Sajtóközlemény

Kedves Olvasóink!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket portálunk névváltozásáról. A nemrégiben KanizsaPress néven megismert oldal a mai naptól DélZalaPress néven működik tovább változatlan felállásban és témákkal, továbbra is önökről és önöknek szólva, csak ezúttal még szélesebb kört lefedve. A kanizsapress.hu oldal automatikusan a delzalapress.hu oldalra irányítja át olvasóit.

A névváltoztatásra legfőképpen a portál tematikájának bővülése, és a területi lefedettség miatt volt szükség.
Másfelől a 2012. évi önkormányzati rendelet, és annak hétfői módosításának eredményeképpen is szükségessé vált a változtatás, mely szerint a nagykanizsai önkormányzat nem járul hozzá a „kanizsa” név használatához.

A határozatot tudomásul vettük.

Nagykanizsa, 2014. július 30.

DélZalaPress
(ex-KanizsaPress)

gsabstract577 (1)

GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. nyert

A földgázenergia szállítására kiírt közbeszerzési pályázaton a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. nyert.

A közbeszerzési hatóság honlapján olvasható eredmények szerint négy cég tett ajánlatot: a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., Nordest Energy Kft., E.ON Energiakereskedelmi Kft., FŐGÁZ Zrt., és a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt..

Az ajánlatkérés  az önkormányzat intézményei és gazdasági társasága részére történő gázszolgáltatásra vonatkozott.

Emléktorna Bagolán

Augusztus 3-én emléktorna lesz Bagolán.

A Nagykanizsa – Bagola Városrészi Sportegyesület szeretettel meghívja Önt a VIII. Hári László Emléktorna és a sportegyesület elhunytjai emlékére tartandó labdarúgó tornára.

A rendezvény résztvevő csapatai a Bagola VSE, Bagola Öregfiúk, Zalalövő, valamint a Letenye csapatai lesznek.

 

Az emléktorna helyszíne:

Nagykanizsa – Bagola Városrészi Sportegyesület sportpályája

 

Az emléktorna kezdési időpontja:

2014. augusztus 3. (vasárnap) 14.00 óra

Előtte 13.00-kor megemlékezést tartunk a bagolai temetőben.

 

Megjelenésére feltétlen számítunk!

 

Nagykanizsa – Bagola

Városrészi Sportegyesület

 

Hamarabb kiírják az új pályázatokat

Két területfejlesztési operatív program esetében a városi és megyei önkormányzatok, megyei jogú városok komoly befolyást fognak kapni.

Október közepe-vége helyett a feltételek készen állnak arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák.
A pályázatok jogi keretét biztosító partnerségi megállapodás és az operatív programok tárgyalásai még nem zárultak le az Európai Bizottsággal, ezért a kormány a „költségvetési kockázat terhére” vállalja a pályázatok kiírását.
A fejlesztéspolitika egyik alappillére, hogy a felzárkóztatást szolgálja, így előtérbe kerül a kis-, és középvállalkozások fejlesztése, a munkahelyteremtés, és az újraiparosítás. Ez utóbbi keretében a kormány a nagy hagyományokkal rendelkező és magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat kívánja fejleszteni, mint a járműipar, az élelmiszeripar, az elektronika, a logisztika, vagy a turizmus. Ennek eredményeképpen Magyarország a közeljövőben nemcsak a régióban, hanem az Európai Unión belül is termelési központtá kíván válni – ismertette.
Az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökének politikája szerint az ipar GDP-ben betöltött szerepét az eddigi 16 százalékról 2020-ig 20 százalékra tervezik emelni. A magyar kormány által az elmúlt években elkezdett irány lassan „mainstream” politikává érik az unión belül is.
Az uniós források elosztása tavaly év végétől új rendszerben működik, az egyes szaktárcákhoz került az operatív programok irányítása. Fontos elvnek nevezte a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus forrásainak elosztásánál, hogy a helyi érdekeket, helyi tudást, és a helyi kapcsolatrendszereket is becsatornázzák a rendszerbe. Így két területfejlesztési operatív program esetében a városi és megyei önkormányzatok, megyei jogú városok komoly befolyást fognak kapni.
A kormány álláspontja szerint az unióval folytatott viták nagyobb része technikai jellegű, ami tárgyalásokkal rövid úton orvosolható. (MTI)

Vádat emeltek az iskolakerülő gyermek anyja ellen

Az anya nem gondoskodott arról, hogy gyermeke óvodába, majd iskolába, járjon.

