Bíróság elé állítják a miháldi sofőrt

A rendőrök szeptember 24-én 21 óra 20 perckor Miháldon, a Dózsa György utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 48 éves helyi férfit.

Az igazoltatás során a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetővel szemben, ami pozitív értékeket jelzett, ezért mintavétel céljából a férfit előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.