Kanizsáról a hévízi turizmus élére – beszélgetés Horváth Orsolyával

Az utóbbi időben gyakran találkozhatunk Hévíz sikereivel, fejlődésével, előremutató jövőjével kapcsolatban, azonban sokan nem tudják, hogy ebben egy kanizsai leányzónak is nagyon nagy szerepe van. Horváth Orsolya nevével már találkozhattunk több, Hévízt és Délnyugat Balatont érintő médium műsorában. Ugyanakkor keveset tudunk róla, mint szakemberről, mint kanizsairól, akinek a szakértelmére az ország egyik legfrekventáltabb települése is számít.

Szándékosan kezdem azzal a kérdéssel, hogy milyen iskolában és hol végeztél?

BLG-s diákként szinte kötelező volt a továbbtanulás, így az akkortájt itt újdonság erejével ható, a szárnyát bontogató Veszprémi Egyetem kanizsai kampuszát választottam. Mi voltunk az első évfolyam, nagyon személyes és diákközpontú volt a kanizsai kampusz, ami mindannyiunk előnyére vált. Ma már PEN-nek hívják, és régóta túlmutat a „szárnybontogatáson”. Úgy gondolom, hogy mind szakmailag, mind pedig oktatási kínálatban is felfejlődött a nagyobb intézmények közé. Egykori PEN-es diákként és mint a szakmában dolgozó ember utólag elmondhatom, hogy csak előnyei voltak a kanizsai képzésnek, a nagy többezres karokhoz képest. Azóta persze a szakmai fejlődésem érdekében tovább képeztem magam közgazdasági területen projektfejlesztési irányban és pályázatírói irányban is. Ezek kombinációját, mármint a közgáz alapú turizmust és projektfejlesztési ismeretemet jelenlegi pozíciómban kiválóan tudom használni is.

Jelenlegi pozíciód betöltése előtt kipróbáltad magad a turizmus más területein is. Mik voltak a tapasztalataid azokkal kapcsolatban?

Horváth Orsolya

Aki akkor is mosolyog, mikor gondterhelt

Az idegenforgalmi szakon, amikor mi jártunk az volt az előírás, hogy 8 hónap gyakorlat kötelező az utolsó évben. Ezt már Keszthelyen töltöttem, 2 hónapot a Tourinform Irodában, 6 hónapot pedig a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színházban. Mivel programszervezés volt a mellék szakom, ezért kézenfekvő volt, hogy egy turisztikailag kiemelt városban, programszervezőként dolgozzak. Itt kezdtem el pályázat írással is foglalkozni, mivel a kiegészítő források mindig jól jöttek. Ezt a tudást később is fejlesztettem és jól tudtam hasznosítani, amikor 2007-ben az akkori Hévíz Turizmus Marketing Egyesület iroda vezetője és titkára lettem.
Mivel a korábbi munkám is sok egyeztetéssel és a résztvevők összehangolásával járt, ezért jól tudtam az ott szerzett tapasztalatokra támaszkodni a hévízi indulásnál is. Az Egyesületben a legjobban működő hévízi szolgáltatóktól és civil szervezetek vezetőitől leshettem el a szakma fortélyait és a szomszédos turisztikai települések kollégáival is rendszeres szakmai összejöveteleket tartottunk, ami szintén tágabb látókört adott. Mindezeket felhasználva írtuk meg az első TDM pályázatunkat, ami országosan is az elsők között nyert el támogatást.
Miután ezzel a nagy feladattal végeztem, 2010. februárjában új kihívások után néztem és a Hotel Karos Spa-ban ismerkedtem a szállodai értékesítés művészetével. Izgalmas volt belülről is megismerni Zalakaros és az egyik vezető hotelének a belső mechanizmusait, sok tapasztalattal gazdagodtam, azonban elég hamar visszacsábítottak a marketing területére. Májusban már Keszthelyen a Nyugat-Balatoni Turisztikai Irodában dolgoztam régiós marketing managerként. Mialatt folyt az első pályázat megvalósítása, már javában készültünk a következőre, amit teljes térségi szintre emeltünk Balatongyöröktől Zalakarosig, 6 település bevonásával. Ez volt az ország első térségi pályázata, ahol sok olyan kérdést vetettünk fel, ami akkor még a pályázat kiírójánál sem volt tisztázott, így úttörők lehettünk ezen a területen. Bár időközben Hévíz ismét visszacsábított, a térségi pályázat megvalósításában projekt managerként részt vettem és a marketinges témákat koordináltam.

