegyél bele tipliket. Illeszd a jelöléshez a rögzítősín furat helyeit, és csavarozd a helyére. 

U profil

A rögzítéshez szükség lesz egy “U” alakú profilra, amit méretre kell vágni. A rögzítősín mélyedésébe, a furatokra tegyél a téglalap alakú anyákból egyet-egyet. Ezután a tolóajtósínt csavarozd a rögzítősínhez. Még ne hajtsd be teljesen a csavarokat, hogy az ajtó távolságát be tudd állítani az oldalfaltól. A teljes hosszában mindenhol ugyanakkora méretet tartson az ajtó a faltól, hogy szabadon tudjon mozogni; ne legyen az útjában például konnektor. Ha mindent rendben találsz, meghúzhatod a csavarokat. 

Görgők

A szerelésnek ebben a szakaszában jöhetnek a görgők. A metrikus csavarra ráhajtjuk az egyedi anyát és úgy rögzítjük a görgőbe. Ezután a görgős kocsit a sínbe teheted. Az ütközéscsillapítóval ellátott görgőbe is ezzel a módszerrel tekerjük a csavart, majd ez is mehet a sínbe. Ezután az ajtólap felfogatókat kell a helyükre illesztened. Akaszd a sínre az ajtólapot, és állítsd be a magasságát. Egy gyors tesztelést követően az ütközőt is tedd a sínbe, állítsd be az erősséget és rögzítsd stabilan. Ez fogja ugyanis megakadályozni, hogy az ajtó kicsússzon a sínből. Az ütközéscsillapítós oldalra is szereld fel az ütközőt. Mivel itt fúrni kell, utána tisztítsd meg a sínt, hogy a görgők szabadon tudjanak mozogni.

Burkolat

A burkolatot igazítsd a sínek méretéhez. Határozott mozdulattal illeszd a sínhez. A végzáró elemeket szintén méretre kell vágni, úgy tedd őket a helyükre.

Az alsó vezető

Ez az alkatrész fogja megakadályozni, hogy az ajtó kilengjen használat közben. Először is a végállás ütközőt meg kell kicsit lazítani, hogy az alsó megvezetőnek olyan helyet találj a padlón, ami nyitott és zárt állapotban is takarásban legyen. Fúrd ki a csavarok helyét a padlóban és a dübelek behelyezése után tekerd be a csavarokat. Húzd rá az ajtót a megvezetőre, végül az ütközőt csavarozd vissza a sínbe. Készen is vagy!

Angol-magyar – Rossi: csapatként szenvedtünk és küzdöttünk

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai csapatként, közösen szenvedtek és küzdöttek az angolok otthonában kedd este 4-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

„Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz Anglia ellen, különösen idegenben, és azzal is tisztában voltunk, hogy vendégként meg kell szenvednünk a sikerért” – nyilatkozta a győzelem után az 57 éves olasz szakvezető, aki hangsúlyozta, az első védelmi vonalat alkotó támadóktól egészen a védőkig minden játékosa az együttesért, és a jó eredmény eléréséért küzdött.

„Néhány esetben szerencsénk volt, de azt tudni kell, hogy a futballban nem lehet elérni ehhez hasonló eredményt szerencse nélkül” – emelte ki Rossi, aki szerint az összes játékos kifogástalan módon követte a kidolgozott taktikát, és mindannyian annak megfelelően segítették egymást, ahogyan előzetesen eltervezték.

„Amikor a magyar válogatott képes igazi csapatként játszani, a legtöbb ellenfélnek nagyon nehéz dolga van, ha le akarja győzni” – foglalta össze a siker kulcsát a kapitány, majd jelezte: előzetesen senki nem számított arra, hogy négy találkozó – közte két angolok elleni – összecsapás után Magyarország hét ponttal a csoport élén áll majd, ennek ellenére „a földön kell maradni”.

