Volt egyszer egy Márka presszó

Ismét egy legendás kocsmával kevesebb van Nagykanizsán, ismét eggyel kevesebb helyen ihatunk meg egy sört a nap végén.
A mostani áldozat a Márka presszó.
Több mint 30 évig szolgálta vendégeit télen-nyáron. A hidegebb napokon az egyedi mozaikpadlós helyiségben olthattuk szomjunkat, jó időben viszont a kinti padokon sörözhettünk figyelve a forgalmat és a Mindenki sportpályájára igyekvő sportolócsajokat.

Hát ennek is vége…. Átveszi a helyét egy autóalkatrészbolt…
Pedig fénykorában micsoda hely volt!
Már magából, a szemben lévő laktanyából is megélt volna a tisztek és sorkatonák állandó és csillapíthatatlan szomjúsága végett, viszont az elhelyezkedése okán másnemű látogatókra is szert tett.

A Csótóra gyalog induló kirándulók, a sportpálya salakosán focizók, a garázssorok ezermesterei és az ott próbáló zenekarok mind-mind benéztek ide.
Február elsejével azonban ennek a mesének is vége szakadt, a törzsvendégek búcsúbuliját követően az utolsó sörök is lecsúsztak, a hűtők már nem hűsítik a cseppfolyós örömöket…
Isten veled, Márka Presszó!
(Forrás:
Aranykor, Nagykanizsa – Facebook)

Mit érdemes tudni a Beteg Épület Szindrómáról, mint tünetegyüttesről?

A Beteg Épület Szindróma egy tünetegyüttes, vagyis a Sick Building Syndrome (SBS). Sem magyarul, sem angolul nem egy szívet melengető fogalom, hát még, ha kiderül mit is takar.

Magunkra ismertünk? Semmi gond, a Szellőztető megoldást is kínál!

Milyen tüneteket figyelhetünk meg?

Hiába lakunk és dolgozunk városban, eljön az a pont, amikor csendet szeretnénk magunk körül. Van, amit mi szabályozunk, hogy akarjuk-e hallani, de van, amit nem. Előbbire példa a televízió, rádió, telefonunk, utóbbira pedig a környezetünk zaja: forgalom, szomszéd lakásban a felújítási munkálatok, kutyaugatás zaja, stb. Nyugodt életet szeretnénk. Csendet és nyugalmat. Helyette azonban arra leszünk figyelmesek, hogy változott valami a viselkedésünkön, az egész lényünkön. De mi?

A Beteg Épület Szindróma egy olyan tünetegyüttes, amit az épületben található kemikáliák okozhatnak. Az épületekben sok olyan vegyi anyagot találunk, ami mind kiválthatja a tüneteket: festékek, lakkok, felületkezelő szerek szaganyaga, amik a szellőztetés hiánya, esetleg a légkondicionálók gyakori használata miatt az épületben rekednek, nagy koncentrációban vannak jelen.

Az elégtelen szellőztetés és/vagy a légkondicionáló használata továbbá kedvez a baktériumok, gombák és penész spóráinak terjedéséhez is, amik szintén okozzák az alábbi tünetegyüttest:

  • Fejfájás
  • Emésztési zavarok
  • Szédülés
  • Fáradékonyság
  • Orrdugulás
  • Tüsszögés
  • Bőrkiütés, viszketés, légzési nehézségek, stb.

Az SBS súlyossága, illetve a tünetek jelentkezése függ attól, hogy milyen már meglévő betegségeink vannak (pl.: asztma, szorongás, stb.).

Megoldás lehet az, ha kinyitjuk az ablakot? Zajszennyezés, por, pollen, szmog, huzat, rovarok, stb. Csak néhány dolog, ami bejöhet azon a nyitott ablakon, szóval a probléma átmenetileg megoldódhat, de az is lehet, hogy új generálódik. Van-e megoldás?

A Zehnder szellőztető rendszere megoldást jelent!

A zárt légtér megbetegít, de a nyitott ablakkal sem jutunk előrébb. Sorra jelentkeznek az újabb és újabb tünetek, vagy épp súlyosbodnak a régiek? Tudunk egy jó megoldást, a Zehnder hővisszanyerős szellőztető rendszerét! A hővisszanyerős szellőztető rendszerrel a zárt légtér levegője anélkül cserélődik és frissül fel, hogy veszítene a szoba a hőmérsékletéből. Ennek télen és nyáron egyaránt kiemelt szerepe van, hiszen nincs energiapazarlás, csökkenthetünk a fűtés, illetve hűtés költségein.