A most 13 éves kislányt édesanyja Nagykanizsán, Becsehelyen majd Zalakomárban nevelte, de már az óvodába járással is gondjai voltak. A gyermek 2006 szeptemberétől rövid idő alatt 53 nap igazolatlan hiányzást halmozott fel, ezért az anyát szabálysértési eljárásban figyelmeztették, hogy gondoskodjon a gyermeke rendszeres óvodáztatásáról.
Az asszony nem tett eleget szülői kötelességének, a következő évben sem járatta gyermekét óvodába, hozzájárulva ezzel a gyermek szociális éretlenségéhez. A mulasztások miatt 2007-ben eljárás indult, de az anya a hatósággal nem működött együtt, nem jelent meg a tárgyalásokon, ezért a jegyző védelembe vette a gyermeket.
A nő ezután egy ideig óvodába, majd iskolába járatta lányát, ezért megszüntették a védelembe vételt. A nagykanizsai iskola azonban 2011 elején jelezte, hogy ismét halmozódnak az igazolatlan órák, ezért a jegyző újból védelembe vette a kiskorút, az igazolatlan hiányzás azonban így is 168 óra lett, a kislánynak évfolyamot is kellett ismételnie.
A további mulasztások elkerülése érdekében az iskola engedélyezte, hogy a gyermek a 2011-2012-es tanév második félévétől magántanuló legyen, ezzel együtt újból megszüntették a védelembe vételt. A gyermek 2013 szeptemberében a zalakomári  általános iskolába került, ahol már nem lehetett magántanuló, de iskolába sem járt, 2014 februárjáig 246 óra igazolatlan hiányzást halmozott fel, ezért ismételten védelembe vették.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt, mert az anya a nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte, a gyermek érzelmi-pszichés fejlődését veszélyeztette. A vád szerint a gyermek amiatt, hogy közösségbe nem járt, kortárs kapcsolatait nem élhette meg, izolálódott, kapcsolat nélkülivé és magányossá vált, illetve eddigi és további élete is sérült a szociális kompetencia, a kapcsolatteremtés, a szociális létben való rugalmas eligazodás, valamint a kötődés síkján.

LISZI bábszínház hétköznap estére

Miközben vártuk a műsort, Lehota Jánossal beszélgettünk a LISZI-ről és a programsorozatról. Beszélgetésünket félbe kellett szakítani, hogy segíthessünk további ülőhelyek biztosításában, annyi érdeklődő volt egy puritán, de annál tartalmasabb eseményen, a bábszínházon.

20140724_181436_Android
A Ziránó Színház által előadott műsor kétségkívül vonzotta a családokat, mert fél órával a kezdés előtt már türelmetlen gyerkőcök „szivárogtak” a Péterfy iskola udvarára szüleikkel. Az esemény olyannyira csábító volt, hogy az előkészített 6 db nagy pad mellé tucatnyi széket, párnákat kellett kitenni a kíváncsi gyerekek kényelme érdekében.

-Mostanában sokat hallani a LISZI-ről és programjairól, de sokan nincsenek tisztában vele, hogy mi is ez valójában?
Ez egy TÁMOP pályázat útján megvalósuló programsorozat, melynek a Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Iroda a háttere. Több városban is megvalósult országszerte ez a program. Nagykanizsán ennek kialakítására a KULCS Egyesület pályázott azzal a céllal, hogy a városi, lakótelepi lakóközösségeket egyben tartsa, pontosabban valódi közösséget építsen. A program lényege, hogy a lakók saját forrásaikat, képességeiket használják a közösség építésére. Ezek nem anyagi jellegű források, hanem ki-ki a maga módján részt vállalva, saját kompetenciája szerint tud hozzáadni valamit ahhoz, hogy egy viszonylag sok embert kis helyen magábafoglaló területen tartalmas kultúra alakuljon ki. Fontos, hogy ez gyakorlatilag a keleti városrészre korlátozódik Kanizsán, hiszen a pályázat szigorúan szabályozza a működési területet. Éppen ezért ez a programsorozat, ebben a formájában a város más területeit sajnos nem fogja érinteni. Az elve az, hogy a legtöbb városban az ehhez hasonló lakótelepeken élnek a legsűrűbben családok, ahol egyrészt van relevanciája a tematikus programoknak, másrészt anyagilag nem biztos, hogy megenngedhetnek maguknak másfajta kikapcsolódási lehetőséget az itt élők. Ehhez szerződni kellett lakóközösséggel is, akik valamilyen módon részvételt tudnak vállalni. Szerencsére csaknem 1000 ilyen szerződést sikerült megkötni, melyben a civil lakosságtól a közintézményekig sokan benne vannak.

