Holnap nem jön fel a nap – Újra filmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf

A két, Magyarországon és külföldön is sokszorosan díjnyertes munkája után több évvel idén nyáron újra kisjátékfilmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf. A Holnap nem jön fel a nap című alkotás stábját ezúttal is jól ismert színészek és fiatal filmes szakemberek alkotják.

Ahogy a 2018-ban készült Majdnem eltoltam és a 2019-es Félúton esetében is fontos volt, ezúttal talán még súlyosabb társadalmi kérdést boncolgat a Holnap nem jön fel a nap. Márió, egy húszéves visszaeső bűnelkövető javítóintézetbe kerül, de rövid időn belül kereket old. Újra kell definiálnia magában a szabadság, a bűnösség és a bűntelenség fogalmát. A rácsokon belül (és azon túl) a könyvekben talál magára, a szökése után ebben segítségére lesz egy Sebő nevű férfi, akihez a hasonló érdeklődése és a szintén mostoha élete miatt csapódik Márió. Mégsem talál rá az áhított szabadságra, de képes megszelídíteni a körülötte (benne?) lévő poklot.

(Fotó: archív. Lendvai Kristóf rendezés közben 2018-ban)

A forgatókönyv a rendező tollából született meg több hónapos kutatómunka és konzultációk után.

„A legfontosabb, hogy ezt a nyers, piszkos világot ne csupán megfessük, ábrázoljuk, hanem megéljük. Magunkévá kell tennünk Márió bűnösségét, együtt kell lélegeznünk vele, csak így érthetjük meg, hogyan alakul ki egy fiatalemberben ez a (számunkra) normasértőnek tartott magatartás, a bűnelkövetés. Ha lebontom a társadalom által Márió köré épített falakat, megértem az ő sajátos értékrendjét, akkor kezdem el érezni, hogy ő is ember – egy végtelenül elhagyatott, elhanyagoló közegből érkező, zavart, túlérzékeny, kockázatvállaló, befelé élő ember, aki megfelelő minták hiányában a társadalom peremére sodródott. Ezután pedig elkezdhetem vizsgálni az útkeresését, a hajlandóságát, hogy változtasson a bűnfelfogásán, és hogy megtalálja-e a szabadságát” – fogalmazta meg az ifjú rendező.

A film főszereplője a jelenleg egyetemista Tóth Artúr, akit a szombathelyi, a celldömölki, de a budapesti színházlátogatók is ismerhetnek. Nem először dolgozik együtt Kristóffal Czegő Teréz és Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház két színművésze, akikhez az ugyancsak zalaegerszegi Mihály Péter is csatlakozik.

A film operatőre az idén diplomázó Pusztai Lőrinc, jelmeztervezője ezúttal is Szőke Julianna, a Hevesi Sándor Színház munkatársa, zeneszerzője pedig a GINGER? néven ismert Szipőcs Tamás.

(Fotó: archív. A nagykanizsai Lendvai Béla és fia, Kristóf 2018-ban)

A korábbi két sikeres kisjátékfilm önkormányzatok és vállalkozások támogatásának köszönhetően készülhetett el. A fiatal alkotó a mostani forgatáshoz is olyan támogatók segítségére számít, akik anyagilag hozzá tudnak járulni a filmkészítés költségeihez és a filmfesztiválok nevezési díjához.

A most egyetemista Lendvai Kristóf előző két filmje számos díjat nyert nemzetközi és hazai filmfesztiválokon. A Félúton fődíjas lett a 27. Országos Diákfilmszemlén, Hollywoodban, a Student Los Angeles Film Awards nemzetközi versenyében a középdöntőig jutott, az Egyesült Államokbeli Stillwaterben, a Red Dirt Film Festivalon pedig a legjobb film díját nyerte el nemzetközi mezőnyben a középiskolások kategóriájában. Az olaszországi Bariban a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták Bellus Attilát, az Under The Stars International Film Festival keretében.

A Majdnem eltoltam különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, Komlón, a III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában harmadik helyezett lett. Egyedüli magyar alkotásként ebben a kategóriában bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába.

Hollywoodban is versenyzett a 19 éves nagykanizsai gimnazista filmje

Középdöntős lett Hollywoodban, egy brit fesztiválon pedig versenyfilmként szerepelt a napokban Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeivel készült film gimnazista alkotója a Nemzeti Tehetség Program pályázatán támogatást is nyert további terveihez.

A napokban Hollywoodban tartották a Student Los Angeles Film Awards – a koronavírus miatt ezúttal – online zajló nemzetközi versenyét, amelyen Kristóf filmje több száz alkotás közül a középdöntőig jutott.

(Lendvai Kristóf rendezés közben)

Szintén szép eredménynek számít, hogy az elmúlt hét végén a Félúton – angolul Halfway – Nagy-Britanniában, ugyancsak kiterjedt mezőnyben a diákok versenyfilmjei közé került az Out Of The Can elnevezésű nemzetközi filmfesztiválon.

