Volt egyszer egy kanizsai Aranykor – Érdekes történetek a múltból a jelennek

Van egy nagyon szuper kanizsai Facebook oldal az AK – Aranykor, Nagykanizsa.
A szerkesztő engedélyével néha-néha közreadunk írásaikból néhányat. Ebben a néhány sorban fiatalságáról és az egykoron virágzó kanizsai fociról osztja meg gondolatait Kepe Tibor.

Kezdődjék a történet

Memento-r rovatunk mesélői közé sikerült becsábítanunk sokunk egykori kedvencét, Kepe Tibit is. Az ő esetében felhagytunk a megszokott konzerv-kérdéses formátummal, hagytuk, hogy szabadjára engedje gondolatait és saját léptékében idézze fel a személyes aranykorát. A végeredmény az alábbi nagyszerű múltidéző memoár lett:

„Először is köszönöm a labdát Őri Árpi barátomnak!
Kepe Tibornak hívnak, tősgyökeres nagykanizsai vagyok, 1963-ban születtem a városban. Szüleim egyszerű emberek voltak, Attila utcai srácként nevelkedtem. Néhány meghatározó sztori a gyerekkorból: zsuga (fajer) mindennap, foci mindennap, bunyó gyakran, menekülés a rendőrök elől heti rendszerességgel.
Az Attila utcában egy dolgot nem lehetett csinálni, unatkozni! Egyszer bekerültünk a Zalai Hírlapba is, egy fotó a ping-pong asztalról, körülötte rengeteg ember, pénzben kártyáznak, a kép címe: „Ki nyer ma” (az akkori népszerű rádióműsorra utalva).

A túlerővel szemben hasznosabb a futás

Egyszer egy kecskeméti csibész vetődött hozzánk, és sorban elvert bennünket, mivel fiatalabbak voltunk. Összefogtunk, hatan fiatalok jól megruháztuk, majd kikötöztük a pálya mögött lévő hálófogó vascsőhöz. Az eset tanulsága: egységben az erő, nálunk ez direktben működött! Ebben a közegben tanultam meg a csibészséget, és azt, hogy a túlerővel szemben hasznosabb a futás.

Az itt kialakult gyorsaságot később aztán a pályán kamatoztattam… Ezeknek a gondtalan éveknek az egyre gyakrabban kivonuló rendőrség vetett véget. Néhány arc a társaságból: Szopics (Balogh István), Cicás (Szirják György), Gibbon (Németh Tibor), Csibaba (akinek 8 gyereke volt), Ruszki (a Tányérképű) és még sokan mások!

Föl a fára, gyün’ a bika

Ebből a közegből szó szerint a sport emelt ki. Első edzőm kijött utánam a strandra, és fülemnél fogva vett ki a medencéből, és vitt le edzésre. Borzasztóan fel voltam háborodva, de azóta is áldom a nevét – az utókornak rögzítsük: Czebei Tibor. Akkoriban nem volt még Ombudsman…

Kezdetben kizárólag a salakpályán edzettünk, mivel Csima Józsi bácsi még azt sem engedte, hogy ránézzünk a füvesre. Meghatározó élményem – amiért focista lettem –, a játékos kijáró jobb oldalán a sarokban álló Vendel bácsi, aki mindig Doszpoth Vilit várta, és amikor megjelent, elkiáltotta magát: „Föl a fára gyün a bika!” Ez nekem annyira tetszett, hogy elhatároztam futballista leszek! Ebben az időben nem mentünk szórakozóhelyekre, nem ittunk, csak bandáztunk! A „taxi placcra” jártunk, ahol több társaság összejött, mindenki ismert mindenkit. Sokat sztoriztunk, nevettünk, álmodoztunk! Innét kerültek ki gyerekkori barátaim, akikkel jelenleg is összetartunk.