Mindig arra törekedtem, hogy új feladatokat is vállaljak, ne csak a biztonságos, jól bevált dolgokat csináljam, hiszen fejlődni csak úgy lehet, ha a saját határainkat feszegetjük.

Hogyan kerültél végül a hévízi turizmus élére viszonylag fiatalon, eredendően kanizsaiként?

2010 végén, miután új városvezetés állt fel Hévízen, kerestek meg azzal, hogy szeretnének új lendületet adni a városmarketingnek és számítanának rám a csapatban. Örömmel jöttem vissza, bízva abban, hogy a térségi és zalakarosi tapasztalatokat is be tudom majd építeni a munkába. Mindig arra törekedtem, hogy új feladatokat is vállaljak, ne csak a biztonságos, jól bevált dolgokat csináljam, hiszen fejlődni csak úgy lehet, ha a saját határainkat feszegetjük.
Hévízre visszatérve a Turisztikai Nonprofit Kft. alapítása, a leendő tulajdonosok körének összeszervezése és a városi turisztikai és marketing feladatok újragondolása volt az új kihívás. 2011-ben ennek Kft-nek lettem az ügyvezetője. Az önkormányzat és a helyi szolgáltatók megadták azt a támogatást, ami a munkánkhoz szükséges, mind anyagilag, mind szakmailag, így nekiveselkedtünk egy a korábbinál aktívabb marketing munkának. A Hévíz Turizmus Marketing Egyesület ekkortájt alakult át Hévíz TDM Egyesületté. A Turisztikai Nonprofit Kft-nél a vendégek Hévízre csábításával foglalkozunk, de a kezdetektől szorosan együttműködve a TDM Egyesülettel. Gyakorlatilag egy munkaszervezetként erősítve egymást.
2013. februárjában a TDM Egyesület korábbi elnöke, Pusztai Erzsébet új munkahelyi kihívásai miatt lemondott a tisztségről, így új elnököt kellett választani. Ekkor ért a megtiszteltetés, hogy a tagság engem szavazott meg. Egy újabb feladat és nagy kihívás volt, aminek a mai napig igyekszem megfelelni.

…több olyan kiaknázatlan és még fejlődőben lévő turisztikai ág van, amiben sikeres lehet a térség, akár a kerékpáros turizmus vagy az ökoturizmus.

 

Mit látsz a környékünk fejlődését illetően?

00

Az ország talán leghíresebb városa Budapest mellett

Turizmus területén elsősorban a gyógy turizmusban látok potenciált (mivel én ebbe látok bele jobban), amiben Hévíz, Zalakaros és Lenti is komoly szerepet játszhat a jövőben is. Ahhoz, hogy nemzetközi színtéren is nagyobb ismertségre tegyünk szert, mindenképpen közösen kell gondolkodnunk és együtt megjelennünk. Karossal több együttműködésünk volt már és biztos vagyok benne, hogy lesz is még. A nemzetközi sikerekhez elengedhetetlen a Hévíz-Balaton Airport biztonságos üzemeltetése, mivel a megközelíthetőséghez az egész térségnek szüksége van rá. Bízom benne, hogy ez is rendeződik a közeljövőben.
Emellett több olyan kiaknázatlan és még fejlődőben lévő turisztikai ág van, amiben sikeres lehet a térség, akár a kerékpáros turizmus vagy az ökoturizmus.
Mindemellett be kell látni, hogy nem lehet minden településen a turizmusra alapozni a jövőt, sok helyen más lehetőségek sikeresebben fejleszthetők, a dél-zalai térségben például a logisztikai ipar is lehet egy fejlődési irány.

Mi a meglátásod a megyei turizmust illetően? milyen tanácsaid lennének a turizmusban elhelyezkedni, tevékenykedni vágyók számára?

