Megkezdődik a nagykanizsai gyilkosság tárgyalása

A vád szerint a sértett férfi és a vádlott nő házassága – a köztük lévő viták és esetenkénti bántalmazás miatt – megromlott, ezért 2015-ben szétköltöztek.
Ennek ellenére a kapcsolatot továbbra is tartották egymással, a férfi tulajdonában lévő nagykanizsai hegyi pincét, illetve az ingatlanhoz tartozó területet is együtt gondozták.

(Az áldozat Kozári Lajos (Kocka). Élt 53 évet. Fotó: Zala Megyei Kézilabda Szövetség)

2017 augusztusában is itt tartózkodtak, s a délutáni órától kezdve italoztak, több alkalommal összeszólalkoztak.
A vita hevében a férfi megfenyegette a nőt egy nagy késsel, majd azt a teraszon lévő asztalon hagyta.
Este 22.30 körül a sértett lefeküdt a teraszon lévő hintaágyba, ahonnan tovább sértegette a nőt, de aztán elaludt.
Ezt követően a vádlott magához vette az asztalon hagyott 20 cm pengehosszúságú kést és mellkason szúrta a férfit, majd a kést a ház mögé vitte és beledobta egy lavórba.
Ezek után a sértett még felkelt, majd összecsuklott és elájult. A vádlott nem hívott azonnal segítséget, alkoholt ivott, s időközönként megnézte a sértettet, de miután érzékelte, hogy a férfi teste hideg, pár perccel éjjel két óra előtt telefonon segítséget kért egy ismerősétől, mondván a férje nem mozdul.
A helyszínre érve az ismerős látva a férfi állapotát értesítette a rendőrséget.
Az orvosszakértő szerint a férfi halála 22-23 óra között következett be.
A vádlott K.H.I ügyét szerdán délelőtt a Zalaegerszegi Törvényszéken, elsőfokú tárgyaláson dr. Gergye Tamás bíró tárgyalja, vádlott- és tanúkihallgatás várható – olvasható a törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.
A vád emberölés bűntette.
Előzmények ITT.

Kigyulladt egy kamion pótkocsija Nagyrécsénél

Kigyulladt egy kamion pótkocsija még pénteken éjszaka az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 205-ös kilométernél Nagyrécse külterületén.
A helyszínre Nagykanizsáról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik három vízsugárral oltották el a lángoló pótkocsit.
A munkálatok idejére a sztráda főváros felé vezető oldalának érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
A tűzesetben nem sérült meg senki.

(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Ömlött a gáz Kanizsán, macskamentés Szepetneken

Bejelzett a szén-monoxid-mérő Nagykanizsán egy Cserfa utcában lévő családi házban vasárnap dél körüli időben.
A helyi hivatásos tűzoltók a nyílt égésterű gázkészülék és a szagelszívó együttes használatakor emelkedett mérgező gáz koncentrációt mutattak ki.
A gázszolgáltató szakemberei megtiltották a készülék használatát.
Az eset során nem sérült meg senki – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egyébként cicát is mentettek a kanizsai tűzoltók, ugyanis vasárnap kora délután egy macska esett egy kútba Szepetneken a Petőfi utcában.
A házi kedvencnek az ijedtségen kívül nem esett baja.

Motorcsónak zuhant az M7-es autópályára egy trélerről

Motorcsónak zuhant egy trélerről az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalára, miután a hajót vontató kisteherautó egy személyautóval karambolozott vasárnap a sztráda túloldalán – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
A baleset még vasárnap hajnalban, az autópálya 220-as kilométerénél történt, a Budapest felé vezető oldalon.