Az öreg sporik levágták a haját a ziccerek miatt

A terjedelem miatt ugorjunk néhány évet! ’86-ban igazoltam vissza a MÁV NTE-ből az Olajbányászba. Emlékezetes év volt, az utolsó meccsen sikerült kiharcolni a bent maradást, és ebben az évben alakult ki a következő 10 év csapatának magja. Az öltöző hangulata semmi máshoz nem hasonlítható.
Nagyon szigorúan bántak az idősebb focisták a fiatalokkal. Például: Hege hosszú „popper” frizurával járt edzésre. Az egyik öreg játékos rászólt, hogy másnapra vágassa le, mert nem veszi észre, ha Lajos bátyja ziccerben várja a labdát! Természetesen a mi Lacink ugyanazzal a hajjal érkezett. Az idősebbek lefogták, kivették a gyúrótáskából a sebészollót, és azzal nyírták meg. Kőkemény munka volt a csapatba kerülés, farkastörvények uralkodtak, hol korrekt, hol tisztességtelen eszközökkel zajlott a küzdelem. Ha sikerült beverekedned magad a kezdőbe, és megszerettetned magad a szurkolókkal, akkor már jó helyen voltál.

Abban az időben a futballmérkőzés volt a város legjelentősebb társadalmi eseménye. Vasárnap délutánonként megélénkült a város, hosszú tömött sorokban vonultak az emberek a Bányász-pályára. Mindenkinek „foglalt” helye volt.
A hazai kispad mögött Boxiék társasága, szemben az ülőhelyen „Zőggye” és „Fagyis Gabiék”, a bejáratnál Őri Árpiék, velük szemben az öreg Csikó Fater.

Hurkák! 2. vágányra!

Ha gólt rúgtunk, mindig kiabált „Hurkák! 2. vágányra!”. A népszerű Kalap (a szotyiárus) is ide járt árulni, mert itt volt a legtöbb néző! Néhány ízelítő a rigmusaiból: Akkor jó a disznó hogyha hasas, Fradi alatt van a Vasas! / Ne remegjé’ te tőtött majom, amíg itt vannak az oroszok!
Abban az időben a szurkolók álmukból felkeltve is sorolták a felállást, mivel nem cserélődött félévente a csapat. A saját példám is ezt igazolja, bárhová hívtak magasabb osztályba több pénzért, nem mentem, itt akartam NB-I es játékos lenni. Annyi szeretetet és tiszteletet kaptunk az emberektől, amit előtte el sem tudtam képzelni.
Ami számomra megdöbbentő és megtisztelő érzés, hogy ez a mai napig így van. Még ma is gyakran jönnek oda hozzám, és elevenítik fel a szép időket.

Meccs előtt semmi, utána egy tálca Leó

Másképp éltünk, mint egy „átlagember”. Sokan irigyeltek bennünket, hogy könnyű nekünk, nem dolgozunk. Amit nem láttak, hogy valójában egész életünket, családunkat alá kellett rendelni a futballnak. Másképp ettünk, másképp pihentünk. Nyáron a szabink júniusban 1 hét volt, majd kezdődött az alapozás 35 fokban. Kevesen tudják, hogy a futballban nem a fizikai igénybevétel a legnagyobb probléma, hanem a szellemi.

Kimenni több ezer ember elé, ott jó teljesítmény nyújtani és a 90 percben nem hibázni, bármi is történjen. Meccs előtt mindenkinek magas a pulzusa és izgul, aki nem ilyen, az nem versenyzőalkat, az adrenalinra ugyanis szükség van.
Pénteki-szombati buli kizárva, mi vasárnap játszottunk. 10 év alatt egyszer sem szegtem meg ezt a szabályt. Viszont meccs után eredménytől függetlenül kötelező volt az összetartás = mindenki ment bulizni! Egy idő után a Colában Marika néni már egy tálca Leóval várt minket az ajtóban, a cég ajándékával!

Az NB-II megnyerése a legszebb emlékeim közé tartozik. A sok munka, az összeforrt csapat elérte célját. Teljesült az, amiről mindig álmodtam, kanizsaiként Nagykanizsán NB-I es játékosnak lenni.
Élmény minden decemberben összejönni a régi társakkal, sztorizni, nagyokat nevetni. Hiányérzetem nincs igazán, talán annyi, hogy jó lett volna futball közelben maradni, de az életem nem így alakult. Ennek ellenére örülök annak, hogy a sport után is fel tudtam építeni az életemet, és most annak örülök, hogy a lányom sikereinek szurkolhatok!”

