Meghalt a beteg: megszegte hivatása szabályait a kórházi orvos Nagykanizsán

A 44 éves férfi vádlott a Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos rezidenseként 2020. szeptember 17-én 15.30 órától másnap reggel 8:00 óráig ügyeletet látott el. Aznap került a zártosztályra fekvőbeteg-ellátásra felvételre egy pszichiátriai beteg nő, aki az ügyeleti időben, hajnali fél 4 körül felkelt az ágyából, a mosdóba indult, de rosszul lett, és a mosdó ajtó előtt 1,5 méterre a földre esett.

Ezt a kórterem nyitott ajtaján keresztül a szintén ügyeletben lévő két ápolónő észlelte, ezért azonnal a beteghez siettek, felsegítették őt, azonban a beteg ismét elájult. Rögtön fizikai vizsgálatot végeztek a betegnél, megállapították, hogy a pulzusa gyenge, a vérnyomása pedig mérhetetlen, ezért értesítették az ügyeletes orvosként az osztályon tartózkodó vádlottat, aki megjelent a helyszínen.

(A fotó illusztráció)

A nem mérhető vérnyomás súlyos állapotra utal, keringési zavart illetve megingást jelez, amellyel a vádlott is tisztában volt. Ennek ellenére a beteget nem vizsgálta meg, ellátásban nem részesítette, hozzá intenzív osztályos konzíliumot sem kért, holott a hirtelen rosszullét okának tisztázása ezt indokolttá tette volna, sőt a beteg maga is többször jelezte, hogy rosszul van.

A vádlott által is ismert kórelőzmény alapján ugyanis a nő testi betegségben nem szenvedett, a kórházba normál vérnyomással, rendes pulzussal és ritmusos szívműködéssel került felvételre. Ehelyett a vádlott, csupán segített a beteget feltenni az ágyába és arra utasította az ápolókat, hogy tegyenek rá pelenkát, majd a kórházi szobájába távozott.

Súlyos állapota miatt indokolt lett volna, ha a beteg mellett marad, távozásával a beteg állapotának nyomon követését, megfigyelését is elmulasztotta.

A beteg állapota így tovább romlott, amelyről az ügyeletes nővér két ízben is telefonon tájékoztatta a vádlottat, arra kérve őt, hogy jöjjön a beteghez, amelynek a vádlott nem tett eleget.

Az ápolónő ezért saját felelősségére sóoldatos infúziót kötött be a betegnek bízva abban, hogy úgy sikerül a beteg állapotát stabilizálni. Az infúzió a beteg állapotán nem rontott. Mindössze az infúzió fele folyt le, amikor a beteg életveszélyes állapotba került, haldokolni kezdett, míg végül 04.20 órakor elhalálozott. Halálának közvetlen oka hirtelen kialakult szívelégtelenség volt, amelyet az érhálózat, szívkoszorús verőerek elmeszesedése miatti szívizom vérellátási zavar okozott.

Az Eütv. 93.§ (2) bekezdése szerint az ügyeleti ellátás célja a beteg vizsgálata, egészségi állapotának észlelése, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzése, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalása, valamint a külön jogszabályokban meghatározott eljárásokban való részvétel.

A Kanizsai Dorottya Kórház sürgős betegellátás során irányadó protokollja is rögzíti, hogy a cél az akut életveszély elhárítása, a beteg további állapotromlásának megelőzése, egészségi állapotának a javítása.

A vádlott azzal, hogy a beteg fizikális vizsgálatát elmulasztotta, hogy a beteghez nem kért intenzív osztályos konzíliumot illetve, hogy a beteget a sorsára hagyta, szándékosan megszegte a fentiekben részletezett foglalkozási szabályokat.

Magatartásával az általa is észlelt közvetlen veszélyt nem hárította el, tétlen mulasztásával azt fenn is tartotta, holott lett volna rá lehetősége, nem szüntette meg a közvetlen veszélyhelyzetet.

A vádlottal szemben foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség a napokban – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.