Fel akarták gyújtani a galamboki házat, bíróság elé állnak

Bíróság elé állnak a Galambokon gyújtogatók.

A vád szerint az I. és a II. rendű vádlottak 2022. április 23-án megtudták, hogy egy férfi korábban bántalmazta a rokonukat.

Úgy gondolták, ezt azzal bosszulják meg, hogy felgyújtják a házát, ezért másnap megtöltöttek üzemanyaggal egy műanyag flakont, majd haragosuk galamboki házához utaztak.

Itt a magukkal hozott palack tartalmát részben ráöntötték, részben meggyújtva rádobták az ingatlan oldalánál – fából készült kocsibeálló alatt – álló autó nyitott platójára.

A gépkocsi rakterén két, 20 literes gázolajjal teli kannát tároltak, a beállóban parkolt még egy autó, az előtt körülbelül fél méterre egy PB-gázpalack volt, illetve itt húzódott az épületbe érkező gázvezeték is.

A házban ekkor bent tartózkodott a vádlottak haragosa és a családja is. A tüzet a szomszédok észlelték és megkezdték az oltást.

A vádlottak a meggyújtott gépkocsiban 148.056 forint kárt okoztak.

B. Zs. és társai közveszély okozás bűntettének kísérlete minősítésű ügyét november 29-én tárgyalják a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol elsőfokú, nyilvános előkészítő során a vádlottak kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 48. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

Hat év börtönt kapott a bedrogozott kanizsai autós

Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság egy férfit, aki drogosan halálos balesetet okozott, de segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Bartalné Mentes Judit felidézte, hogy a férfi 2021 augusztusában kokainfogyasztás után autóba ült. Nappal, derült időjárási és látási viszonyok között vezetett Garabonc irányából Nagyrada felé, amikor előzni kezdett egy több személygépkocsiból álló sort, miközben a két autóval előtte haladó motoros szintén előzésbe kezdett.

(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A motoros már két kocsit lehagyott, amikor a vádlott hátulról beleütközött az autójával. A férfi elvesztette egyensúlyát, leesett a motorról és a vízelvezető árokba zuhant, miközben a vádlott újra ütközött a motorral, amely több mint 80 méterrel távolabb, a vízelvezető árok falának csapódott.

A vádlott nem állt meg a helyszínen, hanem Zalaegerszegre hajtott, ahol leparkolt, majd egy közeli áruházhoz sétált. A rendőrök ott találtak rá a földön fekvő és összefüggéstelenül beszélő sofőrre. A motoros öt hónappal a baleset után a kórházban belehalt sérüléseibe.

A Nagykanizsai Járásbíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint kábítószer-birtoklás vétsége miatt hat év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat.

A személyiségzavarban szenvedő férfi több alkalommal volt már büntetve, többszörösen megszegte a KRESZ szabályait és a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért egy korábban kiszabott tíz hónapos fogházbüntetését is le kell töltenie.

Az ítélet nem jogerős, mert ellene a vádlott és a védője fellebbezett.

Kétszer gyújtotta fel a lakatlan házat Nemespátrón

90 nap elzárásra ítélte a bíróság a nemespátrói gyújtogatót.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. november 21-én megtartott tárgyalásán jogerős ítéletet hozott arra férfire, aki egy fotel meggyújtásával több mint 12.600.000 forint kárt okozott.

Az ittas vádlott 2022. június 28-án este hazafelé tartott, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve egy elhunyt ismerőse házához ment. A lakatlan háznál talált egy fazekat, amelyre felállt, kitört egy ablakot, majd bemászott az épületbe.

Az ágy mellett lévő fotelt öngyújtóval meggyújtotta, amelynek következtében a tűz gyorsan elterjedt a szobában. A vádlott pár percig tétlenül nézte a lángokat, majd elhagyta a helyszínt. A tüzet a környéken lakók észlelték és értesítették a tűzoltókat. A felgyújtott szoba teljesen kiégett a bútorokkal együtt, azonban a láng nem terjedt tovább. A hő és a füst az épület többi részét károsította, a vakolat lemállott, a villanyvezetékek megolvadtak, a ház belseje kormos lett.

A férfi, attól tartva, hogy a nyomozás során lebukik, 2022. szeptember 9-én este visszament az ingatlanhoz, hogy eltüntesse a nyomokat. Bemászott a ház kiégett ablakán, és a pincefeljáróban papírlapokat helyezett a földre. Rátette az ott lévő gumiabroncsot, majd a papírt meggyújtva a gumi lángra kapott és a tűz a helyiségben lévő lomokra is átterjedt. A kormos füstöt látva a szomszédok ismét kihívták a tűzoltókat.