Kepe Tibor

(Fotók: AK – Aranykor, Nagykanizsa és Kepe Tibor – Facebook)

575 forintért rabolták ki Nagykanizsán

Egy 24 éves nagykanizsai, visszaesőnek minősülő fiatalember tavaly október 17-én 6 óra 30 perc körüli időben a Nagykanizsa, Kinizsi utca 42. szám alatti lakóház előtti úttesten leszólította és megállásra késztette az ott gyalogló sértettet.
A sértettet felszólította, hogy pénzt, cigarettát, vagy telefont adjon neki.

A sértett a kérést elutasította, ezért a terhelt megfenyegette azzal, hogy ha nem ad neki pénzt, cigarettát, illetve a telefonját akkor szétrúgja a térdét.
A sértett közölte, hogy nincs nála pénz, sem telefon, és nem dohányzik. Ekkor a terhelt az útjára engedte, de követni kezdte.

A Kinizsi út 69. szám alatti lakóház előtt ismét megállította a sértettet, pénzt és a telefonját követelve, ekkor veréssel fenyegette meg, aki ismét elutasította a kérését.
A terhelt ezért a sértett vállán levő táska vállpántját megragadta, megpróbálta letépni a sértett válláról, amitől a sértett elesett. Miután a sértett felállt a vádlott ismételten megfenyegette, hogy agyonveri. A sértett ekkor félelmében elővette lakáskulcsát, megmutatta a gyanúsítottnak és közölte, hogy más nincs a táskájában.

A sértett ijedtségét kihasználva a terhelt benyúlt a táskába, abból kivette a benne lévő pénztárcát.
A pénztárcában 575,-Ft aprópénz volt, amelyet a terhelt a markába öntött és eltulajdonított.
Ezután visszaadta az üres pénztárcát és továbbra is agyonveréssel fenyegette a sértettet, miközben telefont, pénzt és cigarettát követelt.

A táskának az oldalcipzárját is elhúzta, a zsebet is átkutatta, de nem talált semmit.
Ezután a Sugár utca felé a helyszínről távozott. A sértett 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.

A 24 éves rabló ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk hétfőn dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

A legtöbb aranysakált Somogy megyében látták

Drasztikusan elszaporodtak az aranysakálok Magyarországon, a szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora a számuk.
A legtöbb aranysakál Somogy megyében és Baranyában jelent meg, jelenleg mintegy 6500 példányt tartanak számon a szakemberek. A ragadozók lakott területeken is portyáznak, a vadászok szerint pedig veszélyt jelentenek a vadállományra – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Így néz ki az aranysakál

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjének ismertetése szerint az aranysakál annak idején honos faj volt Magyarországon, aztán egy időre teljesen eltűnt, részben a vadászat, részben a tájátalakítási munkálatok miatt ritkult meg az állomány. Ezt követően évtizedekig nem volt állandó állomány, csak a 80-as évek legvégén, a 90-es évek elején jelentek meg újra hazánkban – fűzte hozzá.

A szakember szerint az állatok elszaporodásának oka lehet a déli, szomszédos országokban megnövekedő állomány. Az aranysakál elsőként az országhatáron jelent meg ismét: Somogyban, Tolnában, Baranyában, de ma már Bács-Kiskun megye északi részén és a Budai-hegyekben is lehet velük találkozni.

Igen eszes jószág, akár 10 kilós is lehet

Elmondta, hogy a kutyafélék családjába tartozó faj „igen eszes jószág”, a farkasnál kisebb, a rókánál kicsit nagyobb, erőteljesebb, 10 kilogramm körüli ragadozó. A hasonlóság miatt sokan összetévesztik a rókákkal.
Táplálkozása főként kisebb rágcsálókból áll, nem jellemző, hogy a nála nagyobb állatokban kárt tenne. A téli, táplálékszegény időszakban nem veti meg a dögöket sem, táplálék után kutatva pedig lakott területek közelében is portyázik.

A természetvédelmi szakemberek szerint az ilyen ragadózó jelenléte vadgazdálkodási szempontból előnyökkel is járhat. A vadászoknak arra az állítására reagálva, hogy megritkult az aranysakál miatt az őzállomány, azt mondta: nem látja igazoltnak, alaposabb kutatásokat kell végezni, hogy valóban az aranysakál számlájára írható-e ez a ritkulás.