„Van még hátra két mérkőzésünk ebben a sorozatban, ezekre majd szeptemberben kerül sor, és ha szerencsénk lesz, talán bent tudunk maradni ebben a divízióban, ami csoda lesz, mert előzetesen erről egyetlen magyar ember sem mert még álmodni sem” – jelentette ki Rossi, aki úgy fogalmazott: „nagyon boldog vagyok a fiúk, a szurkolók és az egész ország miatt”.

„Amikor megbíztak ezzel a feladattal, akkor azt mondtam a szövetség elnökének és a miniszterelnök úrnak is, hogy valamilyen nyomot akarok hagyni a magyar futball történetében. Azt remélem, hogy a mai este már jó alapot ad arra, hogy amikor majd meghalok – remélhetőleg minél később – akkor lesznek egyperces gyászszünetek az emlékemre a magyar labdarúgó-stadionokban. Ha így lesz, akkor nagy sikert értem el” – mondta az olasz szakember.

Angol újságírói kérdésre válaszolva Rossi kiemelte, ritka az olyan futballmeccs, amelyen ennyi helyzetből egyetlen gólt sem tud szerezni az angol csapat, de mivel a magyarok közben szinte minden komoly lehetőségükből betaláltak, a végeredmény egy csodával ér fel.
„Mi magunk is meglepődtünk ezen az eredményen, de azt hiszem, azt sem fogtuk még fel pontosan, hogy mit értünk el az elmúlt tíz napban. A labdarúgás ma már pillanatok alatt változik, biztos vagyok abban, hogy szeptemberben más körülmények között kell majd játszanunk a németek és az olaszok ellen, de most boldog vagyok. Az országért, amely számos olimpiai sportágban kiváló eredményeket ér el, de az utóbbi időben a futballban kevesebb sikerélménye volt. Nagyon örülünk annak, hogy örömet tudtunk okozni a szurkolóknak” – zárta nyilatkozatát Rossi.

Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitány egy személyben vállalta a felelősséget a vereségért, és azt is jelezte, megérti a drukkerek és az újságírók csalódottságát. „Mindkét magyarok elleni meccsen megpróbáltam lehetőséget adni fiatal játékosoknak, de nem sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, amire szükségünk lett volna egy jobb eredményhez. Ez az én döntésem volt, ezért mindkét esetben vállalom a felelősséget” – mondta Southgate.

Az espn.com összeállítása szerint az angol válogatott 1928 márciusa óta nem kapott ki négygólos különbséggel hazai pályán: 94 évvel ezelőtt a skótok győztek 5-1-re Londonban.További érdekesség, hogy Sallai Roland lett az első magyar válogatott játékos Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor óta, aki legalább két gólt tudott szerezni idegenben Anglia ellen. Kis Tamás/MTI (Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd)

Lesodródott az útról, felborult egy autó Újudvarnál

Lesodródott az úttestről, majd tetejére borult egy személygépkocsi az Újudvar és Nagykanizsa közötti útszakaszon kedden kora délelőtt. A balesethez a nagykanizsai hivatásos és a gelsei önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet, amiben csak a sofőr utazott.

A tűzoltók a helyszínt átadták a rendőrségnek. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán haladt – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Fotók: Gelse ÖTE- Facebook. A Gelse ÖTE tájékoztatása szerint a sofőr önerőből el tudta hagyni a járművet. de a mentők is vonultak a balesethez.

Ismerje meg a grafitos hőszigetelés előnyeit!

(x) A hőszigetelés jelentőségét ma már senki sem kérdőjelezi meg. Az energiatakarékosság mind környezetvédelmi szempontból, mind pedig a pénztárcánk szempontjából kifejezett előnyökkel jár. A kérdés tehát nem is az, hogy legyen vagy sem, sokkal inkább az, hogy miből készüljön.

Melyiket válasszuk?

Szigetelésre nagyon sokféle anyagot alkalmazunk, a polisztirol különféle típusai mellett például kőzetgyapot és más anyagok is rendelkezésre állnak, amelyek közül érdemes mindig az adott lehetőségek és igények alapján dönteni. Ma a grafitos polisztirol melletti érveket sorakoztatjuk fel. Ismerje meg Ön is a Hozo hőszigetelés webáruház grafitos hőszigetelését!