Az SBS tünetegyüttesek is csökkenhetnek, mert a zárt tér levegőjét kicseréli, a levegőben terjedő szagokat, port, pollent, baktériumokat és gombát pedig megszűri. Alacsony zajszintje lehetővé teszi, hogy éjszaka is folyamatosan működjön, mialatt a legpihentetőbb álmunkat alusszuk, tán mióta megszülettünk! Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a fejfájás megszűnt, csökkentek az emésztési zavarok, nem vagyunk feszültek, idegesek, szervezetünk megnyugodott.

Egészségtudatosság és megelőzés – gyógyászati segédeszközök

Legfontosabb életcélunk az egészségünk megőrzése. Minden más dolog, amit addig fontosnak és nélkülözhetetlennek véltünk, eltörpül és jelentéktelenné válik, amikor megromlik az egészségünk és megbetegszünk. Egészségtudatos életformával megelőzhetőek a betegségek nagy része. Az Értéksziget webáruház bőséges gyógyászati segédeszköz kínálattal várja jövőbeni, tudatos vásárlóit.

Az Értéksziget online áruház kényelmes vásárlást kínál. Akár otthonról, a fotelben ülve is megrendelhetjük a számunkra szükséges gyógyászati segédeszközöket a weboldalukon. A kínálatban megtalálhatók azok a termékek is, amelyek nemcsak a prevenciót, a megelőzést szolgálják, hanem lassítják a betegség kialakulását, annak rosszabbodását, enyhítik a panaszokat. Az orvosok kezeléssel és gyógyszerekkel próbálnak meggyógyítani minket, de segíthetjük a munkájukat azzal, ha alapjaiban előzzük meg a kialakuló betegséget és preventív jelleggel gyógyászati segédeszközöket használunk egészségünk megőrzése érdekében.

Egyszerűen gondoljuk végig, mire vagyunk érzékenyek, milyen betegségek öröklődnek a családban, munkánk során milyen terhelésnek vagyunk kitéve, stb. A széles körben elterjedt tévhit ellenére nemcsak az öröklött és veleszületett betegségek, sérülések, valamint időskori megbetegedések panaszainak csökkentésére alkalmasak a gyógyászati segédeszközök.

Ülőmunkát végző hölgyek számára ajánlott a modern és divatos kompressziós harisnya viselése. Aki hajlamos a felfázásra, vagy szabadban és hidegben dolgozik, annak egy derékmelegítő nagyon jó szolgálatot tehet, hogy megelőzze a derékfájdalmat. Egy jó minőségű talpbetét a cipőben, és észre sem vesszük, hogy órák óta mozgásban vagyunk. Ez csak néhány példa arra, hogyan előzhetjük meg a különböző krónikus és akut betegségeket. Érdemes már fiatal korban elkezdeni a prevenciót, mert az időskori betegségek jó része fiatalkori nemtörődömségnek, a megelőzés teljes hiányának köszönhetően alakul ki.

Öko-Tex – a környezettudatosság jegyében

Az Értéksziget online boltja Öko-Tex jelzéssel látta el azokat a környezettudatos termékeit, amelyeket bőrbarát, antiallergén és környezetbarát anyagokból, környezetbarát körülmények között gyártanak le a beszállítóik. Az Öko-Tex termékek az egészségtudatos és egyben környezettudatos vásárlók számára egyszerre jelentik a magas minőséget és a megbízhatóságot. A környezetbarát csomagolás és munkaeszközök használatával az Értéksziget célja az, hogy elősegítse az ökológiai lábnyomunk kisebbítését, amiért 2015 óta megérdemelten Zöld üzlet minősítéssel rendelkezik.

A rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás a legjobb megelőzés, ezért az Értéksziget választéka tartalmaz a gyógyászati segédeszközök mellett torna-, fitnesz- és masszázskellékeket is. Egészségtudatos és környezetbarát termékek használatával egyszerűen biztosíthatjuk magunk és szeretteink számára a boldogabb és gondtalanabb, egy szóval az egészségesebb jövőt.

Tolatás közben ütötte el Nagykanizsán

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket és befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozás adatai szerint a 64 éves helyi férfi tavaly október 16-án 16 óra 15 perckor Nagykanizsán, a Dózsa György utcára tolatott ki egy kapubejáróból Fiat Panda típusú személyautóval, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött egy kerékpárral közlekedő nőnek. A biciklis a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A 64 éves férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és helyszínelési fotók:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Mediterrán Kanizsa?

Többször írtunk már Nagykanizsa hőmérsékleti rekordjairól.Az emberiség pénzhajhászó és önpusztító tevékenysége nyomán kialakult globális felmelegedés egyre szélsőségesebb jelenségeket produkál, sajnos szinte minden hónapban kihal egy állatfaj.