A szóvivő hangsúlyozta: attól nem kell tartani, hogy az aranysakál emberre támad, olyankor lehet vele csak probléma, ha valamiért veszélyben érzi magát. MTI

Nem változik Nagykanizsa közlekedési rendszere

A településrendezési tervről tartottak lakossági fórumot a minap Nagykanizsán.
A megbeszélésre az érdekképviseleti, a civil és a gazdálkodási szervezetek, a vallási közösségek képviselőit is várták.
Az önkormányzat tavaly döntött a helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendelet módosításáról.

Kerékpáros baleset Nagykanizsán. fotó: police.hu

A tervező cég már az előzetes tájékoztatási szakaszban lehetőséget biztosított a hozzászólásra, júniusban pedig lakossági fórum is volt a témáról.
Az elkészült módosított dokumentáció bemutatása során elhangzott, a felmerülő észrevételeket ezúttal is megvizsgálják, azok elfogadásáról a közgyűlés dönt majd.

– Sok mindent nem változtattunk, mégis nagyon sok mindenbe belenyúltunk.
Alapvetően úgy álltunk ehhez a munkához, hogy azokat az önkormányzati döntéseket, amelyek a korábbi tervek során már létrejöttek, nem változtatjuk meg. Tehát új fejlesztési területeket – egy-két apró, pici területtől eltekintve – nem jelöltünk ki, a közlekedési rendszerét Nagykanizsának nem változtattuk meg – nyilatkozta Tóth János településrendezési közlekedési tervező.
Forrás: Kanizsa Újság

Szétrúgták a lépét Kanizsán, majd bekísérték a sürgősségire

Az I-IV. rendű vádlottak és a sértett tavaly július 18-án baráti társaságukkal egy nagykanizsai vendéglátóhelyen szórakoztak.
A II. rendű vádlott kivételével mindannyian ittassá váltak.
A sértett 22 óra körül elindult haza, figyelmetlensége miatt magával vitte az I. rendű vádlott mobilját és a III. rendű vádlott karóráját.

(A kórházban ki kellett operálni a sértett lépét. A fotó illusztráció)

Miután a két fiatal nem találta értékeit, telefonon kérték a sértettet, hogy menjen vissza. Mivel ez nem történt meg, az I. rendű vádlott és két ismerőse elindultak megkeresni.
Amikor megtalálták a fiút és a nála lévő eszközöket az I. rendű vádlott többször megütötte az erősen ittas fiatalt. Időközben a helyszínre érkezett a II. rendű vádlott is, aki a sértettet a bordái alatt megrúgta, majd ezt követően a vádlottak távoztak.
A III. rendű vádlott szintén elégtételt akart venni, így miután megtalálta a fiút többször ököllel megütötte, majd az I. és IV. rendű vádlottak is ütlegelték a sértettet.
Amikor észlelték milyen állapotban van, bekísérték a sürgősségire, majd onnan haza.
A sértett másnap ismét elment a kórházba, mert gyengének érezte magát.
A vizsgálatok alapján megállapították, hogy – a II. rendű vádlott rúgásától – elrepedt a lépe, amit ezért el kellett távolítani.
H.Zs. és társainak súlyos testi sértés és más bűncselekmények minősítésű ügyét szerdán tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken – olvasható a megyeszékhelyi törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Eltűnt egy 39 éves nagykanizsai nő!

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20030/157-91/2019. általános ügyszámon körözési eljárást folytat Garai Edina eltűnése miatt.

A 39 éves nő 2019. február 5-én 14 óra 15 perckor nagykanizsai lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Garai Edina 160-165 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú, szőkésbarna haja és kék szeme van.