A fiatal filmkészítő eddigi eredményeinek elismerése az is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Nemzeti Tehetség Programban nemrég 500 ezer forintot nyert filmes eszközök vásárlására, illetve fesztiválokon való részvételre, továbbá a filmjével rendhagyó irodalomórák megtartására.

Lendvai Kristóf 2019-ben készült kisjátékfilmje már több díjat nyert nemzetközi és hazai filmfesztiválokon. Augusztusban 120 benevezett alkotás közül fődíjat kapott a 27. Országos Diákfilmszemlén, mégpedig egy véletlen besorolás miatt nem is a középiskolások, hanem az egyetemisták mezőnyében. Márciusban, az Egyesült Államokbeli Stillwaterben a legjobb film díját nyerte el a középiskolások kategóriájában. A Red Dirt Film Festivalon több mint száz alkotás versenyzett, köztük egyedüli magyarként szerepelt és nyert. Februárban Olaszországban, a római Prisma Independent Film Awards válogatásába ugyancsak bekerült a Félúton.

(Lendvai Béla – fiának menedzsere és az MTI zalai tudósítója – és fia Kristóf egy nagykanizsai filmbemutatón)

A kisjátékfilm első és rögtön nemzetközi díját még tavaly novemberben az olaszországi Bariban nyerte el az Under The Stars International Film Festival keretében, ahol a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták Bellus Attilát a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért.

A 19 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.

A szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.

A film 2019. augusztusi zalaegerszegi és nagykanizsai díszbemutatója óta Szombathelytől Barcsig számos általános és középiskolába kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok.

Véletlenül az egyetemisták között nyert fődíjat a kanizsai gimnazista filmje

Fődíjat nyert vasárnap a 27. Országos Diákfilmszemlén Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeinek közreműködésével készített alkotás ráadásul nem is a középiskolások, hanem – egy véletlen besorolás miatt – az egyetemisták mezőnyében kapta meg a fődíjat!

A budapesti diákfilmszemlén általános iskolás, középiskolás és az egyetemistáknak meghirdetett fiatal filmes kategóriában összesen több mint 120 film versengett. A filmes szakemberekből álló zsűri 21 díjat ítélt oda, köztük mindhárom kategóriában egy-egy fődíjat. Már csak a díjkiosztó előtt derült ki, hogy Kristóf filmjét véletlenül az egyetemistákhoz sorolták be, így azokkal a hallgatókkal mérték össze, akik már művészeti egyetemeken tanulnak. A Félúton azonban az ő alkotásaikat is maga mögé utasította, és a zsűri fődíjjal jutalmazta a 38 perces filmet.

Kristóf 2019-ben készült alkotásának nem ez volt az első díja, legutóbb márciusban, az Egyesült Államokbeli Stillwaterben is a legjobb film díját nyerte el a középiskolások kategóriájában. A Red Dirt Film Festivalon több mint száz alkotás versenyzett, köztük egyedüli magyarként szerepelt és nyert úgy, hogy az előválogatás után a középiskolások mezőnyében mindössze öt alkotást jelöltek.

A Félúton első, és rögtön nemzetközi díját még novemberben az olaszországi Bariban nyerte el. A legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták ugyanis Bellus Attilát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészét a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.

Februárban, szintén Olaszországban, a római Prisma Independent Film Awards válogatásába ugyancsak bekerült a Félúton angol feliratos verziója, Halfway címmel – értesültünk Kristóf édesapjától, egyben menedzserétől – egyszóval mindenesétől, Lendvai Bélától.

Olaszországban nyerte első díját a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmje

A legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bariban Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmjében nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.

A Félúton első, és rögtön nemzetközi kategóriadíja mellett maga a film is továbbjutott az ötfordulós fesztiválon. A szervezők értesítése szerint ugyanis a Félúton bekerült a január 22-én, szintén Bariban tartandó döntőbe.

(Lendvai Kristóf és édesapja Lendvai Béla az MTI újságírója)

Az idén először megrendezett olaszországi versenysorozatba több ezer nevezés érkezett Ausztráliától az Egyesült Államokig. Az eddigi négy fordulóba az előválogatások listája alapján több száz alkotást választottak ki, ezek között azonban Kristóf filmjén kívül csupán egyetlen magyar kisfilm szerepelt.

(A félúton szereplőgárdáj. b-j: Herold Levente, Czegő Teréz, Lendvai Kristóf, Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol)

A Szereplők: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.

A Félúton című film forgatása júniusban öt napon át zajlott több zalai településen, Zalaegerszegen, Letenyén, Kiskutason és Lakhegyen, a szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei. A jelenleg 17 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.