A Nagykanizsai Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett rongálás bűntettében, ezért őt 90 nap elzárásra ítélte. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a döntés meghozatalánál a férfi pszichés zavartságát és beismerő vallomását, míg súlyosítóként, hogy büntetett előéletű, a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Az ítélet – a polgári jogi igény kivételével – jogerős – közölte honlapunkkal dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Örömlányoknak adtak bérbe lakásokat Kanizsán is

65 milliót kaszáltak az üzleten.

A 49 éves férfi és 43 éves nő társa 2018 évtől kezdődően Nagykanizsán és más városokban – Szombathelyen, Sopronban, Győrben és Zalaegerszegen – lakásokat vettek bérbe abból a célból, hogy azokban „szolgáltatást nyújtó” tevékenységet folytató személyeknek, jövedelemszerzés érdekében szobákat adjanak ki.

A vádlottak a bérleti szerződések megkötésekor a lakások bérbeadóit megtévesztve azt állították, hogy a lakásokra saját használat céljából van szükségük.

A vádlottak a lakásokat ágyneművel, törölközőkkel és tisztálkodószerekkel szerelték fel, majd a lakások szobáit internetes oldalakon hirdették meg kiadásra.

A hirdetésekre telefonon jelentkeztek a „tevékenységet” folytató személyek, akik a szobákat a vádlottakkal való egyeztetést követően rendszeresen igénybe vették, azokban „hempergés” céljából, pénzért férfiakat fogadtak.

A lakások címét, a lépcsőházak kapunyitó kódját és a lakáskulcsok tárolási helyét a vádlottak közölték a jelentkezőkkel, akik a szobákat legalább hétnapos tartózkodással, napi 12.000,- forintért vehették igénybe.

A vádlottak ezen tevékenységből 2018 és 2022 májusa között legkevesebb 65 millió forint bevételre tettek szert, amiből a megszerzett pénzösszegek eredetének elleplezése céljából személygépkocsikat, ingatlanokat, és ékszereket vásároltak, valamint egy bankfiók széfjében is tároltak készpénzt – közölte honlapunkkal kedden dr. Németh Eszter ügyész, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Meghalt a motoros – Bíróság előtt a bedrogozott kanizsai sofőr

A vád szerint a vádlott 2021. augusztus 14-én 16 óra 35 percet megelőzően ismeretlen személytől kokaint szerzett, majd a drog elfogyasztása után autóba ült.

A férfi derült időjárási és nappali, jó látási viszonyok között utazott Garabonc irányából Nagyrada felé, amikor észlelte, hogy előtte több személygépkocsiból álló járműsor halad. Előzni kezdett, ugyanebben az időben a két autóval előtte lévő, motorral közlekedő sértett szintén előzési manővert hajtott végre.

(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A motor két autót megelőzött, amikor a vádlott autójával beérte és a jármű hátsó kerekének ütközött. A férfi elvesztette egyensúlyát, leesett a motorról és a vízelvezető árokba zuhant.

A motorkerékpár ezt követően a személyautó elé sodródott és a két jármű újra ütközött, amelynek következtében a motor – kb. 82 méterre – az vízelvezető árok falának csapódott.

A vádlott a helyszínen nem állt meg, Zalaegerszegre hajtott, s leparkolt egy nyilvános parkolóban. Innen egy közeli áruházhoz sétált, ahol rendőri intézkedés alá vonták, mert a földön feküdt és összefüggéstelenül beszélt.

A motoros 2022. január 24-én a kórházban elhunyt, halála és a baleset között ok-okozati összefüggés áll fenn.

Sz. A. halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények minősítésű ügyét elsőfokú, nyilvános folytatólagos tárgyalás keretében november 21-én tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol tanú kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 47. heti, nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Elütötte a kanizsai motorost, pénzbírságot, 1 éves eltiltást kapott

A balesetben a motoros 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki figyelmetlensége miatt elütött egy motorost.

A vádlott 2022. április 16-án délután borult látási és közepes erősségű forgalmi viszonyok mellett közlekedett autóval, fiával együtt Zalaszentjakab irányából Galambok felé. Az egyik kereszteződés stoptáblájánál megállt, majd egyenesen tovább indult.

Ekkor azonban figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a jobbról – megengedett sebességgel – érkező motorosnak, aki az autó jobb oldalának ütközött és a járművektől közel 18 méterre az aszfaltra esett.

A balesetben a férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: végtagjai több helyen eltörtek, s ennek következtében maradandó testi fogyatékossága keletkezett.