Eltűnésekor feltételezhetően sötétkék sportkabátot, farmernadrágot és csizmát viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-198-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Rekord összeggel fogadta el idei költségvetését Nagykanizsa közgyűlése

Minden korábbit meghaladó, több mint 36 milliárd forintos főösszeggel fogadta el a nagykanizsai közgyűlés csütörtökön a város idei költségvetését.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere

Takarékos gazdálkodást kérnek

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a költségvetésről szóló vitában jelezte: a 36,4 milliárd forintos bevételi főösszeg jelentős része fejlesztésekre szánt összeg, amivel stabil a város működése, ennek ellenére nagyon takarékos gazdálkodást kér és vár mindenkitől.
Az ellenzéki oldalon megfogalmazott kritikákra is felelve elmondta: több éves tervezés és előkészület után idén elkezdődhetnek azok a nagyberuházások, amelyeket a Modern városok program keretében fogadtak el még 2015-ben.

Az idén indulnak a nagyberuházások

Bizzer András, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője azt mondta: példátlan a város történetében a 36 milliárd forintot is meghaladó költségvetési főösszeg.
A jelentősebb beruházásokat sorolva kifejtette: 8,7 milliárd forintból valósulhat meg az új sport- és rendezvénycsarnok építése, 6,1 milliárd forintot fordíthatnak új versenyuszoda megépítésére, 4 milliárd forintból kulturális és más rendezvényeknek helyet adó épületként újítják fel az egykori ferences kolostort, 1,3 milliárd forintból pedig a zöld város program keretében a belvárosi Eötvös tér környéke újulhat meg.

A város közgyűlése végül 10 igen szavazat és két ellenzéki tartózkodás mellett fogadta el az idei költségvetést. MTI

Ezektől védd az okostelefonodat!

A mobiltelefon a 2000-es évek környékén még csaknem luxuscikknek számított, és státuszszimbólum volt. Azonban nagyon hamar elterjedt lett a használata, a gyártók egyre szélesedő palettával látták el a világot, s az eszköz valamely formája hamarosan mindenki számára kifizethetővé és elérhetővé vált, s kikerült ezekből a kategóriákból. Ez a praktikus, hordozható kis távkommunikációs készülék mai napig az egyik legkeresettebb termék annak ellenére, hogy minden ember zsebében ott lapul legalább egy belőle.

A technika rohamos fejlődésével megszülettek a folyamatosan korszerűsödő okostelefonok, melyek ugyanolyan, ha nem nagyobb érdeklődést keltettek, mint elődeik. Ezekre a kütyükre azonban vigyázni kell, nem elég megszerezni őket, hiszen tudásuknál, és az általuk tárolt magánjellegű információkkal tulajdonosuk számára különleges értéket képviselnek!

Figyelmeztető statisztikai adatok

A világ elsőszámú kijelzővédőt gyártó vállalatának (Zagg) kutatását követően, melyet az Egyesült Államok területén végzett az okostelefonokat érő sérülések kapcsán, minden mobiltelefon tulajdonos számára figyelembeveendő adatok láttak napvilágot. A felmérés eredménye ugyanis óvatosságra int, felhívja a figyelmet a készülékek sérülékenységére, s arra, hogy tulajdonosaik – noha tartanak attól, hogy valamiféle kár éri szerkentyűiket – nem vigyáznak rájuk kellőképp, hanyagul bánnak velük.

Kiderült, hogy az okostelefonokat érő „balesetek” felénél mindenképp szükséges szervizszolgáltatást igénybe venni, máskülönben lehetetlen lenne tovább használni a készülékeket, ám a tulajdonosok többsége mégsem költ olyan termékekre, melyek védelmet nyújtanának telefonjaiknak, meghosszabbítva ezzel azok élettartamát s megkímélve magukat az elkerülhető költségektől, melyek összege folyamatosan nő, s csak az USA-ban évente 23 milliárd dollárra rúg, ami átlagban 41 ezer Ft-ot tesz ki fejenként.

Kiderült, hogy a mobiltelefon összetörésének esélye tízszer nagyobb annál, mint hogy ellopják, vagy az illető elhagyja a telefont. Emellett, az okostelefon tulajdonosok 50%-a a vételtől számított 12 hónapon belül összetöri a telefonját, mégpedig zömében 35 éves kor alatt. A válaszadók 85%-a aggódik afelől, hogy leejti a készüléket, vagy pedig valamilyen más módon összetöri (a nők a fürdőszobában, a férfiak pedig a garázsban törik össze általában), és 70%-uk tart attól, hogy a kijelző megkarcolódik a táskájukban, s a megkérdezettek 18%-a törte már össze teljesen az okostelefont. Ennek ellenére meglepő módon az eszköz védelmére sosem költöttek.