A filmben elhangzik a zalaegerszegi Hellogramm együttes Még a csend is… című dala, felbukkan a szintén zalai Kaczor Feri egyik szerzeménye, a filmmel azonos című főcímdalt pedig a Záhonyból indult ZUP zenekar adja elő.

(Lendvai Kristóf)

A film megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítették, főként zalai cégek, intézmények és szervezetek. A főtámogató a Szabadics Zrt., a Matek Oázis, valamint a Netta-Pannonia Kft. és a Hévízi TV volt. A további támogatók közé tartozik a Bíbor-Fa Bt., az Ivanda Dent Kft., a nagykanizsai Király Patika, a Zalakarosi Fürdő, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft., a ZÁÉV Zrt., a Mutsch Ungarn Reisen, a 3B Hungaria Kft., a ZNET Telekom Zrt., a Human-Joel 226 Kft. és a Házas Hétvége. Segítette a film elkészítését Kiskutas önkormányzata, a Spirit Auto Kft., a Srágli Team, a Héliosz-N Bt., a Balaton Nyomda Kft., a Landa Kft., a Mimosa Lounge és a Belga Étterem és Söröző, valamint a zalaegerszegi Új Nemzedék Közösségi Tér és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A film díszbemutatója 2019. augusztus 27-én volt Zalaegerszegen, majd másnap Nagykanizsán, azóta pedig Budapesttől Szombathelyen át Barcsig számos általános és középiskolába, sőt egyetemre kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok. Az elmúlt hetekben Bécstől Londonon át Los Angelesig még csaknem 20 nemzetközi filmfesztiválra is eljutott a nevezése.

Kristóf tavalyi filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam szeptemberben harmadik díjat nyert a komlói III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában, októberben 28, túlnyomó többségében külföldi alkotással együtt bekerült Szolnokon az 50. Alexandre Trauner ART/Film Festival válogatásába. Tavaly különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában. Áprilisban – egyedüli magyarként ebben a kategóriában – bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is.

Félúton – Bemutatták a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmjét

Kisebb társaságokba verődött kamaszok és az idősebb korosztály képviselői gyülekeztek augusztus 28-án este a kanizsai moziban, ahol a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmjét, a Félúton című filmet mutatták be a nagyérdeműnek, akinek ez a második filmje, a tavaly bemutatott Majdnem eltoltam cíművel különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon.
A 35 perces dráma egy a szülei válása miatt összezavarodott kamasz meneküléséről és útkereséséről szól.

(A sajtótájékoztatón b-j: Herold Levente, Czegő Teréz, Lendvai Kristóf, Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol)

„Van egy naiv fiatal kamasz, hangsúlyozom hogy gyerek, aki kikerül a felnőttek világába, és sajnos pofára kell esnie ahhoz hogy átmenjen olyan folyamatokon, amik a nagyobb jót szolgálják, és a végén a jó döntés felé terelik őt.Csupa olyan emberekkel találkozik, amilyenekkel mi is nap mint nap találkozunk…
Mivel ez egy ifjúsági dráma, én a fiatalokat szeretném megszólítani..Időnként az egy kihívás, hogy lehet „elrángatni a fiatalokat” egy ilyen eseményre, ezért szoktam rendhagyó irodalomórákra menni, és idén is sokkal több helyre szeretnék eljutni, azokhoz a fiatalokhoz akik nem biztos hogy eljönnek.” – mondta Kristóf.

A rendező elmondta hogy olyan történetet szeretett volna feldolgozni ami ma is nagyon aktuális. A film alapötletét egy osztálytársával folytatott beszélgetés adta, ahol arról volt szó hogy egy iskolai órán megkérdezték a fiatalokat, hány gyereknél váltak el a szülők, és a társaság több mint fele jelentkezett.

(Lendvai Béla újságíró és fia Lendvai Kristóf a nagykanizsai filmbemutatón)

A film karakterei valóban a mindennapokból kiragadott figurák, a nyelvezet abszolút fiatalos, ugyanakkor fontos üzeneteket tartalmaz. A jelenetek mindegyike nyitva hagy egy kérdést, minden találkozásban, benne van a fordulópont lehetősége a „Mi lett volna ha”- ugyanakkor a téma ellenére mégsem nyomasztóak, sőt, üdítő poénokkal tarkítottak.

A bemutatót követően az ifjú rendező és a film szereplői gárdájának néhány tagja kötetlen beszélgetésre invitálta a nézőket, melyben megvitatták a film egyes részleteit illetve értékelték a közös munkát.

Lendvai Kristóf elmondta, a fiatalokról de nem csak fiataloknak készíti filmjeit, mely akárcsak az előző, a kamaszok aktuális problémáit feszegeti, tükröt mutat és megoldást keres-nyújt nézői számára.