Cseresznyés Dániel, a zalai katasztrófavédelem szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a külföldi rendszámú tehergépkocsihoz kapcsolt tréler az ütközés következtében az autópálya két irányát elválasztó szalagkorlátok közé szorult, a nem megfelelően rögzített motorcsónak pedig a szembejövők oldalára zuhant és egészen a leállósávig csúszott.
Hozzátette, hogy senki sem sérült meg, amikor a hajótest a túloldali úttestre zuhant, mivel éppen senki nem haladt ott. MTI
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a beszorult trélert távolították el. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.
(Fotók: Rescue Lenti)

Kiskanizsán azt mondták, ez lesz az idei fagyitrend

Lassan elérkezik a hűvös nyalánkságok ideje, a legtöbb helyen a hagyományos és nélkülözhetetlen ízek mellett különlegességekkel és újdonságokkal is készülnek a szezonra.
– Vannak olyanok, akik kimondottan ragaszkodnak egy bizonyos fajtához. 8-10 fajtát mindennap kell csinálnom, hatot tudok tehát mindig újítani. De majd megpróbáljuk mindig az új ízeket – mondta Horváth „Mákos” Ferenc cukrászmester a Kanizsa TV-nek.

Szerinte a sütőtökös, bazsalikomos-mentás-citromos lesz a 2018-as fagyitrend ?

A kiskanizsai Puncs Fagyizó tulajdonosa azt is elmondta a televíziónak, hogy vannak, akik ragaszkodnak bizonyos fajtákhoz, ezért azokból minimum 8-10 fajtát kell naponta csinálniuk, de még hat tégelybe fér valami nem megszokott fagyi.
De persze, minden évben kitalálnak valami újítást is ?

Ellenzéki óriásplakátokra kentek fáradt olajat Kanizsán

LMP-s, jobbikos és MSZP-P-s plakátokat is megrongáltak ismeretlenek, a rendőrség nyomoz.
Legalább hat olyan ellenzéki óriásplakátot talált Nagykanizsán az LMP helyi jelöltje, Károlyi Attila, amit ismeretlenek megrongáltak – mondta el a 24.hu-nak csütörtökön.
Először a Szél Bernadettet ábrázoló plakáton fedezte fel, hogy valakik valószínűleg fáradt olajat fröccsentettek rá, erről egy gyors mobilos képet is lőtt (az oszlop kis részét takarja, de látható azért a rongálás).

(Fotó: Dr. Károlyi Attila – Facebook)

(Fotó: Szalai Patrik – Nagykanizsa)

Hozzátette, később a városban összesen két összekent LMP-s, két MSZP-P-s, két jobbikos plakátot látott.

A felvételeivel együtt a rendőrségen feljelentést tett, az ügyben szerinte nyomozás is indult.
A lapunknak küldött fotón látható, hogy a villanypóznán térfigyelő kamerák vannak, amik valószínűleg a rongálást is rögzítették.
Az ügyben megkerestük a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot, amint válaszolnak, frissítjük a cikket írta a 24.hu)

Több mint egymilliárd forintos gazdaságfejlesztési beruházás Nagyrécsén

Több mint egymilliárd forintos gazdaságfejlesztési beruházás valósul meg Nagyrécsén, a Hivekovics családi gazdaságban megépülő Cravo-ház a Mura nemzeti programban jön létre.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a növényház alapkőletételén az MTI-hez elküldött közlemény szerint elmondta, ez a program első jelentős eredménye.
Hozzátette, a Mura nemzeti program a gazdaság- és turizmusfejlesztési ötleteket segít megvalósítani, és támogatja a vidékfejlesztési pályázatokat.
A termelői közösség a több mint 1 milliárd forintos beruházásához közel 700 millió forint vidékfejlesztési támogatást nyert el.