A sérülések leggyakoribb oka (38%-ban) a telefon leejtése, mely következtében karcolódhat, megrepedhet a borítás, ill. az érintőképernyő (a válaszolók több, mint fele számolt be erről), vagy be is zúzódhat az érzékeny és drága kijelző (ez 27%-os arányt képvisel, s a felhasználók 5%-a kényszerül betört kijelzővel használni a telefont, mert a csere számukra túl sokba kerülne). A vízbeejtés/folyadékráömlés is gyakori tényező, ami az okostelefon tulajdonosok szintén 27%-át érinti (ezen belül 37% pottyantja a WC-kagylóba, 28% a mosogatóba, 31% pedig innivalóval löttyinti le).

Okostelefonok védelme

A fentiekből kiderül, hogy nagyon is érdemes áldozni a készülék védelmére, hiszen ha nem tesszük, a javíttatás tetemes összegbe is kerülhet, ráadásul előfordulhat, hogy nem lehet üzenetet, e-mailt olvasni/küldeni, fotót készíteni, a karaktereket, betűket nem lehet elérni, a fontos applikációkat sem lehet használni, a képernyőzárat nem lehet feloldani stb.!
A kijelzővédő használata roppant fontos, de még fontosabb lenne az egész készüléket megóvni a bajtól egy praktikus telefontokkal! Ezen kívül elő- és hátlapot védő filmréteget is lehet választani, netán vízálló tokot, ami a folyadékráömléstől védi az eszközt.

Egyre kevesebb jön be a kasszába az iparűzési adóból Kanizsán

Ma fogadta el a kanizsai közgyűlés a város 2019. évi költségvetését, (Ez február 14-én volt. A Szerk.) már a tavaly év végén megemelt adókkal.

Álljon itt egy ábra, hogy is alakult a város legfontosabb saját bevétele, a befolyt iparűzési adó mértéke az elmúlt 10 évben. Így már érthető, miért kellett az adóemelés.

Egy város gazdaságának működését jól mutatja, az ott működő vállalkozások eredményessége, ami alapján ezt az adónemet fizetik.

Ez alapján Kanizsa az utóbbi években egyre rosszabbul teljesít, és ezen nem segítenek a szépészeti beruházások, valódi gazdaságfejlesztésre lenne szükség – írta Facebook oldalán a DK-s Horváth Jácint települési képviselő.

„Csak egy pillanat!” – új programelemek Zalakaroson az Egészség Évének jegyében

Márciustól a „Csak egy pillanat” elnevezésű akció keretében vehetnek igénybe a vendégek ingyenes vércukormérést a Zalakarosi Fürdőben mind a komplex, mind a Go Bike belépőkhöz, de a városi sportrendezvényeken résztvevők is kérhetik a vércukorszintjük ellenőrzését a helyi kerékpáros centrumban. Mindezek mellett szemléletformáló túrákkal folytatódik a Go Bike program, kutyás futással bővül a IV. Kis-Balaton futóverseny, de kerékpáros kör is alakul az Egészség Évében Zalakaroson.

Rekordszámmal, 15 %-kal nőttek a kereskedelmi vendégéjszakák Zalakaroson 2018-ban, de a szezoni koncentráció is jelentősen csökkent a fürdővárosban. A Zalakarosi Fürdő is kiemelkedő üzleti évet zárt, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel haladta meg a 650 ezret. A jelentős növekedéshez nagyban hozzájárult az aktív és egészségturisztikai termékek integrációja is, ezért Zalakaros idén újabb egyedülálló kezdeményezéssel és programelemekkel bővíti kínálatát a 360 fokos egészségtudatosság jegyében.