(22 Celsius-fokot mutat a hőmérő Nagykanizsán, a Huszti téren 2016. november 22-én. MTI Fotó: Varga György)

Amikor néha-néha közzé tettük egy cég a nagykanizsai Huszti téren elhelyezett mobil-reklámjának hőmérsékleti mutatóját, rendre jöttek a kommentek, hogy azon eltérő hőmérsékleti eredmények láthatók, mint amit olvasóink tapasztaltak.

Ezt az „anomáliát” 7 évvel ezelőtt már a kanizsai Viharvadászok csapata is „leleplezte”. Íme a videó.

Halálos ütés Galambokon

Mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe.
A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A gyanú szerint egy 39 éves helyi férfi tavaly november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán – minden előzmény nélkül – két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét.

(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A sértett a bántalmazás következtében hanyatt esett és fejét a betonba ütötte, eszméletét rövid időre elvesztette. Járókelők siettek a segítségére, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap testvére holtan találta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 39 éves B. Zoltánnal szemben, halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)
(Előzmények: ITT)

Tolvajt fogtak a kanizsai zsaruk

A nagykanizsai rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek egy 26 éves helyi férfit.
A rendelkezésre álló információk szerint a gyanúsított tavaly december 10-én 15 óra 40 perckor Nagykanizsán, az Erzsébet téren buszjegyre kért pénzt egy férfitől, akinek figyelmetlenségét kihasználva elvette az erszényét és elszaladt.

Ezt követően 2019. január 22-én a Kossuth Lajos téren kért pénzt egy idős nőtől, akinek a kezéből kikapta a pénztárcát és elfutott.
A férfi február 20-án délelőtt, szintén Nagykanizsán, a Dózsa György utcában lévő egyik üzletből lopott szeszes italt, azonban a biztonsági őr tetten érte.

A helyszínre érkező rendőrök a 26 éves személyt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.
(Forrás:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

11+1 randi – Veled, Nagykanizsán

Egy hete tart a Szerelmes Kalandtúra, de még 4 hét áll a párok rendelkezésére, hogy pecsétet szerezzenek a Randilevelükbe, és részt vehessenek a sorsoláson.

A Kalandtúra lényege a párkapcsolatok erősítése. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes törődni a párunkkal, a párkapcsolatunkkal. Nincs tökéletes kapcsolat, de ha döntünk a másik mellett, akkor tegyünk is azért, hogy jó legyen együtt. Hisznek abban, hogy ez a gyermekek érdeke és az egész társadalom érdeke is.

„Hisszük, hogy az egészséges párkapcsolat az egészséges és boldog család alapja. A boldog család pedig a boldog társadalom alapja. Ez viszont nem véletlen, nem működik magától, ezért tenni kell, közös élményeket gyűjteni kettesben. Ebben szeretnénk nektek segíteni.” – hangzott el Valentin napon a nyitó rendezvényen, amikor a Szerelmesek padját is felszentelték, majd egy össztánccal ünnepelték a szerelmesek napját.

Várják a házas, jegyes és együtt járó szerelmes párokat, és azokat is, akik már kevésbé érzik égni a tüzet, de szívesen fellobbantanák a parazsat. Tudatában vannak annak, hogy akiknek még nincs gyermekük könnyebben teljesítik a túrát, akiknek viszont gyermekeik vannak, annál nagyobb kihívás és nagyobb szükségük is van a tudatosan (!) kettesben töltött időre, kalandra, élményre.

Eddig több, mint 100 Randilevelet igényeltek a párok, de még érdemes beszállni. Randilevelet a Tourinform irodában (Erzsébet tér 21.) és a városi könyvtárban lehet átvenni. A részvétel ingyenes, a randipontokon legalább 50% kedvezményre lehet számítani.

További információk a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa Facebook oldalán találhatók.

Nem fizetett az adós, megverte a kanizsai uzsorás

Egy 48 éves nagykanizsai férfi 2017. évtől kezdődően több részletben összesen 63.000 Ft kölcsönt adott férfi ismerősének, a sértettnek.
A felek megállapodása szerint a sértettnek a kölcsönt minden héten, pénteken kellett törlesztenie, olyan összegben, amely ekkor e célból a rendelkezésére áll, a törlesztés összegét a terhelt előre nem kötötte ki.

A sértett a megállapodásuknak megfelelően a kölcsön törlesztését megkezdte, a lehetőségeihez mérten 2018. július 26. napjáig 16.000 Ft-ot visszafizetett a terheltnek. Az újabb törlesztés 2018. július 27. napján vált volna esedékessé, a sértett azonban ekkor fizetni nem tudott.

A szentgyörgyvári-hegyi pincénél verte meg adósát

Ilyen előzményeket követően a sértet 2018. július 28-án 21.00 óra körüli időben ismerősének, szentgyörgyvári hegyi pincéjének udvarán tartózkodott, ahol vendéglátójával beszélgettek illetve borozgattak.
Eközben szintén látogatóba érkezett a terhelt a szomszédos hegyi ingatlanra, amely a terhelt sógorának a tulajdonában áll. Ottléte során a terhelt észlelte, hogy a sértett a szomszédban tartózkodik.