(A beruházás alapkőletétele. Fotó: Facebook)

A Mura program a nagykanizsai és a letenyei járás 80 településére terjed ki.
Nagy István hangsúlyozta: a gazdák akkor tudják a termékeiket a nagy kereskedelmi láncoknál értékesíteni, ha folyamatosan, megfelelő mennyiségben és minőségben tudnak szállítani.
A gazdaságos termeléshez és a megbízható minőséghez, a termelési biztonság növeléséhez elengedhetetlen a legfejlettebb technológiák nyújtotta lehetőségek igénybevétele – tette hozzá.
A Hivekovics Családi Gazdaság 65 hektáron termel áfonyát, feketeszedret, málnát és körtét, itt termelik meg a belföldi áfonyafogyasztás felét, a tervek szerint néhány éven belül kielégítik a teljes magyarországi áfonyaszükségletet.
A termelői közösség a pályázatból megteremtette a szabadtéri, nagybani áfonyatermesztés feltételeit, öntözőtavat hoztak létre, fóliasátrakat emeltek, amelyekkel három héttel előbbre tudják hozni a gyümölcsök érését, ami piaci szempontból óriási előnyt jelent.
A Zala megyei Nagyrécsén egy Magyarországon még nem ismert új technológiát, az úgynevezett Cravo-házat is felépítik. Ez az üvegház versenytársa, üveg helyett okos megoldással működő, fűthető fólia fedi, és teljesen automatizált.
Ideális klímát teremt a növényeknek, segítségével nagyobb mennyiségű és korábban szüretelhető fajtákat lehet termelni – közölte a tárca. MTI

Karambol Nagykanizsán

Egy 41 éves férfi pénteken 11 óra 15 perckor Nagykanizsán, a Virág Benedek utcában közlekedett egy Mercedes típusú személyautóval, amikor a Dózsa György utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget egy Renault Clio típusú gépkocsinak és összeütköztek.
A baleset következtében a Renault sofőrje nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egyébként pénteken a zalai zsaruk 13 főt fogtak el, akik közül nyolcat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három főt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján vittek be a yardra.
Pénteken három ittas vezetőt is lekapcsoltak Zalában, de félő, hogy a húsvéti ünnepek alatt jóval többen ülnek piásan a volán mögé megyeszerte.

Fának szorított egy embert egy autó Nagykanizsán

Egy 12 éves lány pénteken 13 óra 40 perckor Nagykanizsán, a Bagolai Soron lévő házuk udvarán egy Opel Meriva típusú személyautóval történő elindulását követően, rutintalansága miatt megijedt és a gázpedálra lépett.
A jármű nyitott ajtajával egy fának ütközött és beszorította a gyermek segítségére siető édesanyát az autó és az ajtó közé, ezután egy másik fának is nekiütközött, végül beszakította a garázskaput.
A baleset következtében a nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – számolt be az esetről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A bagolai baleset helyszíne. Fotó: ZMRFK)

Pénteken a kora délutáni órákban Nagykanizsán a Bagolai Sor utcában fának szorított egy személyt egy autó.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. Az eset során két ember sérült meg – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Máshol is volt dolguk a kanizsai lánglovagoknak aznap, ugyanis pénteken éjszaka nem sokkal 23 óra előtt kigyulladt egy kamion pótkocsija az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 205-ös kilométernél.

A kanizsai tűzoltóknak három vízsugárral sikerült megfékezni a lángokat.

Megvédte bajnoki címét Molnár Flóra

Az úszók országos bajnokságát rendezik meg a napokban március 28-31. között a Debreceni Sportuszodában.

A CXX. Úszó Országos Bajnokságon rajthoz állt a nagykanizsai, de jelenleg az Alabamai Egyetemen tanuló és ott is sportoló Molnár Flóra olimpikon is.

Flóra tavaly az 50 méteres pillangóban országos bajnoki címet szerzett és ezt most is sikerült megvédenie.

A kanizsai sportoló csütörtökön 26,82 másodperces időeredménnyel, fergeteges tempóval,  Bordás Beatrix-szel a nyomában újra hazánk legjobbja lett ebben a számban ?

Molnár Flóra az USA-ban gyógyszerészetet tanul, tavaly augusztusban indult el az Alabamai Egyetemre, úszókarrierjét is ott folytatja, de tervei szerint magyar színekben, nemzetközi versenyeken is indulni fog.

(Fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott – Facebook)

1 653 654 655 656 657 904