Fontos a tudatos tervezés és az egyes turisztikai ágak egymásra építése úgy, hogy ezek ne konkurensei, hanem kiegészítői legyenek egymásnak. A megyei fejlesztési koncepcióban és turisztikai tervekben ez a szándék világosan látszik, ezért biztos vagyok benne, hogy a leendő pályázati kiírásokban is ez az akarat fog érvényesülni. Érdemes nyitott szemmel járni és figyelni az új lehetőségekre, hiszen hamarosan új források nyílnak meg.
A turizmus területén különösen igaz, hogy az emberi tényező kulcsfontosságú, legyünk együttműködőek és nyitottak a környezetünkre, vegyünk részt a helyi és térségi összefogásokban, mivel ezek a mi munkánkat is könnyebbé tehetik.

Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon

Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon augusztus 19-én és 20-án.

 

Hajóról is meg lehet nézni a nemzeti ünnepet kísérő tóparti ünnepi tűzijátékokat a Balatonról. Augusztus 19-én, az ünnep előestéjén tűzijátékkal és lampionos vitorlásfelvonulással kötik egybe a Badacsonyi fényvarázs elnevezésű programot. A tűzijáték és a vitorlásfelvonulás a Badacsonyból induló sétahajóról, valamint a Fonyódról és Balatonlelléről induló hajókról tekinthető meg.
Augusztus 20-án este több Balaton-parti település is rendez tűzijátékot, ezeket a nyolc kikötőből induló 12 járatról is lehet majd nézni.
A hajók indulási időpontjai megtalálhatók a www.balatonihajozas.hu honlapon.

MTI

Ne hízz el!

A tíz leggyakoribb rosszindulatú daganatféleség kockázatát növeli a túlsúly és az elhízás.

 

 A Londoni Közegészségügyi és Trópusi Orvostani Intézet kutatói irányításával végzett vizsgálat során ötmillió 16 éven felüli brit lakos adatait gyűjtötték össze, akiknek az egészségi állapotát, betegségeiket hét éven át követték nyomon. A szakemberek számítása szerint a túlsúly és az elhízás évente 12 ezer friss rákos megbetegedés kialakulásához járulhat hozzá. Amennyiben folytatódik a rohamos súlygyarapodás trendje, ez további 3700 daganatos betegség kialakulásához vezet majd évente – olvasható a BBC honlapjának hírei között, valamint az EurekAlert hírportálon.
„Világszerte növekszik a túlsúlyos és elhízott emberek száma. Immár egyértelműen bebizonyosodott a túlsúlyosság szerepe a diabétesz, valamint a szív-  és érrendszeri betegségek kialakulásában. Vizsgálataink azonban azt mutatták ki, hogy amennyiben a testsúlynövekedés jelenlegi trendje folytatódik, lényegesen nagyobb számú rákos megbetegedésre is számíthatunk” – hangsúlyozta a kutatásokat kirányító Krishnan Bhashkaran.
A hétéves kutatási időszak alatt 166 955 személynél alakult ki daganat. A vizsgált 22 daganatféleség közül, amelyek a rákos megbetegedések 90 százalékát teszik ki, 17-ben mutattak ki összefüggést a kór és túlsúly között.
A brit eredmények szerint minden 13-16 kilogrammnyi túlsúly egyértelműen növelte a méhtestrák, az epehólyag-, a vese-, a méhnyak- és a pajzsmirigydaganatok, valamint a leukémia kockázatát. A magasabb testtömegindex (BMI) esetében növekedik továbbá a májrák, a vastagbél-  és petefészek-daganatok rizikója, s magasabb a változókori emlőrák kockázata is. Az utóbbi négy daganatféleségnél azonban kevésbé egyértelmű az összefüggés a túlsúly és a betegség között, amelynek kialakulásában egyéni tényezők is közrejátszottak. Ugyanakkor voltak olyan adatok is, amelyek szerint a magasabb BMI csökkentheti a prosztatarák rizikóját.
„Egyes daganattípusoknál a magasabb BMI egyértelműen növelte a rák kockázatát, másoknál kevésbé volt egyértelmű a kapcsolat, vagy egyáltalán nem találtunk összefüggést. Mindez arról tanúskodik, hogy a BMI különböző folyamatokon keresztül növeli a rákos megbetegedés kockázatát a daganat típusától függően” – összegezte Krishnan Bhaskaran.
http://www.bbc.com/news/health-28779493
http://www.eurekalert.org/pub_releases/2014-08/tl-tlo081214.php