A célcsoportja a programsorozatnak kortól, nemtől függetlenül bárki, aki első sorban e lakótelepeken lakik, de természetesen minden érdeklődőnek is szól.

-Mennyi időre szól a program, illetve a pályázat?
A program 12+2 hónapos intervallumra szól, melyből lassan a fele eltelik. Ehhez kapcsolódóan 14 programot kell leszervezni, persze nem időarányosan. Nyilván a nyári időszakban lehet sűrűbben, illetve amikor logikus azt leszervezni. Eddigi programjaink közül az első, a karácsonyi volt talán a legmeghatóbb, viszont a legutóbbi állatszépségverseny volt eddig a legnépszerűbb. Ahogy elnézzük, ez a mostani bábszínház is jól alakul.

-Hogyan zajlik a programkialakítás?
Az alapja, az erre a célra létrehozott iroda, ami pillanatnyilag épp költözés alatt áll, ahol rendezvényszervezők segítségével alakítjuk ki a programok tematikáját. Ezek a tematikák az idő előrehaladtával kerülnek konkretizálásra. A civil résztvevők önkéntes alapon, tulajdonképpen önmaguk segítségét felajánlva tesznek hozzá, mi végülis a bázist teremtjük meg ahhoz, hogy kialakulhasson a jó közösség.

-Mi a jövője a programnak? 14 hónap elteltével leáll?
A pályázat csak ezt a kötött intervallumot hivatott finanszírozni, ami egyrészt arra is jó, hogy segítsen elindítani valamit, másrészt pedig a helyi hasznosulás, hiszen igyekszünk úgy szervezni a dolgokat, hogy a felhasználható összeg ott csapódhasson le, ahol és akikkel a program zajlik. Ebbe a résztvevőket, és a helyszínt biztósítókat értem. Vagyis helyzetbe kívánjuk hozni ezzel a helyi intézményeket, helyi tehetséges előadókat, amennyire csak lehet. 20140724_181130_Android
Amikor lejár a program, igazából a városon, és az akkorra kialakuló közösségi szellemen múlik annak a jövője. Nyilván szükséges hozzá forrás, de javarészt a lakossági igénytől is függ ez. Az igazán jó dolgokhoz nem feltétlenük kell pénz. A célunk természetesen az, hogy ez ne csak 14 hónapig tartson, hanem ez az időszak valami jónak legyen a kezdete.

-Mi várható a jövőben?
A következő, szeptemberi programunk a sport köré, azon belül is a fitness köré fog épülni. Ötleteink, és koncepcióink már vannak, de konkrétumot ezzel kapcsolatban nem tudok egyenlőre adni. Igyekszünk mindig az adott eseményen is felhívni a figyelmet már a következőre, az érdeklődés fenntartása érdekében. A sport amúgy visszatérő eleme lesz a programnak, hiszen a későbbiekben sportegyesületek bevonásával, már nemcsak specifikusan szeretnénk mozgásra invitálni minkdenkit, hanem főző programokkal, és magasházi futóversennyel is. Az sem titok, hogy a gyermekek is kulcs szerepet játszanak terveinkben.
A programokon kívül helyi klubbok létrejöttét is szeretnénk elősegíteni, ahol különböző témákban tudják egymást önállóan segíteni a lakók tehetséggondozásban (pl. fotózás), gazdasági/banki ügyekben (pl. befektetési tanácsadás), egészségügyi témákban stb. Fontos lenne, hogy az emberek egymást támogassák, és meglássák benne a lehetőséget hosszú távra is.
Mi mindenképpen hiszünk az ezáltal kialakuló közösségi szellem erejében.

Egyetemi kutatás

A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza egy horvát-magyar pályázat, a „Campus” c. projekt keretén belül konzorciumi partnerként stratégiai kutatást végez.

A kutatás célja, hogy áttekintést adjon a horvát-magyar határ menti térség társadalmi-, demográfiai- és gazdasági jellemvonásairól, elsősorban az oktatási és kulturális tőke kapcsán annak érdekében, hogy a képzési kínálat a lehető legjobban megfeleljen a piac igényeinek.

 

1 32 33 34 35 36 38