Vádemelés: ismét gázolás a kanizsai zebrán

Egy 1957-ben született nagykanizsai férfi 2021. december 2-án 16 óra 25 perckor éjszakai, de közvilágítással megvilágított látási, borult, esős időjárási és erős áramlású forgalmi viszonyok között Nagykanizsán a kétirányú forgalmú, azonos irányban 2-2 forgalmi sávval rendelkező, osztatlan pályás, útburkolati jelekkel ellátott, sima aszfaltborítású Teleki utcában, a belső forgalmi sávban, 30-35 km/óra sebességgel közlekedett a személygépkocsijával, a Hevesi utca irányából a Rózsa utca felé.

Amikor a vádlott a járművel a Teleki utca 11. számú ingatlan előtti útszakaszon kijelölt gyalogosátkelőhelyet megközelítette figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte balról jobbra a gyalogosátkelőhelyen kerékpárját tolva, gyalogosan áthaladó nőt, s így vészfékezés ellenére elütötte őt.

(Helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A sértett a baleset következtében az úttestre esett. A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a jobb oldali szárkapocscsontja eltörött, a törés környezetében pedig bevérzések, zúzódások alakultak ki. A sértett sérülésének tényleges gyógytartama 8-12 hétre tehető.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

81 éves, kerékpárját toló nőt sodort el a kanizsai zebrán

A nagykanizsai rendőrök lezárták az ügyet.

Egy 64 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy személygépkocsival tavaly december 2-án délután 16 óra 25 perckor Nagykanizsán a Teleki utcában a Hevesi Sándor utca irányából a Rózsa utca felé. Amikor egy kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért nem biztosított elsőbbséget egy 81 éves kerékpárját toló nőnek, és autójával elsodorta őt. A baleset következtében a gyalogos megsérült.

A rendőrök a férfit közúti baleset okozása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: ZMRFK)

Elütötte a kanizsai zebrán, megállt, most meg keresik

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 20030/1678/2021. bűnügyi számon indított eljárást közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Nagykanizsán, 2021. december 2-án, 16 óra 25 perckor a Teleki utca 11. számnál kiépített kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy idős hölgy tolta át a kerékpárját, a Tavasz utca felől a Rózsa utca irányába, amikor egy ismeretlen személy, az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú fehér vagy szürke színű személygépkocsival nem biztosított számára elsőbbséget, és járművével a kerékpárnak ütközött, ami a hölgy lábának csapódott. Az ütközés következtében a hölgy az úttestre esett.

A gépjármű vezetője és utasa a baleset helyszínén megállt segítséget nyújtani. Mivel a hölgy a helyszínen nem kért segítséget, a járművezető és utasa távoztak a helyszínről. A baleset során a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy a jármű vezetője és utasa, valamint aki szemtanúja volt a balesetnek és arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Majdnem elütöttek két nőt a kanizsai zebrán, keresik a sofőrt

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 20000/7350/2021.általános számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

Nagykanizsán, a Teleki úton a Hevesi út irányából a Kórház utca felé közlekedett egy ismeretlen forgalmi rendszámú világos színű személygépkocsival egy ismeretlen személy szeptember 6-án (hétfőn) reggel 7 óra 39 perckor.

A Teleki út 7/B. szám előtti kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, nem biztosított elsőbbséget két gyalogos nőnek, akik az ütközés elkerülése érdekében hátra rántották egymást, és elestek.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.