(MTI)

Kenyérfesztivál és falumúzeumi nap Zalaegerszegen

Változatos programokkal, gasztronómiai különlegességekkel, kemencében sült kenyérlángossal várják a vendégeket a kenyérfesztiválra és a falumúzeumi napra augusztus 20-án, Zalaegerszegen.

 

A Göcseji Falumúzeum negyvenhat esztendővel ezelőtt, augusztus 20-án nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen. A zalai skanzenben (a kenyérfesztivállal összekötve) több mint egy évtizede ünneplik meg az intézmény alapítását – ismertette Kostyál László igazgatóhelyettes szerdán, sajtótájékoztatón.
A művészettörténész emlékeztetett rá; az új kenyér a paraszti világban az új élet kezdetét jelentette. A búza aratása Péter-Pálkor kezdődött el, az új búzából sült (új) kenyeret Szent István napján szentelték meg és szegték fel, és ezen a napon kötötték meg az első aratókoszorút is.
Kostyál László kiemelte; a falumúzeumi programokkal a népi hagyomány folytatása mellett arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy augusztus 20-a egyben az államalapítás ünnepe is. A programok közül kiemelte a Gyimesbükkről érkező Magyar Iskola ének és néptánccsoportjának fellépését.
A magyar államalapító királyról való megemlékezés az egész Kárpát-medence magyarságának ünnepe, ezért a székelyföldi diákok érkezése jelkép értékűnek számít – hangsúlyozta.
A hagyományőrzés kapcsán szólt a Skanzenben (augusztus 20-án) nyíló Pajtakiállításról is. A tárlaton Brassnyó Ágnes mintegy harminc alkotása lesz látható: az amatőr festőművész vásznain a zalai dombság öreg szőlőpincéit örökítette meg.
Molnárné Raposa Irén a múzeum munkatársa kiemelte; a szervezők arra törekednek, hogy a fesztivál hasznos, tartalmas időtöltést jelentsen a családoknak. Kézműves kirakodóvásárral, játszóházakkal, várják a látogatókat, a kovácsműhelyben munkabemutatókat tartanak, bemutatják a régi mesterségek – csipkekeverés, ólomöntés fémfaragás – fortélyait, a kemencében pedig ízletes kenyérlángosok sülnek majd. A tészták formázását egyébként a gyermekek is kipróbálhatják.
A Göcseji Falumúzeumban valamennyi kenyér, péksütemény házi rétes, hagyományos technológiával, kovásszal készül. Az asztalokra garantáltan tartósítószer nélküli (mangalicazsírral ízesített, paprikával díszített) termékek kerülnek – ismertette a zalaegerszegi Korona pékség vezetője.
Buzsáky Ferenc hozzáfűzte; a rendezvény fő célja azonban nem csak a kóstoltatás, hanem segíteni szeretnének a vásárlóknak abban, hogy mind többen megismerjék és megszeressék a hagyományos, egészséges élelmiszereket.

Tűzoltó szaktábor

Idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Hagyományőrző Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltó Szaktábort megyénkben.

 

A bázakerettyei turistaszálló és környezete ad otthont annak a harminckilenc fiatalnak, aki a katasztrófavédelemmel kapcsolatos ismeretit szeretné bővíteni a nyári szünidő alatt. A fő cél az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek utánpótlásainak segítése, a CTIF nemzetközi szabályrendszer megismertetése valamint tűzvédelmi, polgári védelmi, elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátítása – mondta Kozma József nyugállományú tűzoltó alezredes a tábor szervezője.

A hét során folyamatosan foglalkozásokat tartanak a tanulóknak, vetélkedők, túrázás, vízből mentési gyakorlat is színesíti a hetüket. A résztvevőket az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek delegálták, az előző évekhez hasonlóan.