(A fiatal, tehetséges nagykanizsai rendező, Lendvai Kristóf

A szereplőgárdából elsőként Czegő Teréz a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze nyilatkozott. Mint mondta, a forgatásra „önként jelentkezett”, Kristóf előző filmjének bemutatóján, ahol a látottak óriási hatással voltak rá. Elismerően beszélt a fiatal tehetségről, további munkájához pedig sok sikert kívánt.

Az apát alakító Hertelendy Attila zalaegerszegi színművész is pozitív élményekről számolt be, az anyát megformázó Lőrincz Nikol pedig arról mesélt, hogy az eddig „megszokott” színpadi körülmények helyett milyen kihívásokat jelentett számára a kamera előtti munka, hiszen más viszonyokhoz kellett alkalmazkodnia, mégis a közös munkát nagyon élvezte és reméli a jövőben még találkozni fog Lendvai Kristóf munkáival és nevével.

A főszereplő Hajdú Lórit alakító Herold Levente köszönetét fejezte ki a stábnak és a szereplőtársaknak , valamint a rendezőnek, hogy egy nagyon jó hangulatú forgatáson vehetett részt immáron második alkalommal.

A filmet felnőtteknek és fiataloknak egyaránt ajánljuk, a rendezőnek pedig további szép sikereket kívánunk! (Kép és szöveg: Dani Mónika – Dél-Zala Press – KanizsaPress -)

Új filmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf

Új kisjátékfilmet készít Lendvai Kristóf, akinek Majdnem eltoltam című tavalyi alkotása – ami mostantól nyilvánosan is elérhető – több hazai és nemzetközi filmfesztiválra is eljutott. Az új, Félúton című kisjátékfilm forgatása június 10-én kezdődik és öt napon át tart több zalai településen, a szereplők ezúttal is a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.

Új filmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf

Új kisjátékfilmet készít Lendvai Kristóf, akinek Majdnem eltoltam című tavalyi alkotása – ami mostantól nyilvánosan is elérhető – több hazai és nemzetközi filmfesztiválra is eljutott. Az új, Félúton című kisjátékfilm forgatása június 10-én kezdődik és öt napon át tart több zalai településen, a szereplők ezúttal is a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.

A jelenleg 17 éves nagykanizsai gimnazista most készülő filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A nagyjából 35 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.

(Lendvai Kristóf rendezés közben. Fotó: Facebook)

A Félúton című film szereplői: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta.
A filmforgatás június 10-én kezdődik, a helyszínek között van Zalaegerszeg, Letenye, Kiskutas és Lakhegy.

A vágás, az utómunkák és az angol fordítás után a film várhatóan augusztus végére készül el. A megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítik, köztük a Szabadics Zrt., a Hévízi TV, a Zalakarosi Fürdő, a Bíbor-Fa Bt., a Mutsch Ungarn Reisen, továbbá a Spirit Auto Kft., a Srágli Team, a Héliosz-N Bt. és a zalaegerszegi Új Nemzedék Közösségi Tér.

(Az új film olvasópróbáján. Fotó: Seres Péter)

Kristóf tavalyi filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában.

Áprilisban – egyedüli magyarként ebben a kategóriában – bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is – értesültünk Lendvai Béla újságírótól, Kristóf édesapjától, egyben menedzserétől.

Újabb díjat nyert a kanizsai diák, Lendvai Kristóf filmje

A Magyar Független Film és Video Szövetség október 11. és 14. között, Balatonfenyvesen rendezte meg az idei Országos Függetlenfilm Fesztivált és Konferenciát, amelynek versenyprogramjába 28 alkotás jutott be.
Közülük 10 film alkotóit díjazták péntek este a budapesti A38 hajón szervezett ceremónián dicsérő oklevéllel, jutalomtárgyakkal, illetve összesen 1 millió 250 ezer forintos díjalap felosztásával.

(Lendvai Kristóf a Majdnem eltoltam kisfilmje forgatásán. Fotó: Seres Péter)

A mások mellett a Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott filmfesztivál zsűrijét Papp László, Pálos György, Pócsik Andrea, Proics Lilla és Vincze Teréz alkotta.
A függetlenfilmes fesztiválon dicsérő oklevéllel és pénzjutalommal díjazta a zsűri Lendvai Kristóf Majdnem eltoltam című kisjátékfilmjét – írta az MTI.
„A nagykanizsai Batthyány gimnázium 17 éves tanulójának nyár végén mutatták be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek szereplésével, jól ismert cégek és helyi televíziók mellett Zalaegerszeg és Nagykanizsa önkormányzatának támogatásával készült alkotását.
A 26 perces kisjátékfilm augusztusban különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén Budapesten, illetve díszvendég volt a szeptemberben Zalaegerszegen rendezett 14. Göcsej Filmszemlén.” – adta hírül a Kanizsa Újság.