Az Egészség Éve Karoson

„Nemrégiben hirdettük meg az Egészség Évét Zalakaroson, melynek nagykövetéül Laky Zsuzsit és családját kértük fel. A Csak egy pillanat kampány ennek egy újabb állomása, melynek keretében márciustól díjmentes vércukormérést vehetnek igénybe azok a vendégeink, akik hétfő és csütörtök között váltanak komplex, vagy Go Bike belépőt a Zalakarosi Fürdőbe.” – mondta el Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

Ingyenes vércukormérés

Ma Magyarországon rengeteg családot érint a cukorbetegség, több százezren nem tudnak róla, hogy magasabb a vércukorszintjük a kívánt értéknél. Az ingyenes vércukormérést a Zalakarosi Fürdő szakemberei végzik a Synmed csoport által biztosított eszközökkel Zalakaros város támogatásával. A mérések nem minősülnek diagnózisnak, kizárólag tájékoztató jellegű adatok, de akinek eltérnek az értékei a kívánatostól, azt orvoshoz irányítják a méréseket végző szakemberek és egy kiértékelést is kapnak a résztvevők.

„Az egészségturizmus egyik meghatározó szereplőjeként kiemelt küldetésünk minél több családhoz eljuttatni a megelőzés fontosságát, hiszen aktív, egészségtudatos életmód folytatása mellett rengeteg krónikus betegség megelőzhető, köztük például a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása is. Tematikus rendezvényeink, kampányaink mind azt a célt kívánják erősíteni, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzés fontosságára, éppen ezért a díjmentes vércukormérést a város kiemelt sportrendezvényein is biztosítjuk.” – jelezte Czirákiné Pakulár Judit alpolgármester.

Nagy értékű kerékpárt nyerhetnek a bringások

„Nem lehet elég korán kezdeni, ezért Go Bike programunk repertoárját tavasztól a prevenciót előtérbe helyező, szemléletformáló túrákkal bővítjük. A zalakarosi általános iskola bevonásával három teljesítménytúrát is szervezünk, melyeken szintén biztosítunk vércukorszint mérést a diákok számára. Aki minimum két túrán részt vesz, a bringás élmények mellett akár egy nagy értékű kerékpárt is nyerhet. Az egészség évében alakul meg a zalakarosi fiatalokból álló 3K, avagy a Karosi Kerékpáros Kör is, akik Balázs András csapatkapitány vezetésével közreműködnek a túrák kíséretében és az aktív utánpótlás nevelésben.” – fogalmazott Kovács Szabolcs a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Csak egy pillanat kezdeményezés ötletgazdája.

Tour de Zalakaros 0. nap: warm-up party & gasztro programok

Évről-évre megújul az ország egyik kedvenc kerékpárversenye, a Tour de Zalakaros is, természetesen ez az Egészség Évében sem lesz másképp. A családi bringatúra és teljesítménytúrák mellett már cégek is jelentkezhetnek a Szabadics Ride – Company Challenge időfutam csapatversenyére, a 2019-ben első alkalommal megrendezésre kerülő 0. napon pedig tematikus gasztro-programok és egy fergeteges warm-up party segítenek ráhangolni a bringás életérzésre.

„Who let the dogs out?” – Kutyás futammal erősít a karosi futóverseny

Már kedvencét sem kell otthon hagynia annak, aki nevezni szeretne a 09.21-22. között, negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Zalakaros – Kis-Balaton futóversenyre, hiszen az Egészség Évében debütál 2,5 és 5 km-es távon a Kutyabarát Futam.
Az óriási sikerű rendezvény két naposra bővült az évek során, az első napon családok és gyermekek mérettethetik meg magukat 2,5 -5 km-es távokon, a második napon pedig a versenyzők 6, 10, 21 és 34 km-es távokon indulhatnak egyénileg, illetve a 34 km-es távon már váltó versenyben is. A különböző korcsoportok minden távon külön kerülnek díjazásra. A verseny lezárásaként értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra, emellett az indulók idén is csobbanhatnak a Zalakarosi Fürdőben.

Idén az aktív életmód és a futás népszerűsítése mellett egy másik nemes cél is vezérelte a szervezőket, hiszen a gyermek- és családi futóversennyel összekötött Kutyabarát Futam versenyszám nevezési díjaiból befolyt összeggel a nagykanizsai Élettér Állat – és Természetvédő Egyesületet támogatják.

1 476 477 478 479 480 794