A tábor zárásaként szombati nap CTIF ifjúsági nemzetközi tűzoltó versenyt tartanak, ahova horvátországi fiatalokat is várnak, akik képviselői a megnyitón is részt vettek.

TOP 5 leghatékonyabb edzés HAS-ra

1. Plank tartás (alkartámasz)
A legkevésbé eszközigényes, de rendkívül hatékony módszer a feszes hasfalhoz. Menj le fekvőtámasz pozícióba, ereszkedj az alkarodra, és tartsd fél percig. Rövid pihenő után ismételj. 3-4 ismétlés már érezhető másnap.
Fontos: a hát, és a törzs egyenes legyen!

plank

2. Függeszkedésben nyújtott láb emelés

Ez valamivel eszközigényesebb, mert bordásfal, keresztrúd, vagy bármilyen kapaszkodó szükséges hozzá. Egyszerűen csimpaszkodj fel egy rúdra, és emeld a lábad nyújtva. Ne a térded húzd fel, hanem a testeddel írj le egy L-betűt (profibbak U-betűig is mehetnek). 3-4 alkalommal 10-15 ismétlés szintén érezhető másnap.
Fontos: ügyelj eszközöd stabilitására!

download

3. Felülések

A felüléseknek több változata ismert. A klasszikus felülés nem annyira javasolt, mert megerőlteti a gerincet, és a hatás sem az igaz. Ehelyett továbbra is háton fekve végezd a gyakorlatot, de vagy popsihoz húzott lábbal, ahol a térdhez közelíted a könyöködet, vagy pedig 90°-ban emeld meg a lábad és úgy préseld magad a térdeid felé.
Fontos: a karjaid legyenek végig merőlegesek a fejedre, és teljesen egyvonalban a talajjal!

images (1)

4. Fekvőtámasz
Sosem gondolnád, de a fekvőtámaszozás az egyik legkomplexebb gyakorlat. A mellizom, a karizmok, és a törzsizmokon kívül a hasra is jótékony hatással van. Két ismert és hatékony változata a szűk és a széles fekvőtámasz. Könnyítésként legfeljebb annyit engedj meg magadnak, hogy térdelsz.
Fontos: egyenes legyen a hát, és ereszkedj le rendesen!

fekvotamasz_2

5. Haskerékkel kigördülés
Nem egy bonyolult eszköz, minden sportboltban elérhető. Ha esetleg mégsincs, akkor két papírtányér is megteszi. Ereszkedj térdre és támaszkodj a haskerékre vagy négykézláb a papírtányérokra. Csúsztasd a kereket/papírtányérokat magad előtt addig, amíg még bírod tartani hasizommal, majd húzd magad vissza szintén hasizmodat használva. Lassan csináld, és inkább szabályosan. Kb. 50-70 centi kigördülés előre bőven megteszi!
Fontos: ne feszegesd a határaidat, mert könnyen megterhelheted a gerincedet vele!

images (2)

Gyógynövényáldás

Augusztus 15-én (pénteken), Nagyboldogasszony ünnepén Gyógynövényáldás lesz az Alsótemplomban — írja a kiskanizsa.hu

 

Aki szeretne megáldott gyógynövényt otthonra, vigyen magával gyógynövényt, amit a szentmisében megáld Váron István plébániai kormányzó a mise kezdési időpontja: SZENT JÓZSEF TEMPLOM: 18:00. Palinban 17 órakor lehet áldást kérni a növényekre.

A legszebb ebek jelentkezzenek!

A sohollári vadászati évadnyitón vadászkutya-szépségversenyt rendeznek. Várják az ebek és a gazdik jelentkezését.

FELHÍVÁS
vadászkutyák részére szépségversenyre A Zala Megyei Vadászszövetség és a Zala Megyei Vadászkamara a 2014. évi Zala Megyei Vadásznapon vadászkutyák részére szépségversenyt rendez. Az FCI által elismert valamennyi vadászkutya nevezhető: terrierek, tacskók, kopók, lajkák, vizslák, szetterek, retriverek,
spánielek, agarak.
A szépségversenyre származási lap nélküli fajtatiszta kutya is nevezhető.
· A rendezvény helye, ideje: Bak-Sohollári völgy,
2014. augusztus 30.
· Nevezés a helyszínen vagy előre, az alábbi elérhetőségeken:
Orbán Sándor csacsligeti@gmail.com tel/fax: 92/314-954,
információ: 30/260-3988 vagy
Takács Árpád takarpad@gmail.com,
információ: 30/2180-580
· Nevezési díj: 2000 Ft/kutya
A szépségversenyen értékes díjak kerülnek kiosztásra.

