Ittasan vezető nagykanizsaiak állhatnak bíróság elé

A nagykanizsai rendőrök befejezték annak a két férfinak és egy nőnek az ügyét, akik ittas állapotban vezették gépjárműveiket.

Az egyenruhások szeptember 3-án 20 óra 55 perckor Nagykanizsán, a Hevesi úton ellenőriztek egy személyautóval közlekedő 35 éves helyi férfit.

A rendőrök másnap szintén Nagykanizsán, a Dózsa György utcában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 47 éves helyi nőt, majd nem sokkal később ugyanott, 20 óra 54 perckor egy másik gépjárművel egy 47 éves nagykanizsai férfit.

Az igazoltatások során az egyenruhások alkoholtesztert alkalmaztak a járművezetőkkel szemben, ami mindhárom esetben pozitív értékeket jelzett, ezért további mintavétel céljából a három sofőrt előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szarvasbika tört autót Galambok és Zalakomár között

Egy 25 éves alsópáhoki férfi közlekedett személygépkocsival a 7-es számú főúton Galambok felől Zalakomár irányába csütörtök este 20 óra 20 perckor. Amikor a 191-es kilométerszelvényhez ért, egy szarvasbika ugrott a járműve elé, melyet elütött, a vad a helyszínen elpusztult.

Az autó utasa, egy 58 éves nő a baleset során megsérült, a járműben anyagi kár keletkezett – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Őzzel ütközött egy nagykanizsai motoros

Egy 45 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy motorkerékpárral a 7338-as számú úton Csörnyeföld irányából Murarátka felé szeptember 7-én (kedden) este 19 óra 55 perckor, amikor egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött.

A motoros a baleset során elesett, megsérült, a vadon élő állat elpusztult – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Majdnem elütöttek két nőt a kanizsai zebrán, keresik a sofőrt

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 20000/7350/2021.általános számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

Nagykanizsán, a Teleki úton a Hevesi út irányából a Kórház utca felé közlekedett egy ismeretlen forgalmi rendszámú világos színű személygépkocsival egy ismeretlen személy szeptember 6-án (hétfőn) reggel 7 óra 39 perckor.

A Teleki út 7/B. szám előtti kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, nem biztosított elsőbbséget két gyalogos nőnek, akik az ütközés elkerülése érdekében hátra rántották egymást, és elestek.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Előkerültek az eltűnt nagykanizsai kislányok

Augusztus 31-én, a rendőrség nyomán számoltunk be arról, hogy augusztus 30-án eltűnt egy 14 és egy 13 éves nagykanizsai kislány. Jó hírt kaptunk, ugyanis a lányok szombaton előkerültek.

Varga Mária, Cintia édesanyja a Facebookon azt írta:

„Ezúton szeretnék értesíteni mindenkit, hogy Cintia épségben és egészségesen előkerült már haza is hoztuk.
Nagyon szépen köszönöm a több ezer megosztást és biztatást!”

Tehát szerencsésen véget ért a két kanizsai kislány „nagy kalandja”, remélhetőleg tanulnak a történtekből. Úgy tudjuk, hogy a két barátnőt Budapesten a 8. kerületben találták meg.

Bevont jogsival autózott a kanizsai férfi, bíróság elé áll

A nagykanizsai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 47 éves férfit.

Az egyenruhások Nagykanizsa belterületén, a Csengery úton augusztus 28-án 18 óra 25 perckor intézkedés alá vontak egy személygépjárművel közlekedő nagykanizsai férfit. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy az autót vezető 47 éves helyi lakos elvan tiltva a vezetéstől. Ezt követően a férfit a rendőrök elfogták, előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Halálos baleset a 7-es főúton :egy zalakarosi férfi az áldozat

Eddig tisztázatlan körülmények között szeptember 4-én (szombaton) 17 óra körül a 7-es számú főút 195-ös kilométerszelvényénél, a galamboki elágazónál két személygépjármű frontálisan összeütközött. A balesetben az egyik gépjárművezető egy 79 éves zalakarosi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gépjármű vezetője pedig megsérült – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszínelési fényképeket Varga György, az MTI fotóriportere készítette. (Rendőrségi helyszínelés a Zala megyei Galambok közelében, a 7-es főúton, a zalakarosi elágazóban, ahol összeütközött két személygépkocsi 2021. szeptember 4-én. A balesetben egy ember meghalt. MTI/Varga György)

Még a bankkártyája számát is tudhatják a csalók, de ne dőljön be nekik!

Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.

A csalók hivatalosnak látszó telefonszámról, amelyet egy program segítségével generálnak, embereket hívnak fel azzal, hogy a bankszámláikon gyanús pénzmozgást észleltek, és többségében online vásárlások kezdeményezésére hivatkoznak – közölte a KRNNI pénteken a police.hu oldalon.

Az elkövetők a bizalom elnyerése érdekében bediktálják az ügyfél bankkártyájának – ismeretlen módon megszerzett – számai közül az első és az utolsó négyet, míg a többit az ügyféltől kérik.

Ezt követően, a „probléma elhárítása” érdekében különböző programok letöltésére bírják rá a sértettet, amelyekkel távoli hozzáférést biztosítanak maguknak az adott eszközhöz, így látnak minden lépést, minden adatot, amelyet az ügyfél a számítógépén, vagy telefonján végez, beír.

A közlemény szerint ráveszik a sértetteket arra is, hogy netbankjuk belépési és bankkártyájuk adatait megadják, majd az így megszerzett információk alapján átutalásokat és internetes vásárlásokat hajtanak végre.

A csalók a tranzakciók végeztével a letöltött programok törlésére kérik az ügyfeleket, hogy eltüntessék nyomaikat.
Az ilyen telefonhívások esetenként több órán keresztül is eltarthatnak, amire a rendes banki ügyintézéskor nem kerül sor – áll a közleményben. MTI

Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 82 éves nagykanizsai sofőr ügyében

A 7511-es számú mellékúton Zalasárszeg irányából Galambok felé közlekedett személyautóval egy 82 éves nagykanizsai férfi június 19-én 8 óra körül. A 6-os kilométerszelvényben lévő lejtős, balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett, letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árkon keresztül sodródva tengelye körül többször megpördülve egy kukoricatáblában állt meg.

A baleset során a jármű két utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a sofőrt közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként kihallgatták, és a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezve az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

8 milliót talált egy buszsofőr a kanizsai buszon

Meglehetősen furcsa eset történt egy nagykanizsai távolsági buszon, ugyanis valaki milliókat felejtett három nejlonszatyorban a járaton, amit a sofőr talált meg.

„Egy buszsofőr közel 8 millió forintot talált szerdán egy nagykanizsai távolsági autóbuszon.

A rendőrségre szeptember 1-én, a reggeli órákban tett bejelentést egy autóbusz-gépkocsivezető, hogy autóbuszának az átvizsgálásakor, annak jobb első ülésén három nejlontáskában nagyobb összegű készpénzt talált.

Mivel tudta, hogy a táskákat feltehetően egy utasa felejtette az autóbuszon, ezért a táskákat bevitte a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a táskákban közel 8 millió forint volt.

A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a készpénz tulajdonosát, majd visszaadták neki a több millió forintot.” – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 54 55 56 57 58 120