A terhelt, akinek ekkor saját magának is több nagy összegű tartozása állt fenn különböző pénzintézetek felé, melyek törlesztése anyagi lehetőségeihez képest komoly nehézséget jelentettek, s ezért a sértettnek kölcsönadott pénzre is szüksége lett volna, a sértett látványától illetve a sértetti törlesztés elmaradásától indulatossá vált. Majd miközben hangosan azt kiabálta, hogy „Hol van a pénzem?”, a nyitva hagyott kerítésajtón keresztül átment a szomszédba, ahol ekkor a sértettet egy széken ülve találta.

A sértett a terheltet látva megriadt, majd rögtön közölte vele, hogy a tartozását csak július 31-én tudja megadni, akkor kap fizetést a főnökétől. A terhelt emiatt még jobban haragra gerjedt, majd azért, hogy a sértettet a pénze visszaadására kényszerítse, a széken ülő sértett mellett termett, majd őt olyan erővel ütötte pofon, amely miatt a sértett a székkel együtt hanyatt esett.

A terhelt a sértettet ezt követően, miközben mindvégig a pénzét követelte vissza, felsegítette, de csak azért, hogy ismételten még egyszer a másik arcfelén is pofon üsse. A sértett hiába hangoztatta folyamatosan a terheltnek, hogy kedden megadja a tartozását, a terhelt a bántalmazásával nem hagyott fel, helyette egy ízben ökölbe szorított kézzel a sértettet a bal szeme alatt is megütötte.

Fel foglak akasztani a fára!

A terhelt még eközben is azt kiabálta a sértettnek, „Hozd! Ha nem lesz meg a pénz, akkor megfojtalak, fel foglak akasztani egy fára”, amelynek nyomatékot adva, mindkét kezével megragadta a sértett nyakát, azt azonban nem szorította meg. A sértett ekkor ismételten ígéretet tett arra, hogy a tartozását kedden törleszti, amelyet hallva végül a terhelt a sértettet elengedte és távozott a helyszínről.

A terhelt bántalmazása következtében a sértett arczúzódást szenvedett valamint bal szemén pápaszem haematoma keletkezett, amely miatt utóbb három napig dolgozni sem tudott.
A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete, és testi sértés vétsége miatt emelt vádat – tudatta a Dél-Zala Press-el dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Több mint 160 milliót csalt ki ismerőseitől egy nagykanizsai férfi

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat egy nagykanizsai autószalon volt tulajdonosa ellen, aki több mint 160 millió forintot csalt ki ismerőseitől üzleti ajánlatokkal – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Az autószalon

Pirger Csaba közlése szerint a most 34 éves férfi 2007-től társtulajdonosa, 2010-től pedig ügyvezetője volt egy autószalont üzemeltető nagykanizsai kft.-nek, az üzletrészeket tulajdonostársával közösen azonban 2012-ben, illetve 2013-ban értékesítette.
A kft. új tulajdonosai a férfit ezután is alkalmazták, de a pénzügyi problémákat tapasztalva 2014 nyarán leváltották ügyvezetői pozíciójából.

A cég már 2010-től jelentős működési és finanszírozási problémákkal küzdött, adóhatósági eljárások is folytak, ezért az ügyvezető magánszemélyektől és pénzintézetektől is vett igénybe kölcsönöket úgy, hogy azok visszafizetése nem volt biztosított. A cég ellen tartozásai miatt több esetben is végrehajtást rendeltek el.

Több mint 165 milliót kért kölcsön

A férfi a vállalkozás ingatlanvagyonára, tervezett autóeladásokra, illetve kedvező befektetésekre hivatkozva magánszemélyként hét embertől összesen több mint 165 millió forint kölcsönt kért, de ennek töredékét sem fizette vissza. Még évekkel ezután is, hogy sem tulajdonosa, sem ügyvezetője nem volt már a cégnek, a kft. vagyonára hivatkozva szerzett kölcsönöket.

A vádirat szerint több részletben kért pénzt ismerőseitől, a legkisebb összeg együttesen 6,5 millió, a legnagyobb összesen közel 45 millió forint volt.
A kölcsönök visszafizetésére mindig megállapodott valamilyen határidőben, többször szerződéseket is kötött, illetve ingatlanokat vagy autókat ajánlott fel fedezetként, de a megtévesztéssel megszerzett összegekből alig néhány százezer forintot fizetett csak vissza.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség hétrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a férfi ellen. MTI

1 475 476 477 478 479 795