 

Fogyna? Menjen tutira ingyen!

Az emberek sajnos végletekben tudnak gondolkodni, mikor életmódváltásról döntenek. A többség ész nélkül nekiáll sportolni (általában futni), vagy egyből a csodamódszert ígérő turmixok, tabletták felé fordul. Nem is sejtik sokan mennyit tudnak ártani maguknak feleslegesen.

A sikerhez vezető út az első lépésnél a felismerés, és az elhatározás. Eddig nagyjából mindenki eljut, aztán jön a gyors lohadás. Az egyik irány a diéta. Milliónyi változat kering az interneten, mégsincs egy univerzális módszer sem. Az ok egyszerűen az, hogy az emberek szervezete különbözik egymástól, ezért valakinek ez hatékony, valakinek az. A mozgásnál úgyszintén hajlamosak vagyunk túlzásba esni: már másnap nekiállunk gyötörni a testünket, 3 nap alatt várunk csodát, aztán a kudarc miatt hamar fel is adjuk. Mindeközben elköltünk egy csomó pénzt, és feleslegesen megterheljük a szervezetünket is. Akkor mégis mi lehet a tuti recept?

Az arany középút

A legjobb módszer, ha a fogyókúránk, vagy életmódváltáskor a fókusz a táplálkozásunkon van 80%-ban.

17546_96110-cukorfuggoseg-bi-d00011C7A306addc100d0A mértékletesség nemcsak filozófiai értelemben hasznos, hanem biológiailag is. A FitPoint szakértői szerint mindennél fontosabb a megfelelő táplálkozás. A megfelelő alatt az olvasó mennyiségre és minőségre is gondoljon. A legjobb módszer, ha a fogyókúránk, vagy életmódváltáskor a fókusz a táplálkozásunkon van 80%-ban. A maradék figyelmet pedig a tudatos és fokozatos mozgásra kell irányítani. Ha valaki nekiáll koplalni, az egyrészt nagyon megbolondítja addigi biológiáját, és rendszerint többet ártanak vele, mint amennyit használnak. Sokan preferálják a vércsoport diétát, illetve a fogyókúrának a turbó változatát: ne egyél semmit, csak igyál shake-et! Rossz ötlet.
Az embernek szüksége van a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Generációs betegségeink jelentős része is a rossz minőségű táplálkozásunkból erednek, és ezekre sokszor még komolyabb büdzsét is kell szentelni. A leginkább ajánlott módszer kezdetben a fehér cukor elhagyása. Higgyék el, a kávénak úgy is tud édes íze lenni, ha mézzel, xilittel, vagy eritrittel pótolják. Semmi esetre sem édesítőszerrel!

…egyáltalán ne használjanak cukrot, vagy legalábbis minimumra csökkentsék annak használatát…

 

Sokan gondolhatják, hogy ezekhez az alternatívákhoz csak drágábban lehet hozzájutni, nekik egyszerűen azt ajánljuk, hogy egyáltalán ne használjanak cukrot, vagy legalábbis minimumra csökkentsék annak használatát. Ezzel számtalan betegségnek elejét vehetik, például a cukorbetegségnek, mint leginkább veszélyes tényezőét. Sokan ezt sem veszik komolyan, amíg nem tapasztalnak súlyos látásromlást, gyakori rosszullétet, sőt súlyos esetben végtag elvesztést. A cukorbetegség pedig akár már középtávon is halálhoz vezethet, ha nem vigyáznak.