A Nagykanizsai Járásbíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 325.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A büntetővégzés jogerős – közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó

Fizetés nélkül távozott a panzióból a nő

A 30 éves oroszlányi nő 2023. május 16-án átutazóban járt Zalaegerszegen, ahol két főre, egy éjszakára foglalt szállást egy belvárosi panzióban.

A foglalás napjának délutánján érkezett meg partnerével a szálláshelyre, majd a lefoglalt egy éjszaka eltöltését követően még további öt éjszaka szállást foglalt le, így 2023. május 22. napjáig – 6 éjszakát – tartózkodtak a szálláshelyen, ahonnan 2023. május 22-én reggel 6 óra körül a szállásdíj kifizetése nélkül, észrevétlenül távoztak.

Miután a személyzet észlelte a vádlott és párjának távozását, telefonon két alkalommal is felhívták a vádlottat, aki ígéretet tett arra, visszamegy a panzióba és a tartozását kifizeti, azonban erre nem került sor, ezt követően pedig telefonon is elérhetetlenné vált.

A nő a fizetési szándéka tekintetében csapta be a szálláshely alkalmazottait és ezzel 157 600 forint kárt okozott, amely az eljárás során nem térült meg.

A nővel szemben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség csalás vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Családja megölésével fenyegette a kanizsai rendőrt

A vád szerint a vádlottat 2020. szeptember 13-án hajnalban a nagykanizsai kórházban rendőri intézkedés alá vonták, mert korábban ittasan közlekedési balesetet szenvedett. Mivel a férfi a kiérkező rendőrökkel nem akart együttműködni, indulatosan viselkedett, folyamatosan becsmérelte – „köcsögnek, csicskának” nevezte őket –, ezért a helyszínre erősítést kértek.

A kiérkező rendőröket a vádlott egyből szidni kezdte, azt üvöltözte, hogy tőle senki nem fog vért venni.

Ekkor már a testvére és ismerőse is nyugtatni próbálta, ő azonban megpróbálta elhagyni a helyszínt, majd a földre vetette magát.

Az egyik sértett rendőr megbilincselte, akit azzal fenyegetett meg, hogy „megkereslek, megdöglesz, … álmodban töröm rád az ajtót, mikor alszol, megölöm a családodat”. Ezután a vádlott az őt vérvételre kísérő rendőröket tovább szidta, fenyegette.

Pár nappal később a vádlottat megbilincselő rendőr aznapi szolgálatát követően egy nagykanizsai dohányboltban beszélgetett kollégájával. Ide tért be a vádlott is és a történtek folytatásaként közölte a sértettel, „ha felépülök, megkereslek és lejátsszuk egy az egyben, nem úszod meg!”

A. E. becsületsértés vétsége és más bűncselekmények minősítésű ügyét november 14-én tárgyalják a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő tárgyalás keretében a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság Kanizsán

A vád szerint a vádlott még 2022. december 3-án megjelent a sértett otthonánál. Tisztázni akarta, hogy a férfi élettársa miért küldött veréssel fenyegető üzenetet neki.

A vádlott a lakás ajtajában kiabálva szidta a férfit és barátnőjét, ezért a sértett pofon ütötte. A férfi szája az ütéstől felrepedt, amitől még ingerültebb lett, hazarohant, magához vett egy 40,5 cm pengehosszúságú bozótvágót, valamint egy 60 cm hosszúságú teleszkópos botot.

(Az eset során egy „vipera” is előkerült. A fotó illusztráció)

Ezt követően visszament a sértetthez és követelte tőle, hogy verekedjenek meg, többször kilátásba helyezve, hogy széttöri az udvaron lévő kocsiját. A férfi a lakásból nem jött ki, ezért a vádlott belerúgott és bottal ütötte az autót.

A rongálással 60.000 forint kárt okozott.

Ny. M. A. felfegyverkezve elkövetett garázdaság minősítésű ügyét november 16-án (csütörtökön) kora délután tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon a 216/A. tárgyalóteremben, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

800 köbméternyi szemét egy zalakomári ház udvarában

Lomizásból, bontásból származó veszélyes hulladékot is találtak Zalakomárban.

Az 55 éves zalakomári férfi, és 60 éves nő élettársa 2021 decemberét megelőzően, huzamosabb ideig különböző hulladékokat – többek között kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket, gumiabroncsokat, ruhaneműket, bútorokat, vegyszeres, festékes, olajos csomagolási hulladékokat – halmoztak fel lakóhelyük udvarán, mintegy 800 köbméter mennyiségben, melynek egy része veszélyes hulladéknak minősül.

Mivel a vádlottak hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkeztek, a Nagykanizsai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat velük szemben – közölte honlapunkkal pénteken dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Kapcsolódó

1 3 4 5 6 7 78