Első az elhatározás, második a választás!

Amikor már elegünk van az egyre növekvő fűtésszámlákból, s nyáron sem tudjuk megőrizni az otthon kellemes enyhülést kínáló hűvös levegőjét, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy megérett a helyzet a változtatásra, és eljött az ideje a cselekvésnek, azaz a hőszigetelés megvalósításának. 

A hőszigetelésnek köszönhetően télen a fűtés révén, nyáron a mérsékelt klíma működtetésének köszönhetően érhetjük el azt, hogy jóval több maradhat hónapról hónapra a családi kasszában, miközben ingatlanunkat is jóval értékesebbé tehetjük a befektetés által.

Ha megvan az elköteleződés, akkor az egyik legfontosabb feladatunk lesz a megfelelő anyagra való rátalálás, mivel ez igen nagymértékben befolyásolni fogja a beruházandó összeg mértékét.

Milyen érvek szólnak a grafitos hőszigetelés mellett?

Ez az anyag alapvetően polisztirol, de grafit hozzáadásával készül, amely nagy hatással van az eredeti tulajdonságaira. Ezek közül a legfontosabb, hogy nagymértékben javul a hőszigetelő képessége, mivel a hőelvezetés nagyjából 20%-kal alacsonyabb lesz, mint a hagyományos hungarocell esetében. 

Azért ez az egyik legfontosabb tényező, mert ez egyben azt is jelenti, hogy ennyivel jobb a grafitos szigetelés, azaz ennyivel hatékonyabban képes megőrizni a benti hőmérsékletet. Más szempontból megközelítve a dolgot ez azt is jelenti, hogy vékonyabb szigeteléssel is képesek leszünk ugyanolyan mértékű eredményeket elérni a sima polisztirollal szemben.

Mikor érdemes ezt választani?

Mindenki választhatja ezt a remek szigetelőanyagot, de egyes helyzetekben kifejezetten nagy előnnyel jár az alkalmazása. Ilyen például az, ha kifejezetten vastag szigetelőréteget kellene telepíteni az adott ingatlanra, akkor ezzel a megoldással sokat spórolhatunk a centiket illetően, így pedig stabilabb rögzítés kivitelezésére is lehetőség nyílik. 

Szintén ezzel a tulajdonsággal függ össze az is, hogy felújításkor jelentősége lesz a grafitos szigeteléssel megnyert extra helynek, kiváltképp olyan részeken, mint a nyílászárók. 

Emellett nem utolsó szempont az sem, hogy kisebb költségei lesznek a szállításnak és a tárolásnak is, egészen egyszerűen azért, mert kevesebb helyet foglal, miközben természetesen nem kell lemondanunk az elvárt képességeiről sem.

Felüljáróról akart leugrani egy nagykanizsai nő

Felüljáróról akart leugrani egy 56 éves nő.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőrei 2022. június 13-án (hétfőn) délelőtt 10 óra 45 perckor Zalaegerszegen egy nőre lettek figyelmesek, aki a Balatoni úti felüljáró korlátjának külső részén áll, és a híd alatt található vasúti sínek irányába fordulva két kezével kapaszkodik. Az egyenruhások azonnal a nő segítségére siettek, és még éppen időben értek oda, hogy a korláton belülre húzzák őt.

Az 56 éves nagykanizsai lakost átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fenyő 75: Mikibá kemény koncertet nyomott le a Kanizsa Arénában

Több mint 50 év, több mint 400 dal!

75. születésnapja alkalmából országos turnéra indult Fenyő Miklós, a koncertsorozat első állomása Nagykanizsa volt. Szombat este a Kanizsa Arénában szólt a rock and roll, jártak a lábak, pörögtek a szoknyák; köszönjük az emlékezetes estét! – írta Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

(Fotók: Jancsi László, Videó: Fenyő Miklós Facebook)

1 281 282 283 284 285 906