A legtöbb divat diéta is végső soron erre irányul, de azok többnyire a testünk sanyargatásával érik el a rövidtávú hatást.

sav01Szorosan idekapcsolódik a káros szénhidrát is. Ezek ugyanis gyorsan szívódnak fel, könnyebben rakódnak le, és a minőségük sem épp megfelelő. Elsősorban a klasszikus fehérkenyér, illetve egyéb péksütemények (cukros kakaóscsiga, briós stb.) jelentenek „veszélyt”. Ha lehet válasszunk inkább valamivel drágább teljes kiörlésű termékeket, vagy speciális készítményű péksüteményeket. Ha a két káros adalékot (cukor és rossz szénhidrát) elhagyja, már rövidebb távon is érezheti a jótékony hatását. Csak türelmesnek kell lenni magunkkal… A legtöbb divat diéta is végső soron erre irányul, de azok többnyire a testünk sanyargatásával éri el a rövidtávú hatást. Hogy miért? Mert 1-2 hónapnál tovább nem lehet tartani. (Mi van például a 90 napos diéta után?)
A fokozatos leépítést pedig 8 hét alatt megszokja úgy a szervezet, hogy utána már nem is kívánja azt, így biztosítva a hosszabb távú alkalmazását.

Természetesen továbbra is hatékony módszernek tekinthető a futás, de ne legyenek kétségeink affelől, hogy pár hónapig kell futkosnunk hozzá, míg az meg is látszik.

running-wallpaper-41A kisebbik figyelem pedig a mozgáson kell legyen. Tipikus hiba, ha a fogyúkúra mellett elmarad a mozgás. Ez hamar meglátszik bőrünkön és izomzatunkon is, melyre a későbbiekben ugyancsak nem leszünk büszkék (nyúlott, repedezett bőr, löttyedt izomzat stb.). A legtöbben a futást választják egyszerűsége és hatékonysága miatt, azonban néhány dolgot fontos tudni erről is. A futás közben először az izom ég el, aztán a zsír. Az is csak kb. fél óra futás után kezd, tehát elég sokat kell futnunk, hogy a rétest ledolgozzuk. Nem is beszélve arról, hogy a gyakorlatlan testünk a hirtelen jött terhelést nehezebben kezeli, főként térd és bokaizületeink. Ezek köztudottan sérülésekhez is vezethetnek. A hölgyek gyakran a mellből kezdenek el fogyni a futástól, szomorú perceket okozva ezzel maguknak.Természetesen továbbra is hatékony módszernek tekinthető a futás, de legyenek kétségeink affelől, hogy pár hónapig kell futkosnunk, míg az meg is látszik. Persze aggodalomra sincs ok: a lényeg a fokozatosság! Kezdőknek első sorban a gyakori és hosszú séták ajánlottak, legalább fél órát naponta, változó intenzitással. Ugyanerre a gyakori kerékpározás is jó lehet. Aki kicsit komolyabban akarja ezt csinálni, érdemes edzőterembe menni és személyi edző segítségét kérni a szakszerű végrehajtás érdekében.

Az életmódváltás ugyanis egy döntéssel indul, és még pénz sem kell hozzá feltétlenül.

367_0

A folyadékfogyasztás (nem alkohol!) is jellemzően kevés az átlag embernél. Az, hogy naponta minimum 2 liter vizet kell meginni, nem véletlen. A légzéssel, nem észrevehetető kipárologtatásunkkal ugyanis veszítünk a folyadékháztartásunkból, ami a vitalitáshoz elengedhetetlen. Ha ez nincs megfelelően pótolva az sok mindenre közvetlen hatással lesz. A víz mellett ajánlott a frissen facsart gyümölcslevek (nem a TetraPak-os előre csomagolt változat) fogyasztása is, melyhez jobb híjján az Interspárban is szert tehetünk.
Összegezve tehát, az igazán jó módszer, ha figyelmünk 80%-a az étkezésre, 20%-a a rendszeres mozgásra irányul. Előbbinél a legfontosabb a cukor elhagyása, vagy alternatív pótlása valamint a szénhidrátok csökkentése (főleg a fehér liszté), esetleg ideiglenes elhagyása lenne. Utóbbinál pedig a fokozatos, átgondolt, nem megterhelő mozgástípus választása. Az életmódváltás ugyanis egy döntéssel indul, és még pénz sem kell hozzá feltétlenül.

1 11 12 13 14 15 20